Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-26 / 48. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2006. november 26. mmmrnm AZ EVANGELIUM SZÍNHÁZ ELOADASA Szent Bertalan nappala Nemes, de nehéz anyagot választott Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház lelke, amikor Szabó Magda drámáját színpadra álmodta. Azért is nehezet, mert meg kellett küzdenie a karakteres, de a nézőt némileg félretájékoztató eredeti cím, A macskák szerdája elveszejtésé- vel; és mondanivalójában súlyos, viszont elnyújtott dialógusaival a dramaturgia törvényeit tekintve kissé túlbeszélt történelmi játékot kellett színre vinnie. Hogy élvezhetővé váljék a szimbólumában is jelentős központi maghoz hasonló bűnmegvállások sora. Mert a hősök - Domokos főkurátortól Csokonai Vitéz Mihályig és Szilágyi professzortól Lengyel szeniorig-akarva-akarat- lan mindnyájan vétettek Isten, a közösség vagy saját maguk ellen. S ettől a ki- sebb-nagyobb bűntől nem lehet olyan könnyen megszabadulni, mint a középkori francia példázatban. (Ott a nép bűneinek engesztelése céljából a pap minden esztendőben ledobott egyházmegyéje legmagasabb tornyú katedrálisá- ból egy macskát, hogy a kövezeten kiontott vérrel tisztára mosasson a szeny- nyes.) Mert ezeknek a hitre, a szabadságra, a magyar nyelvre és művelődésre fölként „szenteknek” - a német elleni harcban Debrecen lelkiismerete, Domokos főkurátor állt az élen - nem csupán „szerdájuk” volt, hanem hétfőjük és keddjük is, mi több, csütörtöktől vasárnapig tartó „szabadulási” idejük is. Annyi volt a bűnük, illetve a rájuk bízott közösségtől átvállalt vétség? Annyi volt a tennivalójuk! Az elviselhetőnél még egy kupaccal több is, amelybe szinte valamennyien csaknem belerokkantak. Ebben a súlyos, néha reménytelennek látszó, az ország szíveként dobogó várost, a protestáns hitet védő harcban bizony sérültek a jellemek páncéljai is. A „csatatéren” önfeledten csak két szabad szellem szállongott: Udvaros házicseléd (úgy is, mint Domokos főkurátor segí- tő-rendszabályozó énje) és Ágnes fogadósáé, a Csicsogót hírközponttá tevő kocsmáros. ség van: ami az egyik esetben élvezetesen jó, az a másikban - főleg a túlmagyará- zás, a mindent elmondás statikája miatt - lassítja az összeütközések kibomlását. A rendező Udvaros Bélának ezzel is szembe kellett néznie, vagyis úgy húznia a darabból, hogy a lényeg ne csorbuljon. Meg is tette ezt, csak nem eléggé, ezért a egyetemessé tágult - mindenfajta fenyegetéssel az erkölcsöt, az igazságot szegezve szembe -, más igazságok hordozója is lett. Ami meglepő: a rövidebb, hetvenper- ces első rész - a már említett statikusság miatt - sokkal hosszabbnak tűnik, mint a jól pergő, nyolcvanperces második. A Csicsogóban Mucsi Sándor, Buzogány Márta és Szabó Péter, alias Müller vámigazgató, Ágnes fogadósné és Csokonai Vitéz Mihály játékot tekintve a két rész elválik egymástól. Az első rész (noha a von Waldblott főtanácsost színre vivő Lénáit László alakítása a legjobbak közül való) vontatottnak hat, és igazán csak a második felvonásban - a Szent Bertalan nappalában megbúvó éjben - gyorsul fel, kezd izzani a cselekmény. Újólag meggyőződhettem arról is, hogy a Duna Palota (enyhén szólva) nem a legkorszerűbb színpada - s legkivált a díszletekben és színpadképben látszó szegénység - mennyire hátráltató erő. Ha bizonyos jelenetek kényszerből nem kerülnek a nagy függöny előtti jobb és bal oldali sarokba (bár a kényszernek ellentmondani látszik, hogy a nézőtér felől érkező Udvaros cselédet és Csokonait fogadva a „kifutó” jól működött), akkor a nagyobb, mozgásvariációk sorát is Bánfjy György és Bitskey Tibor, alias Domokos főkurátor és Udvaros házicseléd A nem kevés mai tanulsággal szolgáló történelmi játék idején a német (besúgórendszerével, spiclihálózatával, fejedelmi önkényével) minduntalan meg akarta törni, mi több, a kollégium lefejezésével térde akarta kényszeríteni a kálvinista Róma magyarjait - az életmódjukban, tudásukban, közösségi moráljukban megképződött szabadságot. Azok meg bölcsességgel, furfanggal, önmagukba is késsel hasító áldozatvállalással (mi mást szolgált volna Csokonai, a zseni kényszerből való eltávolítása, ha nem ezt) s nemzetvédő célzattal napról napra szétzúzták a rájuk rakandó bilincseket. A cseltől sem visszariadó Domokos főkurátor éleslátásával - sikerrel. A Szent Bertalan nappalában tehát - a játék pillanatai ezért forróak - a hatalom hazugsága ütközik meg a közösség igazságával. Az író Szabó Magda drámája (ebben föltétien rokona a Németh László- színműveknek) túlságosan hisz az erkölcsöt számtalanszor körülíró mondat erejében. Csakhogy az olvasmány (kétszer is elolvastam a darabot - kitűnő!) és a színpadon pergő dialógusok között különbmegengedő játéktér föltehetően az alakértelmezésre, a kifejtés ritmusára s a színész és a rendező közötti kapcsolatra is hatással volna. De - minthogy az Evangélium Színház működése sok egyéb mellett szolgálat is - a „szegény ember vízzel főz” körülmény csak részben tudja hátráltatni a 18. században játszódó üdvtörténet, vagyis a gonosz és a pusztulás előli menekvés példá- zatos jellegű, helyenként katartikus kibontását. (Van valami fölemelően fájdalmas abban, ahogyan a kollégium mint erős vár vászonra festett képe - a rendíthe- tetlenséget kellene sugallnia ennek a háttérnek - néha-néha lebegni kezd.) A harangkondulással is súlyosbított zene (Pacher Gréti) s Hums Anna Máriának - a kényszerű fogyatékosságok ellenére is - hangulatos díszletei és jelmezei méltó keretet adnak a tegnap erkölcsét a ma erkölcsévé tevő példázatnak. Udvaros Béla karakterteremtése és a forrásig (2. rész) fölfejlődő játékritmusa olyan érték, amely nélkül az irodalmilag (is) körülbástyázott történet megmaradt volna a couleur locale körében. De avval, hogy Kitűnő alakítások sora jelzi az Evangélium Színház erejét. Bánfjy György Domokos főkurátora, ez a rendíthetetlen szikla kívánkozik az élre, de vele egyenrangú Bitskey Tibor (Udvaros házicseléd) plebejus színeket hordozó figuraformálása is. Bánffy fejedelmi képű tanítója saját hitének bástyái közt- vergődik („Azt hittem, az intézetet is meg tudom tartani, a kincset is. Isten csak az egyiket hagyta jóvá”), komoly, méltóságteli; ugyanakkor - főképp Udvarossal találkozván - emberi arca, a másik énjében kifejeződő jósága is megmutatkozik. A színész pontosan érzi a váltások karakterét. Bitskey nagy titkok tudója: úgy röpdös szegénylegény szerepében - nem létező cselédkönyvét a szívében hordván -, hogy alig merjük hinni: tudásban is föl akar nőni csodált-kifigurázott főkurátor gazdájához-barátjához. Lénárt László gőgös és fondorlatos, fennhéjázó és furmányosan engedékeny, egyszóval riasztó rendőrfőtanácsost formázott - erre jó alkalom volt a hosszú jelenet -, von Waldblottja élénk szín a palettán. Buzogány Márta Ágnes fo- gadósnéja is ilyen szín: élettel teli, kikapós. A Csicsogó kocsmakirálynővé emelte, s avval, hogy a férfiak a lába előtt hevernek, a kollégium fala idegenek által nehezen (vagy sehogy sem) törhető át. Mucsi Sándor ugyancsak vibráló karaktert teremtett (Müller vámigazgató); különösen a kocsma terében zajló „költészetértékelésben” mutatkozott meg egyszerre kint és bent szolgai, ám csak a hatalmat szolgáló lélekállapota. Kárpáti Tibor hangszínét és arcjátékát változtatva jól birkózott meg az utálatos (Domokos szerint csupán „szerencsétlen”) Szilágyi professzor szerepével. Megejtő, ahogyan „barátja” igazságára - a Csokonai-mentésre - rátalált. O. Szabó István (Nagy Sámuel udvari ágens) öntudatában is alázkodó gesztusa - amikor von Waldblott főtanácsossal találkozott - a debreceni légkörben baráti kötéssé vált: különösen a Domokossal való együtt éneklésben lehetett érezni, hogy a jogtudomány - amelynek a diktatórikus hatalom nagyon is kis mozgásteret engedélyez - alóli fölszabadult- ság mily emberi arcot teremtett a Bécs- ben szenvedőnek. Rékai Nándor megszeppent, porig alázott besúgója (Bálintffy) és Gyurin Zsolt groteszk Lengyel széniorja eltalált karakter. Bár Szabó Péter alkatához alig tudom Csokonait illeszteni, a fiatal színész lánglelkű lobogással mindent megtett azért, hogy a költő poétái igazsága emberi igazsággá is változzék. ■ SZAKOLCZAY LAJOS További előadások november 25., szombat: délután 4 óra; november 26., december 3., vasárnap: délután 4 óra. „Együtt az ország népével” Evangélikusok 1956-ban ► Hamarosan megjelenik az Evangélikus Gyűjteményi Kiadványok című sorozat harmadik darabja. A kis kötet Kékén András 1956. november 4-én az Evangélikus Életben megjelent vezércikkének a címét viseli: „Együtt az ország népével”. A kiadvány két fő részből áll. Az egyik Böröcz Enikő történész tanulmánya az általa „aranykornak” nevezett korszakról, amely 1956 nyarától 1958. június 17-ig tartott, s amely nagyjából egybeesett Ordass Lajos második püspökségének időszakával. Minden bizonnyal a „világi” olvasók érdeklődésére is számot tarthatnak a másik fontos egységet alkotó képek. Kinczler Gyula mérnök, kőbányai presbiter fényképezett 1956 októberében. Felvételeit az Evangélikus Országos Múzeum kiállításán már megismerhette a közönség, s most könyv formában is eljuthatnak szemtanúkhoz, érdeklődőkhöz, fiatalokhoz. Néhány levéltári forrás közlése és egy, a politikai történések mellé a keresztény felekezetekben zajló eseményeket felsorakoztató kronológia egészíti ki a kötetet. A kiadvány előkészítésének nehézségei éppen arra hívták fel a szerkesztők figyelmét, hogy milyen sok még az elvarratlan szál, a feltáratlan adat, a lappangó dokumentum, az el nem mesélt történet. Hogy égetően fontos lenne egy olyan, egész egyházunk „forradalmát”, virágzását és megtöre- tését feldolgozó folyamat, amelyben konferencia, további kötetek, forráskiadások, kiállítások is helyet kaphatnának. A Mevisz interjúkötetei (Nem voltam egyedül I-Il.f a Túróczy püspök életútját bemutató könyv, az Ordassról szóló tanulmányok, idős lelkészek visszaemlékezései mind-mind részei ennek a nehéz és fontos folyamatnak, s remélhetőleg része lehet ez a képeskönyv is. Az alább idézett fülszöveg a nem evangélikus olvasók számára is közel kívánja hozni a maroknyi evangéli- kusság ’s6-ját. „Ez a kötet is 1956-ról szól. Mint annyi más, az ötvenedik évforduló tiszteletére megjelent kiadvány. 1956- ról is. Magyarország népességének csak kis hányada vallja magát evangélikusnak. Mégis: 1956-ban, ahogyi848ban is, az evangélikus egyház - a maga módján - a forradalom mellé állt. Mégis: akadtak e kis egyház tagjai között, akik újságcikket írtak, szavaik erejével lincselést akadályoztak meg, vért adtak, segélyeket osztottak, kenyeret szállítottak lyukas zászlóval megjelölt teherautón. Akik nefn hagyták kihunyni az emberek hitét - a forradalom fénylő napjaiban és a megtorlás hosszú éjszakájában egyaránt. És volt, aki fáklyaként világította be egyházának és egész nemzetének egét. És volt még valaki. Egy egyszerű, evangélikus presbiter, mérnökember, aki - sok ismert és ismeretlen társához hasonlóan - fényképezett. A rejtegetett negatívokat végül, jó négy évtizeddel elkészültük után, feltárta. Hogy megmutassa. Hogy átörökítse. Róla, a fotósról nem készült portré a forradalom napjaiban. A kőbányai Kápolna tér rossz aszfaltjára azonban a lenyugvó nap fénye rárajzolja alakját, ahogy masináját a szeméhez emeli, hogy utolsó kockáinak egyikét elsüsse. Az Evangélikus Országos Gyűjtemények kiadványa 1956-nak kíván emléket állítani. És azoknak az evangélikusoknak, lelkészeknek, egyetemi hallgatóknak, teherautó-sofőröknek, mérnököknek, akik hittel vállalták a küzdelmet. Mindenki a maga eszközeivel. »Együtt az ország népével.«” ■ Z. Zs. Pályázat a Luther Kiadó intézményvezetői munkakörére A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma pályázatot hirdet az egyház fenntartásában működő országos intézmény, a Luther Kiadó (1085 Budapest, Üllői út 24.) teljes állású intézményvezetői munkakörének betöltésére. Az intézményvezetőnek felsőfokú végzettségű, evangélikus vallású, konfirmált személynek kell lennie, aki az egyházközségi tagság feltételeinek legalább öt éve megfelel. A pályázatnak tartalmaznia kell: a) a pályázati feltételekben előírtak teljesüléséről szóló igazolásokat (diploma, konfirmációs igazolás, erkölcsi bizonyítvány): b) a pályázó önéletrajzát és részletes szakmai életrajzát; c) az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot és a szakmai helyzetelemzésre épülő elképzeléseket (a kiadói tevékenységre, kiadványokra vonatkozó elképzeléseket tartalmazó terv, illetőleg az intézmény működtetésére vonatkozó gazdasági terv); d) lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétől. Az intézményvezetőt az alábbi juttatások illetik meg:- alapbér - megegyezés szerint:- szükség esetén lehetséges a szolgálati lakás megoldása. Az intézményvezetői megbízás 2007. január 1. napjától hatéves időtartamra, 2012. december 31. napjáig szól. A pályázatokat legkésőbb 2006. december 1. napjáig kell benyújtani a Magyar- országi Evangélikus Egyház Országos Irodájának titkárságán (1085 Budapest, Üllői út 24.1. emelet). A pályázat iránt érdeklődők a pályázat elkészítéséhez szükséges tájékoztatást dr. Fabiny Tamás püspöktől, az egyház médiabizottságának és a kiadó igazgatótanácsának elnökétől kaphatják meg: tel.: 1/394-2335. Az intézmény munkájába való betekintésre előzetes egyeztetést követően kerülhet sor. A pályázati eljárás szabályairól az egyház intézményeiről szóló 2005. évi Vili. törvény 16-20. és 34. §-ai rendelkeznek.
