Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-10-01 / 40. szám
IO 2006. október 1. KRÓNIKA ‘Evangélikus ÉletS Hallgatnak, ismerem, követnek Három ige szólt egy csendes, verőfényes őszi napon Jézus szavai, az Útmutató aznapra kiírt igéi (Jn 10,27) csendültek fel az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) őszi csendesnapján szeptember 23-án a piliscsabai Béthel Missziói Otthon falai között. A jó pásztor hívó szavának engedve az ország számos távoli pontjáról érkező és a templomot teljesen megtöltő evangélikusok előtt hangzottak el ezek az igék. Mindazoknak, akik az Úr iskolája hitépítő, -mélyítő tagozatának nemcsak hallgatói, hanem az ige tevékeny megvalósítói is szeretnének lenni keresztény életfolytatásuk révén. Jézus örömüzenetét ezúttal két, lelkipásztori szolgálatra készülő teológus, valamint egy, a szolgálat útját már több évtizede járó lelkész tolmácsolta. Kosa Gergely ötödéves teológushallgató a jó pásztor hangját hallgató és meghalló ju- hokról szólt, hangsúlyozva, hogy ez nem jelenthet passzivitást. Isten igényli a párbeszédet, ezért beszéljünk imádságainkban mindenről minket pásztoroló Urunkkal! Jorsits Attila harmadéves teológus Jézus csodálatos kijelentését hirdette: a jó pásztor ismeri az övéit, és szoros szeretetkapcsolatban van velünk. A záró, úrvacsorára is felkészítő igeszolgálatban Selmeczi Lajos nyugalmazott lelkipásztor a juhoknak az őket hordozó Úr szerete- tére adott egyetlen jó válaszáról beszélt: kövessük Jézust! E testet-lelket melengető, de már az ősz nyitányát jelző napon került sor az EKE Alapítvány kétéves bibliaiskolájában végzettek fogadalomtételére és kibocsátására is. Győrfi Mihály lelkész négy, eredményes vizsgát tett hallgatónak adta át az oklevelet; további hat fiatal, aki befejezte tanulmányait, emléklapot kapott. A közös ebédet követő fórumbeszélgetés keretében a hitélet gyakorlati kérdési kerültek terítékre; miként válhat ez a három ige - hallgatnak, ismerem, követnek - valóban cselekvést, történést, létezést jelző valósággá Jézus mai követőinek a mindennapi életében? Az EKE fiatalokból álló s mindenütt bevethető „akció- csoportjának” előadása pedig azt illusztrálta, hogy a nem jól elsajátított ismeretekből nem lesz a gyakorlatban is hasznosítható tudás. ■ -i-s Egyházkerületi munkatársképző Ebben az esztendőben a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola adott helyet az egyházkerületi munkatársképző napnak szeptember 23-án. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület területén szolgáló gyülekezetekből érkező mintegy negyven résztvevő előtt bevezetőjében Ittzés János püspök elmondta, hogy hat évvel ezelőtt szembesült a lelkészek leterheltségével. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy szükség lenne gyülekezeti munkatársak képzésére, bár - tette hozzá - a lelkészek közül sokan nem élnek a munkatársak nyújtotta lehetőséggel. Akik viszont eljöttek Kőszegre, azok az itt kapottakat - reménysége szerint - beépítik saját gyülekezetük életébe. A nap első előadója Aaron Stevens amerikai presbiteriánus lelkész, a Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet munkatársa volt, aki szerint feltűnő a különbség azon gyülekezetek, ahol laikusok is szolgálnak a lelkészekkel együtt, és azok között, ahol nem. Téves az az elképzelés, hogy a lelkész szent, a világi gyülekezeti tag pedig más értékrend szerint él. Felhívta a figyelmet, hogy laikus szavunk a laosz szóból származik, amely Isten népét jelenti, nem pedig olyan embert, aki semmihez sem Aaron Stevens előadása ért. Végezetül kiemelte, hogy a lelkészek rendszeresen ajánljanak építő jellegű és teológiailag is helytálló irodalmat munkatársaiknak. A délutáni előadó Mészáros Tamás, a Fejér-Komáromi Egyházmegye felügyelője volt, aki Civil szolgálók a gyülekezetben címmel tartott személyes jellegű előadást az egyházunkban végezhető laikusmunkáról. ■ -S-A ISTENTISZTELETI REND / 2006. október 1. - Budapest Szentháromság ünnepe után 16. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekáó: Lk 7,11-17: JerSir 3,22-26.31.32. Alapige: Ef 3,13-21. Énekek: 355., 322. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. n. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Gémesi Andrea; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Madocsai Miklós; II., Modori u. 6. de. 3/411. (úrv.) Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv., családi) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) Mártonffy Marcell; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (úrv.) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. (úrv.) Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Gáncs Péter; du. 6. (Tamás-mise) dr. Orosz Gábor Viktor; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Szántó Enikő; du. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. (úrv.) Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpádné; de. fél 10. (úrv., családi) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Blázy Arpádné; du. 6. Blázy Árpád: XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván: Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Keczkó Pál; de. fél 12. (úrv.) Bácskai Károly: XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., hálaadó) id. Pintér Károly; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. (úrv.) Blátniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. (úrv.) Blátniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. (úrv.) dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. (úrv.) Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. (úrv.) Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. (úrv.) Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. Bácskai Károly. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa A hálaadás valódi oka Új szárnnyal bővült a szarvasi evangélikus óvoda ► Kettős hálaadásra gyülekeztek a Szarvas-Otemplomi Evangélikus Egyházközség hívei szeptember 24-én, vasárnap. A gyülekezet tagjai nemcsak a szokásos aratási hálaadó ünnepen vehettek részt ezen a napon, hanem a közösség jövőjét megalapozó gyarapodásért is hálát adhattak. Befejeződtek ugyanis a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda nevű intézmény óvodaépületének bővítési munkálatai. Az új épületszárnyat az istentiszteletet követően Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke szentelte fel. A szarvasiak nagy örömére szolgált, hogy óvodájukban a gyermekek létszáma - az induló számhoz képest - az elmúlt években a háromszorosára nőtt, s ez indokolttá tette az épület új szárnnyal való kibővítését. A beruházás költségeinek nagy részét a Magyarországi Evangélikus Egyháztól kapott támogatás mellett főleg önerőből gazdálkodta ki az intézmény. A műit század elején épült óvodában a gyermeklétszám emelkedése miatt az épület befogadóképességének növelésére, elsősorban csoportszoba-bővítésre volt szükség. Ezzel egyidejűleg azonban át kellett alakítani a fűtési rendszert, és új vizesblokk kiépítésére is sor került. Az óvoda udvarát díszburkolattal rakták ki, és még arra is futotta, hogy az épület mögött elterülő játszóteret parkosítsák. Az épület megszépítéséhez, belső díszítéséhez önkéntes, áldozatos munkájukkal hozzájárultak az intézmény dolgozói, tantestületének tagjai, valamint a szülők is. Az ünnepi hálaadó istentiszteleten Gáncs Péter hirdette Isten igéjét. Lázár Zsolt, Horváth Zoltán Olivér és Horváth Anikó lelkészek liturgiái szolgálatával. A Déli Egyházkerület lelkészi vezetője Gál 5,25-6,10 alapján tartott prédikációjában rámutatott annak a fontosságára, hogy az egyház tudja megszólaltatni a hálaadás hangját, és legyen képes az elért eredményekre és az örömre irányítani a figyelmet a jelenlegi feszült társadalmi helyzetben, illetve annak ellenére is. Az óvodabővítés kapcsán a gyülekezet nemcsak valamiért, hanem valakikért is hálát adhat, hiszen nem az jelenti az örömöt önmagában, hogy épületeket avathat az egyház, hanem az, hogy van kiknek épületet bővíteni: a hálaadás valódi oka az, hogy gyerekek töltik meg az óvodát. Az istentisztelet után az ünneplő közösség az óvoda épületéhez vonult, ahol elsőként Lázár Zsolt, a Szarvas-Otemp- lomi Egyházközség lelkésze köszöntötte a résztvevőket. Az épületszentelés szolgálatát Gáncs Péter püspök végezte. Ezt követően a gyerekek adták elő verses-énekes műsorukat, majd saját készítésű ajándékkal lepték meg Gáncs Péter püspököt és Radosné Lengyel Annát, a Déli Egyházkerület felügyelőjét, aki ez után mondta el köszöntő szavait. Az épületszárny-szentelés ünnepi alkalmán részt vett Kiszely Mihály, Szarvas alpolgármestere, aki személyes élményként elmesélte, hogy nyolcvannégy éves édesanyja ebbe az épületbe járt óvodába. Beszédében arról biztosította az intézmény vezetőségét, hogy a város a jövőben is támogatni fogja a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolát és Óvodát. Az ünnepi alkalom az óvoda megújult udvarán megrendezett állófogadással ért véget. ■ P.G. Közelebb volt hozzá az ég Gyerekfejjel, amikor először találkoztam vele, nagyon tetszett, hogy ő egyszerre lelkész és villanyszerelő. Akkor még nem tudtam ennek hátteréről, egyszerűen csak izgalmasnak tartottam ezt az összekapcsolást. Később értesültem róla; azért kellett fizikai munkát vállalnia, mert sajátos priuszával hosszú időn át nem juthatott tovább a segédlelkészi beosztásnál. Ezt a büntetést mérték rá a hatalmasok azért, mert 1958 elején nem volt hajlandó elítélni a másodszor is félreállítandó Ordass Lajos püspököt. Nem tekintette magát mártírnak, és akkor sem akart ebből a személyes helytállásból tőkét kovácsolni, amikor - utólag! - oly sokan próbálták önmagukat örök ellenállóként és hitvallóként bemutatni. Tette a dolgát. Éveken át csak segédmunkásként alkalmazta a Fővárosi Neon Vállalat, hogy melósruhában, több emeletmagasságban villanyt szereljen? Sebaj, ő erre azt mondta; itt az ég is közelebb van. Közben pedig szép csöndben végezte Dunakeszin a kápláni munkát: alighanem világrekordnak számít, hogy huszonegy évig volt segédlelkész... Az akkori egyház vezetőség - akárcsak József ellen a testvérei - rosszat tervezett ellene, de Isten ezt jóra fordította. A franciaországi munkáspapok emberközeli szolgálatát végezhette. Overallos munkással és tisztességes vállalatvezetővel egyaránt szót tudott érteni. Ebben a közegben elismerték képességeit, megbecsülték hozzáértését. Ő, aki az Állami Egyházügyi Hivatal tiltása következtében még Csehszlovákiába sem kaphatott volna útlevelet, vállalata kiküldésében Európa, Ázsia, a Közel-Kelet, Afrika és Dél- Amerika számos országába eljuthatott. Idővel főenergetikus lett. Kommunista vállalatvezetők tőle hallottak először Jézus Krisztusról. A dunakeszi-göd-sződligeti társegyházközségből idővel Rákospalotára került, ahol tizenöt éven át volt a gyülekezet lelkipásztora. Bizonyos értelemben a rendszerváltozás egyik jelének tekinthettük, hogy a Pesti Egyházmegye esperese is lett. Mindig végtelen derűvel, igazi integráló készséggel fogta össze a sokszínű közösséget. Ebben az időben Bolla Árpád (1931-2006) sem érte be soha a hagyományos lelkészi szolgálattal. Fantáziája mindig szárnyalt. Elsőként karolta fel az erdélyi, majd a délvidéki menekültek ügyét. Leleményesen látogatta és segélyezte őket, irányította az országos akciókat. Rákospalotán menekültközpontot hozott létre, ahol mindig szállást kaptak a rászorulók. Az akkor szerveződő piliscsabai Béthel Missziói Otthon földrajzi és lelki középpontjára az ő álmai nyomán került egy Németországban lebontott fatemplom. Személyesen irányította az épület szét-, majd összeszerelését, a szállítást, a belső kialakítást. A lelkészi szolgálatból nyugdíjba ment, de vibráló énje újabb lelki kalandok felé vitte. Előbb elfogadta a brazíliai Säo Paulo magyar gyülekezetének hívását, amelynek - feleségével együtt - igazi mindenese lett. Igét hirdetett, magyart tanított, óvodát szervezett. Hazatérése után készséggel vállalt helyettesítést több gyülekezetben is. Kőbányán egy ideig együtt szolgáltunk. Igehirdetéseit mindig az egészen természetes hang, ugyanakkor a nagy belső izzás jellemezte. Emberi kapcsolataiban is mindig hiteles maradt. Ha egy régen látott testvérnek osztott úrvacsorát, előbb - a „de jó, hogy itt vagy” szavak kíséretében - megsimogatta, csak azután adta neki az ostyát és a bort. Nagyon szerette a derűt, az anekdo- tázást, soha nem fogyott ki a szellemes történetekből. Nemzeti sorskérdésekben azonban nem ismert tréfát. Talán nem is csak lelki, hanem fizikai fájdalmat is okozott neki a magyarság szét- szóratása és az a tény, hogy felelőtlen politikusok újra és újra félrevezetik az embereket. Az elmúlt öt évben Isten új munkamezőre, a kórházlelkészi szolgálatba küldte. Minden papos látszattól és kenetteljességtől mentesen, egyszerű és hiteles szavakkal segítette a szenvedőket. Ott ült az ágyuk szélén, és hallgatta őket. Nem félt az élet és halál, a bűn és bűnbocsánat súlyos kérdéseinek felvetésétől sem. Példamutató módon fogta össze a kórházlelkészek kis csapatát. Kórházlelkészi szolgálata akkor vált igazán drámaivá, amikor maga is rákos beteg lett. Beteget és orvost egyaránt megrendített az a bizonyságtétel, amelyre ettől fogva képes volt. Egy, a betegeknek szánt írásában így vallott erről: „Rendszeres vérképelemzés alapján kapom a kemoterápiát és a legjobb gyógyszereket. Vannak hosszabb időszakok, mikor egészségesnek érzem magam. Ezekért az időszakokért különösen is hálás vagyok Uramnak, és igyekszem jól kihasználni a kegyelmi időt. Mindezeket azért írom hasonló vagy más, talán a tőlem súlyosabb beteg testvéreimnek, hogy a legkilátástalanabb helyzetben se adják fel a reményt. Számoljanak józanul azzal, hogy életünk, benne betegségünk is csak egy pillanat az örökkévalóság országútján, de elég arra, hogy örökkévaló kincseket keressünk és találjunk.” Szorongva kísértük figyelemmel egészségi állapotának alakulását. O maga tudta, hogy már nincs sok hátra. Találkozásaink, beszélgetéseink során tapasztaltam: elkészült az elmenetelre. Az utóbbi hónapokban - akárcsak az egykori villanyszerelőhöz - közelebb volt hozzá az ég. Mindvégig igazi társa volt Helga, a néhai marosvásárhelyi lelkész leánya. Három gyermeke és unokái közelségében, családi körben tudott igazán feltöltődni. Egyszer boldogan mesélte, mit mondott legkisebb unokája. Amikor a kis Virág a feltámadásról hallott, ezt mondta nagyszüleinek: „Ugye, a mennyben vártok rám? Lehet, hogy sokat kell várni, mert én még kicsi vagyok.” Árpi bácsi, ugye várod őket? Ugye vársz minket? Ugye hozzánk is közelebb lesz az ég? ■ Fabiny Tamás
