Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-12 / 46. szám
6 41 2006. november 12. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletS Smidéliusz András 1993-ban kapcsolódott be a zenekarba, versmegzenésítésekkel járulva hozzá az örömhír ily módon való terjesztéséhez. „Nagyon sok életre szóló emléket őrzök a PromiseAradi György szál kapcsolatban, ezek közé tartoznak »nagy utazásaink«: 1995-ben Németországba, aztán 2003-ban Finnországba” - mondja. Noszticzius Vilmos a zenekar CD-inek produceri munkáit végző INITA Hangstúdió tulajdonosa és például a 120 évszak alkotója. Számára a Promise annak idején a zenei önmegvalósítás részét képezte, mára inkább családot jelent. Maci, azaz Húszak Zsolt, a leglazább gitártanárok gyöngye rangos dolognak tartja, hogy egy ilyen együttesben, mint a Promise, neki helye van. Meglátása szerint az együttes az évek során zeneileg érettebb lett, az viszont nem változott, hogy - amint mondja - „ugyanúgy a szívem csücske, mint eddig volt”. Abban egyetértettek a zenekar tagjai, hogy indulásakor a Promise a barátságot, a sokszínűséget, illetve a tanult képességek és a mögöttük rejlő lélek egységét jelentette; keresték, hogyan fejezhetnék ki azt, ami bennük van. Baráti-testvéri közösség, misszió Aradi Bandinak komolyzenészként is megfelelt ez a színvonalas zene. Bandi testvére, Gyuri így emlékezik: „A legszorosabb baráti-testvéri közösségként létrejövő Promise az egyetemi időszakomat fémjelzi. Kollégiumi zenekarként indultunk, az első próbák a teológia egy kollégiumi szobájában zajlottak. Eleinte évfolyamtársak, barátok támogató légkörében játszottunk, aztán kilépve a falak közül az evangélikus egyház megannyi gyülekezete előtt is, például Pécsen, Kőbányán, Balatonbogláron, Szélrózsa fesztiválokon, ezenkívül Bonyhá- don, Békéscsabán és számos más helyen. A legtermékenyebb időszakban nem volt olyan hónap, amikor egy-egy hétvégén két-három helyszínen ne szolgáltunk volna.” Csabi: „A Giyllus Danival - aki az első CD-nket kiadta - való kapcsolat révén játszhattunk a diósgyőri Kaláka fesztiválon, illetve művelődési házakban, és így világi kihívásokkal is szembesülhettünk. Jó volt nem egyházi emberektől is pozitív visszajelzést kapni." Smidéliusz Gábor számára a Promise barátságból kiinduló és azon túlmutató vállalkozás, illetve ennek a néhány embernek a közös gondolkodása és a szövetsége révén megfogalmazott ígéret volt, amely által más emberekkel is megoszthatták a hitüket. Lénárt Viktor a közös látást hangsúKoncen a III. országos evangélikus találkozón, Csömörön 2001-ben ► A budavári egyházközség október 23-i ünnepi istentiszteletén a világháború és a kommunizmus időszakának áldozataira, az elnyomásra emlékeztető táblát avattak fel a templom előterében, október 28-án pedig gyülekezeti nap keretében idézték fel a gyülekezetben ötven évvel ezelőtt történteket. Az alkalmon e sorok írója gyülekezeti fotókkal illusztrált előadást tartott, Madocsai Miklós és Juhász Géza (1956-ban Budavárban szolgáló segédlelkészek) személyes élményeikről számoltak be. Az ’56-os eseményekről hosszú évtizedekig hallgatni kellett, a róluk szóló dokumentumok jó része elkallódott, feledésbe merült. Fontossá vált tehát, hogy amit lehet, írásos, fényképes és főleg személyes emlékekből idézzünk fel és rögzítsünk. 1956 ősze nagy változást jelentett az evangélikus egyházban is: nálunk az 1948- ban koncepciós perben elítélt, majd belső emigrációba kényszerített Ordass Lajos püspök visszatérése jelentette az új kezdetet. Az ő második, 1958 nyaráig tartó püspöksége különös, kegyelmi időszak volt, lehetőség az egyház újjászervezésére. A budavári gyülekezetnek 1953 óta Várady Lajos budai egyházmegyei esperes volt a lelkésze. A korábbi lelkész, a legendás evangélizációs igehirdető Sréter Ferenc 1954-ben politikai nyomásra volt kénytelen elhagyni Budavárát, és vele tartott az általa kialakított több száz fős ébredési közösség is. Ilyen viharok után a legfontosabb feladat a gyülekezet újjáépítése volt. Budavárban a lelkész mellett fiatal segédlelkész működött: 1955 végén, 1956 első felében juhász Géza szolgált itt. O ’56 nyarán az Evangélikus Élet szerkesztőségébe került, azonban továbbra is Budavárban lakott, így ott élte meg az ’56-os őszi eseményeket, és részt vett a gyülekezeti szolgálatban, a pasaréti istentiszteletek tartásában. Mint elmondta, a forradalom alatt a tömegközlekedés szünetelt, ezért gyalog ment naponta a városon keresztül a Puskin utcai püspöki hivatalba, ahol a szerkesztőség volt, így közvetlenül saját szemével láthatta a forradalom eseményeit. Juhász Géza szerkesztette az Evangélikus Élet november 4-i, úgynevezett forradalmi számát, amely a szokásos négyoldalas helyett — a papírhiány miatt - csak kétoldalas volt (Reprint kiadása lapunk múlt heti számának mellékleteként jelent meg- A szerk). Eme utolsó ’56-os lapszámban (az EvÉlet ezt követően csak 1957 márciusában jelenhetett meg) Juhász Géza beszámolót írt Istentisztelet egy budai gyülekezetben 1956. október 28-án címmel. A cikk érzékletesen tudósít arról, hogy az akkori háborús körülmények között milyen csendes hősiesség kellett az alapvető templomi szolgálat elvégzéséhez is, sőt magához a mindennapi élethez. 1956. október eleje óta már Madocsai Miklós volt Budavárban a segédlelkész, így az idén ünnepli budavári lelkészségének fél évszázados évfordulóját. Elmondta, hogy tudtával két fiatal budavári gyülekezeti tag vesztette életét a forradalmi eseményekben: Kocsis Péter huszonkilenc éves villanyszerelő és Rozman István tizenhét éves fűtő. Miklós bácsi a gyülekezeti szolgálati napló 1956. október 23. és november 4. közti bejegyzéseit olvasta föl. Száraz, tárgyilagos bejegyzések tanúskodnak a lelkészek és a gyülekezet mindennapjairól, a helytállásról. November 4-én, vasárnap „háborús események miBúcsúzik a Promise lyozza. Vallomása szerint „nagyon különböző emberek vagyunk, de volt egy nagyon erős közösségünk a zenélésben. A sokféleségünk, az, hogy mindannyian mások vagyunk, fejlesztőleg hatott ránk.” A múlt heti írás folytatása Koncepió? „Célunk: a hitünket, látásmódunkat költői módon elmondani." (Aradi György) Csaba a következőképpen fogalmaz: „Az a vágy hajtott bennünket, hogy az Láttak, de nem láttak meg Viktor fogalmazta meg a leghatározottabban, amiről a zenekar többi tagja is beszélt: „A Promise egy olyan modell volt, ami egyházi értelemben is nagyon hogy igen, de ehhez túl kis egyház vagyunk. (Megjegyzem, érdemes megfigyelni, hogy az ifjúsági munkában milyen hatalmas szerepe van a keresztény könnyűzenének. Például amerikai testvéreinknél főállású zenekarok végzik ezt a rendkívül komoly missziós szolgálatot a fiatalok között. Ha csak azt nézzük, hogy a Promise milyen lelki hatással volt sok-sok magyar fiatalra, láthat- - juk, hogy ez az egyik „legütősebb” mód a fiatalok megszólítására ma az evangélikus egyházban is.) Barátságok, szerelmek és a zenekar „Minden mindennel összefügg” - vallja Csaba. „Tíz évvel ezelőtt, mikor nagyon sokat találkoztunk, effektive együtt éltük az életünket. Én már házasember voltam a zenekar megalakuláskor. ’93- ra, az első saját kőbányai koncertünkre született Bence fiam. Akkor már majdnem egyórás műsort adtunk. Nagyon hálás vagyok a feleségeinknek, akik sok terhet hordoztak abból, amit a Promise jelentett. Végigkísértük egymást a szerelmek, házasság, gyermekáldás útján.” A promise-os csapat aztán egyre szaporodott az évek során. Csaba mosolyogva jegyzi meg, hogy az egykori csecsemők mára nagy gyerkőcökké cseperedtek. A zenekar tagjait továbbra is szoros kötelékek fonják össze, például né- hányan keresztszülei egymás gyerekeinek - a barátság tehát megmarad, csak a forma változott, változik. Az esetleges konfliktusokról Gábor így beszélt: „Persze hogy voltak konfliktusok. De tizenöt évig együtt dolgoztunk! Ez önmagáért beszél. Azért lehetett ez így, mert igenis volt közös alapunk: a hitünk.” Folytatás? Gábor, folytatva a Promise által megkezdett utat, gyülekezeti-ifjúsági területen szeretne továbbra is mozogni. Az a terve, hogy gyülekezeti szinten, projektekhez kapcsolódva kialakít egy kis csapatot, amely gyülekezetekben, iskolákban, fiatalok között játszhatna. Viktor a Promise-ból való kilépéssel és a mostani lezárással is már a következő feladatra figyel. Úgy véli, meg kell tanulnunk elengedni a dolgokat az életünkből, meg kell tanulnunk hálásnak lenni azért, ami volt, és nem siratni, hiszen a múlt tényei lépcsőfokká válnak az új tennivalókhoz vezető úton - részei lesznek a folytatásnak. Csaba örömmel adná át a lantot a jövő nemzedékének. Bandi a tér és idő kereteiről beszél, és így biztat: „A tizenöt év után elkövetkező búcsúkoncert után a Promise tovább él a felvett hanganyagokban és a barátságban, amely lehetővé teszi, hogy ebből bármikor újra zene legyen. Számomra a Promise mindig azt fogja jelenteni, amit együttesünk neve: azt az ígéretet, amelyet mindannyian hordozunk.” ■ Frenyó Anna A fasori evangélikus templomban megtartott november 3-1 búcsúkoncert - elöl balról jobbra: Baranyay Csaba, Smidéliusz András, Smidéliusz Gábor, Aradi András: hátul: Noszticzius Vilmos, Huszák Zsolt, Aradi György és Bálint Nóra életérzéseinket megfogalmazva megmutassuk, amink van, s hogy végső soron segítsünk másoknak, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel - kevésbé szájbarágós stílusban.” Gyuri: „A Promise és a versmegzenésítések teljesen új színt hoztak az ifjúsági zenélésbe. Legnagyobb elődünknek a Győri János Sámuel-féle zenei világ tekinthető, az Ősök fesztiválról. Gábor, Csaba, aztán András voltak a legtermékenyebb zeneszerzők, de mindannyian aktívan részt vettünk a komponálásban. Nem amerikai beatzenekar voltunk, hanem egyéni stílust hozott ez a különleges felállás.” Vilmos a koncepció változásáról gondolkodva megállapítja, hogy ez a Promise esetében tükörképszerűen hasonló ahhoz, ahogy a jézus Krisztus szupersztár a leglázadóbból a legkonformabb keresztény művé vált. A deszakralizálódás lezajlott, mára már elvesztette az élét. Gábor ezzel szemben úgy látja: „A Promise szakralitás nélkül kiüresedett volna. Az persze lehet, hogy elveszett az a lelkesedés, ami az elején hajtotta a tagokat. Ez az egész súrolta a profikra jellemző igényességet, de el soha nem érte. Ez is egy dilemma - amatőrök vagyunk, és mindig valami profira vágyakoztunk. De hiszem, hogy van spirituális tűz a zenekarban, mert e nélkül nem létezett volna ennyi ideig." fontos lett volna - az egyház vezetése látott, de nem látott meg minket. Kaptunk támogatást, de - nagyon alulról. Az egyházi élet szerves részévé tenni a zenekart nem volt egyszerű. Sokkal többet lehetett volna ebből a potenciálból kihozni, ha az egyház idejében felismeri és támogatja.” Smidéliusz Gábor Kérdésemre, hogy valaha is megfogalmazódott-e bennük a gondolat, hogy csak a zenekarral foglalkozzanak főállásban, Csaba szerényen azt válaszolta, Emlékeztetőül... A Promise zenekar 1991-ben alakult az Evangélikus Teológiai Akadémia hallgatóiból. Baráti társaságként kezdtek el együtt zenélni, az azóta evangélikus lelkészként szolgáló alapító tagokhoz később zenész barátaik is csatlakoztak A zenekar tagjai: Aradi András - cselló Aradi György - basszus, ének Baranyay Csaba -gitár, ének Huszák Zsolt -gitár, ének Noszticzius Vilmos - billentyűsök, üt ősök, ének Smidéliusz András -gitár, ének Smidéliusz Gábor - gitárok ének Korábbi tagok: Kutyej Pál - trombita, ének Lénárt Viktor -fuvola, ének Varvasovszk}’ Péter - ütősök Az eltérő zenei háttérrel és érdeklődéssel érkező muzsikusok sajátos hangulatú „köny- nyű műfajú kamarazenéi" játszanak melyet az akusztikus hangzás határoz meg. A gitár, cselló, fuvola, ütősök jellemző hangszerekként támasztják alá a sokszor többszólamú vokális részeket. Saját szövegek és megzenésített versek egyaránt megtalálhatóak műsorukon. Az elmúlt években számos koncertet adtak templomokban, gyülekezeti házakban, művelődési otthonokban, ifjúsági találkozókon. 1998-ban és 2002- ben felléptek a diósgyőri Kaláka folkfeszti- válon, jártak már Németországban és Finnországban is. Felvételeiket az ÍNITA hangstúdióban készítik
