Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-03-25 / 12. szám

2

2007- március 25.

FORRÁS

‘Evangélikus Életé

BÖJT 5. VASÁRNAPJA (JUDICA) - Jn 8,46-59

Jézus nyelve más

élő víz

„Ha kiált hozzám, meghallgatom..

Megdöbbentő fotót láttam a minap egy tudományos magazinban. A szerkesztők a Remény nélkül címet adták neki. A kép egy hegymászó holttestét ábrázolja, ahogyan ott fekszik örök hósírjában, háromszáz méterrel a Mount Everest csúcsa alatt. Az indiai származású férfi a 8850 méter magas hegy csúcsára vezető út utolsó szakaszán járt szerencsétlenül harmadmagával, még 1996-ban. Ott maradt a fagyos havon színes sportruhájában mementóként - ugyanis a 7500 méter feletti úgynevezett halálzónából nem lehet lehozni, annyira alacsony a levegő oxigéntartalma, és olyan rettenetes a hideg. Mivel a csúcsra vezető északi út mentén fekszik, sok társának el kellett azóta haladnia mellette.

Szimbólumává lett - de minek is? Ki- nek-kinek más juthat eszébe róla. Az emberi küzdés, a magány, a végzet; vakmerő célok kitűzése, az élet, a halál. Egy kiáltás, amelyet nem hallott meg senki, vagy ha mégis, segíteni nem tudott, mert az emberi erő véges, és az élet törékeny.

Az élet sokszor hoz bennünket olyan helyzetbe, amikor nagy szükségünk van erőre. Amikor „extrém” körülmények - ha nem is természeti, de súlyosan próbára tevő lelki, érzelmi, egzisztenciális, anyagi terhek - közepette kell továbbmennünk felfelé, előre; amikor még a lélegzetvétel is nehéz... Amikor hátunkat láthatatlan, terhekkel teli, ólomsúlyú zsák húzza. S bensőnkben fázva, kimerültén kapaszkodó után nyúlnánk. Erő feletti erő kellene, de emberi tartalékaink kimerültek. Ha nincs kihez kiáltanunk, ha nincs, aki meghallja hangunkat, a hegymászó magányát éljük át.

A zsoltáríró tudta ezt, s hittapasztalatát megosztotta kortársaival, megosztotta velünk. Mert talán mi is az északi úton haladunk fölfelé, s a halálzónában járunk, ha nem mutatkozik remény, kapaszkodó, ha nem találjuk a vezetőkötelet.

Félelmeinkkel szemben azonban itt áll előttünk az élet igéje, az erő ígérete, az élet mindenki előtt kitáruló zónája, amelyet Isten nemcsak megígért, hanem Jézus eljövetelével valósággá is tett. „Ha kiált hozzám, meghallgatom..- mondja az Úr (Zsolt 91,15). Kiáltsunk hát, ha túl magasan vezet, ha túl nehéz az útszakasz, ha fogytán a levegő! Nem vész semmibe a hang, amely az Urat szólítja meg.

A böjti hetek benső útján arra a hegyre gondoljunk most, amelyre egy megkínzott, összevert fiatal férfi ment fel, a tömegben átélt kínkeserves magányában, szidalmakkal és köpködéssel, ütlegeléssel kísérve.

Ő az Atyához kiáltott, és minket is kiáltani tanít: van, aki meghallgat. Jézus golgotái útja, halála és feltámadása a „van remény” üzenete nekünk. Nekünk, hóba-jégbe fagyott, bűneink, vétkeink, lázadó, Istennek ellene mondó életvitelünk zűrzavarából kikecmeregni nem tudó embereknek üzeni: van szabadulás. Halálzónánkból önmagunkat megmenteni nem képes, erőnkön felüli csúcsoknak mégis mindig nekiindulókat, azaz mindannyiunkat bizalommal és reménnyel tölt el az ige: a minket meghallgató Istent láthatjuk meg Jézusban.

Döbbenetes, nem várt, ésszel fel nem érhető felelet ő a kiáltásunkra. Ő Isten igenje az életre, igenje ránk, hogy szeret, félt és megment bennünket a halálzóna veszedelméből. Böjtben járunk, teljünk be az Isten szeretetének igenjével: van remény, van élet, van feltámadás! A hegyek mindig is nagyobbak lesznek, mint mi, legyen szó valós vagy éppen képletesen meghódítandó csúcsokról. Mégis teljes nyugalommal vehetjük ezt a tényt tudomásul.

Mert van, aki a hegyeknél is nagyobb: a hegyek Alkotója.

■ K.D.

/SK MA C

www.evelet.hu ^

„Hát olyan, mintha más nyelvet beszélnétek. Hallom a mondatokat, értem a szavakat, de nehezen áll össze bennem, nem nekem szól.” A mai napig rossz érzés fog el, amikor eszembe jut ez a beszélgetés, amelyet egy hittanosom édesanyjával folytattunk. Elmondta, hogy bár ő maga nem járt hittanra, nem nőtt bele az egyházi életbe, mégis szeretné, ha a gyermekei a gyülekezetben nőnének fel. Ha nemcsak a családhoz kötődnének egy életen keresztül, hanem ehhez a „nagy családhoz” is. Neki ez nagyon hiányzik, és éppen ezért tartja fontosnak, hogy legalább a gyermekei ne nélkülözzék. Természetesen azonnal megkérdeztem - ismerve istentiszteleteink meghitt, békés, családias légkörét -, hogy akkor miért nem jön gyermekével együtt a templomba, és hívtam a következő vasárnapi alkalomra. Akkor felelt a bevezetőben idézett szavakkal, és válasza szíven ütött.

Ma is eszembe jut, amikor egy-egy istentisztelet után túlzottan is békésnek és nyugodtnak érzem magam. Arra gondolok, hogy valami nem volt rendben velem: túlságosan is jól elvoltam a magam gondolataival, régi emlékeimmel, kedves énekeimmel, a lelkész megszokott hangjával, a templom illatával.

Jézust az evangéliumi történetben nem értik. Tulajdonképpen nem is akarják megérteni, sőt azt tartanák a legjobb► Amíg az elmúlt számban inkább a gyülekezeti éneklés és énekes- könyv-történet 20. századi állomásairól volt szó, a mostani írásban az idén huszonöt éves Evangélikus énekeskönyv új kompozíciói, dallamszerzők és szövegírók kerülnek elénk. (E. Zs.)

Korábbi cikkekben már olvashattunk arról, hogy énekeskönyvünk szerkesztői skandináv, angol és amerikai énekekkel is gazdagították az énekanyagot. Ezeken és a következőkben felsorolt tételeken is érződik a 20. századi gyülekezetiének- írás alapvető kérdése: az eredetiség és a gyülekezetszerűség feszültsége.

A szöveg vonatkozásában ez köny- nyebben feloldható. De ha a dallam merészebben, a 20. század zenei nyelvén van megkomponálva, megtanulása egy átlagos gyülekezetben nagy nehézségeket okoz. Ha pedig a szerző azt tartja szem előtt, hogy dallama könnyen tanulható legyen, akkor a barokk vagy bécsi klasszikus stílus egyszerűsített másonak, ha eltűnne. Nincs szükségük arra, hogy felrúgja a régi, jól megszokott rendet, amelyet mindenki ismert és elfogadott, amelyhez tarthatta magát, amely láthatóvá tette, hogy ki van ellenük, és ki mellettük. Mintha Jézus más nyelvet beszélne. Nem értette őt egykor Nátánáel, Nikodémus és a samáriai asszony sem pontosan. Nem érti az a sokaság sem, amely itt körülveszi. A szavakat ugyan értik, a gondolatok eljutnak hozzájuk, de mégsem alakul ki a jól megszokott, emberi szintű párbeszéd.

A tömeg egyre keményebben fogalmaz, sértegetni próbálja Jézust, de ő nem hátrál. Arról beszél, hogy nem is érthetik őt, mert nem Istentől valók. El lehet képzelni a felhördülést. Még hogy nem Istentől valók?! Hiszen gyermekkoruktól tanulják a törvényt, olvassák a prófétákat, megtartják az imákat. Végig tudják követni Ábrahámig a nép hosszú történetét.

Hallgatom Jézust, és szinte látom, ahogy ott áll a vitázó, hangoskodó, gyűlölködő tömeg előtt, minden tekintet rámered, a szemek szinte vérben forognak i dühtől. Mennyire más ez, mint amikor kilátástalanságot, depressziót vagy akár várakozást tükröző tekintetek keresik az Urat! Nem értik Jézust, mintha valami akadályozná a kommunikációt.

Félek az olyan vallásosságtól, amely

lásának hibájába eshet. E feszültség feloldására tett kísérleteket mutatunk be a következőkben.

A Jer, dicsérd Istent, nagy világ (EÉ 252) dallama a német korálok zenei nyelvét idézi. A német dallamhoz magyar szövegíró, Dóka Zoltán (1929-2000) egykori hévízgyörki lelkész Szentháromságot dicsérő szövege kapcsolódik. Témája alkalmassá teszi arra, hogy a hitvallást helyettesítse istentiszteleteinken.

Az Áldó hatalmak oltalmába rejtve (EÉ 355) dallama (a taizéi közösség egyik szerzőjének műve) modális hangsorával egyszerre tűnik régiesnek és újnak. Ennek szövegét a mártír teológus, Dietrich Bonhoeffer (1906-1945) írta náci fogságban, élete utolsó karácsonyán.

Az 1982-es énekeskönyv szerkesztői nem csak külföldi énekanyaggal szerették volna gazdagítani a legújabb kori énekrepertoárt. Öt jeles magyar szerzőt kértek fel új dallamok komponálására. Hármuk pályája több ponton találkozott. Rezessy László (1912-1997), Fasang Árpád (1912-2001) és Sulyok Imre (született 1912-ben) munkájában egyformán nagy jelentőséget kapott a komponálás, a taegy virtuális világot teremt magának, ahol mindenkinek megvan a helye. Van benne egy isten, mindenek felettinek látszó, ott van a többi ember, és ott van az is, aki ezt a világot elképzeli. Olyan élettér ez, amelyben végre biztonságra lelhet, otthonra találhat az ember, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, amelyhez igazodnia kell. Olyan világ, ahol nem fenyeget a veszély, hogy bárki is másként tenne, mint ahogy az elvárások megengedik. Szép, megnyugtató, vallásos világ ez, amelyet védeni is lehet. Aki veszélyeztetné, arra bármilyen eszközzel rá lehet támadni - szigorúan a rend fenntartása miatt.

Hamis istenkép ez, bezárt emberi világ, ahol a benne levők már kódszavakból is értik egymást, ahová kívülről nincs bejárás, mert az új jövetelével szükségszerűen át kellene rendezni az addig jól megszokott rendet, a betöltött szerepeket. A kialakult közös nyelv is a védelmet szolgálja. Csak annak van helye ebben az elképzelt, sokszor kőkemény világban, aki ezt a nyelvet jól megtanulja, és csak ezt beszéli.

Jézus nem fér bele a zsidók vallásosságába. Más nyelven beszél, és meg sem akarja talán tanulni az övéket. Úgy látják, érti őket, de mégsem akar alkalmazkodni. Dühük csak fokozódik. Amikor Jézus kimondja azt a két szót - „én vagyok” -,

nítás és az egyházzenei szolgálat. Rezessy Lászlónak és Fasang Árpádnak egy- egy (EÉ 472,106), Sulyok Imrének két (EÉ 71, 127) dallama a magyar népzenei hagyományokból merít ihletet. E dallamok használatát további szövegek erősítik (EÉ 472 = 271; 71 = 475:127 = 473). Elvon- tabb, komplikáltabb dallamformálás jellemzi Sulyok Imrének azt a dallamát, amely Weöres Sándor (1913-1989) bűnbánati verséhez kapcsolódik (EÉ 432), és Rezessy László dallamát, amely egy régi svéd szöveget hordoz (EÉ 528).

Trajtler Gábor (1929) éneke (EÉ 401) aszimmetrikus ritmikájával és az úgynevezett „magyar skála” alkalmazásával hívja fel magára a figyelmet. Szövegét Jézusnak a János evangéliumában leírt „Én vagyok...” mondásai nyomán írta Dóka Zoltán (1929-2005). Bizonyára e kettőnek köszönhető, hogy Finnországban az ifjúság körében igen népszerűvé vált. A híres zeneszerző, Szokolay Sándor (1931) dallama (EÉ 398) megírásakor minden bizonnyal azt tartotta szem előtt, hogy éneke könnyen megtanulható legyen.

Az új dallamoknál jóval több új szöveggel találkozunk 1982-es énekeskönyA VASÁRNAP IGÉJE

amellyel Isten önmagát nyilatkoztatja ki, tehát magát Istennek mondja, nem marad más: kövek után nyúlnak. Meghozzák az ítéletet. Jézus pedig elrejtőzik, kimegy a templomból. Ott hagyja a vallásosságával megelégedett, a kegyetlen kegyességében nyugalmat találó népet, és elindul arra az útra, amelynek a végén a kereszt áll. Mint népe igazi Főpapja, vállalja az egyszeri, örök érvényű áldozatot. Elítélték, és akaratuk látszólag, emberi mércével mérve diadalmaskodott. Milyen döbbenetes, hogy a Szeretet éppen ehhez rendelte az örök életet.

Jézus nyelve valóban más: a szeretet szavaival, a szeretet hangján beszél, és szeretetből cselekszik. Ezen a vasárnapon, a kereszt felé nézve ez az értünk áldozatot hozó, minket a legfontosabbnak tartó szeretet ölel át mindannyiunkat.

■ Johann Gyula

Imádkozzunk! „A menny Urának tisztelet, / Dicsó'ség, hála zengjen, / Mert nagy kegyelme véd, vezet, / Óv ártó vészek ellen! / 0 minket irgalmába vett. Elnémul harc és gyűlölet: / 0 ád minekünk békét. // Megváltónk, Isten szent Fia, J Úr Jézus, hála néked, / Hogy értünk, elveszettekért, / Hullattad drága véred. / Isten Báránya, hű Urunk, / Fogadd el kérő'sóhajunk: / Te légy irgalmas hozzánk!” (EÉ 43,1.3) Ámen.

CANTATE

íZtufaU bnrg tjlvufcr(Sott

vünkben, melyek sokszor régi dallamhoz kapcsolódnak. A korok, stílusok keveredése olykor zavaró lehet. Talán leginkább akkor érezhetjük ezt, amikor ismert, régóta egy versszakos formában használt ének új versszakokkal egészül ki (például EÉ 213, 227, 291). Fordítóként és szövegíróként leggyakrabban Túrmezei Erzsébet (1912-2000) diakonissza költőnő neve tűnik fel. Fordításaiban jól érzékelhetően törekedett az eredetihez való hűségre, míg új szövegeiben saját hangvételét figyelhetjük meg.

Biblikus megalapozottságuk, teológiai mélységük emeli ki a 20. századi szövegek közül Scholz László (1911-2005) és Dóka Zoltán verseit. Bodrog Miklós (1929) szövegeiben a keresztények embertársért és világért viselt felelőssége kap hangsúlyt. Az énekverses rendek szövegei közül Marschalkó Gyula (1921) jó liturgikus érzékkel formált verseit kell kiemelnünk.

Reformáció előtti, reformáció korabeli énekek újrafelfedezése és megismertetése mellett tehát markánsan megjelenik énekeskönyvünkben az a szándék, hogy minden kor és minden generáció - a 20. századé is! - tegye le névjegyét az egyházi éneklésben: „Ha Krisztus Lelke egyesít, / Bontsuk ki bátran színeit!” (EÉ 472,4)

■ Finta Gergely

Oratio oecumenica

szór kevésnek, kicsinek érezzük magunkat a rajtunk túlnövő erőkhöz képest, emlékeztess el nem múló jelenlétedre, hatalmad erőforrásaira.

A te kezedbe tesszük le a sokszínű világ sokszor számunkra is érthetetlen ellentmondásait. Te fékezd meg a gyűlöletet, törd le az agresszió erejét. Zárd, el a keserűség, a tehetetlenség, a düh feltörő forrásait.

Könyörgünk népünkért, hazánkért. Amikor olyan távolinak tűnik a kibontakozás lehetősége, érezhessük, hogy megtartó, védelmező kezed nemzetünk jövőjét is hordozza. Könyörgünk minden népért és nemzetért, az egész emberiségért.

Irgalmadba ajánljuk a betegeket, a szenvedőket, a halál révén állókat, a magukra maradt embereket. Könyörgünk a célt vesztett életekért, az ellehetetlenült körülmények között vergődőkért. Állj a testi-lelki kínokkal küszködök mellett nehéz óráikban.

Te vezess, hogy az igazság és jogosság mértékét ne máshol, hanem nálad keressük, megmentő és oltalmazó Urunk. Ámen.

ISMERJÜK MEG ÉNEKEINKET! 21.

Az Evangélikus énekeskönyv - 20. századi énekeink

Igazságos és könyörületes Urunk! Hálát adunk azért, hogy Jézus Krisztusért Atyánkként szólíthatunk meg. Magasztalunk végtelen kegyelmedért, hogy mélyre hajoltál értünk a kereszten. Nem ítéleted pusztító erejével versz végig rajtunk, ahogyan megérdemelnénk, hanem körülölelsz bennünket hűségeddel és oltalmazó szereteteddel. Köszönjük neked a böjt ajándékait, a veled és önmagunkkal való találkozás lehetőségét. Add, hogy az ünrtepre készülve egyre inkább kinyíljon, kibontakozzon számunkra ennek a drága időnek a gazdag tartalma. Te, aki igazán látsz minket, végy kezedbe, formálj, ahogyan a fazekas dolgozik az agyaggal. Hadd újuljunk meg, alakuljunk át, hadd lehessünk olyanokká, amilyennek te megálmodtál minket!

Köszönjük életet megtartó igédet, szavadat. Köszönjük, hogy volt ma is friss, útba igazító üzeneted a számunkra. Köszönjük Jézus Urunk ígéretét, amely ennek a szónak a halálon túl is megtartó erejét hirdeti. Valljuk, hogy aki hittel fogadja, az nem merül el, nem fullad bele a minden irányból fenyegető bűnök, kölöncök, terhek, gondok áradatába, hanem erőt és bátorságot kaphat a holnapra.

Urunk, irgalmadba ajánljuk az egyházat és az egész kereszténységet. Add, hogy tanítványként mi se máson tájékozódjunk, hanem te légy és maradj az egyetlen igazodási pont a számunkra. Legyen láthatóvá rajtunk irgalmad, emberszereteted és akaratod. Tégy alkalmas eszközeiddé minket, és ajándékozz meg azoknak az erejével, akik félelemtől mentesen képviselnek téged ebben a világban.

Add, hogy a környezetünkben ne csupán aggodalommal tekintsünk körül, hanem indíts felelősségteljes, másokért áldozatot vállaló szeretetre. Ne hagyd, hogy érzéketlenek maradjunk a sokféle nyomorúság, a fájdalom, a panasz, az ellehetetlenülő emberi kapcsolatok, a társadalmi feszültségek láttán. Add, hogy legyen időnk meghallgatni a ránk bízottakat, kicsinyeket és nagyokat egyaránt, de add meg azt is kegyelmesen, hogy legyen bátorságunk szólni is, amikor szólni kell. Ha sok-