Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-24 / 39. szám
6 2006. szeptember 24. PANORÁMA ‘Evangélikus Élet3 Fun-da-men-ta- liz-mus Evangélikusság - fundamentalizmus Prológus Tisztelt Szerkesztőség! Külföldi tartózkodásom miatt az Evangélikus Élet szeptember yi számát alaposabban csak az elektronikus változatban tudtam tanulmányozni. Meg kell állapítanom, hogy Stigma című írásomra (s Gardái Péter tólem függetlenül írt hasonló kérdésfelvetésére) adott válaszában Frenkl Róbertnek sikerült a gyanútlan olvasó előtt a helyzetet úgy beállítania, hogy a cikkírók (mármint Gardái Péter és én) mint „önmaguk által kijelölt ítészek elváltakat, köztük elvált lelkészeket az egyházban szankcionálni,.. . stigmatizálni próbálnak". Ezúton a leghatározottabban tiltakoznom kell dkkem (s bár Gardái Pétert nem kérdeztem meg, talán írhatom: cikkeink) ilyen hamis beállítása, manipulativ eltorzítása miatt! Alkalmas ugyanis ez a hangulatkeltő beállítás arra, hogy az olvasó minket ítélkező farizeusoknak gondoljon, Frenkl Róbertét pedig másokon - egyedüliként - segíteni akaró testvérnek lásson. Ma, a tragikusan sok házassági kudarc és zsákutcába futott lelkészházasság korszakában olcsó fogás ilyen húrokat pengetni. Nemhogy elváltakat nem bélyegeztünk meg, de még a válásról sem írtunk! Dehogy is akartuk az egykori vitát feleleveníteni! Reuss András e lap hasábjain egyszer már emlékeztetett arra, hogy egy állítás helytelenítése: „a válás nem bűn, hanem kudarc", nem jelenti, hogy ezzel azt deklarálnánk, hogy a „válás bűn". Valóban a bűnök vezetnek a váláshoz, mint Frenkl Róbert is írja, de a válással a bűnök nem tűnnek el! Vagy szerinte igen? A bún mélységes valóságáról, szövevényéről, stigmájáról és a stigmától való egyedüli szabadulásról, a kereszt destigmatizáló erejéről szólt a cikkem. Ha a kérdést Frenkl Róbert mégis szóba hozta, el kell mondani, hogy nem csak ő kíván a bajbajutottakon segíteni. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy pár éve éppen belmissziói egyesületünk szervezett Gyógyulást a házasságnak! címen csendesnapot, amely persze önmagában csipetnyi ír a tenger betegséggel szemben. Jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodom, s a gyülekezet, ahol vasárnap voltam, hetente tart lelkigondozói alkalmat elváltak és családtagjaik számára képzett szakemberek vezetésével (DivorceCare-nek nevezik, az interneten utána lehet nézni). Cikkem tehát arról szólt, hogy emberileg csak úgy tudunk destigmatizálni, hogy másokat stigmatizálunk. Nevezetesen a fundamentalista stigmát ragasztjuk a másikra. Ezért kértem, s hadd legyen annyi szabadságom, hogy erről és most csak erről kívánjak disputáim! Hagyjuk azt, hogy ki hány cikket írt, és hogy melyikünk szép vagy okos, s próbáljunk tárgyilagosan a kérdésről beszélni. Köszönettel, ■ iFj. Fabiny Tibor ■ Frenkl Róbert Már csak azért is érdemes a két fogalmat egymás mellett szerepeltetni, mert a szavak hangulata is jelzi, hogy vajmi kevés közük van egymáshoz. Nemcsak a hozzáértők, de a közvélemény gondolkodásában is távol áll az evangélikusság a fundamentalizmustól. Nem jelenti ez azt, hogy a lutheranizmusnak ne lennének szilárd hitelvei, de ezek talaján nagy hangsúlyt kap az egyén autonómiája, felelőssége. Kékén András így fogalmazta ezt meg: a nagy dolgokban egység, a közömbös dolgokban szabadság, és mindenekfelett szeretet. A fundamentalista számára nincs közömbös dolog, nincs szabadság, mindent - az életvezetés részleteit is- szigorú szabályok határoznak meg, így azután a szeretet is hátrébb szorul a rangsorban. Béna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára említette egyik nyilatkozatában, hogy leginkább az evangélikusok partnerek a valódi ökumenizmusban. Nyitottak vagyunk a másik kegyességének, szokásainak befogadására, értékeinek tiszteletére- identitásunk megőrzése mellett. Valójában nem igazán tudom, miért kérte ifi. Fabiny Tibor professzor, hogy határozzam meg, mit értek fundamentalizmuson. Elég egyértelmű e latin eredetű fogalom tartalma. Egy értelmező szótár szerint „szélsőségesen konzervatív, mindennemű újítást, korszerűsítést elutasító felfogás, minden olyan vallási vagy eszmei irányzat, amely egy alapeszményt vagy alapokmányt túlzó, alkalmazkodást kizáró merevséggel akar érvényesíteni. Azoknak a vallási mozgalmaknak a felfogása, amelyek ragaszkodva néhány, sokszor leegyszerűsített hittételhez, az ezektől való eltérést a hitetlenség megnyilvánulásának, eretnekségnek tekintik.” Magam is korábbi reflexiómban „merev, szélsőséges álláspontot képviselődként jellemeztem a fundamentalistákat. A fundamentalista javaslatokat pedig „látszólag egyházépítő, valójában álszent javaslatoknak” minősítettem. Lényeges, hogy kizárólag egy kérdés: az egyház által létrehozott, a „házassági válást” vizsgáló, netán szankcionáló bizottság kapcsán használtam a fogalmat. Ehhez képest vitapartnerem szent hevületében általánosít, állítva, hogy szerintem aki nem így gondolkodik, mint én, az fundamentalista. Ezt kizárólag azokra értettem, akiknek a válásról nincs más mondanivalójuk, mint hogy az bűn, legfeljebb még az ítélkezés, a szankcionálás van a tarsolyukban. Persze mint minden közösségben, az evangélikus egyházban is fenyeget a fundamentalizmus, de ránk jellemző, mérsékeltebb, szelídebb formában, mint más vallási közösségekben. Azaz nem abszolút kategória ez minálunk, inkább egyfajta veszély, mint minden szélsőség. A túlbuzgóság többnyire belső bizonytalanságot takar. Személyes megszólíttatásom talán feljogosít bizonyos szubjektivitásra. Annál inkább, mert a 20. század negyvenes éveinek végén, ötvenes éveinek elején átélt ébredési mozgalom az evangélikus evan- gélizáció irányzatával, Csepregi Bélával - itt persze az ő nevével együtt felsorolható lenne az akkori idők egész kiváló evangélizátorgárdája - egy cseppet sem volt fundamentalista, a határozott, megtérésre hívó evangélium mindig az egyház tanításának a keretei között hangzott. Aki átélte ezt az akár pietista mozgalomnak minősíthető ébredést, az pontosan tudja, hogy ennek az atmoszférája éppenséggel igen távol volt mindenfajta fundamentalizmustól. Megértem, hogy vannak, akik szeretnének ma hasonló ébredést, és ezért akár csapdába is esnek, túlhangsúlyozva a formai kegyességi jeleket, szokásokat, lecsapva bármilyen látszólagos lazaságra, legyen szó bármilyen etikai problémáról. Magam az egyházban is a pluralizmus híveként tág határok között elfogadok, tiszteletben tartok különböző kegyességi irányzatokat. Bár be kell vallanom, hogy ízlésemtől távol áll a túlzott befelé fordulás, a zárt közösségi gondolkodás; az például, hogy csak a hozzánk közelieket hívjuk meg előadónak alkalmainkra. Ez azonban nem fundamentalizmus, legfeljebb a veszélyét villantja fel. Tizennégy-tizenöt évesek voltunk, konfirmációnk után jártunk a Deák téri ifjúságba. Kékén András tartotta az áhítatot. A keskeny és a széles útról szólt. Többek között ezt mondta: „Minden ember a maga keskeny útján törekszik az Istenhez.” Barátom, aki később lelkész lett, odasúgta nekem: „Hogy mondhat ilyet Bandi bácsi, hiszen csak egy keskeny út van.” Utóbb úgy emlékeztem erre, hogy ekkor legyintett meg személyesen először a jámbor evangélikus fundamentalizmus. Másik, szintén lelkészemmel kapcsolatos emlékem. Néhányan rendszeresen látogattuk Kékén Andrást a lakásán, 1949-es felfüggesztését követően. Egy alkalommal a verbális inspiráció, a Szentírás szó szerinti, betű szerinti követésének kérdése volt a téma. Itt is egy, később a lelkészi pályát választó barátom volt aktív. Rövidítendő a vitát, tisztázandó a helyzetet, rátette a kezét a Bibliára, és ünnepélyes hangon így szólt: „Én mindazt, ami ebben a könyvben le van írva, szó szerint hiszem, vallom.” Bandi bácsi elmosolyodott, könnyedén megsimogatta a szent könyvet, és csak ennyit mondott: „Én nem.” Tipikus - itt sem használnám a „fundamentalista” jelzőt - kegyességi magatartás, némileg szélsőséges, hogy szinte mágikusan vonatkoztatunk egy-egy textust, útmutató igét valamilyen aktuális feladatra. Szép ellenpélda az EvÉlet Heti útravaló rovata. Szintén vitatható gyakorlat egy-egy igét az egykori kontextusból kiragadva összefüggésbe hozni egy-egy mai problémával; így a válásról szóló vitában az „amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza” jézust mondatot ebben a vonatkozásban abszolutizálni. Enyhén szólva túlzás ezzel bizonyítani, hogy a válás bűn. Jézus ezt a farizeusokkal való vitában mintegy főszabályként mondta, nem a mózesi törvény által szabályozott válás ellen, hanem a házasság mellett, elutasítva a kérdezők indulatát. Képtelenség lenne Jézust bűnpártolással vádolni, mert megvédte a bűnös asszonyt, mondván: „Aki bűntelen köz öletek, az vessen rá először követ." (Jn 8,7) Ez a mondás is az adott kontextusban értelmezhető helyesen, a bűnbánatról és a bűnbocsánatról szólva. Szólnom kell a leginkább politikai fundamentalizmusnak nevezhető, súlyosan kártékony és sajnos igen gyakori jelenségről. Az iszlám fundamentalizmus, az önpusztító terrorista akciók a legszomorúbb példák erre. De lényegesen enyhébb formában a keresztény vallásokban, illetve egyházakban is megfigyelhető, tetten érhető ez a veszély. Arról van szó, amikor saját politikai meggyőződésüket, pártpolitikai rokonszen- vüket az emberek összekapcsolják vallásukkal, mintegy hitbeli kérdésnek is tartva a politikai szimpátiát. Nagyobb baj, hogy a politikailag másként gondolkodókat olykor inkább kizárnák az egyházból, mint az ateistákat, akik amúgy sem akarnak egyháztagok lenni. Végül talán a legmegrázóbb, mindenesetre nagy hatású olvasmányélményemről, ami a fundamentalizmust illeti: Somerset Maugham Eső című elbeszéléséről. A prostituálttal való találkozást - a kudarcba fulladt térítési kísérletet és a botlást - követően öngyilkosságot elkövető lelkész esete a fundamentalizmus zsákutca voltára figyelmeztet. De arra is, hogy szeretni, segíteni, megérteni, sajátos módon lelkigondozni szükséges túlbuzgó testvéreinket, mert szélsőséges álláspontjuk, magatartásuk mögött gyakran korábbi sérülések, bizonytalanságok rejlenek Egyikünk sincs abban a helyzetben, hogy kioktassa, minősítse a másikat, saját álláspontját tartva az egyedül üdvözítőnek. Szabad szeretnünk egymást. A szerző egyházunk országos felügyelője Mit tekint a katolikus egyház fundamentalizmusnak? RAJ TAMÁS FŐRABBI: A fundamentalizmusról KRÁNITZ MIHÁLY: A római katolikus egyházban általában azokat a csekély számú keresztényeket nevezik fundamentalistáknak vagy integ- ralistáknak, akik a Szentírás szó szerinti értelmezéséhez, illetve a II. vatikáni zsinat előtti, a modem világgal szemben elutasító magatartáshoz ragaszkodnak. Korábban a 19. század második felétől volt jelentős ez az irányzat - a történetkritikai értelmezésre és a természettudományok előretörésére reagálva de valójában ez a felfogás a gyökere nagyon sok mai, mil- lenarista jellegű tanításnak is. A Szentírás fundamentalista felfogása kevés teret enged az ökumenikus és a vallásközi párbeszédnek. Amikor Amszterdamban létrejött az Egyházak Ökumenikus Tanácsa (1948), a fundamentalista mozgalmak „ellentanácsot” hoztak létre (International Council of Christian Churches), mely kifogásolta a modernista, kommunistabarát, pacifista és „túlzottan katolikus” beállítottságot az új ökumenikus világszervezetben. A fundamentalizmus mint mozgalom a 20. század folyamán nem más, mint egy kritikai reakció a katolikus egyházban a modernizmus által kiváltott hatásra, mely a szilárd, hagyományos meggyőződést kérdőjelezte meg. Ma sokan a modern nyugati társadalom erkölcsi káoszából menekülve találnak biztos menedéket az egyértelmű, világos tanításban, mely a Szentírásra mint abszolút és tévedhetetlen alapra (fundamentum) épül, hangoztatva a II. vatikáni zsinat előtti pápák és a tanítóhivatal tekintélyét (például Marcel Lefebvre esete). Mivel a szavak mögött rejlő közvetlen értelemmel nem foglalkoznak, ellenségesek azzal a felfogással, mely az értelem és a tudományos kritika szerepét is elfogadhatónak tartja (Dei Verbum 12; Gaudium et spes 62 - Dokumentumok a II. vatikáni zsinaton). 2006 márciusában háromnapos tanácskozás során foglalkoztak Rómában a fundamentalizmus témájával a Justitia et Pax Pápai Tanács és a Nemzetközi Jacques Maritain Intézet szervezésében. Renato Raffaele Martino bíboros, a pápai tanács elnöke fejtette ki a katolikus álláspontot. A vallásoknak két szélsőséget kell elkerülniük: a laikus fundamentalizmust, mely minden vallási megnyilvánulást a magánszférába kíván szorítani a közéletből, valamint a vallási fundamentalizmust is, mely a társadalmi fórumok elfoglalását tűzi ki célul anélkül, hogy a laikusság keresztény szempontját figyelembe venné, mely magába foglalja a „vallásszabadsághoz” való jogot. A szerző teológusprofesszor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese A történelmi hullámelmélet szerint az emberiség történetében forradalmi és nem forradalmi (konzervatív) korszakok váltják egymást. S ha így vesszük, jelenleg egy konzervatív korszak csúcspontjának (vagy mélypontjának) közelében járunk. Ilyenkor - ahogy az már lenni szokott - a hagyományosan konzervatív erők radikalizálódhatnak, vallási téren ezt a fundamentalizmus megerősödése jellemzi. Másrészt a potenciális forradalmi erők, kilátástalanságukat érezve, ugyancsak radikalizálódni szoktak. így történt ez a 19. század végén az úgynevezett anarchizmus megjelenésével. Napjainkban ezt az anarchista álláspontot a még veszélyesebb terrorizmus váltotta fel, és sajnos, mint tapasztaljuk, arra is akad példa, hogy a terrorizmus a fundamentális gondolkodással párosodjék... A konzervatív vagy a modem gondolkodást nem lehet, nem is szabad önmagában megítélni. Minden attól függ, mit szeretnénk konzerválni: régi, valós érté- keket-e, avagy elavult, a fejlődést akadályozó tényezőket? Mit szeretnénk modernizálni, modem, az ember jólétét segítő eszközöket, módszereket kívánunk-e bevezetni, avagy régi, örök érvényű értékeket vetnénk-e sutba velük? A Biblia szerint Isten az embernek szabad akaratot adott, s reá bízta a teremtett világ sorsát: „Az életet és a halált adtam eléd, az áldást és az átkot, de te válaszd az életet.” (Mózes 5. könyve, 30. fejezet 19. vers) A fundamentum alapot jelent, s ez az alap nem a mi (bármilyen erős) hitünk kell legyen, hanem - legalábbis a Szentírás talaján álló világvallások számára - az nem lehet más, mint a Bibiiá szent és pontosan értelmezett szövege. Ha eltérünk ettől, ha csak a vallási szabályok szövevényét, ha csak a külsőségeket tekintjük fontosaknak, ha a magunk hitét másokra akarjuk erőszakolni, ha a magunk vélt igazát tűzzel-vassal szeretnénk megvalósítani, akkor vagyunk mai értelemben vett fundamentalisták. Sajnos erre a gondolkodásmódra minden egyes vallás körében találunk példát, így a zsidó vallásosságban is. Elég legyen a tragikus Rabin-gyilkosságra utalnunk... A szerző főrabbi
