Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-29 / 5. szám
‘Evangélikus Élet®? ÉLŐ VÍZ 2006. január 29. 9 Megtérés Falak Egy ismerősöm súlyos betegségen esett át. A veszélyes, gyakran végzetes következményekkel járó szívbetegség kis híján most is tragédiát okozott. Az életerős, termetes, örökmozgó, tettre kész ember, aki csak nemrég lépett túl az öt- venen, a klinikai halál állapotába került. Mivel az esemény éppen kórházban, kezelés közben következett be, sikerült időben visszahozni, vagyis agyi károsodás nélkül úszta meg az újraélesztést. Igaz, utána - félelmei miatt - hosszabb ideig pszichológus segítségére szorult, mégsem rossz élményként élte meg a különleges „utazást”. Találkozásunkkor hosszasan faggattam, s ő szívesen mesélte el a történteket. „Olyan különös volt" - mondta. „Nem fájt semmi, nagy csönd volt és fényesség, mintha egy vakítóan fehér szobában jártam volna, amelynek a közepén orvosok álltak körbe egy embert - vélhetően engem. S láttam, ahogy megmentenek. Minden nyugodt, tiszta és világos volt. Közben pedig egy film pergett le előttem: jelenetek az életemből.” Ismerősöm világéletében - a „közönséges földi halandók” számára - rejtélyes munkát végzett. Olyat, amelyről korábban nem volt tanácsos, mostanság pedig nem illendő érdeklődni. Nemcsak megtermett alkata, rövidre nyírt haja és elengedhetetlen napszemüvege emlékeztet olcsó akciófilmek ügynökeire, de titokzatos útjai, felfedhetetlen foglalkozása, engedéllyel magánál tartott fegyvere is mind azt sejtik, hogy valóban nem célszerű érdeklődni munkahelyéről, hivatásáról. Csinált, amit csinált, most nyugdíjasként a föld legjámborabb lakójává szelídült, s nemcsak kiváló társasági ember, de aligha tud tőle bárki is olyat kérni, amit - ha módjában áll - ne teljesítene. Múltjának és lezajlott betegségének ismeretében már vártam, hogy nekiszegezhessem a kérdést. Ha valaki ilyen életet élt, napi munkájában számtalan veszéllyel nézett szembe, egy rendszer és ideológia elkötelezett híve volt, távozása után meg kis híján jobblétre szenderül - szóval ennyi mindennel a háta mögött nem lenne-e itt az ideje „másfelé elindulnia”, nem kellene-e más alapra helyeznie hátralévő életét? Ő nem lepődött meg a kérdésen, én azonban elcsodálkoztam azon, hogy milyen egyértelműek voltak a számára a homályos, tapogatózó mondatok. Látszott, hogy foglalkozott már a gondolattal, azonnal készen volt a felkészült válasszal: „Tényleg elgondolkoztam az eddigi életemen, és amin korábban csak nevettem, vagy amivel egyszerűen nem törődtem, most megérintett, s már egyáltalán nem tartom lehetetlennek. Tényleg lehet, hogy van valaki, aki vigyázott rám, figyelte az eseményeket. Igaz, amikor »odaát voltam«, nem találkoztam Senkivel, de mintha abban a nagy nyugalomban nem lettem volna egyedül. Olyan biztosnak és biztonságosnak tűnt minden. S tüdőd, megvallom, már nem tűnik ostoba elmaradottságnak a vallás, mint eddig” - tette hozzá a maga egyszerű módján, kicsit lehalkítva a hangját. Tudjuk, hogy hitünket ingyen, ajándékba kapjuk, az Úr végtelen kegyelméből, de azt is tudnunk kell, hogy a befogadás, „a kapu kitárása” igenis a mi feladatunk, s hatalmas hibát követ el, aki halogatja elvégezni a reábízottakat. Ismerősöm - úgy tűnik - feleszmélt. ■ Gyarmati Gábor Cilinderben a múzeumban Maguk készítette gyöngy ékszerekben és cilinderekben jelentek meg a résztvevők az irodalmi szalonban a Gyermekek a múzeumban című foglalkozássorozat legutóbbi alkalmán a múlt szombaton. A Deák téri evangélikus múzeumban kézműves-foglalkozás, majd a szalon keretében irodalmi vetélkedő és egy Móra Ferenc-írás is várt rájuk Zászka- liczky Zsuzsanna művészettörténész jóvoltából. Böda Zsuzsa felvétele Kedves Gyerekek! ► Két hete indult sorozatunkban két keresztes lovagnak segíthettek a rájuk váró próbák teljesítésében. Királyuk azzal a feladattal bízta meg őket, hogy keressék meg a Tudás erdejében álló várat, amelyről egy nagyon régen íródott kódex tesz emh'tést. Albert lovag és Pongrác lovag nem is késlekedett, azonnal útnak indult. A kódex leírása szerint nyolc feladatot kell teljesíteniük. Mind- egyik próba egy-egy bibliai történethez kapcsolódik. Segítsetek nekik! Ha megoldottátok a feladatot, küldjétek el a szerkesztőség címére a megfejtést. Jutalmul minden egyes alkalommal megkapjátok a várat ábrázoló kép egy-egy darabját, így mire véget ér a sorozat, összerakhatjátok a kódexben látható képet. A megfejtéseket utólag is elküldhetitek. Címünk: Evangélikus Elet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. 2. Albert lovag és Pongrác lovag már több hete úton volt, de még mindig nem lelték meg a Példázat-tavat. Pedig a Szakáll királytól kapott kódex következő lapján azt egyértelműen ki tudták olvasni, hogy ott vár rájuk a következő próba. Sajnos ezenkívül csak egy szót tudtak kibetűzni, ugyanis a többi részt megették a könyvtárban lakó egerek. Ez a szó pedig a következő volt: halász.- Tudod, Pongrác barátom, abban bízom, hogy nemsokára megtaláljuk a Példázat-tavat, mert bizony nagyon szeretném már megoldani a következő feladatot!- Én sem vagyok ezzel másképp, Albert barátom. Bár igaz, ami igaz, pontosan nem is tudjuk, hogy mit kell tennünk. Abban reménykedem, hogy nem véletlenül említi a könyv a halász szót. O talán majd felvilágosítást tud nekünk adni.- Odanézz, lovagtársam! Mi csillog ott előttünk? Tán csak nem a tavat értük el?! De bizony, jól gondolták: a Példázattó partjára értek. Ám még a szájuk is tát- va maradt a csodálkozástól, amikor észrevették, hogy mi zajlik ott. A tó partján ugyanis egy nagy hálót láttak, tele hallal. A halászháló mellett sok díszes, vízzel teli edény volt. A halászok egyes halakat ezekbe tettek, más halakat pedig a földön halomba dobáltak, és hagyták őket vergődni, míg meg nem fulladtak.- Mi folyik itt? Mi ez a nagy pazarlás? Miért dobják ki azt a sok halat? Valami bajuk van talán? - néztek kérdően egymásra.- Menjünk, kérdezzük meg a legöregebb halászt, hátha ő a mi emberünk! Nem is késlekedtek sokat, azonnal odamentek a kiszemelt férfihoz.- Mi itt Jézus egyik példázatára tanítjuk az embereket - kezdte a magyarázatot a megszólított. - Ugyanis ő a mennyek országát egyszer egy halászhálóhoz hasonlította, amely mindenféle GYERMEKVÁR halfajtát összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra. A jó halakat edények- be gyűjtik, a rossz, hitvány halakat pedig kidobják. így lesz majd a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a jó emberek közül a rosszakat, akikre sanyarú sors vár.- És azt nem tudod véletlenül megmondani nekünk, hogy mi lehet itt az a próba, amelyet ki kell állnunk? Ugyanis az egerek megrágták a könyvünknek azt a részét, ahol erről volt szó.- Hát hogyne tudnám! Segítsetek kiválogatni a halakat! Ha az edényekbe került halak betűjeleit helyes sorrendbe összeolvassátok, megtudjátok, mi ennek a halászhálónak a másik neve. Ezt a szót használta Jézus is Máté evangéliumában. Megdöbbentő kép foglalkoztat napok óta: az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó között húzódó, 1200 kilométer hosszú, drótsövénnyel megerősített betonfal mindkét oldalán egy, a fal által kettévágott oltár. Mindkét felén tükörképszerűen úrvacsorái edények, szertartáskönyv; előttük szolgálattevő püspökök. Itt is, ott is istentisztelet folyik egyidejűleg. A falat egyszerű fakeresztek „díszítik” azok emlékére, akik életüket veszítették az őrök kereszttüzében, amikor - a tilalom ellenére - át akartak mászni. „Latinokról”, tehát latin-amerikaiakról van szó, akik az egyik oldalon nem tudnak megélni, a másikon pedig nem hagyják élni őket. Nemkívánatos személyek. Mégis, egy év alatt több mint egymillióan jutottak be az „ígéret földjére” - a fal ellenére. Nem tudom egészen pontosan, hogy a ma idegenforgalmi látványosságnak számító, mintegy hétezer kilométer hosszú kínai nagy falat milyen védelmi célzattal építették, de embervilágunk, amely ma is állandóan betegesen megosztásra törekszik, úgy tűnik, nem bírja elviselni az életét falak nélkül. Jézus korában a leprásoknak huszonkét, fallal körülkerített palesztinai városba (és Jeruzsálembe) nem volt szabad belépniük. Zavarták volna a városképet... Körülbelül ezzel egy időben Európát már kettévágta a rómaiak elhíresült limese, hogy megóvja a Pax Romanát a barbár germán törzsektől. Ám a barbárok mégis áthágták a falat, s Róma békéje is odaveszett. Európa szívét a 20. században szupermodem, önkioldós tüzelésű fegyverekkel teletömött, háromezer kilométer hosszú fal vágta ketté, „vasfüggönyökkel” és drótsövényekkel kiegészítve. Országok, városok, falvak főutcáját vágta félbe, rokonokat, barátokat, sőt családokat szakítva el örökre egymástól. A kínai nagy fal ma is áll, mert az építők kései unokáinak kell a turisták valutája a „szocialista kapitalizmus” építésére. De a mi európai falaink milliókba kerültek, és milliónyi emberi áldozatot követeltek, majd sorra ledőltek. S hogy fogadkozott a közvélemény nagyobbik fele, hogy soha többé...! Sokan el is hittük, hogy a modern emberiség végre kiverte a fejéből a falak építését. Óriásit tévedtünk megint! Hónapokkal ezelőtt láttuk esténként az egyre magasított falakat, amelyeket a spanyol hatóságok az afrikai nyomorúság Európába való beáramlása ellen emeltek - afrikai konklávéjukon. Miután az áthágási kísérlet sokak életébe került, még magasabbra húzták a falat, no és a média is elhallgatott. Talán ők is szégyellik, hogy a gazdag Európa így „védekezik” előbb a kolonializmus-, majd a terror-, éhség-, korrupció-, AIDS-verte „Lázár” ellen, aki a kapuja előtt fekszik...? Vajon tartós intézmény marad-e a „spanyolfal”? Időről időre nagy nyilvánosságot kap a Közel-Keleten betontömbökből épített fal is. Építője magát kívánja védeni; aki ellen építi, abban meg forr a méreg, s haraggal, gyűlölettel, ellenállással, szabotázzsal tud csak reagálni - tehetetlenségében. Olajfaültetvényeket, virágzó kerteket vág ketté könyörtelenül, családokat szakít szét, keresztényeket akadályoz abban, hogy istentiszteletre járjanak. Kinek jó ez a monstrum? Tényleg védelmet jelent, vagy egyszerűen csak a „nemszeretem” szomszédot akarja teljesen kizárni? Szinte észrevétlenül épült fel az Egyesült Államok és Mexikó közötti fal. Hivatalosan a törvényesség megőrzése érdekében, gyakorlatilag teljesen fölöslegesen: az ország közel 300 millió lakosa közül ma már 35 millió a „latinó”; óriási többségük ezen a falon „csempészte be” magát, hiszen hivatalosan évenként legfeljebb ötezret engednek bevándorolni. Micsoda megrázó és reménykeltő kép: a falak mindkét oldalán keresztények egyszerre tartanak istentiszteletet. Emlékeznek a halottakra, és emlékeztetik a hatalmasokat, hogy mennyire fölöslegesek ezek a falak, amelyek kettévágják az oltárt. Antikváltak ezek, és a történelem során még egy fal sem maradt meg arra a célra, amelyre építették. Vér tapadt mindig is hozzájuk, és mihaszna „bábeli tornyok”. Amazt Isten ellen építették, emezeket embertársaik ellen emelik azok, akiknek szívügye az emberek megosztása, elhatárolása, kizárása és egymás elleni kijátszása. De kérdés, hogy a mi falaink is nem Isten ellen épülnek-e, amikor az „egy vérből való nemzetséget“, az ő képére teremtett emberek életét teszik lehetetlenné. Falak, falak, falak - az új évezred szégyenfoltjai? Jerikó falai is ledőltek! De ki hajlandó ma megfújni a kürtöket?! ■ Gémes István HETI ÚTRAVALÓ Jenek és lássátok Isten tetteit! Félelmesek dolgai az emberek között... (Zsolt 66,5) Vízkereszt ünnepe után a negyedik héten az Útmutató reggeli igéi Isten dicsőségét hirdetik; bennük a teremtett világ Urának és az ő egyszülött Fiának csodálatos és lenyűgöző tetteiről olvashatunk. Igen; „a hatalmas vizek zúgásánál, a tenger morajlásánál fenségesebb az Úr a magasságban!” (Zsolt 93,4; LK) Isten tetteit az ember hittel vagy hitetlenséggel fogadja - ma is. Jézus valóságos Isten és valóságos ember; ezt láthatjuk a tenger lecsendesítésekor: este lett, fáradt volt, és a vánkoson aludt. A hajó, tudjuk, az egyház képe. Csak Jézussal juthatunk át a túlsó partra! S mert ő Isten Fia, a természeti erők felett is van hatalma: „És elállt a vihar, és nagy csendesség lett." (Mk 4,39b) Jézus csendjében kiderül az ember félelmének igazi oka; a hitetlenség. „íme, a hit és hitetlenség példája. A tanítványok megtapasztalják, hogy mi lakik a szívükben. Mert abban van a hit felséges képessége, hogy látja a láthatatlant. A hitetlenség meg csak azt látja, amit érzékel.” (Luther) Pálék is halálos veszedelembe kerültek Ázsiában - „azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat..." (2Kor 1,9) Mindhárom igeidőben érvényesnek tekinti magukra nézve Isten szabadítá- sát! A terméketlen fügefa megátkozása és hirtelen elszáradása az egyetlen csoda, ahol Jézus nem áldott; ez szintén a hit kérdését veti fel: .....ha van hitetek, és nem kételkedtek, ne m csak a fügefával lehetitek meg ezt..." (Mt 21,21) Jézus dolgai valóban félelmesek az emberek között, de mégsem félték őt ezért Gadarában (sem), sőt „az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy távozzék el határukból" (Mt 8,34). Az ördögök tudták, kicsoda Jézus - hogy ő Isten Fia -, de a hitetleneknek kétezer disznó többet jelentett két megszabadított embernél! Isten ószövetségi, engedetlen népe sem félte a teremtett világ Urát: „Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat...” (Jer 5,24) Nekünk „mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és benne bíznunk"! (Luther: Kis káté) A barbárok előbb gyilkosnak, majd istennek tartották Pált, aki személyesen is megtapasztalta Urának lenyűgöző tettét, és ő is tett ilyet. Publiusz apja ugyanis beteg lett; „Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította." (ApCsel 28,8b) A barbárok véleménye megváltozott Pálról, mert nem halt bele a mérges kígyó marásába. A te véleményed megváltozott-e arról a Jézusról, aki az ősi kígyó fejére taposott, s így legyőzte a bűn, a halál és az ördög hatalmát? És Simeonnal együtt felismerted-e már a negyven nappal ezelőtt testet öltött Igében az Úr Krisztusát, és benne a minden nép számára elkészített üdvösséget?! Február 2-án az újszülött Jézus templomi bemutatására emlékezhetünk, és mi is találkozhatunk vele. O Isten ujjával űzi ki az ördögöket, és ma is döntésre kényszerít: „Aki nincs velem, ellenem van...” (Lk 11,23) Isten ítéletet tart a világ fölött, és legcsodálatosabb tette: „...az én szabadításom örökre megmarad...” (Ézs 51,6) „Dicsérjétek tetteit...” (EÉ 49,2) ■ Garai András
