Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-12-10 / 50. szám

/r V r> i,K fényképek egy része 1956 egyik legvon­zóbb arcát mutatja meg: az újrakezdés bizalma csillog teológusok és lelkészek tekin­tetében." >► Aranykor - árnyak közt - 5. oldal ......az embert megdöbbenti mindaz, ami a szeme elé tá rul: az állambiztonsági gépezet működése, a füg­gőség kialakításának technikái, a bizalmatlanságkel­tés vagy az egyház, a személyiség és a lélek rombolá­sának módszerei.” Interjú Mirák Katalinnal - 6. oldal „Másik nagy érdeme a munkának, hogy valóban elfogulatlanul szól a magyar evangélikusok küzdelméről: a szerző nem tartozik sem­milyen irányzathoz, s így esetleges előítéleteivel és preferenciáival nem terheli az olvasót.” !► Amerikai könyv a magyar evangélikusok kommunizmus alatti küzdelméről - 7. oldal Mindenki a maga dolgát... !► 3. oldal Be kell tartani... >► 4. oldal Megfontoltan járni adventben ► 9. oldal Elhamarkodott eskü ► 9. oldal Van-e szükség karácsonyfára? 11. oldal A téma az utcán hever... 11. oldal SEMPER REFORMANDA „Megtörténhet, hogy Isten egy em­bernek bűnei bocsánatát nem enge­di meglelni, és megmarad lelkiisme­retének vergődése és nyugtalansága a szentség után is, mint annak előt­te. Itt bölcsen kell eljárni, mert hité­ben van a nyomorúsága. Lehetet­len, hogy a szív ne legyen boldog, ha hiszi bűnei bocsánatát, ahogyan nem lehetséges, hogy ne legyen szomorú és nyugtalan, ha nem hiszi bűnei bocsánatát. Ha Isten gyengé­nek engedi maradni a hitet, azon ne essünk kétségbe, hanem fogadjuk mint próbatételt és kísértést, me­lyen keresztül Isten az embert pró­bára teszi, indítja és ösztönzi, hogy annál inkább kiáltson és könyörög­jön ilyen hitért...” H Luther Márton: A bűnbánat szentségéről (Kozma Éva Mária fordítása) Adventi gyertyagyújtás Ausztriában - a SAAT protestáns hetilap ajándék fotója Az Emmaus a nyolcvankettedik Új egyházközség alakult Nyíregyházán ► Pál apostol munkája nyomán, ahogyan leveleiben olvashatjuk, évről évre új gyülekezetek jöttek létre. Két évezred alatt kialakult az egyház mai formája. Maradt azonban mozgástér, s keresztény missziói elkötelezettségünkből fa­kadóan mindannyiunk feladata, hogy ezt a lehető legjobban használjuk ki. Miként tették ezt Nyíregyházán, ahol Nyíregyházi Emmaus Evangélikus Egy­házközség néven új egyházközség született. Az Északi Egyházkerület nyolc­vankettedik egyházközségének megalakulása alkalmából tartott ünnepi is­tentiszteleten december 3-án délelőtt ár. Fabiny Tamás, a kerület püspöke hirdette az igét. Hogy miként is született az új evangéli­kus közösség? 1988-ban kezdődött el Bozorády Zoltán nyíregyházi lelkész ki­tartó munkája nyomán az Emmaus Evangélikus Szeretetotthon építése; az intézményben ma már száz idős ember élhet keresztény szellemiségben. Az idősek istentiszteletére egyre többen jöttek a városból és a szeretetotthon környékéről - s az összegyülekezett hí­vek számára egyszer csak kicsinek bizo­nyult az épületegyüttes közepére terve­zett kápolna. Azért, hogy a diakóniai in­tézmény lakóinak közössége mellett formálódó gyülekezet - benne az „alul­ról kezdeményezett” imakör, ifjúsági óra, énekkar - megfelelő helyet kapjon, jogosan vetődött fel a templom építésé­nek gondolata... Az imádságba foglalt álom tavaly va­lósággá vált. A templomot D. Szebik Imre egy évvel ezelőtt felszentelte. Az egy­házközségi, az egyházmegyei, végül az egyházkerületi közgyűlés pedig jóvá­hagyta a közösség önállósodási kérel­mét, s 2006 tavaszán megjelölte az új egyházközség hivatalos megszületésé­nek időpontjaként az egyházi esztendő első vasárnapját. Az egyházközséggé szerveződés al­kalmából tartott ünnepi istentisztele­ten mintegy százötven hívő volt együtt, közöttük Benczúr László, az Északi Egy­házkerület felügyelője, valamint Mun- tag András, a zsinat nem lelkészi elnöke. Fabiny Tamás az emmausi tanítvá­nyokról (Lk 24,13-35) szóló igehirdeté­sében elmondta: az Emmaus felé igyek­vő tanítványok búsan, magányosan és reményvesztetten haladtak az úton. Azonban melléjük szegődött Jézus, és ők egy délutánt, sőt egy estét töltöttek vele. Végül pedig miután a kenyér meg­törésében is együtt voltak, egészen megváltoztak, s a visszafelé vezető úton az örömtől és lelkesedéstől izga­tottan siettek a többiekhez, hogy hírül vigyék: találkoztak a Mesterrel. „Az emmausi egyházközség tagjainak kívá­nom, hogy a visszatérő tanítványok lel- kületét hordozzák magukban, s így építsék a megszületett és növekedő gyülekezetét!” - mondta a híveknek az egyházkerület vezetője. ■ Horváth-Hegyi Olivér Hitel hittel Szokatlan adventi csomag érkezett az egyházakhoz néhány nappal ezelőtt: a várakozásról szól, csak nem úgy, ahogy mi szoktunk róla beszélni advent idején. Kormányzati kezdeményezésre - ezer, véletlenszerűen kiválasztott ember meg­kérdezésével - felmérést készítettek ar­ról, hogy milyen kép él a magyar társada­lomban az egyházak szolgálatáról, társa­dalmi tevékenységéről és közszereplésé­ről. Ha túltesszük magunkat azr első vé­dekező és elhárító kérdéseken (Miért a kormányzat? Miért ezer ember? Miért pont ezekkel a kérdésekkel?), amelyeket ilyenkor szinte kötelezően fel szoktunk tenni, mégis megérkezhetünk a lényegi kérdéshez: mit is vár az átlagos külső és belső szemlélő tőlünk, egyházaktól? A megkérdezettek véleményét tükrö­ző összkép senkit sem rendíthet meg, aki az elmúlt másfél évtizedben figyelemmel kísérte a hasonló kutatásokat. Tudtuk, hogy széles e hazában szociális intézmé­nyeink és munkánk örvend a legna­gyobb, többségi elismerésnek, s hogy is­koláink is szélesebb körben elismertek - még ha a közvélemény szívesebben is jut­tat nekik elismerést, mint állami támoga­tást. Örülhetünk annak, hogy az emberi közösségeket megosztó konfliktusok hátterében inkább a pártpolitikát látják, sőt a szociális igazságtalanságot és az et­nikai előítéleteket is előbb említik, az egy­házakat tehát alig-alig kárhoztatják a megosztásért. Általánosságban meg­nyugtató többség fogadja el az egyházak társadalmi jelenlétét és mai beágyazottsá­gát, s egy meghatározott kisebbség látná csak helyesnek, ha visszaszorítanák őket. Mindezt az önmagukban is sokszor bizonytalan egyházak és intézmények talán megnyugvással veszik most tudo­másul. Van azonban valami árulkodó már abban is, hogy mi aligha mertük volna önként kitenni magunkat egy ha­sonló megméretésnek. S ennek nem csupán az lehet az oka, hogy tudjuk: végső megítélésünk nem emberek kezé­ben van. Valójában félünk a szembesü­léstől. Akárcsak a népszámlálás után, most is megkönnyebbült szavakat hall­hatunk arról, hogy ez az elfogadottság nem is rossz - s ebben van igazság, külö­nösen ha a rendszerváltozás előtti, zsi- gerekig ható, széles körű ellenpropagan­dára gondolunk. De mégis... Aligha megnyugtató, hogy intézmé­nyeinkről úgy mondanak - akár pozitív - véleményt, hogy mindössze a lakosság 5-12%-a találkozott velük. Nem meg­nyugtató, hogy bár a történelmi feleke­zetek hagyományos arányait (62% kato­likus, 18% református, 3,4% evangélikus) visszaigazolta ez a felmérés is, valójában csupán mintegy másfél millió ember jár havonta legalább egyszer templomba. Ez igazából inkább azt jelenti, hogy ebbe a 14%-nyi mozgástérbe vagyunk bezárva, és hogy - még ha szívből örülünk is en­nek az „egyházi társadalomnak” - a társadalom többségét nem sikerül elér­nünk, megszólítanunk. Ezt mutatja a felmérés legmegrázóbb eredménye is: az egyházakat a hitelesség kérdésében nem csupán a tudományos akadémia vagy a bíróságok előzik meg, hanem a rendőrség, a parlament és a kormány is! Csekély vigaszt jelent, hogy a média, különösen is a kereskedelmi csatornák messze mögöttünk végeztek. Csupán a püspökök megszólalásainak van nagyobb súlyuk a miniszterek és a professzorok után - ami összességében inkább természetes hagyománytiszte­letből fakad. A valóságos kép - úgy tű­nik - az, hogy az átlagember mindenna­pi életéhez sem az egyház, sem Isten igé­je nem tartozik hozzá. De advent idején mindezt nem érthet­jük másként, mint várakozásként - az arra való várakozásként, hogy meg tud­juk teremteni a hitelességet újra, széle­sebb körben. Erkölcsi, lelki, emberi hi­telre van szükség, amelyet csak őszinte és mások felé nyitott beszélgetéssel, imád­sággal, megszólalással és munkával le­het megteremteni. Az egyház távlata ma: 14+86% - Jézus szeretetével, aki eljött mindannyiunk hi­deg világába, szeretetet és fényt, megvál­tást és örök életet hozva. Őt követve a megbecsülés nem teljesítmény, hanem szolgálat: hitel hittel! ■ Dr. Korányi András Közgyűlés a nyugati egyházkerületben A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület december 2-án Győrött, az egyházkerületi székházban tartott közgyűlésen megválasztotta a következő hatéves ciklusra a kerü­let által az országos munkaági bizottságokba, valamint az intézmények igazgatóta­nácsaiba és a lelkészképesítő vizsgabizottságba delegált tagjait.

Next

/
Thumbnails
Contents