Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-06 / 32. szám
IO 2006. augusztus 6. KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet3 Magyar segítség Libanonban Egymillió forintos gyorssegély az ökumenikus segélyszervezettől A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MOSZ) bekapcsolódott a genfi székhelyű, egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő szövetség, az ACT International munkájába, és a napokban Eszak-Li- banonban végez a segélyezéshez szükséges felméréseket egy nemzetközi csoport tagjaként. A MOSZ emellett egymillió forintos keretet nyit meg a libanoni krízis menekültjeinek a megsegítése végett. Speidl Bianka a szervezet munkatársaként több nemzetközi segélyakcióban vett részt korábban. Jelenleg egyetemi tanulmányai kapcsán, illetve a segély- szervezet önkénteseként tartózkodik Szíriában. A MOSZ humanitárius krízis menekültjeinek gyakorlati megsegítésében egyrészt a nemzetközi szövetség munkájához kapcsolódó magyar jelenléttel, másrészt pedig az ökumenikus segélyszervezet erre a célra elkülönített keretéből a libanoni és a szíriai menekülttáborokban szervezendő saját humanitárius segélyakcióival vesz részt. A menekülteknek leginkább matracokra, ágyneműre, ivóvízre, tisztító- és tisztálkodási eszközökre, konyhai felszerelésekre, elsősegélycsomagokra, gyógyszerekre, élelemre és gyermektápszerre van szükségük. A segélycsomagok összeállítása helyi beszerzés útján történik. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pénzadománygyűjtő felhívással fordul a magyar lakossághoz a libanoni menekültek megsegítésére. SZÁMLASZÁMÚNK: 11705008-20464565 Magyar Ökumenikus Meghívó Túróczy Zoltán 1971-ben elhunyt felejthetetlen püspökünk igehirdetéseit sokan hallgattuk áldással, hitünkben megerősödve. Tervbe vettük egy olyan közösség életre hívását, amely az ő szavát kiszabadítja a levéltárak és könyvtárak polcairól, hogy Isten igéje Túróczy Zoltán tolmácsolásában a mai nemzedék számára is hozzáférhető legyen. Augusztus 25-én, pénteken 16 órakor tartjuk az első megbeszélést (az alap, alapítvány vagy társaság megalakítását elhatározó gyűlést) evangélikus egyházunk országos irodájának az utcai bejárattal rendelkező előadótermében (Budapest VIII., Üllői út 24.). Erre az alkalomra a szervezést elindítókkal egyetértésben minden érdeklődő lelkészünket, egyháztagunkat tisztelettel és szeretettel meghívjuk. Tekus Ottó nyugalmazott lelkész ISTENTISZTELETI REND \ 2006. augusztus 6. - Budapest Szentháromság ünnepe után 8. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 7,15-23; Ezs 2,1-5. Alapige: Rám 8,12-17. Énekek: 442., 238. L, Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; du. 6. Simon Attila; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Szalay Tamás; II., Modori u. 6. de. 3/4 n. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Takács József; Csillaghegy Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10.; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. n. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. (úrv.) Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) dr. Béres Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) D. Szebik Imre; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) if). Hafenscher Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XTV., Lőcsei út 32. de: n. (úrv.) dr. Béres Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) dr. Béres Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Tóth- Szöllős Mihály; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. n. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E.u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Názáret-templom, Mátraszentimre- Bagolyirtás de. 11. Zászkaliczky Pál. ISTENTISZTELETI REND / 2006. augusztus 6. - Balaton Badacsonytomaj de. 9.; Balatonalmádi du. 4.; Balatonboglár de. n.; Balatonfenyves (református templom) du. 6.: Balatonfúred de. 9.: Balaton fűzfő (református templom) du. fél 3.; Balatonszárszó (evangélikus üdülő) de. 10.; Felsődörgicse de. 11.; Fonyód du. 4.; Hévíz du. fél 5.; Keszthely de. fél 11.; Kőröshegy (református templom) du. fél 3.; Kötcse de. 10.; Kővágóörs de. fél 12.; Mencshely de. 11.; Nemesleányfalu du. 2.; Révfülöp de. 10.; Siófok de. 10.; Szentantalfa de. 3/410.; Veszprém de. 10.; Zamárdi du. 4.; Zánka de. fél 9. NÉMET NYELVŰ ISTENTISZTELETEK Balatonboglár de. fél 10.; Hévíz de. fél 10.; Siófok (kápolna) de. fél 10. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Tombol a halál kultúrája ► Az immár két évtizede tartó és nyugodt szívvel drámainak is mondható népességfogyás üteme mérséklődött ugyan az idei év első öt hónapjában, de ebből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen házasságot jóval kevesebben kötöttek, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Mindez a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb - július 24-én megjelent - jelentéséből tudható, amely szerint Magyarországon május végén 10 millió 71 ezer állampolgár élt. 2006 első öt hónapjában 39 873 gyermek született, 55 279 lakos hunyt el, és 13131 házasságkötés történt. Eszerint kétszáz gyermekkel több újszülött jött világra, mint a tavalyi év azonos időszakában. A halálozások száma 8,2%-kal csökkent, ami azt jelenti, hogy 4920-szal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban. A népességfogyás üteme tehát a halálozások számának jelentős csökkenése miatt mérséklődött, nem pedig a gyermekvállalási kedv erősödése miatt. Mindez azt jelenti, hogy a tavalyi első öt hónapban regisztrált 20 539-cel szemben idén január elseje és május vége között 15 406 fővel csökkent a népesség. A házasságkötési adatok azonban már nem ilyen „kedvezőek”, mindez pedig alapul szolgál a további borúlátásra. Az év első három hónapjában a házasság- kötések száma lényegében megegyezett az elmúlt évivel, azonban áprilisban és májusban már feltűnően visszaesett: 13%-kal csökkent. Összességében elmondható, hogy 2006 első öt hónapjában 7,3%-kal, nagyjából 1030-cal kevesebb pár mondta ki a boldogító igent. Menjünk egy kicsit vissza az időben; 1985-ben 10,7 millióan éltünk Magyarhonban, most viszont az azóta bekövetkezett nagyarányú bevándorlás ellenére is 700 ezer lélekkel kevesebben. Ha eltekintünk a bevándorlóktól - elegánsabban szólva a nemzetközi migrációtól -, akkor kiderül, hogy a népességfogyás nagyjából egymillió lélek. Ez tehát azt jelenti, hogy békeidőben Magyarország egy nemzedék alatt elveszítette lakosságának tíz százalékát. Gyaníthatóan a világon nincs még egy ország, amely hasonló folyamatokat szenvedett volna el... Hogy jutottunk, hogy juthattunk ide? Ha a nagyarányú népességfogyás okait vizsgáljuk, először a születésszám alakulását kell áttekintenünk. Kezdőpontnak vegyük a mostani Magyarország megszületését követő esztendőt, 1921-et. A trianoni tragédiából éppen csak magához térő országban 255 243 csecsemő született. Ez a számadat enyhe csökkenés mellett egészen a ’30-as évek elejéig jellemző volt. A kétszázezres határ alá 1933-ban esett; akkor 193 in újszülött jött a világra. De még a második világháború alatt is jóval több gyermek született, mint most! 1940-ben például 185562, 1941-ben 177047, 1944-ben pedig 195 868. Igazán éles csökkenést csak 1945 hozott, amikor 169 091 élveszületés történt - de ez érthető is, hiszen akkor vonult át hazánkon a front. Aztán a mutatók újra emelkedtek: 1954-ben, vagyis az úgynevezett Ratkó-korszakban érték el a csúcspontot, akkor 223 347 csecsemőről tudott a KSH. A statisztika 1956 után kezdett romlani, amikor Kádár János meghirdette ultraliberális abortuszpolitikáját. A csökkenés ettől kezdve - kisebb hullámhegyektől eltekintve - folyamatosnak mondható. A rendszerváltás évében, 1990-ben már csak 125 679 gyermek született. Eddig 1999 jelentette a mélypontot, amikor 94 645 csecsemőt regisztráltak. Azóta egy picit - de tényleg csak egy picit! - javultak a mutatók. Most egy szülőképes nőre 1,3 élveszülés jut, ami eleve kizárja, hogy a mai magyar népesség reprodukálja önmagát. Ehhez ugyanis az úgynevezett termékenységi rátának el kell érnie legalább a 2,1-es szintet. Más szavakkal: a jelenlegi adatok azt mutatják, hogy hazánk lakossága két generáció múlva nagyjából a mai fele lesz. Mindezt persze a bevándorlók némileg javítani tudják, de többmilliós számban kellene befogadnunk és letelepítenünk a külföldieket ahhoz, hogy unokáink idejében is annyian éljenek e honban, mint most. Sovány vigasz, de azért említsük meg: ezekkel a negatív demográfiai mutatókkal nem vagyunk „világelsők”. Ne ringassuk pusztán azért illúzióba magunkat, mert ott vagyunk az élbolyban. A legrosszabb mutatókat ugyanis az egykori NDK területén mérték 1996-ban, ahol 0,77 baba jutott egy szülőkorú nőre. De Olaszországban, Csehországban és Szlovákiában sem sokkal jobb a helyzet az 1,1-es mutatóval... Az immár két évtizede tartó kedvezőtlen demográfiai adatokat az egyre erősödő kivándorlási folyamat is csak tovább rontja. A felmérések szerint évente nagyjából négy-ötezer magyar állampolgár kezd új életet külföldön. Ez egy közepes méretű alföldi falu teljes lakosságának felel meg. A statisztikusok mindezt a külföldön nyilvánosságra hozott, magyarokra vonatkozó letelepedési adatokból tudják megállapítani. Legtöbben Nyugat-Európát célozzák meg. Előszeretettel keresnek munkát Ausztriában, Németországban, innen viszont gyakran továbbvándorolnak. Egy időben Svédországban is sok magyar telepedett le. A kivándorlók között nagyjából egyenlő arányban találunk férfiakat és nőket. Átlagéletkoruk is csaknem megegyezik, 27-30 év körül mozog, vagyis ezek az emberek a gyermekvállalás szempontjából legtermékenyebb korban hagyják el hazájukat. Márpedig ha a gyermek külföldön születik, akkor elenyésző az esély, hogy a család hazatér. Végleg idegenben ragadnak, ott vernek gyökeret, és idővel legfeljebb csak turistaként jönnek haza meglátogatni az óhazát és az egyre idősödő rokonokat. Sajnos a határainkon kívül rekesztett magyarok körében sem lehet a honi adatoknál jobb mutatókat felfedezni. Az Evangélikus Elet számos esetben foglalkozott már a Kárpát-medencei magyarság térvesztésével, néhány statisztikai adatot mégis ismételten meg kell említenünk, hiszen így lesz teljes a kép. Lássuk! Romániában legutóbb 2002-ben tartottak népszámlálást, amely magyar szempontból a legpesszimistább várakozásokat is alulmúló eredményt hozott: már csak 1 millió 434 ezer ember vallotta magát nemzetünk részének. Nem jobb a helyzet a többi utódállamban sem. Szlovákiában 520 ezer, Szerbia-Montenegróban 290 ezer, Ukrajnában 157 ezer magyar él az ottani hivatalos statisztikai adatok szerint. A többi szomszédos országban még ennél is kevesebben vannak, bár igaz, hogy e területeken mindig is kevés magyar élt. Ausztriában a burgenlandi magyarság 14 ezer főre olvadt, a fennmaradó 26 ezres létszámot azok a magyarok teszik ki, akik már megkapták az osztrák állampolgárságot, de nem Ausztriában, hanem valamelyik másik utódállamban születtek. De az asszimiláció nem csak az ausztriai magyarokat sújtja: ez a folyamat az összes utódállamban tetten érhető. Lassacskán száz éve, 1910-ben tartották az utolsó olyan népszámlálást, amikor a Kárpát-medence még teljes egészében magyar impérium alá tartozott. Akkor a lakosság 54,5%-a vallotta magát magyar ajkúnak, most pedig csupán a harmada! A hazánktól Romániához csatolt területen 1910-ben 5,2 millióan éltek, 32%-uk volt magyar - most 20%-ra olvadt ez az adat. Felvidéken még rosszabb a helyzet, hiszen az 1910- es 30%-ról 10%-ra, Délvidéken 28%-ról 14%-ra, Kárpátalján pedig 31%-ról 12%-ra csökkent a magyarság aránya. ■ Jezsó Ákos Ötven év távlatából Személyes emlékek hazánk és egyházunk sorsfordító eseményeiről -1956 História est magistra vitae - a történelem az élet tanítómestere. Mélységes igazság ez valóban: a történelem személyesen átélt eseményei döntően formálják egész életünket. Nemcsak a múltunkat, hanem mai gondolkodásunkat és életfolytatásunkat is! Személyes átélés nélkül felszínes, sőt teljesen téves maradhat mindenfajta másoktól átvett „tényfeltárás" - akár a tatárjárás vagy a mohácsi vész korából, akár a legutóbbi évtizedekből! Emiatt van szükség az 1956. esztendő sorsfordító eseményeinek az igazi megértéséhez is személyes tanúkra. Olyanokra, akik felnőtt fejjel valóban átélték azokat a sorsdöntő eseményeket, és akik sajnos már egyre kevesebben vannak közöttünk. Emlékezzünk hát, akik még személyes tanúi lehettünk 1956-nak! Egész gondolkodásunk és életünk „tanítómesterévé” lett mindaz, ami hazánkban és egyházainkban fél évszázaddal ezelőtt végbement, és „megrengette az egész világot”. 1956 világtörténelmi leckét adott az egész világnak arról - ahogyan ezt nemrég maga Bush elnök is kijelentette Budapesten -, hogy a hit és az akarat együtt legyőzhetik a világ legerősebb hatalmait is a szabadságért és az igaz emberségért folytatott történelmi küzdelmekben. Emlékszünk: Sztálin, a véreskezű szovjet diktátor halála (1953) után Hruscsov korszaka következett, aki a 20. pártkongresszuson (1956. február) élesen elítélte a szovjet személyi kultuszt és azt, hogy a kegyetlen diktatúra százmilliónyi véráldozatot követelt. Hazánkban ez Rákosi rémuralmának a végét és Nagy Imre békítő irányzatának a fokozatos megerősödését jelentette. A világ egyházai, a Vatikán, de a protestáns és az ortodox egyházak vezetői is azonnal felismerték az egyházüldöző szovjet diktatúrával szembeni tennivalóikat. Az Egyházak Világtanácsa ezért 1956 tavaszára az egész világról éppen Magyar- országra, Galyatető konferencia-központjába hívta össze a protestáns és az ortodox egyházak legfőbb vezetőit. így történt, hogy D. Ordass Lajos börtönbe zárt mártír püspökünk állami és egyházi rehabilitációja a legszorosabb összefüggésbe került 1956 nyarának és őszének sorsdöntő magyarországi eseményeivel. Azokból az időkből származó személyes emlékeim ötven év távlatából is elevenen élnek bennem. Emlékszem a puszta megélhetésért folytatott nehéz küzdelmekre három kisgyermekkel, de arra a csodálatos „lelki ébredésre” is, amely a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején végbement a hazai evangélikus egyházban. Nem volt véletlen, hanem Isten gondviselő kegyelmének köszönhetjük, hogy azokban a legnehezebb években éppen a skandináv evangélikus egyházakkal, elsősorban pedig a finn ébredési mozgalommal erősödtek meg a kapcsolataink! Csak egy példát említsünk: Csepregi Béla 1956 júliusában Oulu városában harmincezer ember előtt tartotta igehirdetését. Egymást érték a hasonló találkozások. Sorsdöntőén fontos lépése volt az Egyházak Világtanácsának és a világ minden sarkából a Galyatetőn összegyűlt egyházi vezetők hatalmas seregének, hogy 1956 világtörténelmi változásait összekötötték Ordass Lajos teljes állami és egyházi rehabilitációjának a követelésével. Emlékezzünk csak a világtanács ülését megnyitó, Deák téri templomunkban tartott felejthetetlen istentiszteletre! Emlékezzünk a júniusi országos segédlelkészi konferencia eleven vitáira és a hazai protestáns egyházaink minden gyülekezetében megtartott júliusi ökumenikus napokra! Felejthetetlen marad, hogy a világtalálkozó egyik központi kérdésévé Ordass püspök rehabilitációjának az ügye vált, amint azt július végén a zárónyilatkozatban Fry püspök, a világtanács elnöke kijelentette. Soha nem szabad megfeledkeznünk ennek a két eseménynek az egyház- és világ- történelmi szoros kapcsolatáról! Akik maguk nem élhették át mindezt, nem érthetik meg igazán 1956 nyarának és őszének a teljes jelentőségét. ■ Dr. Nagy Gyula
