Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-02-12 / 7. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. február 12. 3 T emplomszentelés Erdőkertesen-41 Folytatás az 1. oldalról „Ugyanakkor becsüljük meg azt a helyet, ahová hétről hétre járunk!” - hangsúlyozta a templomszentelést végző püspök. Az ünnepi istentiszteletet gazdagította szolgálatával a domonyi evangélikus női karból és a vácegresi katolikus férfikarból álló ökumenikus kórus, az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziumának és Kollégiumának gyermekkara, valamint a Gödöllői Evangélikus Egyházközség ének- és kamarazenekara. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen Dúl Udó Endre felügyelő - aki mindvégig kezében tartotta a szervezőmunkát, és a motorja volt az építkezésnek - beszámolt arról, hogy az erdő- kertesi evangélikusok gondozása húsz évvel ezelőtt kezdődött, amikor Roszík Gábor lelkész bevezette a vasárnapi istentiszteletet. Eleinte csupán négy-öt evangélikus látogatta őket, ma körülbegondolás szerint az épülő templom ökumenikus lett volna: a református és evangélikus hívek egy helyre gyülekeztek volna össze vasárnaponként. A „belső egyházi dinamizmusok” másképp alakították a templom építésének történetét, így 2004 karácsonyán már csak az evangélikusok építették a templomot, s tartották meg első istentiszteletüket az akkorra elkészült alagsorban. A Magyarországi Evangélikus Egyház a költségek harmadát állta. A templom építése összesen 120 millió forintba került. A Tihanyi-Halmos és Társai Építészeti és Mérnöki Iroda Kft. tervezte épületnek még nem teljes a belső berendezése, a befejezéshez újabb anyagi áldozatra van szükség a gyülekezet tagjai részéről. Az ünnepen jelen volt Benczúr László, az Északi Egyházkerület felügyelője, valamint a templom építésének ügyét segítő ár. Harrach Péter és (katolikus hitoktatást végző) felesége. Az Országgyűlés allül ötvenen vesznek aktívan részt a gyülekezet életében. A közösség százötven főt számlál; közöttük a gödöllői lelkész, Albert Gábor végzi a lelkészi munkát. Eleinte a „Dudás család konyhájából” kialakított istentiszteleti helyet használták templomként, de 2004 őszén megindulhatott a templomépítés. Az eredeti elelnöke örömének hangot adva elmondta: Magyarországnak élő, értékeket hordozó közösségekre van szüksége. Az erdőkertesi evangélikusok ünnepe egy erősödő gyülekezet jövőképét és egy hitben növekvő közösség példáját tárta elénk a hóeséses délutánon. ■ Horváth-Hegyi Olivér Összefogás a jövőben is Beszélgetés Fritz Blantz bajor diakónussal ► Menekültek gyermekeinek gondozása után „váltott”: munkájának egyik súlypontja ezentúl a bajor-magyar partneri kapcsolatok ápolása lesz. Egyetlen mondatban így foglalható össze a bajor diakóniai szolgálat új munkatársának „pálya- módosítása”. A teológiai és szociál- pedagógusi végzettséggel rendelkező diakónus, Fritz Blantz január 27-én érkezett Budapestre. Mielőtt február 2-án - tapasztalatokkal és élményekkel gazdagon - távozott volna, még időt szakított egy rövid beszélgetésre is. Diskurzusunk kezdetén őszinte lelkesedéssel beszélt hazánkról, ahol eddig még nem járt.- Nagyon jól éreztem magam Önöknél; kedvességet, nyitottságot és vendégszeretetet tapasztaltam mindenütt, ahol csak jártam, Nyíregyházán vagy Kiskőrösön éppen úgy, mint Kaposszekcsőn, Győrött vagy éppen Budapesten. Szinte azonnal úgy éreztem magam, mintha csak otthon lennék.- Sűrű volt a program, a háromfős bajor diakóniai delegáció tagjai egy hét alatt mintegy húsz különböző intézménybenfordultak meg.- A rendelkezésre álló idő alatt annyit szerettem volna látni, amennyit csak lehet. Egyébként, ha tetszik, magamat is „hibáztathatom” a zsúfolt napirendért, hiszen a programot a Külügyi Hivatallal közösen állítottuk össze.- Mi az, ami a leginkább megragadta az itteni egyházi diakóniai szolgálatban?- Számunkra, bajorok számára is követendő példaként áll előttem a magyar tapasztalat: a szakmaiság és a szellemi, teológiai háttér szoros kapcsolata. Nálunk az egyház és a szeretetszolgálat jobban el van választva egymástól. Úgy gondolom, ezen változtatni kell. Az általam lényegesnek tartott „diakóniai spiritualitás” fontos mind a gondozottak, mind a szeretetintézményben dolgozók számára. Erre példa az, amit a nyíregyházi Oltalom hajléktalanellátóban meséltek nekem: a lelkész - kérésre - halottak napján istentiszteletet tartott a fedél nélküli embereknek. Természetesen szolgálatuk végzéséhez a munkatársaknak is szükségük van az erőt adó lelki feltöltődésre saját mentális egészségük megóvása, a kiégés elkerülése érdekében. És azért is, hogy mindig emlékezzenek rá: minden rászoruló testvérünkben Krisztussal találkozunk.- A beszélgetésünket megelőző szakmai tárgyaláson - amikor összegezte az elmúlt hét benyomásait - nem hallgatta el a nálunk tapasztalt hiányosságokat sem.- Beszámolómban kitértem az úgynevezett „tudásmenedzsment” fontosságára, mert úgy éreztem, hogy Önöknél ezt még nem mindenütt alkalmazzák Ez a jól csengő fogalom valójában tapasztalatcserét jelent. A gyakorlatban azt, hogy a sze- retetszolgálati intézmények szakmai kapcsolatban állnak egymással, ismerik a másik gondjait, tudnak arról, hogy egy-egy feladatot ki milyen módon próbált megoldani. így amikor valaki egy mások által korábban már megoldott probléma előtt áll, kollégáihoz fordulhat segítségért.- Az említett tanácskozás egyik résztvevője azon reményének adott hangot, hogy mostantól új korszak veszi kezdetét a bajor-magyar diakóniai kapcsolatokban. Ön is egyetért ezzel a megállapítással?- A bajor-magyar együttműködés diakóniai vonalon is jó és gyümölcsöző. Az „új korszak” fogalma talán annyiban igaz, hogy a jövőben a már meglévő kapcsolatokat szeretnénk még intenzívebbé tenni, illetve újabbakat kiépíteni.- Konkrétan mit jelent ez?- Nagyon intenzív közös munkát. Tervek, ötletek, célok felvázolását. Kaposszekcsőn és a budapesti Sareptában például megfogalmazódott az a kérés, hogy az otthonnak legyen bajor partnere. Szeretnénk, ha a diakónia területén dolgozó szakemberek utazhatnának Bajorországba, illetve Magyarországra, szakmai tapasztalatcserére. Amennyire lehet, segíteni kívánjuk a magyar kollégák né- metnyelv-tanulását is. Jó lenne, ha együtt szervezhetnénk szakmai konzultációkat, konferenciákat például stratégiai kérdésekről vagy a szeretetszolgálatnak az egyházban betöltött szerepéről. Azt is el kell mondanom, hogy a bajor diakóniai szolgálat 2006-2007-ben egy projekt keretében az egyháznak a diakónia iránti felelősségére szeretne koncentrálni. Azon fáradozom, hogy Bajorország jövőre még jobban figyeljen a magyar testvérekre, arra a szolgálatra, amelyet ők az idősek, betegek, fogyatékkal élők és hajléktalanok között végeznek. ■ Gazdag Zsuzsanna Felügyelői munkaközösség alakult A Nógrádi Egyházmegye elnökségének, Szabó András esperesnek és Pozsonyi Anna egyházmegyei felügyelőnek a hívására január 21-én, szombaton Balassagyarmaton összegyülekeztek az egyházmegye gyülekezeteinek a felügyelői. A kezdeményezés néhány évvel ezelőtt indult, amikor Honti István, a balassagyarmati gyülekezet felügyelője fölvetette, miért ne lehetne a lelkészi munka- közösséghez hasonlóan a felügyelőknek is egy fórumuk, ahol kicserélhetik tapasztalataikat, megbeszélhetik egymással gondjaikat, örömeiket. Több próbálkozás után ezzel az eseménnyel valóban megalakult a Nógrád megyei felügyelői munkaközösség. Az egész napos együttlét keretében dr. Kováts Ilona egyházmegyei ügyész tartott tájékoztatót a választások előkészítésével kapcsolatban. Különféle más témákról folytatott kötetlen beszélgetésre is jutott idő fehér asztal mellett. A felügyelők hasznos tapasztalatokat osztottak meg egymással gyülekezeteik életéről, gazdálkodásáról, illetve az ott folyó lelki és diakóniai munkáról. Az alkalom híre kedvező fogadtatásra talált a lelkészek részéről is, akik elnöktársaikkal együtt remélik, hogy a közös gondolkodás, egymás jobb megismerése még hatékonyabbá és harmonikusabbá teheti együttműködésüket. A jelenlévők elhatározták, hogy ettől fogva rendszeresen találkoznak, és remélik, hogy kezdeményezésük követőkre talál más egyházmegyék felügyelői közösségében is. ■ OPS „Megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek” ÉGTÁJOLÓ A mai világ mély ellentmondásossága abból származik, hogy a 21. századi emberiség jelentős része abban a meggyőződésben él és cselekszik, hogy az emberi életnek, a létnek nincsen semmiféle transzcendenciája, az „autentikus” létnek nincsen felülről jövő értelme, önmagán túlmutató célja, rendeltetése. Létünk céltalan és értelmetlen, mert véges. S ha minden véges, akkor Én, az Ember lettem mindennek a végső kritériuma. Én, a nagybetűs Én lettem egyedül mindennek az alfája és ómegája. Én tudom, Én állapítom meg, hogy mi a jó, és mi a rossz, mi a szép, és mi a csúnya, mi a számomra hasznos vagy haszontalan, és ebből következik, hogy Én határozom meg, hogy kinek-minek van jogosultsága létezni, és kinek nincs... Vegyük végre észre, hogy milyenné lett az a világ, ahol az „Isten meghalt”, ahol az a törvény, hogy azt teszek, amit akarok, ami nekem jó; netán azt, amit az erősebbek diktálnak. Ha egy kultúra, egy civilizáció istentagadóvá lesz, ha elszakítja önazonosságát, erkölcsét, értékszemléletét Istentől, akkor lezüllik, és önpusztítóvá válik. Olyan időket élünk, amikor az egyház, Isten népe is egyre kevésbé tudja kivonni magát a kor hatásai alól. Sokszor mi magunk, gyakorló keresztények, hívő emberek is úgy élünk, úgy cselekszünk, úgy gondolkodunk, mintha nem Isten színe előtt állnánk minden pillanatban. Úgy próbálunk a jó erkölcs leple alatt alkalmazkodni a világhoz, mintha nem tartoznánk sem felelőséggel, sem számadással Istennek. A megfeszített Isten című írásában Jürgen Mqltman már a hetvenes években kimondta, hogy a 20. század egyháza krízisben van. Ami azt jelenti, hogy az egyház mára már nem tudja mélyrehatóan megszólítani kora emberét; egyáltalán, alig képes megszólítani az embert. Szerinte olyan korban élünk, amelyben semmi sem magától értetődő. Másrészt egy részeire, individuumokra széteső világot kellene megszólítani, amely nem fogad el általános érvényű igazságokat, csak egyénre szabott sokféleséget. Ez azt is jelenti, hogy alig van válasz, amely mindenkit kielégít, alig van tartalom, amely mindenkit érint, és alig van forma, amely mindenkinek megfelel. Mindenki a maga módján lehet hívő, mindenki a maga módján viszonyulhat Istenhez és embertársához. Maguk az egyházak is - félve a nyilvánosság kihívásától - bezárkóznak; szokások, tradíciók, ceremóniák, dogmák falával bástyázzák körül önmagukat. Állandóan védekező pozícióba kényszerülnek, és egyszerűen tudomásul veszik a zsugorodás tényét. így nem csoda, hogy nincsen kisugárzása, vonzása, dinamikája, növekedése közösségeinknek. Nincsen perspektíva, jövőkép, hiányzik az a pozitív, mozgósító gondolkodás, az a1 eszkatológiai ígéretekben gyökerező hit, amely a mozgás, a növekedés, a fejlődés záloga. Hiányzik életünkből a hit mélysége és komolysága. 'Ám mindezeket figyelembe véve is el kell mondani, hogy az egyház mozgástere közelről sem annyira leszűkített, korlátozott, az összkép közelről sem annyira sötét és rémisztő, mint ezt némely elemzők hangsúlyozni szeretik. Meggyőződésem, hogy a mai társadalom spirituális nyitottsága nem más, mint nyugtalan keresése valaminek, ami marandó, ami lényeges. Talán ez a legnyomatékosabb érv amellett, hogy egyházunk jövőjének szempontjából fokozottan „alkalmas időket” élünk. Az újra aktuálissá, kikerülhetetlenné nyilvánított istenkérdés, a transzcendencia iránti igény konkrét jele annak, hogy „sok az aratnivaló”. És számunkra nem lehet közömbös, hogy ki takarítja be a termést! Ideje észrevenni az idők jeleit, és komoly elszántsággal megragadni az alkalmat, amely által egész hivatásunk, szolgálatunk új értelmet kaphat. Isten bennünket felelős, cselekvő életre hívott el. Arra, hogy mindennapjainkat az öröm, a reménység, a szeretet és a hit cselekvő módján éljük meg. Meggyőződésem, hogy ha magunk mögött hagyva félelmeinket, szorongásainkat, a rengeteg anakronisztikus hordalékot (amelyeket tévesen tradíciónak mondunk), elutasítva a tartalmatlan kliséket (melyekkel leplezni próbáljuk intellektuális kényelmünket), és ha több bátorsággal, világos, lényegre törő szókimondással (nem elbújva kétértelmű kijelentések mögé) lépnénk a nyilvánosság elé, más helyzetet teremthetnénk. Más helyzetet, ha - vállalva a nyilvánosság kockázatát - hiteles élettel „képviselnénk” ezt a hitnek mondott „furcsa absztrakciót”, amely képes legyőzni a világot. Merjük vállalni azt az eszkatológiai ihletettségű dinamikus hitet, amely a beteljesülés és az ígéret, a várakozás és a reménység kettős feszültségében képes mélyrehatóan átalakítani és forradalmasítani a jelent! A Lélek által belénk plántált hit dinamikus, világot átalakító erő, amely új kezdetet képes teremteni. Ez abban valósul meg, hogy akiket megszólít és megragad Isten élő igéje, azok már nem tudnak többé némák maradni. Szólniuk kell, beszélniük kell. A tanúságtétel egy állandó belső kényszerré válik számukra: „Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!” (iKor 9,16) Adorjáni Dezső Zoltán püspök (Erdélyi Egyházkerület)
