Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-02-19 / 8. szám
4 2 oo6. február 19. KERESZTUTAK ‘Evangélikus ÉletS Ökumenikus börtönkápolnát avattak „Aki templomot épít, az otthont is teremt, s bizalommal tekint a jövőbe” - Antoine de Saint-Exupéry e szavai álltak azon a meghívón, amely a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet Sándorházai Alegységébe invitált február 7-re, az intézet ökumenikus kápolnájának felavatására. Amint Frank Tibor ezredes, intézetparancsnok köszöntőjében elmondta, hogy a falakon látható, bibliai jeleneteket ábrázoló képek elkészítésén sok száz munkaórát dolgoztak a fogvatartottak. A helyiségben minden felekezet megtarthatja saját összejövetelét. Dr. Békejy Lajos börtönlelkész úgy fogalmazott: a börtönkápolna az istentapasztalat minősített helye. Azt példázza, hogy a mélységben is lehet ünnepelni, és átélhető a csoda, amikor egy-egy lélek megnyílik Isten felé. Az avatóünnepségen Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök felszentelte a kápolnát, végül Káposzta Lajos, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese áldotta meg a jelenlévőket (képünkön). H EvÉlet-infó Tíz éve énekelnek Tízéves jubileumát ünnepelte a Fővárosi Protestáns Kántorátus Kelenföldön hetvened vasárnapján, az esti vesperán. A változó tagságú, tíz-tizenkét fős, egyházzenész hallgatókból és hivatásos, illetve amatőr zenészekből álló együttes ünnepén nemcsak a jelenlegi tagok gyűltek össze: a kántorátus erre az alkalomra kibővült számos egykori résztvevővel. A többszólamú tételekkel, énekes bevonulással ékes ünnep a megszokott elemekkel zajlott: a vespera vázát a gyülekezettel felváltva énekelt korálok és zsoltárok, valamint a vasárnap igéjéhez kapcsolódó motetták és kétkórusos művek adták (A kántorátus vezetőjével, Béna Gáborral lapunk jövő heti számában olvasható interjú.) ■ -iszMeghívás egy közös útra Folytatás az 1. oldalról Egyházi és társadalmi szinten már eddig is történtek előrelépések az „iránytűnek” joggal nevezhető dokumentum megjelenése óta - fejtette ki Chalupka -, például számos egyház gazdasági alapot hozott létre szociális változások elősegítésére. A konferencia második blokkjában két szociológus szakember elemezte a dokumentumot, és mutatott rá a hazai sajátosságokra: dr. Szalai Júlia, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa, illetve dr. Ferge Zsuzsa egyetemi tanár, az ELTE Társadalomtudományi Karán működő Szegénységkutató Központ vezetője. Szalai Júlia intellektuálisan is izgalmasnak nevezte a „közös utat”, ám aggodalmait is megfogalmazta: rá tudnak-e majd lépni az új tagállamok erre az útra, és egyáltalán milyen közös olvasata van az iratnak a jóléti államok számára? Felhívta továbbá a figyelmet a magyar társadalom kettéosztottságára. Ferge Zsuzsa a nyilatkozatból sugárzó nyitottságot dicsérte, és üdvözölte, hogy az egyházak képesek egymáshoz és a társadalomhoz is szólni. Jó lenne mielőbb kézben tartani egy hasonló hazai munkát is - mondta. Kifejtette, hogy az egyházak és a civilek körében egyaránt folytatódhat az együtt gondolkodás. A harmadik részben dr. Kránitz Mihály teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese rámutatott: a keresztény hagyomány hasznos a társadalom egésze számára. Előadásában a társadalmi kihívásokra adott katolikus választ fogalmazta meg, kiemelve a szociális kérdéseket; mint mondta, az egyházaknak az embert érintő valamennyi kérdésben van szavuk. A szótól a tettig való eljutás fontosságát is hangsúlyozta az irat 10. fejezete kapcsán. Végül Reuss András professzor elemezte az iratot mint a tanulságokról és tennivalókról való eszmecsere alapját. Mint elmondta, kommentár nélkül adták közre az iratot. Az általa vezetett kutató- csoport úgy ítélte meg, hogy közel állnak hozzánk az ausztriai egyházak által felvetett kérdések, gondolatok, hasonlóak a Magyarországon tapasztalható tendenciák. Kiemelte, hogy az egyház a „hangtalanok hangjaként” szól. Nemcsak formailag, hanem tartalmában is biblikus a munka, s remélhetjük, hogy itthon is olyan kedvező fogadtatásra talál, mint szülőhazájában, ahol már a második kiadást vehetik kézbe az egyházért, társadalomért felelősen gondolkodók. ■ Kőháti Dorottya Külföldi vendégeinktől kérdeztük Herwig Sturm evangélikus püspök, az Ausztriai Ökumenikus Tanács elnöke:- Véleménye szerint a szociális nyilatkozat belső indíttatásból született, vagy a társadalmi körülmények kényszerítették ki?- Mindkét megközelítés igaz. Az egyház mindig megpróbálja meglátni a „világ” szükségeit, és van benne elég bátorság is ahhoz, hogy odaforduljon a problémákhoz, illetve a szükséget szenvedőkhöz. A nyilatkozat megmutatja, hogy az egyház miként látja és értékeli a maga helyét és feladatait, és rámutat a kötelezettségeire is. Ugyanakkor társakat és szövetségeseket is keres munkája elvégzéséhez, és szeretné felhívni mások figyelmét is arra, hogy segíteni jó. * * * Christine Gleixner professzor asszony, az Ausztriai Ökumenikus Tanács volt elnöke:- Bár a szodális nyilatkozat Ausztriában született, más országokban - így például nálunk - is örömmel üdvözölték. Számítottak ilyen jó visszhangra?- Az ennyire kedvező nemzetközi fogadtatást, azt, hogy a mai napig sok helyről - Finnországtól kezdve Ázsián át egészen Afrikáig - érkeznek hozzánk a kérdések, a Lélek adományának tartom. A nyilatkozat sikeréhez hozzájárul az is, hogy angolul és németül már olvasható az interneten, a www.sozialwort.at oldalon, február végén pedig könyv formájában is megjelenik angolul. A siker titka a sokszínűség is, hiszen itt tizennégy felekezet képviselőinek az állásfoglalása összegződik. * * * Michael Chalupka, az Osztrák Evangélikus Diakóniai Szolgálat igazgatója:- A nyilatkozat tárgyalja az egyház szeretetszolgálatát érintő kérdéseket is. A diakóniai munka felelőseként hogy látja, mi és miként változott ezen a területen az elmúlt két esztendőben?- A diakónia területén még erőteljesebb összefogás érzékelhető. Megemlíteném a társadalmi változásokat is, azt, hogy bizonyos „szeretetszolgálati témák” jobban előtérbe kerültek. Gondolok itt a menekültekre, a szegénység kérdésére vagy az idős, beteg emberek ápolására. A gazdasági élet képviselőinek pedig arra próbáltuk meg felhívni a figyelmét e nyilatkozaton keresztül, hogy ne csak a profitot tartsák szem előtt, hanem gondoljanak a dolgozókkal szembeni szociális felelősségükre is. * * * Dr. Mihail Sztaikosz görög ortodox met- ropolita:- Az ortodoxia mely értékeivel gazdagította a szodális nyilatkozat sokszínűségét?- A magunk megjegyzéseivel és hozzászólásaival arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy egy kisebb egyház is sikeresen meg tudja oldani felmerülő szociális problémáit. Hangsúlyt szerettünk volna helyezni a spiritualitás fontosságára, arra, hogy nem csak kenyérrel él az ember. A könyv lehetőséget nyújtott továbbá a „bemutatkozásra” is. Szeretnénk, ha tudatosulna az olvasókban, hogy a római katolikus és a protestáns mellett létezik, és jelentős szerepet tölt be az ortodox kegyesség is. ■I Gazdag Zsuzsanna KÉSZÜLÜNK A NŐK 2006. ÉVI VILÁG IMANAPJÁRA 4. Dél-Afrika a mában Gályarabok emlékére Az elmúlt vasárnap istentisztelettel emlékezett meg a rábaszentandrási evangélikus gyülekezet a hitük miatt gályarabságra elhurcolt prédikátorok szabadulásának 330. évfordulójáról. Az alkalmon Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét, valamint Goór Judit történelemtanár tartott múltidéző előadást. Az istentisztelet után az emlékezők megkoszorúzták Borhidai Miklósnak, a mártírhalált halt egykori rábaszentandrási lelkésznek az emléktábláját. ■ Menyes Gyula A nők 2006. évi, március 3-án megrendezendő világimanapjára készülve ezúttal Dél-Afrika jelenéről szólunk. Már a január 29-i számban megjelent beköszöntő írás olvastán is feltűnhetett, hogy milyen nagy hatással volt e sorok írójára a közmondás: „A sima tavakból is krokodilok leskelődnek.” Ez alkalommal azokról a nehézségekről szólok, amelyek az elmúlt skegyetlen évek hordalékaként Dél-Afrikában ma is tovább élnek a simának látszó víztükör alatt: nem tűntek el nyomtalanul a nép életéből. Mik a mai problémák? Szegénység és elmaradottság, óriási munkanélküliség, az asszonyokra nehezedő súlyos terhek (sokszor ők a család fenntartói, ők veszik át a távoli munkahelyeken dolgozó férfiak feladatait is). De talán a legnagyobb veszélyt a rohamosan terjedő AIDS-betegség jelenti, amely az elmaradottság és a tudatlanság, illetve sokszor az asszonyok ellen elkövetett erőszak révén szedi áldozatait. Az AIDS egész Afrikát érinti, de ebben az országban kiváltképpen jelen van, milliók fertőződtek már meg: a betegség vidéken a legfenyegetőbb. A gyilkos kór elsősorban a munkaképes családfenntartó réteget sújtja. Az öregek egyszerűen nem tudják kinek átadni tudásukat, a munkavégzésre, a gyermeknevelésre vonatkozó tapasztalataikat, mert a középgeneráció szinte kihalt. A gyermekek nevelése, gondozása a nagyszülők feladata lett. A múlt sebei sem gyógyultak még be egészen. Az apartheid ideje alatt a férfiakat elhurcolták, asszonyok és gyerekek szenvedtek lágerekben, sok ezren pusztultak el erőszakos halállal, családok váltak csonkává. Ahogy a múlt szenvedései a mi népünk életében is elevenen élnek még, a dél-afrikaiak is emlékeznek az apartheid időszakában elszenvedett megaláztatásokra és a borzalmakra. i960, március 21-én Sharpeville körzetben a rendőrség tüzet nyitott mintegy háromszáz fekete tüntetőre; hat- vankilencen meghaltak. Ennek emlékére március 21-e az emberi jogok napja - munkaszüneti nap - az országban, a vérengzés helyszínén pedig 2002-ben emlékművet állítottak. Az apartheid idején három és fél millió afrikait űztek el erőszakkal lakhelyéről, rezervátumokban kellett élniük. Közülük a legtöbben elvesztették munkájukat is. Elszakadtak szomszédaiktól, gyülekezetek templomai pusztultak el, családok bomlottak fel. A ’94-es szabad választások után a jó- vátételi misszió, melynek vezetője Desmond Tutu anglikán érsek volt, segített a dél-afrikaiaknak, hogy a sok veszteség és sérelem után talpra tudjanak állni, meg tudjanak bocsátani, és újat tudjanak kezdeni. A kormányzat a lakosság szociális elmaradottságán próbál javítani. Nelson Mandela kormányzása idején és a demokrácia első tíz éve alatt több mint másfél millió új házat építettek a szegények számára. Elektromos áramot és egészséges ivóvizet kaptak a települések. A fordulat előtt a lakosság 50%-a nem jutott hozzá ezekhez, ma már azonban a népesség 85%-ának jut tiszta ivóvíz. Óriási felelősség hárul az egészségügyre. A felvilágosító munka, a betegek táplálása, gyógyszerrel való ellátása az egyik legfontosabb feladat. Sajnos a változás óta az orvosok és más egészségügyi dolgozók tömegesen hagyják el az országot. Megszületett viszont az emberi jogok törvénye, amely szerint az emberi méltóság megköveteli a szabadságot, az egyenlőséget, az ingatlanhoz, a biztonságos otthonhoz való jogot. Reméljük, hogy a simának tűnő víztükör alól egyszer eltűnnek a veszélyes „krokodilok”. ■ Keveháziné Czégényi Klára I
