Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-10-08 / 41. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2006. október 8. 5 A szomszéd (Luther-) rózsája A Fasort látni kell! ► Mark Twain szerint a német nyelv előbb-utóbb holt nyelv lesz, mert bonyolultsága miatt csak a holtaknak lesz elég idejük megtanulni. A Martin-Luther-Bund jóvoltából minden évben szűk négy hétre a bajorországi (pontosabban frankföldi) Erlangenben gyűlik össze Európa szórvány evangélikus egyházainak néhány elszánt munkatársa, hogy e komor - bár nem annyira komoly - jóslatra rácáfolva elmélyítse németnyelv-tudását. A „világ evangélikussága” igen tág és színes fogalom. Az azonban biztos, hogy bárhol is élnek a világban evangélikusok, hitük gyökerei Luther reformációjához vezetnek. A reformátor és műve megértéséhez a német nyelv ismerete fontos kulcs. Az evangélikus teológiai szakirodalom legfontosabb része - még ma, az angol nyelv világhódítása idején is - máig elsősorban német nyelven férhető hozzá. Evangélikus egyházaink között is a német az egyik legfontosabb közvetítő nyelv. Majd egy hónapig éltek egy kollégiumban egyetemisták és nagymamák, lelkészek és laikusok, teológusok és jogászok, professzorok és hallgatók, irodai dolgozók és diakóniai munkások Európa tizennégy országából. Közös hitük és a német nyelv tanulása kötötte össze őket. Lakva ismerhették meg egymást, és a másik tükrében egy kicsit újraértékelhették saját magukat és saját egyházukat is. Találkozhattak egy tizenkétezres finn gyülekezet lelkészével, aki tíz lelkészkollégájával együtt pásztorolja e hatalmas nyájat. Együtt tanultak a világ legnagyobb evangélikus egyházkerületének püspökével. A püspökséghez háromezer fő tartozik, és területén kétszáz gyülekezet van, de a püspökkel együtt csak négy lelkész dolgozik itt. E hatalmas „egyházkerület”, amint a résztvevők megtudhatták, Sztálin „missziós tevékenységének" eredménye: az általa Szibériába üldözött baltikumi és oroszországi németek leszármazottai élnek az Ural és a Japán-tenger közötti hatalmas területen. Az egyházat a házi istentiszteletek tartják össze, valahogy úgy, mint kétszázötven évvel ezelőtt hazánkban. Találkozhattak a résztvevők az Ural mentén élő, mordóviai evangélikus testvérünkkel is, aki büszkén mesélte, hogy az ő „hivatalos” evangélikus egyháza már tizenöt éves múltra tekinthet vissza. Azt is átélhették, hogy szlovák testvéreink is szívesebben esznek haluskát (sztrapacskát), mint magyarokat, bármilyen kormány alakult is nemrégiben a szomszédunkban. A legtöbbet természetesen a német evangélikusokról tudhattak meg a vendégek. A vendéglátók bemutatták a németországi evangélikus egyház történelmileg alakult igen bonyolult szerkezetét, a Martin-Luther-Bund múltját és mai működését (a Duna Tv dokumentum- filmjének segítségével). A résztvevők láthatták, hogy Luther a német kultúra szerves része. Wartburg vára alatt tele volt a parkoló, külföldi rendszámú autót viszont alig lehetett találni. Az is természetes, hogy a Luther téren a kebabsütőt is Lutherről nevezték el, bár kérdéses, hogy a török tulajdonos mennyit tud boltja „névadójáról”. Találkozhattak a vendégek gyülekezetekkel is. Gyönyörű, nagy templomokat, jó karban lévő orgonákat, láthatóan jó anyagi helyzetet és üres padsorokat láttak a vasárnapi istentiszteleten, pedig a statisztikák szerint Németország egyik legvallásosabb államában jártak. Láttak sokféle liturgiát, sőt sokféle lelkészi öltözetet is, pedig ugyanabban a városban voltak mindhárom vasárnap. E sorok írója hallott istentiszteleten szépen eljátszott Bach-korálelőjátékokat és bajor ci- terazenekart is. Ez utóbbi zene hangulata nemcsak engem emlékeztetett inkább kedélyes sörsátorra, mint áhítatos isten- tiszteletre. Kis országok kis evangélikus egyházaiból érkezők megtanulhatták német testvéreinktől a másokért érzett felelős szeretetet is. A Martin-Luther-Bundot éppen az a felelősségérzet hívta életre, amelyet a tehetősebb és nagyobb evangélikus egyházak éreztek szórványban élő testvéreik iránt. E sorok írójának tudomása szerint ez a nyelvtanfolyam az LVSZ 1984-es budapesti nagygyűlése előtt magyar javaslatra jött létre azért, hogy a vasfüggöny mögötti idegen- nyelv-tanítás vaskos hézagait pótolják. A tanfolyam résztvevői köszönettel állapíthatták meg, hogy Erlangenben valóban nem az iskolának, hanem az élétnek tanulhatnak - sőt igen sokat az (evangélikus) életről is. ■ Kertész Botond Marosvásárhelyi festőművész kiállítása a Vármegye Galériában Az Erdély Művészetéért Alapítvány segítségével 1992 óta mind elmélyültebbé válik a budapesti művészetbarátok kapcsolata a marosvásárhelyi művészek nagyjaival. Számos szép és emlékezetes kiállításukban gyönyörködhetett már fővárosunk művészetszerető közönsége. Magas színvonalú - néha nehéz körülmények között végzett - munkájuk küldetés. Az anyaországi művésztársakkal való találkozásuk, a gyökér, a kulturális híd tovább erősítése kinccsé válik mindnyájuk részére, közös kinccsé. Közös jegyek, közös sors, átvészelt történelmi események. A folytonosságban, de a megújulásban is hívő művészek értékmentő találkozása egy ilyen „hazai” kiállítás. Kérdések és válaszok, üzenetek, sorsok jelei egy-egy alkotásban, hiszen az erdélyi kultúra a magyar kultúra része. Ezt tükrözik világosan Simon Endre Szolnay-díjas festőművész bemutatott művei is. Simon Endre 1936-ban született Székesen. Családja 1943-ban Marosvásárhelyre költözött, így tanulmányait már itt kezdte. Rajztanára, Incze István festőművész javaslatára került a Marosvásárhelyi Képző- és Zeneművészeti Középiskola és Líceumba, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola magyar nyelvű tagozatán végzett, ahol Abrudán Péter és Miklóssy Gábor voltak a mesterei. 1990 és 2001 között több, erdélyi művészeket felvonultató képzőművészeti tárlatot szervezett Erdélyben, Magyarországon és Nyugat-Európában. Megalapította a Bolyai Képzőművészeti Alkotótábort. Több kiállítást rendezett Budapesten, Zalaegerszegen és Párizsban. Marosvásárhelyen hosszú szünet után visszaállította a Nagy Imre Galériát. 2003 óta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. A kiállítást Banner Zoltán művészet- történész nyitotta meg, kiemelve a művész munkásságának sokszínűségét, nyitottságát, művei mondanivalójának mélységét, baráti szavakkal is köszöntve Simon Endrét hetvenedik születésnapján. A születésnapi köszöntést a közönség nevében is folytatta Kulcsár Edit, a galéria igazgatója, aki szeretetteljes szavaival, vendéglátó háziasszonyi melegségével családias légkört teremtett. Jó volt elbeszélgetni a művészt kísérő kedves ma- rpsvásárhelyi látogatókkal az olajfestményekről, farostlemezekről, faragott és színezett fa tájképekről elénk táruló, erdélyi levegőt árasztó csodálatos alkotások között. Szép délután volt. A Vármegye Galéria kiállításán a művész életművének jelentős alkotásai láthatók, a Vármegye Szalonban pedig új anyaga is megtekinthető. ■ SCHELKEN PÁLMA A kiállítás a Vármegye Galériában (Budapest V. kér., Vármegye u. ír.) tekinthető meg október 14-ig. Nyitva keddtől péntekig 10 és 18 óra között. „De hiszen már voltál ott!” - bizonygatta a nagyapám, amikor tavaly télen azzal a kijelentéssel „botránkoztattam meg”, hogy én még soha nem jártam a budapest-fasori evangélikus templomban. Szó szót követett, s kiderült, neki van igaza. Mentségemre legyen mondva: alig néhány hónapos csecsemőként jártam ott... Pedig ha valaki egyszer belép az épületbe, többé nem felejti el az élményt! A puritán(abb) templombelsőhöz szokott látogatót - legalábbis ha protestáns az illető... - elsőre talán meghökkenti az a „színorgia”, amely odabent fogadja. A következő pillanatban aztán rabul ejti a gazdagon díszített falak, a színes üvegablakok, a mészkőből faragott oltár és szószék lenyűgöző látványa. Ha pedig az orgonaszót is meghallja... Kétség sem férhet hozzá, hogy a templom készítői mesterit alkottak. Pecz Samu, Róth Miksa, Benczúr Gyula és Angster József - hogy csak a legismertebbek nevét említsük - igazán kitettek magukért. (Talán ők is úgy gondolkodtak, mint később Peskó Zoltán orgonaművész, aki szerint „Istennek mindig a legszebbet kell adni”.) De hogyan készülhetett el a hazai evangélikus templomoknak ez a különleges darabja? A részleteket a gyülekezet presbitériuma által idén tavasszal kiadott, Uram, a Te szemeid e házra nézzenek - 100 éves a budapest-fasori evangélikus templom című kötet tartalmazza. A kötetet Gáncs Péternek, a Déli Egyházkerület püspökének beköszöntő sorai nyitják. Szirmai Zoltán, a gyülekezet nyugalmazott lelkésze Salamon király imádságát választva írása címéül - „Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal...” (iKir 8,29) - röviden áttekinti a templom elmúlt száz évét. A következő fejezetekben a kemény fedeles, színes képekkel és korabeli dokumentumokkal (tervrajzokkal, levelekkel) illusztrált, közel százoldalas könyv sorra veszi a templom építésének valamennyi momentumát, és aprólékosan bemutatja a „templomtartozékokat’’, megismertetve az ol- vasót -aZ: oltár, a szószék, az orgona, a harang, a torony - és így tovább - megannyi apró titkával. Az egyik fejezet - talán Csapó Sarolta Sütő András (1927-2006) Vannak, akik már életükben halhatatlanná válnak. Őróluk azután úgy képzeljük el, hogy valóban mindig köztünk maradnak. Alig hisszük, hogy rájuk is vonatkozik a földi lét, ők is halandók - mégis halhatatlanok. Elment András, aki soha nem akart - Illyés Gyula eltávozása után - az örökös, a zsinórmérték, az első számú magyar író, drámaíró lenni, és mégis az lett; immár, fájdalom, az volt. 1979-ben az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem - Szöllősy Árpád volt akkor az elnöke, és Szépfalusi István a titkára - javaslata is szerepet játszott abban, hogy megkapta a Herder-díjat. Azért is rendezték abban az évben az EPMSZ akadémiai napjait Ausztriában (Mönichkirchenben), hogy az író részt vehessen az eseményen. Jelenlétében vitattuk meg - Cs. Szabó László vezetésével, nagy élmény volt - Csillag a máglyán című drámáját, Szervét Mihály tragédiáját. 1981-ben többen meglátogattuk marosvásárhelyi otthonában. Magával ragadott minket intellektusa, derűs életszemlélete. Lelkesedésünket látva fanyar iróniával jegyezte meg: „Nem kívánom, hogy megismerjétek belülről a kisebbségi sorsot.” ■Kossuth-díjas, számos elismerés birtokosa volt. De őt is elsősorban írásai - a „Naplójegyzetek” alcímet viselő Anyám könnyű álmot ígér, illetve drámái (Egy lócsiszár virágva- sámapja, Advent a Hargitán, Alomkommandó, Balkáni gerle...) - őrzik meg szívünkben és az utánunk jövők számára, akik személyesen már nem ismerhették. No meg az a személyes példamutatás, amellyel a marosvásárhelyi drámai napokban, 1990-ben életét is kockáztatta népéért. Isten áldjon, András! ■ Frenkl Róbert PRÚSZ-díjas író darabja a Stúdió K színpadán Melissa Kapp-Hawkins amerikai színésznő kelti életre a Júlia - Párbeszéd a szerelemről című monodrámát, VisJty András alkotását a Stúdió K Színház színpadán (Bp. IX., Ráday u. 32.) október 8-án, vasárnap 19.30-kor. Az előadás a New York-i székhelyű Theatre Communications Group támogatásával - a Kolozsvárt és Marosvásárhelyt is érintő turné keretében - jut el hazánkba. Visky András kolozsvári író, dramaturg, a Koinónia Kiadó igazgatója, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színházművészeti Tanszékének tanára. Tavaly a Protestáns Újságírók Szövetségének Rát Mátyás-díjával tüntették ki. Az erdélyi író ’56-os darabja a túlélés, az elvehetetlen belső szabadság drámája, amelyben egy osztrák-magyar család kényszerű vándorlásait kísérhetik figyelemmel az érdeklődők. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt mű könyv alakban 2003-ban jelent meg, és az Artisjus - Arany János Alapítvány Év Könyve Díjában részesült. évfordulóra írt versének a szellemében („All a templom' - százévesen is ifjan, / Mert a templomoknak magas koruk van. / Magas a koruk, de csak addig élnek - / Amíg hívei helyt adnak létének” Uram, a Te szemeid (Százéves a fasori templom, részlet) - a gyülekezet „hétköznapjait”, így például a gyermek- és ifjúsági munkát, az énekkart és a vasárnapi kávé „intézményét” mutatja be. A kötetben az ez évi megjelenésnek köszönhetően a templom felszentelésének (1905. október 8.) a századik évfordulója alkalmából tartott, egy évvel ezelőtti ünnepi és hálaadó istentiszteletekről is található felvétel. A kiadvány végén a templom történetével kapcsolatos tényeket, adatokat - például a benne található emléktáblák feliratait vagy a gyülekezetre vonatkozó népmozgalmi adatokat - talál az olvasó. Bár a templom most vasárnap már a százegyedik születésnapját ünnepli, a kötet ma is aktuális. ■ - VITÁLISDr. Gálos Miklós (szerit.): Uram, a Te szemeid e házra nézzenek -100 éves a budapest-fasori evangélikus templom. A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség presbitériuma, Budapest, 2006. Gyülekezeti iratterjesztésben kapható.
