Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-10-15 / 42. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2006. október 15. 7 Poprádi Ádám emlékezete ► Az Evangélikus Életben ez évben már két írásban is foglalkoztunk a 17. századi magyarországi egyházi értelmiség Wittenbergben tanult és a megszerzett tudással az egyetemes magyar hazát gyarapító tagjaival. Bemutattuk az erdélyi Schnitzler Jakab és a felső-magyarországi Thann András lutheránus lelkész és tanár életútját - külön kiemelve azokat a momentumokat, melyek a mindennapi szolgálat, illetve a teológiai munkásság mellett a természettudományos megismerés, a csillagászati kutatás területére vezérelte a két kiváló egyházi embert. Alábbi írásunkban egy, az előbbiekéhez igen hasonló pálya ívét rajzoljuk meg - a 370 éve született Poprádi Adámra emlékezünk. Poprádi Ádám 1636-ban a felső-magyarországi Szepesbélán született és élt. Tanulmányait Eperjesen kezdte, majd 1659- től 1661-ig a wittenbergi egyetemen tanult. Ezt követően visszatért hazájába. 1663. március 3-án Wagner Márton szuperintendens avatta evangélikus lelkésszé, ezután a Szepességben diakónusként működött. Később Eperjesen szolgált, illetve tanárként dolgozott. 1672- ben az ellenreformáció több paptársával együtt elűzte Magyarországról. Tíz esztendőt töltött száműzetésben, hazájától távol, a Német-római Birodalomhoz tartozó Sziléziában. 1682-es hazatérte után a felvidéki Trencsénben volt lelkész, majd Bánfán fődiakónus. Lelkipásztori működése során 1687- ben másodszor is elvették a helyi lutheránusoktól a templomukat, és a városon kívül jelöltek ki helyet számukra templomépítésre. A Poprádira vonatkozó életrajzi források megjegyzik azt az érdekességet is, hogy ebben az új templomban 1689. február 6-án egy egri török nőt is megkeresztelt. Poprádi Ádám 1692- ben hunyt el. A Wittenbergben szokásos, elnök vezette egyetemi viták és írott változataik sorában 1660-ban találkozhatunk Poprádi Ádám - vagy ahogy akkoriban a kor szokása szerint nevét latinosán használta, Adamus Popradius - nevével. Ernestus Bakius elnökletével disputációjában „Phy- sicam disputationem de meteoris emp- haticis..." címen légköri, légköroptikai, fénytani és meteorjelenségekkel foglalkozott. A dolgozatban a korszaknak megfelelően a skolasztika arisztotelészi szabályai szerint pontosan definiálta a jelenségeket, ismertette keletkezésük folyamatát, leírta megjelenési formáikat, majd létrejöttük okait vizsgálta. Ennek során többek között halojelenségekkel (holdhalo, melléknap, mellékhold stb.), a szivárvánnyal, a hajnali és alkonyati vörösséggel, a felhők színével és a hullócsillagokkal foglalkozott. írásában a helytálló természeti megfigyelések a babonás hiedelmekkel keveredtek. Azokban az esetekben, amikor az adott jelenségre akkoriban már létezett valamilyen fizikai magyarázat, viszonylag helyes, bár mai szemmel teljesnek azért nem nevezhető definíciókat adott. A jelenségek okainak leírása azonban munkájában távol áll a valós természet- tudományos képtől, mivel megállapítása szerint a ritkább légköri jelenségek - mai tudásunk alapján már túlhaladott és tudománytalan módon - bizonyos természeti, politikai és egyházi események előrejelzésére is szolgálhattak. Wittenbergben az is szokásban volt, hogy az egyetemi viták alkalmával a diákok üdvözlő versekkel köszöntötték egymást. Ezek felépítésüket tekintve egységes szerkezetűek voltak: üdvözölték a vitapartnert, dicsérték tehetségét és tudását, munkára serkentették, sikeres előmenetelt kívántak neki, valamint kifejezték annak a reményét, hogy a tanulmányok során megszerzett tudásanyagot városuk és hazájuk javára kamatoztatják. Poprádi Ádámot disputációja kapcsán Günther Dávid köszöntötte Késmárkról, Simonis György Váraljáról, Regius Pál Kisszebenből, Schön Gáspár pedig Eperjesről. Nevéhez még két írásmű fűződik: „Zur Frömmigkeit leitende Pestilentz- Betrachtung...” címmel 1680-ban Boroszlóban jelent meg könyve, 1682-ben pedig a „Vota Gamica Secunda...” című látott napvilágot. Ez utóbbiban az üdvözlő verseket Poprádi Ádám mellett Eccard Ábrahám leibiczi, Milochowsky János breznóbányai, Sextius János korponai lelkész, Burius János korponai német pap, Adami Márton, Zaskalitzky András hricsói lelkipásztor, illetve Platani Mátyás, Cole- danus Jónás, Simonides János, Sinapius Dániel száműzött evangélikus lelkészek és iskolaigazgatók jegyezték. ■ Rezsabek Nándor Civitas fidelissima Evangélikus diákok is harcoltak a városért ► Az első világháborút lezáró igazságtalan trianoni békedekrétum Magyarországtól Sopront is elrabolta, de a város polgárai ebbe nem nyugodtak bele, fegyverrel szálltak szembe a beérkező idegen csapatokkal. Az Ágfalva mellett kirobbant, halálos áldozatokkal is járó honvédő harcnak aztán meg is lett az eredménye: az antant engedélyezte, hogy népszavazáson döntsenek a soproniak és a város környékén élők, Magyarországhoz vagy Ausztriához akarnak-e tartozni. Sopront azóta a leghűségesebb magyar városként tiszteljük. Mindebből a hazai evangélikusok is kivették a részüket. Az 1920-ban megkötött trianoni békediktátum több ősi magyar városhoz hasonlóan Sopront is elszakította Magyar- országtól, ennek a pontnak a ratifikálása azonban késett, mivel a párizsi magyar delegáció 1921. július 19-én halasztást kért a franciáktól hazánk nyugati határainak megállapítására. Noha Ausztria semmilyen megegyezésre nem hajlott, az antanthatalmakat mégsem zavarta, hogy a két vesztes ország területi vitába bonyolódik, ezért ebben az esetben elnézőbbek voltak a magyar igényekkel. Az antant tehát .elfogadta a halasztási igényünket. Az osztrákok ennek ellenére az egész, nekik kijelölt területet rögvest birtokba akarták venni, ami ellen Sopronban 1921. augusztus elején tiltakozó megmozdulások kezdődtek. Nem árt, ha tudjuk: a városban az evangélikus polgárok szinte egy emberként álltak ki a magyarságuk mellett. A híres soproni líceum diákjainak akkor még meghatározó része volt evangélikus vallású, és közülük egy sem akadt, aki ne vett volna részt a tüntetésekben. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a soproni ifjúság az egyik hajtómotorja volt annak a küzdelemnek, amely később meghozta az eredményét: Sopron e honban maradt. De ne szaladjunk ennyire előre! Szeptember 8-án ugyanis a helyzet - magyar szempontból - nagymértékben rosszabbodott, hiszen nyugati szomszédunk ezen a napon jól felfegyverzett csendőröket küldött Sopron megszállására. A diákok azonban bebizonyították, hogy helyén van a szívük, nemcsak beszélni, de cselekedni is tudnak: fegyvert ragadtak, és Ágfalvánál megállították az előretörő megszálló alakulatot. A három osztrák és egy magyar halálos áldozattal, valamint több sebesülttel is járó összeütközés meghátrálásra késztette az osztrák csendőröket. Ezt követően a diákokat vezető Prónay Pál huszár alezredes ellentámadást indított, és az addigra már a helybéli tisztviselőkkel, vasutasokkal, illetve a környék lakosságával kiegészült regimentje azokat a történelmi Magyarországhoz tartozó területeket is visszafoglalta, amelyeket ma Ausztriában kell keresnünk. Prónay katonái először Kismartonba, majd nem sokkal később Felsőőrbe is bevonultak - az ottani lakosság legnagyobb örömére. Ekkor Bécs mégis elfogadta Budapest tárgyalási javaslatát, a közvetítésre felajánlkozó Eduard Benes csehszlovák miniszterelnök pedig jelezte, hogy jogosnak tartja a magyarok igényeit. Az antanthatalmak mégis felszólították Magyarországot, hogy ürítse ki a vitatott területet. Prónay Pál azonban erre még a pesti utasítás ellenére sem volt hajlandó, október 4-én inkább kikiáltotta a tiszavirág-életű Lajta-bánságot. A válság újabb állomásaként az antant - olasz javaslatra - október n-e és 13-a között tárgyalóasztalhoz ültette a két szemben álló felet. A velencei megbeszélés eredményeként született az a megállapodás, hogy a Sopron közvetlen környékén élők népszavazással döntsék el, melyik országban szeretnének élni. Cserébe viszont a soproni járás nagyobbik részét kitevő, huszonegy községnyi terület az osztrákoké lett - így többek között a Prónay által visszafoglalt Kismarton és Felsőőr is. Az 1921. december 14-e és 16-a között megtartott népszavazáson Sopronon kívül Ágfalva, Balf, Bánfalva, Fertőhöz, Fertőrákos, Harka, Kópháza és Nagycenk öntudatos polgárai is Magyarországot választották, vagyis minden olyan település így szavazott, ahol megkérdezték az embereket, hol kívánnak élni. Ekkor forrott egybe Sopron neve a hűséggel. Ezt a megtisztelő címkét egyébként nem a hálás utókor ragasztotta rá, hiszen már a kortársak is így érezték. Nem véletlen, hogy a népszavazás első évfordulóján az Országgyűlés „örök emlékezetül" törvényben állított emléket Sopron hűségének. Az 1922. december 12-én életbe lépett XXIX. törvény bevezetője szerint „a soproni népszavazási terület lakossága, amidőn válságos időkben az állami hovatartozás iránti hajlandóság próbára tétetett, a megtartott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségéről tett bizonyságot. A hűséges ragaszkodás e megnyilatkozása a magyar haza minden fiában megerősítette a boldogabb jövő bekövetkeztébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet.” A négy paragrafusból álló törvény ezt követően kimondja, hogy „Sopron szabad királyi város címere a »civitas fidelissima« jeligével egészíttetik ki”, valamint azt, hogy a városban „e történelmi esemény jelentőségéhez méltó emlékmű állíttassák fel”. A Sopron jelképének is tartott Tűztorony bejáratát aztán nagyon gyorsan kődíszbe öltöztették, majd új nevet kapott: azóta Hűségkapunak hívják. A népszavazás nyolcvanadik évfordulójáról egyébként nem feledkezett meg az Orbán Viktor által vezetett polgári kormány. 2001. december 14-én ugyanis megjelent a Magyar Közlönyben a 244/2001-es számú kormányrendelet, amely ezt a napot a hűség napjává tette. ■ Jezsó Ákos Nyílt levél Tallián Hedvignek Kedves Hedvig! írok Önnek, bár lehet, hogy sohasem fogja soraimat olvasni. írok Önnek, mert pár napja reggel berontott az eleiembe, a Kossuth rádióban elhangzott levelével. Tudja, áll a férfiember reggel a fürdőszobai tükör előtt, és borotválkozni készül. Ez az a pillanat a miférfdétünkben, amikor naponta, legalább egyszer, szembenézünk önmagunkkal. Hallgatjuk a rádiót, mi történt a világban, amíg aludtunk S hogy felkészüljünk lehetőség szerint mindarra, amit a kezdődő nap tartogat a számunkra. S akkor jött Ön a levelével. Ezzel a fájdalmasan keserves vallomással, miszerint elfogja hagyni ezt az országot. Mert elmúlt harmincéves, újságíró, és még nincs munkája, nincs olyan egzisztenciája, amelyre az életét szívesen felépítené. S mert bár nagyon szereti Magyarországot, napjait Neumann János számítógépe mellett tölti, reggelente Szent-Györgyi Albert C-vitamin-tablettáit szopogatja, a zsebében Bíró László golyóstollával kel át Széchenyi Lánchídján - mégis elhagyni kényszerül a hazáját. Mert nincs kedve beállni sem a kisebb, sem a nagyobb szekértáborba „pufferembemek", hiszen ebben az országban csak így lehet érvényesülni. S most elmegy, hátha messziről, külföldről jobban megérti, miért is kell szeretnie hazáját, amely az alapvető emberi életlehetőségeket sem adja meg Önnek Megértem Önt. Nem Ön az egyetlen, aki mostanában hasonlóképpen gondolkodik. Sokan vannak, sajnos, akik nem érzik jól magukat ebben az országban. Ezt hallom, mert a munkám révén folyamatosan különféle emberek közt mozgok Megértem, mert harmincévesen az ember már többre vágyik, mint ami Önnek nyilván jutott. Megértem, mert nekem is sajog a nagyember cinikus mondata: akinek nem tetszik itt, az el is mehet ebből az országból. Más, kisebb nagyember csak Budapestről küldené el azokat, akiknek meg ott nem tetszik Megértem, mert amióta a nagyember trágár szavakkal illette az én hazámat, én is furcsán érzem magam Magyarországon. És megértem, mert tőlem - tőlünk - még senki bocsánatot sem kért; megértem, mert egy követ fújnak vele társai is, sőt van köztük, aki minket, magyarokat, ennek a hazának a gyermekeit egyszerűen csak patkányokhoz hasonlított, akiket nem szabad a sarokba szorítani. A keserűségét mélyen megértem és átérzem. Mégsem tudok azonosulni döntésével. Márai Sándort hívom segítségül, aki a Füves könyvben így vall: „Mindig, mindent adjál oda a hazának. A világnak nincs semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” Mindezt az az ember írja le, akit ugyancsak kivetett ez a haza, s akinek még az olvasását is tiltották itthon. S akit talán az élet is kivetett, hisz teljes elhagyatottságban önkezével vetett véget az életének 1989-ben az Egyesült Államokban, San Diegoban. Voltak más magyarok is, akiknek ugyancsak menniük kellett, de ők is örökké hazavágytak. Ilyen volt Wass Albert is és még sokan mások. Mi, magyarok már csak ilyenek vagyunk Nekünk itt van az otthon, mi nem születtünk a világ csavargóinak Marái szerint a nézőpontunkon kell változtatni. Nem kérni a hazától, hanem adni. Adni önmagunkat, adni tehetségünket, adni két kezünket, adni erőnket és hitünket - adni mindazt, amivel, ha egy kicsit is, de előrébb tudjuk mozdítani a haza szekerét. S most talán éppen azzal, hogy nem megyünk sehova. Igen, itt maradunk mert mi lesz Magyarországból, ha mind elmegyünk, akiket megbántott ez a haza? Itt maradunk és ha nehéz is lesz az életünk amíg lehet, kitartunk, és küzdünk mindannyiunkért. Mert vége kell, hogy szakadjon egyszer ennek a keserves önpusztításnak „Jó magyarnak lenni igen nehéz, de nem lehetetlen" - mondta Széchenyi István. Ne adja föl! Ön helyett természetesen nem dönthet senki más. De szeretném, ha tudná: Önre is szüksége van ennek a hazának Adja azt, amije van. Nincs jobb befektetés, mint a haza. ■ Lupták György Egy film Trianonról és a nemzet szétszakításáról Az elveszített első világháborúval minden megváltozott a Kárpát-medencében, hiszen meghalt az úgynevezett történelmi Magyarország. Igazságtalan és katasztrofális békediktátumot kényszerítettek ránk. Az új határok a magyar ajkú lakosság millióit akaratuk ellenére idegen országokba kényszerítették. A nemzet harmada impériumot váltott. Családok, városok és falvak szakadtak szét. A világ tudja, hogy Berlint a második világháború után a győztes államok négy részre vágták. De vajon tudják-e az emberek, tudjuk- e mi, magyarok, hogy Trianonban Komáromot a Duna vonala mentén, Balassagyarmatot az Ipoly mentén, Sátoraljaújhelyt pedig a vasútvonal mentén vágta az új határ két részre? IGAZSÁGOT M AC1YA RO R S ZAGISAK! S&ldti *s Mmúz Gabot > Trianon 20ou í^nhk .CA történelmi Magyarországon hatvannégy vármegye volt, a mostaniban csak tizennyolc van. Kilencvenkét városunk került a környező országok területére, köztük Pozsony, Magyarország egykori fővárosa. Néhány adat, a teljesség igénye nélkül: a trianoni békeszerződésben Magyarország ipari nyersanyagainak kilencvenkét százalékát, az ipari kapacitás hatvan százalékát, az erdőállomány nyolcvannégy százalékát, valamint az összes tengeri kapacitását elveszítette. Trianon óta mindez benne van a magyar sorsban, benne ül a magyar lélekben - mint ahogyan benne van Siklósi Beatrix és Matúz Gábor Igazságot Magyarországnak című dokumentumfilmjében is. A film előzménye: két évvel ezelőtt Petrás János, a Kárpátia zenekar vezetője elhatározta, hogy koncertet ad a Tri- anon-palotában. Az elgondolást francia és magyar fiatalok is támogatták. Végül összeállt egy autóbusznyi közönség, hogy Pestről elkísérjék az együttest. Velük utazott a film alkotógárdája is, s a párizsi események adják a dokumentumfilm vázát. Csakhogy a mozi két síkon fut, hiszen a nézők a jelenkori utazás közben megismerhetik mindazt a csúfságot, amelyet Magyar- országra nyolcvanhat évvel ezelőtt a Trianon-palotában rákényszerítettek. Az alkotók kiválóan ötvözték a különböző műfajokat, az interjúkat, az archív felvételeket és az útinaplószerű beszámolót. Mindenkinek ajánlott mozi, azoknak is, akiknek a szívében még él a trianoni fájdalom, de azoknak is, akiknek már nem. Ajánlott, hogy soha ne feledjük: volt egyszer egy Magyarország, amely nyolcvanhat évvel ezelőtt szétszabdaltatott. ■ J.Á. A DVD kapható a jobb könyvesboltokban, illetve megrendelhető a következő e-mail címen: ejjeli.menedek@gmail.com. Ara 1580 forint + postaköltség.
