Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-18 / 11. szám
"Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2007. március 18. 9 Váratlan ajándék Alig lézengtek a bevásárlóközpontban. Nem is csoda, hiszen - ha közeledett is a hétvége-- hétköznap volt, péntek este hét óra. Magdolna is fáradtan tolta maga előtt a bevásárlókocsit. Igazából csak egy csokor virágért, egy tortáért és a hozzá való néhány szál gyertyáért ugrott be hazafelé menet. A legkisebb méretűből akart venni egyet, magának. Végtére is születésnapja van... Hazaérve beköszönt Szerénnek. A cirmos macska unottan nézett vissza gazdájára, majd hatalmasat nyújtózkodott. Magdolna letette a konyhában a tortát az asztalra, levette a kabátját, és kilépett fekete magas sarkú cipőjéből. Miután kibújt szürke kiskosztümjéből és fehér blúzából, kényelmes otthoni ruhát és papucsot húzott. A konyhából a szobába vitte és az olvasólámpa melletti kisasztalra tette a tortát; rögtön beletűzött egy szál gyertyát is. Mielőtt meggyújtotta volna, még egyszer fordult: kivette a hűtőből a vörösbort, töltött egy keveset magának, és csak utána ült le a karosszékébe. „Isten éltessen! Boldog születésnapot, Magdi!” - mondta félhangosan, csak úgy magának, majd Szerén felé fordulva felhajtotta a pohár tartalmát. Aztán már csak ült, és merengett egy darabig. „Milyen gyorsan múlik az idő! Megint eltelt egy év...!” - morfondírozott. Becsukta a szemét. Felvillantak előtte a régi születésnapok. Úgy érezte, mindig minden ugyanolyan szörnyű volt, mint most. Csak akkor épp nem egyedül volt egy szobában, hanem ott volt még az apja, az anyja és rengeteg ajándék is. Csupán két dolog hiányzott: a szeretet és a szó. Egy-egy kötelező, idegen és ismeretlen ölelés, kényszeredetten az arcára adott puszik, ez volt minden. Legalábbis mindössze ennyi volt csak, amire emlékezett. Magdolna jól ismerte magát. Tisztában volt vele, hogy mindig is ki volt éhezve szülei szeretetére, nagyon vágyott a kedves, őszinte és közvetlen gesztusokra. És ahogy egyre idősödött, úgy erősödött benne az érzés, hogy bizonyos szavak, mondatok után is éppúgy sóvárog. Anyjától például nagyon szerette volna hallani: „Büszke vagyok rád!” Apjától pedig ezt: „Szeretlek, kislányom!” De az évek múltával már belenyugodott, hogy minden hiába. Fázott, vacogott a lelke a két ember mellett, akik - a sors akaratából, valami furcsa véletlen folytán - a szülei voltak. De bármennyire is szerette volna, nem tudta szavakba önteni, mire is vágyik igazán. Ahányszor csak nekiveselkedett, valahogy mindig torkán akadt a szó. Ezért hát alig várta, hogy betöltse a tizennyolcadik évét, és elköltözhessen otthonról. Azóta egyedül élt. Pontosabban egy ideje már Szerénnel. Hétköznapjait a munka töltötte ki, nem volt ritka, hogy a nyolc helyett napi tíz-tizenkét órán keresztül is benn volt az irodában. De legalább megfizették... „Bár lehet, hogy inkább kevesebbet kellene dolgozni, és többet járni emberek közé..- gondolta most. Ki tudja, akkor talán még az is lehetne, hogy nem egyedül, a négy fal között töltené a harmincadik születésnapját... Ezek az átkozott születésnapok! Újra elevenné vált benne a régi évek minden keserűsége és magánya. Egyre élesebben. A fájdalma hirtelen annyira elviselhetetlennek tűnt, hogy felugrott, és sietve öltözködni kezdett, mert úgy érezte, tovább egyetlen percig sem bírna maradni. Futott, ahogy a lába bírta, igazán nem is figyelve, hogy hová, merre visz az útja. Mikor végre megállt, és felnézett, ő maga lepődött meg a legjobban. A szülei háza előtt állt. „Mit keresek én itt?” - kérdezte magától. Sarkon akart fordulni, de valahogy egyszerűen nem volt képes rá. Csengetett. Az anyja nyitott ajtót. „Magdolna...” - mondta meglepetten. „Szervusz, anya” - válaszolt a lány. „Bemehetek?. ..” „Hát persze, gyere csak nyugodtan...” Zavarban voltak mind a ketten. Leültek a nappaliban, anyja narancslével kínálta. Miközben kortyolgatta, arra gondolt, hogy nem tud mit kezdeni ezzel a szituációval. Valószínűleg az anyja is így lehetett ezzel, mert csak ültek, és nagyokat hallgattak. „Hogy vagytok?” - kérdezte egy idő után Magdolna, remélve, hogy ezzel javít a helyzeten. „Jól” - felelte az anyja. „Apád most egy üzleti vacsorán van. Néha fáj a háta. Én megvagyok, köszönöm” - tette hozzá. „És te? Te jól vagy?” - fordult a lányához. „Igen..." - felelte az. És ekkor Magdolnát, maga sem értette, miért, egyfajta szeretethullám öntötte el. Nézte a vele szemben ülő idősebb nőt, az anyját. „Hogy megöregedett... Milyen fáradt! Milyen szomorú a szeme... Szegény...” - gondolta. Hirtelen felállt, hozzálépett. Kezébe fogta a kezét, a szemébe nézett, és így szólt: „Igazából csak azért jöttem, hogy megmondjam, szeretlek benneteket...” Aztán sarkon fordult, és elment, sietve maga mögött hagyva megdöbbent anyját és riadt önmagát. Menekült a saját zavara elől. Az utcai levegő lassan lehűtötte izgalomtól kipirult arcát, amelyen most végre csendben le-legördülhetett az öröm egy-egy apró könnycseppje. ■ GaZsu Kedves Gyerekek! ► Nyolc hete indult, kilencrészes sorozatunkban Görbefalva lakóival ismerkedhettek meg. Minden részben találtok egy rejtvényt is. A helyes megfejtést küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A megoldásokat egyben összegyűjtve is postára adhatjátok, jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok. Hallottatok már Görbefalváról? Nem? Ez egy nagyon piciny falucska - a főtéren körben összesen kilenc ház, a templom és a posta épülete áll. Amire nagyon büszkék a görbefalviak, az a szép templomuk, amelynek a harangja minden este dallammal búcsúztatja a lemenő napot. Emellett arra is büszkék az ott lakók, hogy mindegyiküknek olyan bibliai neve van, mint amilyen nevű emberek Jézussal is találkoztak, vagy valahogyan kötődtek hozzá. Az arra járó idegeneknek mindig mesélnek is róluk. 5A sors úgy hozta, hogy Görbefalván Márta szomszédságában lakik Lázár gazda, bár ők nem testvérek, mint a bibliai Márta és Lázár. A gazda így mesél az arra járóknak:- Én büszke vagyok arra, hogy Jézus a bibliai névrokonomon megmutatta: ő valóban Úr a halál felett, és képes feltámasztani a halottakat. El is mondom, hogy történt mindez. Mártának és Máriának a testvére, Lázár egy nap nagyon beteg lett. Nővérei megüzenték ezt Jézusnak, aki két nap múlva elindult hozzájuk. Lázár eközben meghalt, és eltemették. Sokan elmentek, hogy együtt gyászoljanak a két nővérrel. Amikor Jézus már közel volt a faluhoz, hírül adták érkezését Mártának, így ő gyorsan eléje sietett, és azt mondta neki: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy nincs előtted lehetetlen. Amit csak kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus így válaszolt neki: „Feltámad a testvéred!” GYERMEKVÁR Mária is elébe jött Jézusnak, és zokogva kísérte őt a sírhoz. Jézus könnyekre fakadt, amikor odaértek. Az ott lévők pedig látták, mennyire megrendült. Lázárt egy barlangsírba tették, és egy követ tettek a bejárathoz. Ekkor Jézus megparancsolta, hogy vegyék el a követ. Majd imádkozott az Atyához, és így szólt: „Lázár, jöjj ki!” És ekkor csoda történt: Lázár feltámadt, és kijött a sírból. Az emberek ámulva figyelték, majd hálát adtak a csodáért. Lázár neve nem véletlenül jelenti azt, hogy Isten a segítőm. Hogyan tud hazamenni a feltámadt Lázár Mária és Márta házához? Megváltónk szavai a kereszten Meditációs ösvény a budavári gyülekezet barlangjában Harmadik alkalommal nyílik meditációs ösvény a budavári evangélikus gyülekezet épületei alatt húzódó barlangban. A természetes sziklaüreg atmoszférája már önmagában elcsendesedésre hív, a szövegek, képek, installációk pedig irányt is szabnak a gondolatoknak. A tavalyi évben először böjtben, majd karácsonykor haladhattak végig az érdeklődők egy-egy elgondolkodtató, a kereső embereket Istenhez vezető útvonalon. A föld alatti csend, a különleges fények, a meditativ, Krisztusra mutató két jó ideje magam előtt is rejtve hordoztam” - hangzott egy másik vélemény. A meditáció középpontjában ezúttal Krisztus kereszten mondott , szavai állnak. A barlang több nyelven, minden korosztály számára érthető formákban igyekszik bemutatni a Krisztus ezen szavai által ihletett gondolatokat. A magányos elmélkedés után a látogatók egymás számára is üzenhetnek az ösvény végén elhelyezett lapokon, hogy ezáltal - ismeretlenül is - társaknak érezhessék egymást. rövid írások, illetve képek a mintegy negyedórás út megtétele során olyan bensőséges hangulatot teremtenek a résztvevőkben, amely valóban segíti őket az Istenre figyelésben, hangjának meghal- lásában. „A spiritualitásra, elcsendesedésre igény van az emberekben, bennem is. Ahogy végigjártam az ösvényt, úgy éreztem, hogy egyre közelebb von magához Isten” - mondta a kijáratnál az egyik résztvevő karácsonykor. „A feltöltődés- re, az elcsendesedésre mai világunkban is nagyon nagy szükség van, és kevés olyan alkalom kínálkozik, ahol ezt ilyen magától értődő természetességgel kaphatom meg” - vélekedett másvalaki. „Olyan érzések törtek felszínre bennem, amelye- wmmmmgmmmsmmiiamsssimMmmsmsmsmsmi A barlang három héten keresztül, az utolsó héten mindennap nyitva lesz. Böjt negyedik vasárnapján, március 18- án a 18 órakor kezdődő budavári isten- tisztelet után lehet először végigjárni. Március 20-án, 22-én, 27-én és 29-én (keddi, illetve csütörtöki napok) 15 órától 19 óráig lesz nyitva a barlang; 24-én és 31-én (szombati napok) délelőtt 10-től 12-ig, illetve 15 és 18 óra között lesz látogatható. Április 2-a és 7-e között, a nagyhéten mindennap a szombati nyitva tartás szerint, azaz délelőtt és délután is megtekinthető a meditációs ösvény. Csoportoknak előzetes egyeztetés alapján (20/824-8726) akár más időpontokban is alkalmuk nyílik a spirituális ösvény végigjárására. HETI ÚTRAVALÓ Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. (Jn 12,24) Böjt negyedik hetében az Útmutató reggeli s heti igéi a böjti öröm forrásáról szólnak: a földbe esett búzaszem, az élet kenyere, Krisztus áldozata Isten irántunk megnyilvánuló kegyelmes szeretetét hirdeti. „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy jézus az ő életét adta értünk.” (íjn 3,16; LK) Örülhetünk Jeruzsálemmel, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” 0n 3,16)! Az „arany evangélium” ismeretében a görögök és mások is nyílt kapukat döngetnek kérésükkel: „Uram, Jézust szeretnénk látni.” (Jn 12,21) Jézust mindennél és mindenkinél, önmagunknál is jobban kell szeretnünk. „Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.” (Jn 12,25) Luther szerint „az öröm titka ez: tartsa magát az ember teljes szívvel az igéhez, vigasztalván magát Krisztus drága ígéretével, hogy ő az Atyával együtt velünk marad”. Pál így ad hálát (velünk együtt?!) a vigasztalásért: „Áldott az Isten, a mi Urunk jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket...” (2Kor 1,3-4) Isten a testté lett Igét, az élet kenyerét ajándékozza népének, és mindenkor „mannával táplált, amelyet nem ismertél... (...) így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik.” (5MÓZ 8,3) Jób ismeri a teremtő Istent, s elismeri hatalmát: „Ha igazam volna, sem válaszolhatnék neki; mint bírómhoz, könyörögnöm kellene.” S tudja: „.. .0 nem ember, mint én..." (Jób 9,15.32) Az Úr Jézus örömének forrása az Atyával való állandó szeretetközösség, és ő azt akarja, „hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen" (Jn 15,11). Pál erősen bízott az Úr Istenben, ezért mondhatta: „Hittem, azért szóltam." (2Kor 4,13) S ha már mi is közösségbe kerültünk az élet kenyerével, és hiszünk őbenne, szóljunk erről bátran, az Agenda felszólítását is komolyan véve: „Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az Úr halálát és feltámadását! Tanúskodjatok szeretetéről!” S hogy miért tegyük? „...hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát az Isten dicsőségére." (2Kor 4,15) Jézus Urunk engedelmesen teljesítette az Atyától kapott küldetést: önként letette s ismét visszavette életét. Senkit sem tart bizonytalanságban a saját kilétét illetően: „Megmondtam nektek, de nem hisztek." (Jn 10,25) Böjti örömünk forrása a húsvéti üres kereszttől ered:.....de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennelek" (Jn 14,19-20) Ezt a titokzatos közösséget és egységet egy gyarló, emberi hasonlat a tűzben lévő piszkavas példájával szemlélteti; mert nemcsak a vas van a tűzben, hanem a tűz is a vasban van. Részesei is lehetünk ennek az úrvacsorában: „Jézus, életnek kenyere, / Szeretetnek mély tengere, / Táplálj, üdíts vacsoráddal...” (EÉ 308,6) ■ Garai András
