Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-01-29 / 5. szám

‘Evangélikus Élet®? ÉLŐ VÍZ 2006. január 29. 9 Megtérés Falak Egy ismerősöm súlyos betegségen esett át. A veszélyes, gyakran végzetes követ­kezményekkel járó szívbetegség kis hí­ján most is tragédiát okozott. Az élet­erős, termetes, örökmozgó, tettre kész ember, aki csak nemrég lépett túl az öt- venen, a klinikai halál állapotába került. Mivel az esemény éppen kórházban, ke­zelés közben következett be, sikerült időben visszahozni, vagyis agyi károso­dás nélkül úszta meg az újraélesztést. Igaz, utána - félelmei miatt - hosszabb ideig pszichológus segítségére szorult, mégsem rossz élményként élte meg a különleges „utazást”. Találkozásunkkor hosszasan faggat­tam, s ő szívesen mesélte el a történte­ket. „Olyan különös volt" - mondta. „Nem fájt semmi, nagy csönd volt és fé­nyesség, mintha egy vakítóan fehér szo­bában jártam volna, amelynek a köze­pén orvosok álltak körbe egy embert - vélhetően engem. S láttam, ahogy meg­mentenek. Minden nyugodt, tiszta és vi­lágos volt. Közben pedig egy film per­gett le előttem: jelenetek az életemből.” Ismerősöm világéletében - a „közön­séges földi halandók” számára - rejté­lyes munkát végzett. Olyat, amelyről ko­rábban nem volt tanácsos, mostanság pedig nem illendő érdeklődni. Nemcsak megtermett alkata, rövidre nyírt haja és elengedhetetlen napszemüvege emlé­keztet olcsó akciófilmek ügynökeire, de titokzatos útjai, felfedhetetlen foglalko­zása, engedéllyel magánál tartott fegyve­re is mind azt sejtik, hogy valóban nem célszerű érdeklődni munkahelyéről, hi­vatásáról. Csinált, amit csinált, most nyugdíjasként a föld legjámborabb lakó­jává szelídült, s nemcsak kiváló társasági ember, de aligha tud tőle bárki is olyat kérni, amit - ha módjában áll - ne telje­sítene. Múltjának és lezajlott betegségének ismeretében már vártam, hogy nekisze­gezhessem a kérdést. Ha valaki ilyen éle­tet élt, napi munkájában számtalan ve­széllyel nézett szembe, egy rendszer és ideológia elkötelezett híve volt, távozása után meg kis híján jobblétre szenderül - szóval ennyi mindennel a háta mögött nem lenne-e itt az ideje „másfelé elindul­nia”, nem kellene-e más alapra helyeznie hátralévő életét? Ő nem lepődött meg a kérdésen, én azonban elcsodálkoztam azon, hogy milyen egyértelműek voltak a számára a homályos, tapogatózó mondatok. Lát­szott, hogy foglalkozott már a gondolat­tal, azonnal készen volt a felkészült vá­lasszal: „Tényleg elgondolkoztam az ed­digi életemen, és amin korábban csak nevettem, vagy amivel egyszerűen nem törődtem, most megérintett, s már egy­általán nem tartom lehetetlennek. Tény­leg lehet, hogy van valaki, aki vigyázott rám, figyelte az eseményeket. Igaz, ami­kor »odaát voltam«, nem találkoztam Senkivel, de mintha abban a nagy nyuga­lomban nem lettem volna egyedül. Olyan biztosnak és biztonságosnak tűnt minden. S tüdőd, megvallom, már nem tűnik ostoba elmaradottságnak a vallás, mint eddig” - tette hozzá a maga egysze­rű módján, kicsit lehalkítva a hangját. Tudjuk, hogy hitünket ingyen, aján­dékba kapjuk, az Úr végtelen kegyelmé­ből, de azt is tudnunk kell, hogy a befo­gadás, „a kapu kitárása” igenis a mi fel­adatunk, s hatalmas hibát követ el, aki halogatja elvégezni a reábízottakat. Ismerősöm - úgy tűnik - feleszmélt. ■ Gyarmati Gábor Cilinderben a múzeumban Maguk készítette gyöngy ékszerekben és cilinderekben jelentek meg a résztve­vők az irodalmi szalonban a Gyermekek a múzeumban című foglalkozássorozat legutóbbi alkalmán a múlt szombaton. A Deák téri evangélikus múzeumban kézműves-foglalkozás, majd a szalon keretében irodalmi vetélkedő és egy Móra Ferenc-írás is várt rájuk Zászka- liczky Zsuzsanna művészettörténész jó­voltából. Böda Zsuzsa felvétele Kedves Gyerekek! ► Két hete indult sorozatunkban két keresztes lovagnak segíthettek a rájuk váró próbák teljesítésében. Királyuk azzal a feladattal bízta meg őket, hogy keres­sék meg a Tudás erdejében álló várat, amelyről egy nagyon régen íródott kó­dex tesz emh'tést. Albert lovag és Pongrác lovag nem is késlekedett, azonnal útnak indult. A kódex leírása szerint nyolc feladatot kell teljesíteniük. Mind- egyik próba egy-egy bibliai történethez kapcsolódik. Segítsetek nekik! Ha megoldottátok a feladatot, küldjétek el a szerkesztőség címére a megfejtést. Jutalmul minden egyes alkalommal megkapjátok a várat ábrázoló kép egy-egy darabját, így mire véget ér a sorozat, összerakhatjátok a kódexben látható ké­pet. A megfejtéseket utólag is elküldhetitek. Címünk: Evangélikus Elet szer­kesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. 2. Albert lovag és Pongrác lovag már több hete úton volt, de még mindig nem lel­ték meg a Példázat-tavat. Pedig a Szakáll királytól kapott kódex következő lapján azt egyértelműen ki tudták olvasni, hogy ott vár rájuk a következő próba. Sajnos ezenkívül csak egy szót tudtak kibetűzni, ugyanis a többi részt meget­ték a könyvtárban lakó egerek. Ez a szó pedig a következő volt: halász.- Tudod, Pongrác barátom, abban bí­zom, hogy nemsokára megtaláljuk a Példázat-tavat, mert bizony nagyon sze­retném már megoldani a következő fel­adatot!- Én sem vagyok ezzel másképp, Al­bert barátom. Bár igaz, ami igaz, ponto­san nem is tudjuk, hogy mit kell ten­nünk. Abban reménykedem, hogy nem véletlenül említi a könyv a halász szót. O talán majd felvilágosítást tud nekünk adni.- Odanézz, lovagtársam! Mi csillog ott előttünk? Tán csak nem a tavat értük el?! De bizony, jól gondolták: a Példázat­tó partjára értek. Ám még a szájuk is tát- va maradt a csodálkozástól, amikor észrevették, hogy mi zajlik ott. A tó partján ugyanis egy nagy hálót láttak, tele hallal. A halászháló mellett sok díszes, vízzel teli edény volt. A halá­szok egyes halakat ezekbe tettek, más halakat pedig a földön halomba dobál­tak, és hagyták őket vergődni, míg meg nem fulladtak.- Mi folyik itt? Mi ez a nagy pazarlás? Miért dobják ki azt a sok halat? Valami bajuk van talán? - néztek kérdően egy­másra.- Menjünk, kérdezzük meg a legöre­gebb halászt, hátha ő a mi emberünk! Nem is késlekedtek sokat, azonnal odamentek a kiszemelt férfihoz.- Mi itt Jézus egyik példázatára tanít­juk az embereket - kezdte a magyaráza­tot a megszólított. - Ugyanis ő a mennyek országát egyszer egy halász­hálóhoz hasonlította, amely mindenféle GYERMEKVÁR halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra. A jó halakat edények- be gyűjtik, a rossz, hitvány halakat pedig kidobják. így lesz majd a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a jó emberek közül a rosszakat, akikre sa­nyarú sors vár.- És azt nem tudod véletlenül meg­mondani nekünk, hogy mi lehet itt az a próba, amelyet ki kell állnunk? Ugyanis az egerek megrágták a könyvünknek azt a részét, ahol erről volt szó.- Hát hogyne tudnám! Segítsetek kiválogatni a halakat! Ha az edé­nyekbe került halak betűjeleit helyes sorrendbe összeolvassátok, megtudjátok, mi ennek a ha­lászhálónak a másik neve. Ezt a szót használta Jézus is Máté evangéliumában. Megdöbbentő kép foglalkoztat napok óta: az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó között húzódó, 1200 kilométer hosszú, drótsövénnyel megerősített betonfal mindkét oldalán egy, a fal által kettévágott oltár. Mindkét felén tükörképszerűen úrvacsorái edények, szertartáskönyv; előttük szolgálattevő püspökök. Itt is, ott is istentisztelet fo­lyik egyidejűleg. A falat egyszerű fakeresztek „díszítik” azok emlékére, akik életüket veszítették az őrök kereszttüzében, amikor - a tilalom ellenére - át akartak mászni. „Latinokról”, tehát latin-amerikaiakról van szó, akik az egyik oldalon nem tudnak megélni, a másikon pedig nem hagyják élni őket. Nemkívánatos személyek. Mégis, egy év alatt több mint egymillióan jutottak be az „ígéret földjére” - a fal ellenére. Nem tudom egészen pontosan, hogy a ma idegenforgalmi látványosságnak számí­tó, mintegy hétezer kilométer hosszú kínai nagy falat milyen védelmi célzattal építet­ték, de embervilágunk, amely ma is állandóan betegesen megosztásra törekszik, úgy tűnik, nem bírja elviselni az életét falak nélkül. Jézus korában a leprásoknak huszon­két, fallal körülkerített palesztinai városba (és Jeruzsálembe) nem volt szabad belép­niük. Zavarták volna a városképet... Körülbelül ezzel egy időben Európát már kettévágta a rómaiak elhíresült limese, hogy megóvja a Pax Romanát a barbár germán törzsektől. Ám a barbárok mégis át­hágták a falat, s Róma békéje is odaveszett. Európa szívét a 20. században szupermodem, önkioldós tüzelésű fegyverekkel tele­tömött, háromezer kilométer hosszú fal vágta ketté, „vasfüggönyökkel” és drótsövé­nyekkel kiegészítve. Országok, városok, falvak főutcáját vágta félbe, rokonokat, baráto­kat, sőt családokat szakítva el örökre egymástól. A kínai nagy fal ma is áll, mert az épí­tők kései unokáinak kell a turisták valutája a „szocialista kapitalizmus” építésére. De a mi európai falaink milliókba kerültek, és milliónyi emberi áldozatot követeltek, majd sorra ledőltek. S hogy fogadkozott a közvélemény nagyobbik fele, hogy soha többé...! Sokan el is hittük, hogy a modern emberiség végre kiverte a fejéből a falak építését. Óriásit tévedtünk megint! Hónapokkal ezelőtt láttuk esténként az egyre magasított falakat, amelyeket a spanyol hatóságok az afrikai nyomorúság Európába való be­áramlása ellen emeltek - afrikai konklávéjukon. Miután az áthágási kísérlet sokak éle­tébe került, még magasabbra húzták a falat, no és a média is elhallgatott. Talán ők is szégyellik, hogy a gazdag Európa így „védekezik” előbb a kolonializmus-, majd a ter­ror-, éhség-, korrupció-, AIDS-verte „Lázár” ellen, aki a kapuja előtt fekszik...? Vajon tartós intézmény marad-e a „spanyolfal”? Időről időre nagy nyilvánosságot kap a Közel-Keleten betontömbökből épített fal is. Építője magát kívánja védeni; aki ellen építi, abban meg forr a méreg, s haraggal, gyűlö­lettel, ellenállással, szabotázzsal tud csak reagálni - tehetetlenségében. Olajfaültetvénye­ket, virágzó kerteket vág ketté könyörtelenül, családokat szakít szét, keresztényeket aka­dályoz abban, hogy istentiszteletre járjanak. Kinek jó ez a monstrum? Tényleg védelmet jelent, vagy egyszerűen csak a „nemszeretem” szomszédot akarja teljesen kizárni? Szinte észrevétlenül épült fel az Egyesült Államok és Mexikó közötti fal. Hivatalo­san a törvényesség megőrzése érdekében, gyakorlatilag teljesen fölöslegesen: az or­szág közel 300 millió lakosa közül ma már 35 millió a „latinó”; óriási többségük ezen a falon „csempészte be” magát, hiszen hivatalosan évenként legfeljebb ötezret enged­nek bevándorolni. Micsoda megrázó és reménykeltő kép: a falak mindkét oldalán keresztények egy­szerre tartanak istentiszteletet. Emlékeznek a halottakra, és emlékeztetik a hatalma­sokat, hogy mennyire fölöslegesek ezek a falak, amelyek kettévágják az oltárt. Antik­váltak ezek, és a történelem során még egy fal sem maradt meg arra a célra, amelyre építették. Vér tapadt mindig is hozzájuk, és mihaszna „bábeli tornyok”. Amazt Isten ellen építették, emezeket embertársaik ellen emelik azok, akiknek szívügye az embe­rek megosztása, elhatárolása, kizárása és egymás elleni kijátszása. De kérdés, hogy a mi falaink is nem Isten ellen épülnek-e, amikor az „egy vérből való nemzetséget“, az ő képére teremtett emberek életét teszik lehetetlenné. Falak, falak, falak - az új évez­red szégyenfoltjai? Jerikó falai is ledőltek! De ki hajlandó ma megfújni a kürtöket?! ■ Gémes István HETI ÚTRAVALÓ Jenek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között... (Zsolt 66,5) Vízkereszt ünnepe után a negyedik hé­ten az Útmutató reggeli igéi Isten dicsősé­gét hirdetik; bennük a teremtett világ Urának és az ő egyszülött Fiának csodá­latos és lenyűgöző tetteiről olvashatunk. Igen; „a hatalmas vizek zúgásánál, a tenger mo­rajlásánál fenségesebb az Úr a magasságban!” (Zsolt 93,4; LK) Isten tetteit az ember hittel vagy hitetlenséggel fogadja - ma is. Jézus valóságos Isten és valóságos ember; ezt lát­hatjuk a tenger lecsendesítésekor: este lett, fáradt volt, és a vánkoson aludt. A hajó, tudjuk, az egyház képe. Csak Jézussal juthatunk át a túlsó partra! S mert ő Isten Fia, a természeti erők felett is van hatalma: „És elállt a vihar, és nagy csendesség lett." (Mk 4,39b) Jézus csendjében kiderül az ember félelmének igazi oka; a hitetlenség. „íme, a hit és hitetlenség példája. A tanítványok megtapasztalják, hogy mi lakik a szívükben. Mert abban van a hit felséges képessége, hogy látja a láthatatlant. A hitetlenség meg csak azt látja, amit érzékel.” (Luther) Pálék is halálos veszedelembe kerültek Ázsiában - „azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat..." (2Kor 1,9) Mindhárom igeidőben érvényesnek tekinti magukra nézve Isten szabadítá- sát! A terméketlen fügefa megátkozása és hirtelen elszáradása az egyetlen csoda, ahol Jézus nem áldott; ez szintén a hit kérdését veti fel: .....ha van hitetek, és nem kételkedtek, ne m csak a fügefával lehetitek meg ezt..." (Mt 21,21) Jézus dolgai valóban félelmesek az em­berek között, de mégsem félték őt ezért Gadarában (sem), sőt „az egész város kiment Jé­zus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy távozzék el határukból" (Mt 8,34). Az ördögök tud­ták, kicsoda Jézus - hogy ő Isten Fia -, de a hitetleneknek kétezer disznó többet jelen­tett két megszabadított embernél! Isten ószövetségi, engedetlen népe sem félte a te­remtett világ Urát: „Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat...” (Jer 5,24) Nekünk „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk"! (Luther: Kis ká­té) A barbárok előbb gyilkosnak, majd istennek tartották Pált, aki személyesen is megtapasztalta Urának lenyűgöző tettét, és ő is tett ilyet. Publiusz apja ugyanis beteg lett; „Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította." (ApCsel 28,8b) A barbárok véleménye megváltozott Pálról, mert nem halt bele a mérges kí­gyó marásába. A te véleményed megváltozott-e arról a Jézusról, aki az ősi kígyó fejé­re taposott, s így legyőzte a bűn, a halál és az ördög hatalmát? És Simeonnal együtt felismerted-e már a negyven nappal ezelőtt testet öltött Igében az Úr Krisztusát, és benne a minden nép számára elkészített üdvösséget?! Február 2-án az újszülött Jézus templomi bemutatására emlékezhetünk, és mi is találkozhatunk vele. O Isten ujjával űzi ki az ördögöket, és ma is döntésre kényszerít: „Aki nincs velem, ellenem van...” (Lk 11,23) Isten ítéletet tart a világ fölött, és legcsodálatosabb tette: „...az én szabadításom örökre megmarad...” (Ézs 51,6) „Dicsérjétek tetteit...” (EÉ 49,2) ■ Garai András

Next

/
Thumbnails
Contents