Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-01 / 13. szám
6 2007. április I. NAGYHÉT ‘Evangélikus ÉletS ELŐ VIZ Nézz távolabbra! Ha autóval közlekedünk, nemcsak a közvetlenül előttünk lévő úttestet nézzük, hanem jóval előbbre is tekintünk, hogy tudjuk, merre haladjunk, és miként reagáljunk a jármű pillanatnyi helyzetére. A hívő ember sem csak a jelen pillanatot nézi, azt, ami éppen történik vele és körülötte. A jövő szempontjából is nézi a jelent - az örök jövő szempontjából. Jézus él, föltámadott, ezért vele az örök célt elérhetem. Van, aki segít az úton. Ezért lengethetem a virágvasárnapi pálmaágakat, ezért dicsőíthetem őt már most, életem kérdéses útszakaszain, nehézségek közepette is. Hiszen Jézusért, az ő nagypénteki keresztjéért bűnbocsánatot nyertünk - ha hittel fogadjuk ezt az ajándékot. Igen, a földi jelent is a biztos jövő szempontjából nézhetjük. Annyi a bizonytalanság a mai világban! Gazdasági csőd réme, anyagi elszegényedés, az iskolázás, az oktatás, az egészségügy, a nyugdíjrendszer problémái... Kétségtelenül gondoskodó államra van szükségünk. Olyan emberekre, akik minket képviselnek, értünk vezetik közös ügyeinket. Hogy mindnyájunknak jobb legyen az életünk. Egyelőre nem látunk ki a gondokból. Az biztos, hogy keresni kell a megoldást, és törekedni kell közös dolgaink minél helyesebb elrendezésére. De már most tudhatjuk, hogy van megoldás, és ezért tudunk - nem mindent föladva - munkálkodni érte. Virágvasárnap a húsvéti Jézusra gondolunk, aki győzött. Tudjuk, hogy övé „a végső, döntő győzelem” (EE 388,2). Ezért nem lankadunk ma sem a hitünkben. Hétköznapi életünk királyának tartjuk őt: naponta kérjük, hogy ő vezesse, irányítsa tetteinket, szavainkat és gondolatainkat. És reménykedünk, ahogy a 37. zsoltár 25. verse mondja: „Gyermek voltam, meg is ve'nhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé. ” (Károli-fordítás) Nekünk és gyermekeinknek szól az ígéret. Meg fogjuk kapni tőle mindennapi kenyerünket. Tőle, aki az élet kenyere, akire legelőször is szükségünk van. És megsegít, hogy még gyermekeinkről is gondoskodni tudjunk. ígéretünk van rá, hogy családtagjaink, szeretteink békességben megélhetnek, bármi történjék is ebben a világban. De mivel mi lelkileg és testileg is biztonságban vagyunk az Úrnál és az Úr által, kegyelemből, feladatunk, hogy segítsünk másoknak. Nem vak remény a virágvasárnapi pálmalengetés. „A reménység pedig nem szégyenít meg...” (Róm 5,5: Károli-fordítás) A virágvasárnapi „álruhás királyt” is úgy látjuk, mint a húsvéti Győztest. Vele túljutunk a nehézségeken. Csak vele juthatunk túl rajtuk! Ez a nem mindent föladó, nem enervált, nem célt vesztett élet a mi bizonyságtételünk és segítségünk a még reménykedni nem tudóknak. Népünknek is Jézusra van szüksége. Neked is, nekem is. Áradjon ki rajtunk keresztül a jézusi reménység, és újítsa meg életünket! ■ Széll Bulcsú SEMPER REFORMANDA „Aki ezt tudja, az szívesen vállalja a keresztet. Mert nemcsak azt tudja, hogy Királyával, a Krisztussal is ez történt - márpedig a szolga nem lehet különb az uránál -, hanem ha szenvednie kell, él a vigasztalással, hogy az örökkévalóságban majd öröm és dicsőség várja. A keresztyén embernek ez ad bátorságot kísértés és nyomorúság között is.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) BÖJT 6. VASÁRNAPJA (PALMARUM) - Fii 2,5-11 Az az indulat legyen bennetek! Ahogy felkapja a fejét, ahogy elkezdi mondani, hirtelen emlékeimbe varázsolja az elmúlt idők minden elveszített hangulatát. Harminc évvel ezelőtti apját látom. Ugyanazzal a hévvel magyaráz, érvel. Ugyanaz a hanghordozása, éppen mutál. Még a kockás flaneling is ugyanolyan. Idős emberek közt ülök. A beszélgetés fáradt hangon megy, de okosan és mély hittel. Aztán egy fordulónál hirtelen magam maradok, mint egy idegen. Ok tudják, miről van szó. Régi utalás valamire, amit nem értek. Észre kellett volna vennem, hogy eddig is csupán befogadtak, mint egy vendéget. Mert ők nem azok, aminek látszanak, ilyenkor ők még mindig huszonévesek, lelkes diákok, életre készülő fiatalok. A test ugyan elaggott, de a belül őrzött valóság fittyet hány az idő múlására. Az indulatok állandósága. Hogy lehetne páli hévvel biztatni, hogy „az az indulat legyen bennetek", amikor az indulatok átöröklődnek, megőrződnek, megcsontosodnak bennünk? Van-e esély, hogy megváltozzon valami is gondolatainkban, mozdulatainkban, stílusunkban? Könnyen legyintünk lemondóan most az emberi változás ügyében, de azonnal szembesülünk kell - rémisztő lehetetlenségként - a Krisztus leikévé hasonulás képtelenségével is. Néhányan mégis felállnak, tiltakoznak és mesélnek. Mert a felfedezés, az élmény, életünk sorsfordító látványai, élményei mégiscsak tudnak új lelket teremteni bennünk. Életemben először egy nagyon kétségbeejtő orosz utasszállító repülőgéppel repültem. A földön valóságos ócskavasnak tűnt. Az’illesztéseknél rozsdás volt, a festés kopott, az anyag fáradt. Amikor elindult, a szárnya szabályosan nyikorgott. Valahogy mégis felszállt. Az ijedtségemet, hogy egy darab vason emelkedtem fel a levegőbe, hamarosan felváltotta az eufória. Felülről láttam a felhőket. Amikor végül újra szilárd földet éreztem a talpam alatt, tudtam, hogy már soha többé nem fogok tudni úgy nézni az égre, a felhőkre, mintha nem lettem volna odafent. Egyik nyáron egy éjszaka a mezőn aludtam. Elment a vonat, nem volt szállásom. A mező biztonságosnak látszott, sehol senki. Amikor felébredtem, minden sötét volt még. Kerestem az órámat, hogy megnézzem, mennyi az idő. Akkor vettem észre, hogy néhány méterre tőlem egy ember ül, és engem néz. Talpamtól a fejem búbjáig megbénított a rémület. Az ember nem mozdult, én nem bírtam mozdulni. Percek múltán úgy éreztem, hogy csak egy módon tudom feloldani ezt a szörnyűséget, ha odamegyek, és megszólítom, lesz, ami lesz. Aztán kiderült, hogy csak egy papírzsák volt az „ember”, de a félelmet még most is érzem, ahogy visszaemlékezem. Tudom, mi az a gondosság, mert láttam a milánói dóm tetején a kőszobrokat. Tudom, mit jelent kicsinek lenni, mert úsztam a tengerben medúzák közt. Tudom, mi az a kétségbeesés, mert csúsztam már lefelé, iszonyú mélység felé egy hegyen. Tudom, mi az az összhang, mert egyszer játszottam egy zenekarban csembalón. Láttam Pali bácsit, Árpi bácsit, Miklós bácsit, János bácsit. Ismertem Zoltánt, Gábort, Andrást. Találkozások. Voltak, akik szerettek, és voltak, akik nem. Születések és halálok. Belém írták jeleiket. Találkoztam megformált emberekkel: Robinson Crusoe, Boka János, Jean Val- jean, Aljosa, Athos, „édesapám”. Az emberség hányféle arca! Mind-mind egy- egy véső, kalapács, pattintás, simítás. „Az az indulat legyen bennetek...!" Láttam Krisztust. Látom Krisztust. Jön befelé a városba szamár hátán ülve. Hallgatja a dalt, talán együtt énekel a többiekkel. De nincs velük igazán együtt. Hihetetlen magánya gondolataiba száműzi. Szinte érzi a bőrén, ahogy elveszti Isten alakját, és emberré torzul. Nem a valódi emberré, amelyet látni szeretne, hanem az Istentől elszakadt, elfajzott emberré. Ahogy megy a szamár előre a jeruzsá- lemi utcán, ő úgy szórja szét az emberek közt a zsákmányt, nem tart meg magának semmit. A VASARNAP IGEJE Lemeztelenített, megalázott lélekkel nézi a felemelkedő kezeket; néhány óra még, és ökölbe szorulnak majd ellene. Amikor hozzáér véletlenül egy pálmaág, összerezzen, mert úgy tűnik számára egy pillanatra, mintha korbácsütés lenne. Látom Krisztust. Ahogy emberségében megalázva emeli fel az embert igazi emberré. Ahogy világosodik a szem, „kisimul” az ököl, ahogy az indulat olyan indulattá válik. A látvány lélekké válik. Hogy én is olyanná legyek. ■ Koczor Tamás Imádkozzunk! Itt hordozom szememben, fülemben, agyamban mindazt, amit tettem ellened. Élmények zuhannak rám, lelket tiprón, roncsolón, torzítón. Élmények emelnek fel, adnak reményt, mentenek meg, támogatnak. De mindent elsöprő' módon most már csak előtted állok, emberséged csodája előtt, Istenem. Szentséged zúzzon össze, emeljen fel, tiporjon meg, mentsen meg! Őrizd meg lelkem sokféle viharban, hogy indulatok között legyen bennem az az indulat csupán, amely te vagy, te magad. Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Áldott légy, Istenünk, hogy Jézus Krisztus Urunk bevonult Jeruzsálembe, vállalva a legvégső konfrontációt. Egyértelművé téve azt, hogy ő a Messiás. O a várva várt Király, a Főpap, a Próféta, aki megérkezett. Most, amikor a jeruzsálemi eseményekre emlékezünk, kérünk, segíts, hogy felismerjük Jézus Urunkban a világ Megváltóját, a mi személyes megmentőnket! Együtt kiáltsuk mi is: [Gyülekezet:] Hozsanna! Szabadíts meg, Urunk! [Lektor:] Urunk, kérünk, erősítsd bennünk a vágyat, hogy Megváltónk elé járuljunk, s őelőtte leborulva ügyes-bajos dolgainkban és egész életünkben gyógyulást kérjünk tőle! Hagyjuk, hogy ő szabadítson meg életünk kötelékeiből, bűneinkből, elhibázott tetteinktől, vétkes kapcsolatainktól és érzéseinktől! Együtt kiáltsuk mi is: [Gyülekezet:] Hozsanna! Szabadíts meg, Urunk! [Lektor:] Urunk, te mindent megtettél a mi üdvösségünkre. Add, hogy tanuljunk alázatodból, és mi is szelíden és alázattal tudjunk szolgálni életünkben, hűséges tanítványaidként tudjuk hirdetni szabadító evangéliumod örömhírét ebben a világban! Együtt kiáltsuk mi is: [Gyülekezet:] Hozsanna! Szabadíts meg, Urunk! [Lektor:] Urunk, segíts, hogy ne csak hozsannát kiáltani legyünk készek, de el is tudjuk fogadni azt a szükséges megtisztító, erős isteni kezet, amely nélkül nem gyógyulhatunk. Segíts, hogy el ne fussunk Királyunk életünkbe, szívünkbe való tisztító és gyógyító bevonulása elől! Együtt kiáltsuk mi is: [Gyülekezet:] Hozsanna! Szabadíts meg, Urunk! [Lektor:] Irgalmadba ajánljuk a betegeket, a megfáradtakat és mindazokat, akiknek már kiáltani sincs erejük. Mutasd meg gyógyító jelenlétedet minden embernek, hogy a próbák és terhek között is megerősödjön a szív, és tenálad nyugodjon meg a lélek! Együtt kiáltsuk mi is: [Gyülekezet:] Hozsanna! Szabadíts meg, Urunk! [Lektor:] Könyörgünk most a te népedért, egyházadért. Könyörgünk az előttünk álló ünnepért. Légy velük a nagyhét alkalmain. Add, hogy valódi ünneppé legyen emlékezésünk azáltal, hogy találkozhatunk veled, és te megerősítesz bennünket a hitben, a szeretetben és a reménységben! Együtt kiáltsuk mi is: [Gyülekezet:] Hozsanna! Szabadíts meg, Urunk! [Lektor:] Könyörgünk, Urunk, minden ember üdvösségéért. Azért, hogy minél többen ismerjenek meg téged úgy, mint aki Jézus Krisztusban személyes Megváltót és Szabadítót adtál minden ember számára! Együtt kiáltsuk mi is: [Gyülekezet:] Hozsanna! Szabadíts meg, Urunk! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, hiszen te vagy a mi kegyelmes mennyei Atyánk. Könyörülj rajtunk, irgalmazz nekünk, és add nekünk békességedet a te szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen. ÜNNEPEINK CANTATE A nagyhét liturgiája ► E cikkünk a húsvétra való készülést szeretné segíteni azzal, hogy bemutatja a nagyhét liturgiájában rejlő lehetőségeket. Ezek az isten- tiszteleti fonnák méltók arra, hogy újra, nagyobb körben is felfedezzük és ünnepeljük őket. (E. Zs.) Keresztény életünk középpontjában a húsvéti feltámadás misztériuma áll. Ez a legfontosabb és egyben hitünk középpontját adó ünnepünk. Ezt ünnepeljük vasárnapról vasárnapra istentiszteleteinken. így gondolták ezt a kereszténység első évszázadaiban js. Nem véletlen, hogy a húsvét - és ehhez kapcsolódóan, mintegy előzményként a nagyhét - az első ünnepkör, amelyet a gyülekezetek évről évre megünnepelnek azért, hogy részeseivé váljanak, újra és újra átéljék az eseményeket. A húsvéti és nagyheti szokások adják egyházi ünnepeink legősibb rétegét több tekintetben is: a liturgiában mint az ünnep lényegét megragadó „forgató- könyvben”; a liturgiát alkotó szövegekben, melyek már nagyrészt az első évszázadokban kialakultak; valamint az ezekhez fűződő dallamokban. Talán nem véletlen, hogy ezek az ünnepi anyagok és szokások maradtak fenn legtovább a protestáns hagyományban. Ha megvizsgáljuk a legkorábbi protestáns gyűjteményeket, az úgynevezett graduálokat (graduál: magyar nyelvű liturgikus énekek protestáns használatra készített gyűjteménye a 16-17. századból), észrevehetjük, hogy a legfontosabb nagyheti liturgikus tételek mind megőrződtek. Azt pedig, hogy használták őket, az bizonyítja, hogy a graduálok ezen oldalai rongyosra vannak lapozva, legtöbbjüket bejegyzések tarkítják. Most pedig vegyük sorra ezeket a nagyheti alkalmakat! A lamentációs isten- tisztelet egy éjszakai imaóra, ahol Jeremiás siralmai hangzanak el díszes, énekelt formában a három „nagynap” - nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat - előestéin. Az eredetileg virrasztó zsolozsma megtartotta jellegzetes tételeit: egy kezdő ének után következik a zsoltáro- zós szakasz, ahol általában a 22. zsoltárt éneklik, mely próféciaként szorosan kötődik a nagyheti eseményekhez. Ezután hangzanak el a „siralmak” a virrasztó zsolozsma három olvasmányaként. Különlegesen drámaivá teszi az alkalmat a templom fényeinek és az oltáron égő tizenöt gyertyának a fokozatos eloltása, majd a teljes sötétségben fölhangzó könyörgés, a „Gyermekek kyriéje” (Kyrie puerorum). A szertartást a Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél kezdetű népének zárja. A hagyomány szerint az énekelt passió virágvasárnap Máté evangéliuma, nagypénteken János evangéliuma szerint hangzik el. Jézus szenvedésének és keresztre feszítésének történetét éneklik el szerepekre osztva. A nagyszombat éjszakai virrasztás hús- vétvasárnap hajnaláig tart. Ezen az éjszakán Jézus feltámadását és keresztsé- günket ünnepeljük. Az elmúlt évszázadok keresztényei ezen az éjszakán keresztelték meg a közösségbe lépő új tagokat - akik a keresztelőmedencében megmerítkezve, mintegy az „anyaméhből” kijőve születtek újjá.-, és az új élet jelképeként tiszta fehér ruhába bújtatták őket. A virrasztás a teljes sötétségben elhangzó ószövetségi olvasmányokkal kezdődik: a teremtés, a kivonubtirg ifi vitfvT<3ott lás, az özönvíz képei sorakoznak föl előttünk. Ezen az éjjelen hangzik el a kereszténység egyik legrégibb, a húsvéti gyertyát megáldó dicsérete, az Exultet. (Sajnos az Exultet magyar protestáns területen nem maradt fenn.) Míg a nagyhét három napján a gyertyák eloltása, a sötétség megteremtése volt a legfontosabb mozzanat, ezen az éjszakán a sötétségből megyünk a világosság felé: a fényt a húsvéti gyertyáról szétosztva ünnepeljük Krisztusban születő új életünket. Ezután kerül sor a keresztelke- désre, valamint a keresztségünkre való emlékezésre is. Ezen a hajnalon ismét szólnak a harangok, ismét felhangzik a teljes böjtben elhagyott halleluja. A virrasztást úrvacsorái közösség zárja. Graduáljaink még nagyon sok egyéb, a nagyhéthez köthető liturgikus tételt őriznek (antifónák, himnuszok). Érdemes lenne közelebbről megismerni ezeket az anyagokat, mert sok, ünneplésünket megújító lehetőséget adhatnak számunkra. Legyen valóság, ami a virágvasárnapi himnuszban áll: „Dicsőség és dicséret tenéked, megváltó Királyunk, kinek gyermeki szép sereg monda ékes éneket!” ■ Simon Barbara
