Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-12-24 / 52. szám

‘Evangélikus ÉletS FORRÁS 2006. december 24-31. 15 Új nap - új kegyelem Vasárnap Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását. Zsolt 98,3 (Gál 4,4-5; Lk i,/39—45/46—55/56/; Fii 4,4-7; Zsolt 130; Mt i,/i—17/18—21/22—25/; Róm 1,1-7; Mt 1,18-25) Nem tudom titkol­ni azt az örömömet, hogy ma pont negyven éve szólított meg személyesen az Úr, és válaszolhattam neki életem átadásával. Előzőleg azért imádkoztam, hogy igazi kará­csonyom legyen. És amikor szenteste elmentem egy barátomhoz, az ott fölolvasott ige személyessé lett: „Született nektek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus.” így értettem: ma, amikor akartad; neked személyesen; Megváltód vagyok, és életed vezetője lehe­tek, ha kéred... És én imádságban válaszoltam az Úrnak. A Földön mindenütt meg le­het látni és meg lehet tapasztalni az Úr szabadítását. Te is kérheted ma, és megtapasz­talhatod, hogy ott, ahol vagy, az övé lehetsz, ő pedig vezetni és áldani kezd. Bizonyos, hogy negyven év múltán is hálás leszel! Hétfő Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek Tit 2,11 (iMóz 50,17; Lk 2,/i-i4/i5-2o; Tit 3,4-7; Mt 2,1-12) Az Úr Jézus születésével maga Isten jött a Földre, és mutatta meg, hogy ki is ő. Az egyik leglényegesebb dolog, amit elmondhatunk róla, az, hogy üdvö­zítő kegyelmet hoz. Üdvözítő, azaz megmentő, bűntől szabadító szeretetet. Kegyel­met, azaz meg nem érdemelt, de ajándékként adott szeretetet. Megjelent-e már a te éle­tedben is ez az Úr? És ez az üdvözítő kegyelem? Csak hittel kémed kell. Kedd Az Úr félelme lesz Sión kincse. Ézs 33,6 (Lk 2,38; Jn 1,1-5/6-8/9-14; Zsid 1,1—3/4—6/; Mt 2,13-23) Isten népe is sokszor beleesik abba a hibába, hogy a földi kincsek lesznek fontosak számára. Téged ne kápráztasson el a múló csillogás! Az Úr félelme nem az Úrtól való félelem, mert ez a hitetlenek sorsa. Az Úr félelme Isten tekintélyének elis­merése, komolyan vétele, a reá való hallgatás. Kincsünk az, hogyha van kibe kapasz­kodnunk súlyos kérdések felmerülésekor és életünk nehéz helyzeteiben. Ha van, aki biztat, és igazán jó tanácsot ad. Bízz őbenne mindig. Szerda Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Ol­talmam és váram, Istenem, akiben bízom! Zsolt 91,1-2 (Mt 2,19-20; 2jn 1-6/7/; Mt 3,1-12) Különböző keresztény csoportok különféleképpen köszöntik egymást: „Áldás, bé­kesség!”; „Dicsértessék!”; „Az Úr közel!” A mi köszöntésünk is időszerű: „Erős vár a mi Istenünk!” Amikor életünk vagy megélhetésünk alapja rendül meg, amikor annyi minden kérdésessé válik körülöttünk és bennünk, egyvalakibe belekapaszkodha­tunk. Egyvalaki olyan lehet számunkra, mint régen az oltalmat adó vár biztonsága. A felséges és mindenható Isten, akinek erős a vára, biztos az oltalma. Ha befutsz a vár­ba, és az Úrban bízol, akkor a legjobb helyen vagy. Neked vajon erős várad vagy roz­zant aklod van? Csütörtök Mindenkor örüljetek szüntelenül imádkozzatok mindenért hálát adjatok mert ez az Isten akara­ta Jézus Krisztus által a ti javatokra. iThessz 5,16-18 (Zof 3,14-153; Mt 2,13-18; Mt 3,13-17) A mindig hálás szív boldogságáról szól ez az ige. A borúlátó mindig talál okot a pa­naszra és az elégedetlenségre. A derűlátó mindig talál okot az Istennek való hálaadás­ra. Mielőtt panaszkodnál Istennek, vagy valamit kérnél tőle, állj meg, és sorold föl ed­digi ajándékait! így követelésed szelíd kéréssé, igényed jelentéktelenné lesz, az Isten ajándékai fölött való örömtől pedig túlcsordul a szíved. S mielőtt kérnél, már kapsz is. Vajon ma hálára vagy zúgolódásra van okod? És kérésed párosul-e hálával? Péntek Jézus Krisztus mondja: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd va­gyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek" Mt 11,29 (Ézs 45,9; íjn 4,n-i6a; Mt 4,1-11) Sokszor oly lelkesen idézzük Jézus e sorokat megelőző szavait: „Jöjjetek énhoz- zámés én megnyugvást adok nektek ” De az igát is föl kell venni, és tanulni is kell az Úrtól! Nemcsak ajándékokat kérni, de szolgálni is kell. Krisztus igájában, vele szolgáló életet élni. És tanulni, tanulni tőle. Mit? Legelsősorban a szelídséget és az alázatosságot. Ez hiányzik legjobban a mai világban. Aki megtanulja Jézustól az alázatosságot, mert valódi tanítvány ebben is, az az Úrral győz: meghal és föltámad, elvész és megtaláltatik. Szombat Én nyomorult és szegény vagyok degondol rám az Úr. Zsolt 40,18a (Mt 6,34; Zsid i,/5—6/7—14; Mt 4,12-17) Egyre több a nyomorult és szegény ember - testi vagy lelki értelemben. Mi lesz velünk? Hova jutunk? Meddig bírjuk? Azért van egy nagy különbség köztünk és a nem hívők között. Noha ugyanabban a világban élünk, mi nem vagyunk egyedül. Is­ten velünk van. És ha az egyhez, ami jelképesen a te értéked, a végtelent hozzáadod, az eredmény végtelen. A másik ember pedig érjen akár százat, de ha nullát vagy egyet tud csak „hozzáadni”, az akkor is csak száz vagy százegy. Te Jézusért és Jézussal végtelenül értékesebb vagy. Add magad őhozzá, járj vele, és majd ő gondoskodik rólad! Vasárnap (2006. december 31.) Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen. Ézs 30,18 (Róm 3,24; Lk 2,/22-24/25-38/39-4o/; íjn 1,1-4; Zsolt 40; Lk 12,35-40; Róm 8,3ib-39; Zsolt 93) Egy újévi ige az év végén?! Igen, mert az év vége „csak” figyelmeztetés nekünk: letelik életünk, elmúlik a lehető­ség a megtérésre. De „nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türel­mes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki meg­térjen" (2Pt 3,9). A hívőtől azt várja Isten, hogy az év végén valamely bűnét letegye, a nem hívőtől pedig, hogy életét Jézus kezébe tegye. Te melyik vagy? Mindenesetre csak így hajthatod le az év utolsó és az élet végső éjszakán nyugodtan a fejedet. „Fel, mert az irgalom percei múlnak...” (EÉ 449) ■ Széll Bulcsú KARÁCSONY UTÁNI VASÁRNAP - Ézs49,13-16 Elfelejtett álmaink Ha van egy kis időm, szeretek emlékez­ni. Egy héttel karácsony után olyan jó visszaidézni a karácsonyi istentisztele­tet, a sötét estében világító templomab­lakokat. Olyan jó felidézni az emberek arcán a csodavárás reménységét. A teli templomban - mintha mindenki kisgye­rek lenne arra az egy órára - az arcokon láthatóvá lesznek az álmok, a vágyak. Olyan jó emlékezni ezekre az arcokra. Vajon azok, akik ott voltak, akik azon az estén mertek álmodni, hagyták a szívü­ket megszólalni, vajon ők emlékeznek-e ma még az álmaikra? Emlékeznek-e egy héttel később arra, hogy mit is kívántak ott, a karácsonyfa alatt, amikor néhány percre, órára felszabadultak a minden­napi terhek alól, amikor gyerekek lehet­tek újra? Emlékeznek-e az álmaikra? Emlékezünk-e azokra az álmainkra, amelyekkel az életünket kezdtük? Gyerek­korunk, fiatalkorunk álmaira? Az álmok­ra, amelyek elindítottak bennünket, ame­lyek annyi szépet ígértek nekünk? Azokra, amelyekből mindig csak egy kicsit enged­tünk, s most még sincsenek sehol...? Egy barátom gyerekkorában egy kardról álmodott. Egy szép kardról, amelyet az oldalára köthet, amely fénye­sen csillog, ha a nap felé tartják. Aztán felnőtt kard nélkül. Elhagyta már a gye­rekkort, amikor egy ünnepen, talán ép­pen a diplomaosztója volt, nagymamája egy csomagot nyújtott át neki. Amikor kibontotta, megdöbbent. Egy kard volt a csomagban. Rövid, ívelt kard, a tokjá­ÓÉV ESTE - Ézs 30,15-17 Szilveszter éjszakájának sajátos hangu­lata van. Emberek járják az utcákat, du­dák rikoltoznak, petárdák durrannak, pezsgősdugók pukkannak, itt-ott embe­rek kiabálnak. Nem szeretem, értelmet­lennek, tartalom nélkülinek látom ezt a nyüzsgést. Számomra az óévhez a csend tartozik, a gondolatok csendje, amely­ben megszólalhat Isten. Ilyenkor három téma körül forognak a gondolataim: visszatekintés arra, ami mögöttem, mögöttünk van; előretekin­tés az eljövendő évre; az időhatár átlé­pésének méltó megünneplése. Mindhá­rom gondolatkör bőséges lehetőséget ad arra, hogy beszélgessünk egy jó­ízűt Istennel. Mennyi minden történt velünk az el­múlt évben! Személyes életünkben talán új iskola, diplomaszerzés, új munkahely, házasság, gyermek születése, új otthon­ba költözés, pihentető szabadság, sike­rek és kudarcok - vagy éppen betegség, gyógyulás, de lehet, hogy haláleset... Van, amire örömmel emlékezünk, van, ami fájó emlék. De nemcsak a saját éle­tünkben, hanem a környezetünkben is sok minden történt. Becsaptak minket, hazudtak nekünk. Méltó ünneplés he­lyett brutális verést kaptak azok is, akik csak ünnepelni szerettek volna. Nem elmenekülni kell az emlékek elől, és nem is hangoskodó önfeledtség- gel elűzni őket, hanem azt, ami szép ban. Még a derékra is fel lehetett kötni. Csak annyit tudott mondani: „Istenem, de szép a pillanat, amikor gyerekkori ál­maink teljesülnek!” A kard azóta is ott lóg szobája falán. Az a baj az elvesztett álmainkkal, hogy nemcsak az álom, de mi is elve­szünk ilyenkor. Elvész belőlünk egy da­rab, egy rész, amely valaha fontos volt. A lehetőség, akivé lehettünk volna, ha az álom teljesül. Évről évre, ahogyan fel­adunk egy-egy részt az álmainkból, ön­magunkból is elveszítünk egy darabot, önmagunkban is meghal egy része az életnek. Elkeseredésünk mélysége éppen abból adódik, hogy rájövünk, milyen ke­vés maradt meg az álmainkból, milyen kevés élet maradt bennünk. Nemcsak mi álmodtuk egyszer az éle­tet. Az Úr is megálmodott minket. Biz­tos vagyok benne, hogy születésünk pil­lanatában látta és tudta, hogy miért kap­juk az életet. Pontosan látta lehetősége­inket, hogy ha teremtése nyomán kitel­jesedik bennünk az élet, kik is leszünk majd húsz, harminc, ötven, hetven év múlva. És bár mi évről évre - vagy in­kább napról napra - adjuk fel az álmain­kat, és távolodunk attól a lehetőségtől, amelyet tőle kaptunk, ő mégsem felej­tett. Nem felejtett el bennünket. A tenye­rébe vésett. Nála még mindig ott él a tel­jesség igénye velünk, az életünkkel kap­csolatban. A megünnepelt kisgyermek, az Isten Fia, a Messiás összetört, feladott, elforgá­volt, köszönjük meg ezen a visszatekin- téses estén Istennek; amiben mi vétkez­tünk, azért kérjünk bocsánatot, amit pe­dig ellenünk vétettek mások, azt bocsás­suk meg. Csak így lehet lezárni azt, ami elmúlt, amin változtatni már amúgy sem lehet. Megtérve Istenhez, higgadtan és meg­békélve, benne bízva nem a nyugtalan­ság zajos leikével, hanem az Istennel és emberekkel megbékélt szív erejével lép­jünk túl a mögöttünk lévő éven. Csak így tudunk átlépni és elindulni az új év­be anélkül, hogy a múlt utánunk nyúlna, és félelemmel bénítaná meg az új évbe vezető lépteinket. Ézsaiás próféta szavai nem a legbizta­tóbbak. Nem amiatt, mert Isten nem akar jó jövőt adni népének, hanem ami­att, mert a nép nem akarja megfogadni Isten tanácsát. Nagy hangon, magabiz­tosan mondogatják, hogy nem jó Isten nyugalomra, békére figyelmeztető sza­va, majd ők maguk kiharcolják a jövőjü­ket. Isten arra figyelmezteti népét, hogy ennek a vége szégyenteljes bukás, ku­darc lesz. Hányán szőnek ma is olyan terveket, amikor a jövőről gondolkoz­nak, hogy „lóháton vágtatunk”, „gyorsan hajtunk”! Az időt kihasználni akaró em­ber számára a megtérés és a higgadtság passzív magatartás, amely nem vezet eredményre. Rohanó világunk törvénye, hogy ha vinni akarod valamire, akkor az A VASÁRNAP IGÉJE csőit álmaink újjászületésének remény­sége. A teljesség reménysége. Benne nyil­vánvalóvá lett, hogy az Úr nem felejtett el minket. Valósággá lett, hogy név szerint ismer, tenyerébe vésett minket, és eltö­kélt szándéka, hogy visszaadja nekünk az álmainkat, az életünket. Üljünk hát le, gondolkodjunk csak. Hogy is volt? Kik is vagyunk? Mivé is lehetnénk? Kérdezzük meg magunkat, és ha kell, őt is: vajon mi­ért kaptam az életemet? Vajon mire ál­modott engem a Teremtő? Vajon ho­gyan kezdhetnék újra mindent úgy, hogy ne veszítsem el az álmokat, az életet? Barátom kardjára gondolok, és arra a sok csillogó álomra, amely az enyém volt valaha. És érzem, repesve örülnék, ha újra az enyéim lehetnének, ha újra életre kelnének az álmaim. „Ujjongjatok egek vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásba, he­gyek! Mert megszánta népét az Úr, és könyörül a nyomorultakon. (...) Ha mások megfeled­keznének is, én nem feledkezem meg rólad! íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem van­nak falaid.” ■ Krämer György Imádkozzunk! Uram, köszönöm, hogy álmo­kat és terveket váltasz valóra. Jézus születése a legnagyobb álom megvalósulása - add, hogy átélhessem ezt a valóságot, az enyém is lehes­sen. Köszönöm, hogy nem feledkezel meg ró­lam. Olyan jó tudni, hogy te őrződ életem tel­jességét. Vezess, Uram, a te akaratod szerint, hogy az legyek, akivé teremtettél engem. Ámen. AZ ÜNNEP IGÉJE életet tudatosan és intenzíven kell élned. Ezt jelképezi a szilveszter éjszaka is. Nem kell a megtérés, hogy higgadtan, Is­ten jelenlétében lépjünk át az óévből az újba, inkább választjuk a mámoros átro- hanást. Ezért nincs sem szilveszterkor, sem az új évben békénk és bizalmunk, és nincs erőnk sem. Nem a szilveszteri ünneplést kifogáso­lom, hanem azt, ahogyan ilyenkor általá­ban ünnepelünk. Azt, hogy ünneplé­sünkből kifelejtjük őt, aki az idő és az egész világ Ura, Istent. Azt kifogásolom, hogyha meg sem halljuk szavát, pedig neki van jó tanácsa arra, miként zárjuk le az elmúlt évet, és miként induljunk el az újba. Ne veszítsük el fejünket szándéko­san az alkohol, a szabadosságig menő mulatozás mámorában! Ne szórjuk szét magunkat - a szórakozás szavunk erre utal - a tömegélményben feloldódva! Legyen számunkra az óév este és a szilveszter éj­szaka igazi, Isten jelenlétében eltöltött ünneppé. Olyan ünneppé, amelyen nem szétszóródunk, hanem összegyűjtjük erőinket az új évre. Nyugodt erő ez. ■ Balicza Iván Imádkozzunk! Urunk, Jézus! Te mindig hig­gadt és nyugodt voltál, mégsem voltál kimért vagy komor. Taníts meg minket is arra, hogy miközben Atyánkra figyelünk, lehetünk felsza­badult és ünnepelni tudó gyermekek. így légy velünk a mai éjszakán! Ámen. Nyugodt erő

Next

/
Thumbnails
Contents