Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-01-29 / 5. szám

4 20o6. január 29. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Élet3 „Isten felekezetközi fullajtárja vagyok” Balczó András hűségnyilatkozata a pusztaszabolcsi katolikusoknál A többszörös olimpiai és világbajnok sportoló előadásában arról a hűségről beszélt, amellyel Isten iránt kell viseltet­nünk különálló személyenként és nem­zetként egyaránt, hiszen a végítéletkor nemcsak az egyes emberek, hanem vala­mennyi nemzet is megmérettetik majd. Aggodalommal töltötte el őt, hogy a köztársasági elnök újévi köszöntőjének háttérdíszletéből eltávolították a ma­gyar zászlót; valamint a liberális abor­tusztörvények okozta „szellemi kataszt­rófa” ellen is felemelte a hangját. A szel­lemi után sorsszerűén következő fizikai katasztrófára példaként a Srí Lankán pusztító cunamit hozta fel: a szigetet pont akkor érte a csapás, amikor a val­lásgyakorlásukban korlátozott kereszté­nyek a hegyek közé vonultak Krisztus születését ünnepelni, és csodák csodájá­ra a keresztény templomokat elkerülte a pusztítás. A személyes hűségről Balczó András elmondta, hogy az egyes embereknek ellen kell állniuk a sátáni erők mesterke­désének, de nem azoknak a fegyvereivel és módszereivel, mert akkor hozzájuk hasonlókká, Isten számára pedig ha­szontalanná válnak. A csalás, a korrup­ció, a hátrányos megkülönböztetés el­len fel kell szólalni, mint ahogyan az egyházi vezetők tették azt az egyházi is­kolák támogatása körüli helyzet vagy legutóbb egy parlamenti párt óriáspla­kátkampánya kapcsán. A megalkuvás ugyanis nem keresztényi tett. O maga akkor jutott hitre, amikor lelkész édesapjának a halálhírét meg­kapta. Addig úgy gondolta, hogy Istent csak „bizonyos idős emberek találták ki”, de egy pillanat elég volt ahhoz, hogy tudatára jöjjön Isten létezésének. És azóta ez az istentudat irányítja az életét. A kimagasló eredményeket fel­mutató sportoló évekig dolgozott ló­trénerként is, de az elnyomó rendszer­rel soha nem alkudott meg. így hatvan­nyolc évesen - kellő élettapasztalattal a háta mögött - annak a páli kijelentés­nek az igazát erősítette meg, mely sze­rint Isten nem rak ránk erőnkön felüli terhet. Balczó András bizonyságtétele után a gyülekezet elmondta az Apostoli hitval­lást, majd a liturgia végén a hívek a Him­nuszt is elénekelték. Az alkalom ezután a nemrég épült gyülekezeti házban folyta­tódott, ahol szeretetvendégség kereté­ben beszélgethettek a vendéggel és fele­ségével. Ennek révén személyes hitük­ben erősödhettek a pusztaszabolcsi egy­házközség tagjai. ■ - NOTABENE­Szent vagy Jó hangulatú beszélgetés alakult ki a Farkasréti ökumenikus esték elnevezésű soro­zat keretében rendezett alkalmon, január 9-én a Budapest XI. kerület, Német­völgyi út 138. alatti közös evangélikus-református templom közösségi termé­ben, Szeverényi János evangélikus lelkész Megújulási mozgalmak a kereszténységben cí­mű előadása után. Mivel ki-ki a saját ízlése szerint foglalhatta össze az elhangzottakat, ezért én a „Szent vagy bűnös-e az egyház?” címet adtam a hallottaknak. Természetesen előbb tisztázni kellett, hogy mit értünk egyházon. Ezt könnyen meghatároztuk: a Jézus Krisztust követők közösségét. Bár azt tudjuk, hogy a követés nemcsak ha­tározott, hanem tétova és botladozó is lehet. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a Krisztust követők szentek-e vagy bűnösök, akkor már könnyebb választ adni. Az emberi természet alapvetően szeplős - valljuk mindnyájan, de nemcsak valljuk, hanem tapasztaljuk is. Ezért írhatta meg Hans Küng professzor az egyház történetét úgy, mint a botrányok történetét (bár az nem derült ki a beszélgetésből, hogy a professzor élete a körülötte élők szerint követendő-e, vagy sem). Másrészt - ha Krisztus műve nem vallott csődöt - a kö­vetők között minden időben sokan lehettek olyanok, akiket a Mester igaz embe­reknek fogadott el. A fenti kérdésre a választ tehát aszerint adhatjuk meg, hogy az egyház melyik részét vizsgálgatjuk. Példaértékű embereket azért szoktak keresni, hogy kövessék őket. Bűnösöket viszont nem feltétlenül csak azért, hogy a hasonló buktatókat elkerüljék. Az evangéliumi farizeus sem azért emlegette a vámost, hogy ne a rossz példát köves­se, hanem azért, hogy magát felmagasztalja. A felvetett kérdésre tehát úgy is lehet választ adni, hogy az egyház ugyan szent, de én bűnös vagyok. Ennek a megállapításnak csak pozitív lehet a hozadéka. ■ Dr. Frivaldszky Sándor A Pusztaszabolcs településnév lapunk olvasói közül azoknak lehet ismerős, akik a pécsi vasúti szárnyvonalon köz­lekednek, hiszen a település vasúti cso­mópont, illetve átszállóhely. A nem túl népes katolikus gyülekezeten kívül mindössze némi református szórvány él itt. A nagyközség katolikus hívei a ki­lencvenes évek közepén értesültek templomuk különlegességéről: a máso­dik világháború idején vásárolt orgoná­juk az eredeti állapotban fennmaradt legrégebbi kétmanuálos barokk hang­szer Magyarországon. Az elmúlt vasárnapon az ünnepi mi­sék alkalmával megszokott telt ház vár­ta, hogy meghallgassa - Baltási Nándor plébános szentbeszéde helyett - az öku­menikus imahét zárónapjára meghívott Balczó András bizonyságtételét. A vendég pedig nyíltan vállalta ökumenikusságát: személyében olyan evangélikus papgye­rekkel találkozhattak a jelenlévők, aki­nek katolikus a felesége, de mindketten a közeli református templomba járnak - „nem mintha a közös nevező hiányoz­na, pusztán csak azért, mert ott jó igehir­detést lehet hallani”. Balczó az ökumené jelentőségét hangsúlyozta akkor is, ami­kor elmesélte, hogy számára a főként katolikus szokásnak tekintett keresztve­tés napi rutin, minden reggel ébredés után „bejelentkezik” Istenhez, és nem lé­tezhet olyan teológiai állásfoglalás, amely őt elválaszthatná feleségétől, Mó­nikától, akivel tizenkét gyermeket nevel­Balczó András pusztaszabolcsi vendéglátójával, Baltási Nándorral beszélget KÉSZÜLÜNK A NŐK 2006. ÉVI VILÁGIMANAPJÁRA - BEKÖSZÖNTŐ Cioantns ptóljB O T s W 1} Molepolo % V- ff inhamba r JOHANNE: PUTOd-j JFÖLD ■nar.iim Qtynéu hNfcaiti tasrítsrtttrrg Pori Etttabetft „Az idők jelei” Távoli, ismeretlen világba hívogatjuk ebben az esztendőben a március 3-án esedékes női világimanap résztvevőit: az idei ünnepet a Dél-afrikai Köztársaság asszonyai rendezik. Az erre előkészítő cikkeknek - a köszöntésük átadásán kí­vül - az ország népének és egyházainak bemutatása is feladatuk. Megvallom, mi­előtt vállalkoztam volna arra, hogy má­sokat „tanítsak” Dél-Afrikáról, sokat kel­lett tanulnom erről a számomra is isme­retlen, idegen világról, életformáról, gondolkodásmódról. Az egyik felfedezésem az volt, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be az afrikai emberek életében az egyszerű közmondások. Átszövik gondolkodásu­kat, életüket, beszédüket, sőt még igehir­detéseiket is. Kevés szóval, magyarázko­dás nélkül kézzelfogható és könnyen ért­hető igazságokat mondanak el. Előfordul, hogy amikor a lelkész igehirdetés közben elkezd egy közmondást, a gyülekezet kó­rusban folytatja. Ez az oka annak, hogy bevezető írásom voltaképpen két köz­mondásra épül. Az ott lakók jól ismerik e bölcsességeket, hiszen nemzedékről nemzedékre adták át egymásnak. ,A sima tavakból is krokodilok leskelőá- nek." 1994, az apartheid összeomlása óta elcsendesült Dél-Afrika viharos „víztük­re". Megszűntek a zavargások, tünteté­sek, kegyetlen harcok, és új, demokrati­MMB Port Noitmh\ Bímrton »0 4,-f &■ f y f*oa Shnfpstonts yfijJmjata $ Town CAPE TOWN . + i kus állam született Nelson Mandela állam­fő vezetésével. A törvényes választások után a különböző fajú, bőrszínű népek viszonylagos békében élnek az ország­ban. De mi van a „sima” felszín alatt? Be- gyógyultak-e a sebek? Nem fenyegetik-e az országot más, újabb veszélyek? Azt szeretném, ha e kérdésekre az előkészí­tők során együtt keresnénk a válaszokat, hogy ez az ismeretlen, távoli ország kö­zelebb kerüljön hozzánk. „Falak helyett jobb hidakat építeni” - ezzel a közmondással zárom beköszöntő so­raimat, mely hazánkban is megszívle­lendő lenne... Kezdjük meg együtt „híd­építő” munkánkat - Dél-Afrika és Ma­gyarország között! ■ Keveháziné Czégényi Klára Búcsú egy igaz ökumenikus testvértől A különböző keresztény egyházak öku­menikus testvériséget és egységet kere­ső, minden évben megismétlődő öku­menikus imahetének negyedik napján búcsúztunk el D. dr. Berki Feríz ortodox protopresbitertől. Feríz atya a Magyar Ortodox Egyházmegye esperes-admi­nisztrátora, a budapesti Nagyboldog­asszony Magyar Ortodox Egyházközség vezető lelkésze volt. Berki Feríz 1917. december i-jén szüle­tett. Teológiai tanulmányait Görögor­szágban, Athénban végezte. Doktori fo­kozatot az eperjesi ortodox teológián szerzett, az Orosz Ortodox Egyház za- gorszki teológiai akadémiája pedig tisz­teletbeli doktori címmel tüntette ki. Közvetlenül a második világháború befejezése után a budapesti görög orto­dox (akkoriban még úgy mondtuk: „gö­rögkeleti”) gyülekezet lelkésze lett, majd nemsokára az egész Magyar Ortodox Egyházmegye vezetője. Első és legfonto­sabb feladata az volt, hogy egyháza gö­rög nyelvű szertartásrendjét lefordítsa magyar nyelvre. Az ortodox vallású görögök évszáza­dokkal ezelőtt a törökök előrenyomulá­sa elől menekültek Magyarországra. Legnagyobb részük elmagyarosodott, és a törökök Görögországból való kiűzése után is hazánkban maradt. Mivel az or­todox keleti egyházakban kezdettől fog­va az volt a szokás, hogy az istentisztelet nyelve a nép nyelve legyen, a szertartás­könyvet, a Liturgikont magyarra kellett fordítani. Berki Feríznek ez kitűnően si­került; azt lehet mondani, hogy a „ma­gyar Liturgikon” nyelve szinte veretes magyar. Tekintettel arra, hogy a világ ortodox egyházainak többsége belépett a máso­dik világháború után alakult Egyházak Világtanácsába, a Magyar Ortodox Egy­ház is tagja lett a Magyarországi Egyhá­zak Ökumenikus Tanácsának. Ennek megfelelően Berki Feríz is bekapcsoló­dott a magyarországi ökumené munká­jába, vezetésébe. Nemcsak azáltal, hogy egyházát képviselve részt vett az ökume­nikus alkalmakon, hanem mert hozzá­szólásaival, előadásaival, á Theologiai Szemlében vagy a Lelkipásztorban közölt cikkeivel is gazdagította a magyarországi kereszténység sokszínűségét és egységét. Nekem személy szerint különösen is sok alkalmam volt megtapasztalni Berki Feríz ökumenikus testvéri szeretetét. Amikor Ordass püspök felkérésére az or­todox egyházakkal kezdtem foglalkoz­ni, sok jó tanácsot, eligazítást és forrás­anyagot kaptam tőle munkám elkezdé­séhez és végzéséhez. Teológiai akadémi­ánk Berki Ferízt kérte fel az Orosz Orto­dox Egyház életéréről és történetéről írt doktori disszertációm értékelésére is. Amikor a teológián ökumenikus egy­házismereti előadásaim során az orto­dox egyházakhoz értem, hallgatóimat rendszerint elvittem Ferízék templomá­ba, ahol ő nagy szeretettel fogadott ben­nünket, és a templom bemutatása során sok fontos dolgot mondott el az orto­dox egyházakról. Berki Ferízt türelemmel viselt hosszas betegség után hívta haza az élet és a ha­lál Ura. Január 18-án délelőtt búcsúztunk tőle a Nagyboldogasszony magyar orto­dox székesegyházban megtartott liturgi­kus istentisztelet és temetési szertartás keretében. Az alkalmon az ökumenében részt vevő valamennyi egyház képvisel­tette magát. A szertartásban a jelen lévő magyar ortodox lelkészek vettek részt. Szívet-lelket melengető hatású liturgi­kus éneklésükben - az ortodox liturgiá­ban az igehirdetés kivételével szinte alig van ének nélküli szöveg - minden olyan újszövetségi igeszakasz elhangzott, amelyben az Úr boldog örök életet ígér mindazoknak, akik hisznek benne, földi életükben vele jártak, és neki szolgáltak. A koporsót az ortodox lelkésztársak vitték ki a templomból. Elköltözött test­vérünk földi maradványait aznap dél­után a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. ■ Selmeczi JÁNOS é » »

Next

/
Thumbnails
Contents