Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-10 / 50. szám
/r V r> i,K fényképek egy része 1956 egyik legvonzóbb arcát mutatja meg: az újrakezdés bizalma csillog teológusok és lelkészek tekintetében." >► Aranykor - árnyak közt - 5. oldal ......az embert megdöbbenti mindaz, ami a szeme elé tá rul: az állambiztonsági gépezet működése, a függőség kialakításának technikái, a bizalmatlanságkeltés vagy az egyház, a személyiség és a lélek rombolásának módszerei.” Interjú Mirák Katalinnal - 6. oldal „Másik nagy érdeme a munkának, hogy valóban elfogulatlanul szól a magyar evangélikusok küzdelméről: a szerző nem tartozik semmilyen irányzathoz, s így esetleges előítéleteivel és preferenciáival nem terheli az olvasót.” !► Amerikai könyv a magyar evangélikusok kommunizmus alatti küzdelméről - 7. oldal Mindenki a maga dolgát... !► 3. oldal Be kell tartani... >► 4. oldal Megfontoltan járni adventben ► 9. oldal Elhamarkodott eskü ► 9. oldal Van-e szükség karácsonyfára? 11. oldal A téma az utcán hever... 11. oldal SEMPER REFORMANDA „Megtörténhet, hogy Isten egy embernek bűnei bocsánatát nem engedi meglelni, és megmarad lelkiismeretének vergődése és nyugtalansága a szentség után is, mint annak előtte. Itt bölcsen kell eljárni, mert hitében van a nyomorúsága. Lehetetlen, hogy a szív ne legyen boldog, ha hiszi bűnei bocsánatát, ahogyan nem lehetséges, hogy ne legyen szomorú és nyugtalan, ha nem hiszi bűnei bocsánatát. Ha Isten gyengének engedi maradni a hitet, azon ne essünk kétségbe, hanem fogadjuk mint próbatételt és kísértést, melyen keresztül Isten az embert próbára teszi, indítja és ösztönzi, hogy annál inkább kiáltson és könyörögjön ilyen hitért...” H Luther Márton: A bűnbánat szentségéről (Kozma Éva Mária fordítása) Adventi gyertyagyújtás Ausztriában - a SAAT protestáns hetilap ajándék fotója Az Emmaus a nyolcvankettedik Új egyházközség alakult Nyíregyházán ► Pál apostol munkája nyomán, ahogyan leveleiben olvashatjuk, évről évre új gyülekezetek jöttek létre. Két évezred alatt kialakult az egyház mai formája. Maradt azonban mozgástér, s keresztény missziói elkötelezettségünkből fakadóan mindannyiunk feladata, hogy ezt a lehető legjobban használjuk ki. Miként tették ezt Nyíregyházán, ahol Nyíregyházi Emmaus Evangélikus Egyházközség néven új egyházközség született. Az Északi Egyházkerület nyolcvankettedik egyházközségének megalakulása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten december 3-án délelőtt ár. Fabiny Tamás, a kerület püspöke hirdette az igét. Hogy miként is született az új evangélikus közösség? 1988-ban kezdődött el Bozorády Zoltán nyíregyházi lelkész kitartó munkája nyomán az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon építése; az intézményben ma már száz idős ember élhet keresztény szellemiségben. Az idősek istentiszteletére egyre többen jöttek a városból és a szeretetotthon környékéről - s az összegyülekezett hívek számára egyszer csak kicsinek bizonyult az épületegyüttes közepére tervezett kápolna. Azért, hogy a diakóniai intézmény lakóinak közössége mellett formálódó gyülekezet - benne az „alulról kezdeményezett” imakör, ifjúsági óra, énekkar - megfelelő helyet kapjon, jogosan vetődött fel a templom építésének gondolata... Az imádságba foglalt álom tavaly valósággá vált. A templomot D. Szebik Imre egy évvel ezelőtt felszentelte. Az egyházközségi, az egyházmegyei, végül az egyházkerületi közgyűlés pedig jóváhagyta a közösség önállósodási kérelmét, s 2006 tavaszán megjelölte az új egyházközség hivatalos megszületésének időpontjaként az egyházi esztendő első vasárnapját. Az egyházközséggé szerveződés alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten mintegy százötven hívő volt együtt, közöttük Benczúr László, az Északi Egyházkerület felügyelője, valamint Mun- tag András, a zsinat nem lelkészi elnöke. Fabiny Tamás az emmausi tanítványokról (Lk 24,13-35) szóló igehirdetésében elmondta: az Emmaus felé igyekvő tanítványok búsan, magányosan és reményvesztetten haladtak az úton. Azonban melléjük szegődött Jézus, és ők egy délutánt, sőt egy estét töltöttek vele. Végül pedig miután a kenyér megtörésében is együtt voltak, egészen megváltoztak, s a visszafelé vezető úton az örömtől és lelkesedéstől izgatottan siettek a többiekhez, hogy hírül vigyék: találkoztak a Mesterrel. „Az emmausi egyházközség tagjainak kívánom, hogy a visszatérő tanítványok lel- kületét hordozzák magukban, s így építsék a megszületett és növekedő gyülekezetét!” - mondta a híveknek az egyházkerület vezetője. ■ Horváth-Hegyi Olivér Hitel hittel Szokatlan adventi csomag érkezett az egyházakhoz néhány nappal ezelőtt: a várakozásról szól, csak nem úgy, ahogy mi szoktunk róla beszélni advent idején. Kormányzati kezdeményezésre - ezer, véletlenszerűen kiválasztott ember megkérdezésével - felmérést készítettek arról, hogy milyen kép él a magyar társadalomban az egyházak szolgálatáról, társadalmi tevékenységéről és közszerepléséről. Ha túltesszük magunkat azr első védekező és elhárító kérdéseken (Miért a kormányzat? Miért ezer ember? Miért pont ezekkel a kérdésekkel?), amelyeket ilyenkor szinte kötelezően fel szoktunk tenni, mégis megérkezhetünk a lényegi kérdéshez: mit is vár az átlagos külső és belső szemlélő tőlünk, egyházaktól? A megkérdezettek véleményét tükröző összkép senkit sem rendíthet meg, aki az elmúlt másfél évtizedben figyelemmel kísérte a hasonló kutatásokat. Tudtuk, hogy széles e hazában szociális intézményeink és munkánk örvend a legnagyobb, többségi elismerésnek, s hogy iskoláink is szélesebb körben elismertek - még ha a közvélemény szívesebben is juttat nekik elismerést, mint állami támogatást. Örülhetünk annak, hogy az emberi közösségeket megosztó konfliktusok hátterében inkább a pártpolitikát látják, sőt a szociális igazságtalanságot és az etnikai előítéleteket is előbb említik, az egyházakat tehát alig-alig kárhoztatják a megosztásért. Általánosságban megnyugtató többség fogadja el az egyházak társadalmi jelenlétét és mai beágyazottságát, s egy meghatározott kisebbség látná csak helyesnek, ha visszaszorítanák őket. Mindezt az önmagukban is sokszor bizonytalan egyházak és intézmények talán megnyugvással veszik most tudomásul. Van azonban valami árulkodó már abban is, hogy mi aligha mertük volna önként kitenni magunkat egy hasonló megméretésnek. S ennek nem csupán az lehet az oka, hogy tudjuk: végső megítélésünk nem emberek kezében van. Valójában félünk a szembesüléstől. Akárcsak a népszámlálás után, most is megkönnyebbült szavakat hallhatunk arról, hogy ez az elfogadottság nem is rossz - s ebben van igazság, különösen ha a rendszerváltozás előtti, zsi- gerekig ható, széles körű ellenpropagandára gondolunk. De mégis... Aligha megnyugtató, hogy intézményeinkről úgy mondanak - akár pozitív - véleményt, hogy mindössze a lakosság 5-12%-a találkozott velük. Nem megnyugtató, hogy bár a történelmi felekezetek hagyományos arányait (62% katolikus, 18% református, 3,4% evangélikus) visszaigazolta ez a felmérés is, valójában csupán mintegy másfél millió ember jár havonta legalább egyszer templomba. Ez igazából inkább azt jelenti, hogy ebbe a 14%-nyi mozgástérbe vagyunk bezárva, és hogy - még ha szívből örülünk is ennek az „egyházi társadalomnak” - a társadalom többségét nem sikerül elérnünk, megszólítanunk. Ezt mutatja a felmérés legmegrázóbb eredménye is: az egyházakat a hitelesség kérdésében nem csupán a tudományos akadémia vagy a bíróságok előzik meg, hanem a rendőrség, a parlament és a kormány is! Csekély vigaszt jelent, hogy a média, különösen is a kereskedelmi csatornák messze mögöttünk végeztek. Csupán a püspökök megszólalásainak van nagyobb súlyuk a miniszterek és a professzorok után - ami összességében inkább természetes hagyománytiszteletből fakad. A valóságos kép - úgy tűnik - az, hogy az átlagember mindennapi életéhez sem az egyház, sem Isten igéje nem tartozik hozzá. De advent idején mindezt nem érthetjük másként, mint várakozásként - az arra való várakozásként, hogy meg tudjuk teremteni a hitelességet újra, szélesebb körben. Erkölcsi, lelki, emberi hitelre van szükség, amelyet csak őszinte és mások felé nyitott beszélgetéssel, imádsággal, megszólalással és munkával lehet megteremteni. Az egyház távlata ma: 14+86% - Jézus szeretetével, aki eljött mindannyiunk hideg világába, szeretetet és fényt, megváltást és örök életet hozva. Őt követve a megbecsülés nem teljesítmény, hanem szolgálat: hitel hittel! ■ Dr. Korányi András Közgyűlés a nyugati egyházkerületben A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület december 2-án Győrött, az egyházkerületi székházban tartott közgyűlésen megválasztotta a következő hatéves ciklusra a kerület által az országos munkaági bizottságokba, valamint az intézmények igazgatótanácsaiba és a lelkészképesítő vizsgabizottságba delegált tagjait.
