Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-24 / 52. szám
‘Evangélikus ÉletS FORRÁS 2006. december 24-31. 15 Új nap - új kegyelem Vasárnap Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását. Zsolt 98,3 (Gál 4,4-5; Lk i,/39—45/46—55/56/; Fii 4,4-7; Zsolt 130; Mt i,/i—17/18—21/22—25/; Róm 1,1-7; Mt 1,18-25) Nem tudom titkolni azt az örömömet, hogy ma pont negyven éve szólított meg személyesen az Úr, és válaszolhattam neki életem átadásával. Előzőleg azért imádkoztam, hogy igazi karácsonyom legyen. És amikor szenteste elmentem egy barátomhoz, az ott fölolvasott ige személyessé lett: „Született nektek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus.” így értettem: ma, amikor akartad; neked személyesen; Megváltód vagyok, és életed vezetője lehetek, ha kéred... És én imádságban válaszoltam az Úrnak. A Földön mindenütt meg lehet látni és meg lehet tapasztalni az Úr szabadítását. Te is kérheted ma, és megtapasztalhatod, hogy ott, ahol vagy, az övé lehetsz, ő pedig vezetni és áldani kezd. Bizonyos, hogy negyven év múltán is hálás leszel! Hétfő Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek Tit 2,11 (iMóz 50,17; Lk 2,/i-i4/i5-2o; Tit 3,4-7; Mt 2,1-12) Az Úr Jézus születésével maga Isten jött a Földre, és mutatta meg, hogy ki is ő. Az egyik leglényegesebb dolog, amit elmondhatunk róla, az, hogy üdvözítő kegyelmet hoz. Üdvözítő, azaz megmentő, bűntől szabadító szeretetet. Kegyelmet, azaz meg nem érdemelt, de ajándékként adott szeretetet. Megjelent-e már a te életedben is ez az Úr? És ez az üdvözítő kegyelem? Csak hittel kémed kell. Kedd Az Úr félelme lesz Sión kincse. Ézs 33,6 (Lk 2,38; Jn 1,1-5/6-8/9-14; Zsid 1,1—3/4—6/; Mt 2,13-23) Isten népe is sokszor beleesik abba a hibába, hogy a földi kincsek lesznek fontosak számára. Téged ne kápráztasson el a múló csillogás! Az Úr félelme nem az Úrtól való félelem, mert ez a hitetlenek sorsa. Az Úr félelme Isten tekintélyének elismerése, komolyan vétele, a reá való hallgatás. Kincsünk az, hogyha van kibe kapaszkodnunk súlyos kérdések felmerülésekor és életünk nehéz helyzeteiben. Ha van, aki biztat, és igazán jó tanácsot ad. Bízz őbenne mindig. Szerda Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom! Zsolt 91,1-2 (Mt 2,19-20; 2jn 1-6/7/; Mt 3,1-12) Különböző keresztény csoportok különféleképpen köszöntik egymást: „Áldás, békesség!”; „Dicsértessék!”; „Az Úr közel!” A mi köszöntésünk is időszerű: „Erős vár a mi Istenünk!” Amikor életünk vagy megélhetésünk alapja rendül meg, amikor annyi minden kérdésessé válik körülöttünk és bennünk, egyvalakibe belekapaszkodhatunk. Egyvalaki olyan lehet számunkra, mint régen az oltalmat adó vár biztonsága. A felséges és mindenható Isten, akinek erős a vára, biztos az oltalma. Ha befutsz a várba, és az Úrban bízol, akkor a legjobb helyen vagy. Neked vajon erős várad vagy rozzant aklod van? Csütörtök Mindenkor örüljetek szüntelenül imádkozzatok mindenért hálát adjatok mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. iThessz 5,16-18 (Zof 3,14-153; Mt 2,13-18; Mt 3,13-17) A mindig hálás szív boldogságáról szól ez az ige. A borúlátó mindig talál okot a panaszra és az elégedetlenségre. A derűlátó mindig talál okot az Istennek való hálaadásra. Mielőtt panaszkodnál Istennek, vagy valamit kérnél tőle, állj meg, és sorold föl eddigi ajándékait! így követelésed szelíd kéréssé, igényed jelentéktelenné lesz, az Isten ajándékai fölött való örömtől pedig túlcsordul a szíved. S mielőtt kérnél, már kapsz is. Vajon ma hálára vagy zúgolódásra van okod? És kérésed párosul-e hálával? Péntek Jézus Krisztus mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek" Mt 11,29 (Ézs 45,9; íjn 4,n-i6a; Mt 4,1-11) Sokszor oly lelkesen idézzük Jézus e sorokat megelőző szavait: „Jöjjetek énhoz- zámés én megnyugvást adok nektek ” De az igát is föl kell venni, és tanulni is kell az Úrtól! Nemcsak ajándékokat kérni, de szolgálni is kell. Krisztus igájában, vele szolgáló életet élni. És tanulni, tanulni tőle. Mit? Legelsősorban a szelídséget és az alázatosságot. Ez hiányzik legjobban a mai világban. Aki megtanulja Jézustól az alázatosságot, mert valódi tanítvány ebben is, az az Úrral győz: meghal és föltámad, elvész és megtaláltatik. Szombat Én nyomorult és szegény vagyok degondol rám az Úr. Zsolt 40,18a (Mt 6,34; Zsid i,/5—6/7—14; Mt 4,12-17) Egyre több a nyomorult és szegény ember - testi vagy lelki értelemben. Mi lesz velünk? Hova jutunk? Meddig bírjuk? Azért van egy nagy különbség köztünk és a nem hívők között. Noha ugyanabban a világban élünk, mi nem vagyunk egyedül. Isten velünk van. És ha az egyhez, ami jelképesen a te értéked, a végtelent hozzáadod, az eredmény végtelen. A másik ember pedig érjen akár százat, de ha nullát vagy egyet tud csak „hozzáadni”, az akkor is csak száz vagy százegy. Te Jézusért és Jézussal végtelenül értékesebb vagy. Add magad őhozzá, járj vele, és majd ő gondoskodik rólad! Vasárnap (2006. december 31.) Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen. Ézs 30,18 (Róm 3,24; Lk 2,/22-24/25-38/39-4o/; íjn 1,1-4; Zsolt 40; Lk 12,35-40; Róm 8,3ib-39; Zsolt 93) Egy újévi ige az év végén?! Igen, mert az év vége „csak” figyelmeztetés nekünk: letelik életünk, elmúlik a lehetőség a megtérésre. De „nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen" (2Pt 3,9). A hívőtől azt várja Isten, hogy az év végén valamely bűnét letegye, a nem hívőtől pedig, hogy életét Jézus kezébe tegye. Te melyik vagy? Mindenesetre csak így hajthatod le az év utolsó és az élet végső éjszakán nyugodtan a fejedet. „Fel, mert az irgalom percei múlnak...” (EÉ 449) ■ Széll Bulcsú KARÁCSONY UTÁNI VASÁRNAP - Ézs49,13-16 Elfelejtett álmaink Ha van egy kis időm, szeretek emlékezni. Egy héttel karácsony után olyan jó visszaidézni a karácsonyi istentiszteletet, a sötét estében világító templomablakokat. Olyan jó felidézni az emberek arcán a csodavárás reménységét. A teli templomban - mintha mindenki kisgyerek lenne arra az egy órára - az arcokon láthatóvá lesznek az álmok, a vágyak. Olyan jó emlékezni ezekre az arcokra. Vajon azok, akik ott voltak, akik azon az estén mertek álmodni, hagyták a szívüket megszólalni, vajon ők emlékeznek-e ma még az álmaikra? Emlékeznek-e egy héttel később arra, hogy mit is kívántak ott, a karácsonyfa alatt, amikor néhány percre, órára felszabadultak a mindennapi terhek alól, amikor gyerekek lehettek újra? Emlékeznek-e az álmaikra? Emlékezünk-e azokra az álmainkra, amelyekkel az életünket kezdtük? Gyerekkorunk, fiatalkorunk álmaira? Az álmokra, amelyek elindítottak bennünket, amelyek annyi szépet ígértek nekünk? Azokra, amelyekből mindig csak egy kicsit engedtünk, s most még sincsenek sehol...? Egy barátom gyerekkorában egy kardról álmodott. Egy szép kardról, amelyet az oldalára köthet, amely fényesen csillog, ha a nap felé tartják. Aztán felnőtt kard nélkül. Elhagyta már a gyerekkort, amikor egy ünnepen, talán éppen a diplomaosztója volt, nagymamája egy csomagot nyújtott át neki. Amikor kibontotta, megdöbbent. Egy kard volt a csomagban. Rövid, ívelt kard, a tokjáÓÉV ESTE - Ézs 30,15-17 Szilveszter éjszakájának sajátos hangulata van. Emberek járják az utcákat, dudák rikoltoznak, petárdák durrannak, pezsgősdugók pukkannak, itt-ott emberek kiabálnak. Nem szeretem, értelmetlennek, tartalom nélkülinek látom ezt a nyüzsgést. Számomra az óévhez a csend tartozik, a gondolatok csendje, amelyben megszólalhat Isten. Ilyenkor három téma körül forognak a gondolataim: visszatekintés arra, ami mögöttem, mögöttünk van; előretekintés az eljövendő évre; az időhatár átlépésének méltó megünneplése. Mindhárom gondolatkör bőséges lehetőséget ad arra, hogy beszélgessünk egy jóízűt Istennel. Mennyi minden történt velünk az elmúlt évben! Személyes életünkben talán új iskola, diplomaszerzés, új munkahely, házasság, gyermek születése, új otthonba költözés, pihentető szabadság, sikerek és kudarcok - vagy éppen betegség, gyógyulás, de lehet, hogy haláleset... Van, amire örömmel emlékezünk, van, ami fájó emlék. De nemcsak a saját életünkben, hanem a környezetünkben is sok minden történt. Becsaptak minket, hazudtak nekünk. Méltó ünneplés helyett brutális verést kaptak azok is, akik csak ünnepelni szerettek volna. Nem elmenekülni kell az emlékek elől, és nem is hangoskodó önfeledtség- gel elűzni őket, hanem azt, ami szép ban. Még a derékra is fel lehetett kötni. Csak annyit tudott mondani: „Istenem, de szép a pillanat, amikor gyerekkori álmaink teljesülnek!” A kard azóta is ott lóg szobája falán. Az a baj az elvesztett álmainkkal, hogy nemcsak az álom, de mi is elveszünk ilyenkor. Elvész belőlünk egy darab, egy rész, amely valaha fontos volt. A lehetőség, akivé lehettünk volna, ha az álom teljesül. Évről évre, ahogyan feladunk egy-egy részt az álmainkból, önmagunkból is elveszítünk egy darabot, önmagunkban is meghal egy része az életnek. Elkeseredésünk mélysége éppen abból adódik, hogy rájövünk, milyen kevés maradt meg az álmainkból, milyen kevés élet maradt bennünk. Nemcsak mi álmodtuk egyszer az életet. Az Úr is megálmodott minket. Biztos vagyok benne, hogy születésünk pillanatában látta és tudta, hogy miért kapjuk az életet. Pontosan látta lehetőségeinket, hogy ha teremtése nyomán kiteljesedik bennünk az élet, kik is leszünk majd húsz, harminc, ötven, hetven év múlva. És bár mi évről évre - vagy inkább napról napra - adjuk fel az álmainkat, és távolodunk attól a lehetőségtől, amelyet tőle kaptunk, ő mégsem felejtett. Nem felejtett el bennünket. A tenyerébe vésett. Nála még mindig ott él a teljesség igénye velünk, az életünkkel kapcsolatban. A megünnepelt kisgyermek, az Isten Fia, a Messiás összetört, feladott, elforgávolt, köszönjük meg ezen a visszatekin- téses estén Istennek; amiben mi vétkeztünk, azért kérjünk bocsánatot, amit pedig ellenünk vétettek mások, azt bocsássuk meg. Csak így lehet lezárni azt, ami elmúlt, amin változtatni már amúgy sem lehet. Megtérve Istenhez, higgadtan és megbékélve, benne bízva nem a nyugtalanság zajos leikével, hanem az Istennel és emberekkel megbékélt szív erejével lépjünk túl a mögöttünk lévő éven. Csak így tudunk átlépni és elindulni az új évbe anélkül, hogy a múlt utánunk nyúlna, és félelemmel bénítaná meg az új évbe vezető lépteinket. Ézsaiás próféta szavai nem a legbiztatóbbak. Nem amiatt, mert Isten nem akar jó jövőt adni népének, hanem amiatt, mert a nép nem akarja megfogadni Isten tanácsát. Nagy hangon, magabiztosan mondogatják, hogy nem jó Isten nyugalomra, békére figyelmeztető szava, majd ők maguk kiharcolják a jövőjüket. Isten arra figyelmezteti népét, hogy ennek a vége szégyenteljes bukás, kudarc lesz. Hányán szőnek ma is olyan terveket, amikor a jövőről gondolkoznak, hogy „lóháton vágtatunk”, „gyorsan hajtunk”! Az időt kihasználni akaró ember számára a megtérés és a higgadtság passzív magatartás, amely nem vezet eredményre. Rohanó világunk törvénye, hogy ha vinni akarod valamire, akkor az A VASÁRNAP IGÉJE csőit álmaink újjászületésének reménysége. A teljesség reménysége. Benne nyilvánvalóvá lett, hogy az Úr nem felejtett el minket. Valósággá lett, hogy név szerint ismer, tenyerébe vésett minket, és eltökélt szándéka, hogy visszaadja nekünk az álmainkat, az életünket. Üljünk hát le, gondolkodjunk csak. Hogy is volt? Kik is vagyunk? Mivé is lehetnénk? Kérdezzük meg magunkat, és ha kell, őt is: vajon miért kaptam az életemet? Vajon mire álmodott engem a Teremtő? Vajon hogyan kezdhetnék újra mindent úgy, hogy ne veszítsem el az álmokat, az életet? Barátom kardjára gondolok, és arra a sok csillogó álomra, amely az enyém volt valaha. És érzem, repesve örülnék, ha újra az enyéim lehetnének, ha újra életre kelnének az álmaim. „Ujjongjatok egek vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásba, hegyek! Mert megszánta népét az Úr, és könyörül a nyomorultakon. (...) Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid.” ■ Krämer György Imádkozzunk! Uram, köszönöm, hogy álmokat és terveket váltasz valóra. Jézus születése a legnagyobb álom megvalósulása - add, hogy átélhessem ezt a valóságot, az enyém is lehessen. Köszönöm, hogy nem feledkezel meg rólam. Olyan jó tudni, hogy te őrződ életem teljességét. Vezess, Uram, a te akaratod szerint, hogy az legyek, akivé teremtettél engem. Ámen. AZ ÜNNEP IGÉJE életet tudatosan és intenzíven kell élned. Ezt jelképezi a szilveszter éjszaka is. Nem kell a megtérés, hogy higgadtan, Isten jelenlétében lépjünk át az óévből az újba, inkább választjuk a mámoros átro- hanást. Ezért nincs sem szilveszterkor, sem az új évben békénk és bizalmunk, és nincs erőnk sem. Nem a szilveszteri ünneplést kifogásolom, hanem azt, ahogyan ilyenkor általában ünnepelünk. Azt, hogy ünneplésünkből kifelejtjük őt, aki az idő és az egész világ Ura, Istent. Azt kifogásolom, hogyha meg sem halljuk szavát, pedig neki van jó tanácsa arra, miként zárjuk le az elmúlt évet, és miként induljunk el az újba. Ne veszítsük el fejünket szándékosan az alkohol, a szabadosságig menő mulatozás mámorában! Ne szórjuk szét magunkat - a szórakozás szavunk erre utal - a tömegélményben feloldódva! Legyen számunkra az óév este és a szilveszter éjszaka igazi, Isten jelenlétében eltöltött ünneppé. Olyan ünneppé, amelyen nem szétszóródunk, hanem összegyűjtjük erőinket az új évre. Nyugodt erő ez. ■ Balicza Iván Imádkozzunk! Urunk, Jézus! Te mindig higgadt és nyugodt voltál, mégsem voltál kimért vagy komor. Taníts meg minket is arra, hogy miközben Atyánkra figyelünk, lehetünk felszabadult és ünnepelni tudó gyermekek. így légy velünk a mai éjszakán! Ámen. Nyugodt erő
