Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-10 / 37. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. szeptember 10. 3 Csodálatos ünnep egy csodálatos gyógyulás után ► Sokak imádsága hallgattatott meg, ezért különösen is hálatelt szívvel ünnepeltek a marcalgergelyi evangélikusok lelkészük - Szabóné Nyit- rai Márta - beiktatásán. Néhány hónappal ezelőtt ugyanis a lelkésznő súlyos betegsége miatt érkeztek az imádságkérő telefonhívások. Aztán jött a gyógyulás híre. Erre utalt ünnepi köszöntőjében Ördög Endre, a Veszprémi Egyházmegye esperese is, amikor szeptember 2-án beiktatta hivatalába a gyülekezet meghívott és megválasztott lelkészét. A beledi születésű Szabóné Nyitrai Mártát és férjét, Szabó Ferencet 2003. július 5- én avatta lelkésszé Bakonycsemyén - a férj gyülekezetében - Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke. Ezután Márta a Marcal- gergelyi-Szergényi Evangélikus Egyház- községben kezdte meg segédlelkészi szolgálatát. Kisgyermekük születése után édesanyai hivatásának élt, majd a közelmúltban az egyházközség közgyűlése úgy döntött, hogy meghívja és megválasztja lelkipásztorának. Az iktatási istentiszteletre Ittzés János püspököt kérték fel igehirdetőnek, aki Ézs 40, 30-31 alapján hangsúlyozta, hogy ez az ünnep ugyan személyes ügy a beiktatandó lelkész számára, ilyenkor mégis mindnyájunkat keres Isten igéje. A beiktatott lelkész 2Tim 4,i7a.i8b alapján személyesen bizonyságot tett arról, hogy az Úr mellé állt, megerősítette, hogy általa legyen teljessé az ige hirdetése. Mert övé a dicsőség örökkön-örökké. Egy történettel kezdte igehirdetését, mely egy családról szól, ahol az édesanya Gyúrdtz püspök unokahúga, az ő dédnagyanyja volt. Kisfiát - a lelkésznő nagyapját - papnak szánták. A körülmények akkor ennek megvalósulását nem tették lehetővé, így amikor Nyitrai Márta lelkész lett, tulajdonképpen egy százéves álom valósult meg. A kezdeti kérdések után már több alkalommal megajándékozta őt Isten annak bizonyságával, hogy jó helyen van. O továbbra is azt szeretné hirdetni a marcalgergelyi gyülekezet tagjainak, hogy az Úr mellettünk áll, -megerősít minket, mert üdvösségre vezető célja van az életünkkel. ■ Menyes Gyula Épületszint-szentelés - egyenes adásban ► Tíz lakóegységgel, két vendégszobával, közösségi helyiséggel, valamint kápolnával bővült a soproni evangélikus gyülekezet nyugdíjasháza. Az eredetileg is így tervezett épület újonnan beépített, legfelső szintjét Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte fel szeptember első vasárnapjának délutánján. Az ünnepi alkalom érdekessége volt, hogy a ház beteg lakói - egy új, zárt televízióhálózaton keresztül - akár a szobájukból is résztvevői lehettek az istentiszteletnek (fotó az i. oldalon). Amint lapunkban korábban már hírt adtunk róla, a soproni gyülekezet nyugdíjasháza 2004. április 30-án lett felszentelve. Akkor a legfelső szint beépítéséhez nem állt rendelkezésre megfelelő pénzösszeg. Viszont sokan szerettek volna bekerülni az otthonba, hosszú várólista alakult ki, ezért az intézmény vezetősége úgy dörjtött, hogy minél hamarabb be kell fejezni a beépítést. 2005 nyarán végül megkapták az építési engedélyt, majd ősszel el is kezdték a munkálatokat. Az új kápolnában tartott istentiszteleten Ittzés János püspök Ézs 42,3 alapján prédikált. Elmondta, hogy a Jézus köré szerveződő, szolgáló közösségben otthona van az embernek. A diakóniai munkában a legfőbb hatalom nem a pénzé, hanem Jézusé. Ugyanakkor ma sokan azon fáradoznak, hogy elűzzék Jézust, mert nem illik ebbe a világba. Őt, aki a megrepedt nádat nem töri el, és a füstölgő mécsest nem oltja ki. A megrepedt nád már nem erős, és nem tud hajladozni az „aktuális szélben”. A füstölgő mécses azokat jelképezi, akiket mások „leírtak”, akik másoknak terhet jelentenek, de akik Jézusban mégis kegyelmet nyertek. „Mert az ő szívében nem pattan ° el a nádszál, és nem alszik ki a mécses. Ő megőrzi, megtartja a benne bízókat” - zárta igehirdetését a püspök. Mihátcsi Lajos, a nyugdíjasház igazgató lelkésze az istentisztelet utáni beszámolójában megköszönte azon lakók türelmét, akiknek a feje fölött folytak a munkálatok. Összesen negyvenöt lakóegysége lett az intézménynek, amelyben ötve- nen találtak otthonra. Mihácsi Lajos hozzátette, hogy nagyon jó közösség él a nyugdíjasházban. Az istentiszteletekre házon kívülieket is várnak. Merész álmuk még - fejtette ki az igazgató lelkész -, hogy valamikor a kápolnában egy hagyományos sípos orgona is megszólaljon majd. Gondoltak azokra is, akik a házba beköltözve nélkülözik a harang szavát. Mihácsi Lajos kérte a jelenlévőket, hogy aki tud eladó vagy használaton kívüli harangról, szóljon, mert náluk az is otthonra lelhetne - a megszépült parkban egy haranglábon. Végül az igazgató lelkész elmondta, hogy új konyhájukat vállalkozó üzemelteti, így naponta kétféle ételsorból választhatnak a lakók. Országunkban jelenleg a megszorítások időszakát éljük; igaz ez a szociális ellátás területén is. Bizonytalanságban még tervezni is nehéz, de ők az Úrban bízó szívvel néznek előre, nyugdíjasházuk közeli és távoli jövőjére. ■ -MENYESwaisummsmma Újra szól „a hősök harangja” ► Az elmúlt év nyarának elején Gálos Ernő, a soproni gyülekezet másodfelügyelője azzal a riasztó hírrel érkezett a lelkészi hivatalba, hogy nagy baj van: megrepedt a hősök harangja, amelyre az I. világháború 216 áldozatának neve is fel van vésve. Amikor szemrevételezték a repedést, a riadalom még nagyobb lett, mert a három és fél tonnás harang szemlátomást zuhanásra kész állapotban volt. A gyülekezet példaértékű összefogásának köszönhetően azonban elhárították a bajt, kijavították a hibát; a hősök harangja újra szól, emlékeztetve a régiekre és szólítva az újakat. A megjavított harangot szeptember 3-án, vasárnap ünnepi istentiszteleten szentelte fel Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyház- kerület püspöke. Ittzés János a vasárnapra kijelölt igéről, a süketnéma meggyógyításának történetéről prédikált Mk 7,31-37 alapján. Jézus olyan embert gyógyított meg - kezdte igehirdetését a püspök -, aki kommunikációra képtelen volt, és ez az állapot mindenki számára nehéz volt. Jézus tehát a süketnéma meggyógyításával nemcsak a beteget gyógyította meg, hanem az őt körülvevő közösség is gyógyult. Sokszor ebben a mai világban is úgy élnek egymás mellett az emberek, mint a süketnémák - folytatta a püspök -, nem tudnak egymással kommunikálni, idegenek egymás számára. Családban, házasságban, generációk között, munkahelyeken, vezetők és vezetettek között, kisebb vagy nagyobb közösségekben. Ez az ige viszont azt üzeni, hogy nincs véglegesen elrontott helyzet. Van segítség Jézusban, Jézus által. Ő meggyógyítja lelki értelemben vett némaságunkat és süketségünket, megnyitja szívünket, és felfakasztja a szavakat. Nagy baj volna, ha csak a hősök harangja szólalna meg, az emberek ajka pedig néma maradna, és nem hirdetné Jézus nevének dicsőségét. Nyíljon meg tehát a szív, az ő szeretetéből szülessen a szó, hogy mindig felelősséggel szóljunk, hogy jól értsük egymást, és komolyan vegyük őt - fejezte be igehirdetését Ittzés János. Az istentisztelet után tartott díszközgyűlésen Hegedűs Attila, a soproni gyülekezet igazgató lelkésze mondott köszönetét mindazoknak, akiknek anyagi és fizikai segítsége nélkül ezt a komoly feladatot nem lehetett volna elvégezni. Mindenekelőtt Kebelei Ferencnek, a gyülekezet volt felügyelőjének, Gálos Ernő másodfelügyelőnek, aki a munkálatok ideje alatt szinte csak enni és aludni jött le a toronyból, valamint Varga Jenő jelenlegi felügyelőnek, aki teljes erőbedobással segített befejezni a nagy munkát. Jelentős anyagi segítséget adott a több mint háromszázötven gyülekezeti tagon kívül Sopron város önkormányzata, a finnországi seinájoki testvérgyülekezet, továbbá Horváth István Miklós tanár, aki sorszámozott grafikáit ajánlotta fel téglajegyként. ■ Kiss Miklós Akinek ereje engedte, az az istentisztelet végén a toronyban is megtekinthette a harangot Ki akar még tanulni? Ki tud még tanítani? ► Szeptember elején nem árt szembesülnünk a fenti két súlyos kérdéssel, amelyre a Déli Egyházkerület munkaévkezdő lelkészkonferenciája kereste a választ. A tavalyi találkozón igehirdetői szolgálatunk megújulásának lehetőségeit kutattuk, az idén tanítói munkánk esélyeit vizsgáltuk meg. Tekintettel arra, hogy ma hazánkban szinte mindenkit érint a tanítás, illetve a tanulás problematikája, szeretném megosztani a révfülöpi oktatási központban felvetett kérdések és a formálódó válaszok tanulságait. Taníthatók-e a tanítók? Manapság ez a kérdés talán csak lelkészi körökben tehető fel, hiszen minden más szakmában és hivatásban evidencia, hogy a továbbképzés nem fakultatív szabadidős program, hanem a munka szerves része. Az élethosszig tartó tanulás éppúgy szolgálja a ránk bízottak érdekét, mint saját személyes gazdagodásunkat. Csak így kerülhetjük el a fásult rutin, a kiüresedés, a kiégés veszélyét. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Tanszékének tanára provokatív témafelvezető előadásában tette világossá, hogy csak az tud tanítani, aki maga is tanul. Ez a feltétele annak, hogy katechetikai szolgálatunk motivált, rendszeres, igényes teológiai munka legyen. Sarkosan fogalmazva: magvetés, nem pedig favágás... Teológiánk professzora óvott attól a tévhittől, hogy igényesebb tanításra csak az úgynevezett „igényesebb” gyülekezetekben van szükség. Vegyük komolyan, hogy egyre fogy azoknak a száma, akik csupán megszokásból járnak a különböző gyülekezeti alkalmakra, és egyfajta lelki-szellemi igénytelenségben akarnak megöregedni. Ahogy nem lehet csupán rutinból prédikálni, úgy tanítani sem szabad ily módon. Igaz, hogy a tananyag lényegi tartalma az egyházban kétezer éve ugyanaz, de a környezet, a megközelítés, a figyelemfelkeltés, az átadás formája és lehetősége állandóan változik. Szembesüljünk a nem könnyű feladattal: mindig ugyanazt kell másként, korszerű eszközökkel közvetítenünk a reánk bízottaknak. Ehhez a „máskénthez” kaptunk bőségesen muníciót a különböző előadások, forgószínpadszerűen felkínált módszertani munkacsoportok segítségével. így került elő a differenciált oktatás problematikája és az úgynevezett projektmódÉGTÁJOLÓ szer Szűcs Petra hittantanár jóvoltából. Lacknemé Puskás Sárától a legkisebbek közötti tanítói munkához kaptunk ötleteket. Szabóné Mátrai Marianna a vitát mint eleven hittanórai módszert „próbálta ki” rajtunk, illetve velünk. Mesterházy Balázs iskolalelkésztől szövegfeldolgozási technikákat tanulhattunk. Az előadások és a kiosztott segédanyagok többsége elérhető a déli kerület honlapján: http://del. lutheran.hu. Hogyan építkezünk? A katechetikai továbbképzés mellett nagyon fontos volt ebben a két napban a közösségépítés, hiszen erre is nagy szükségünk van, és bizony ezt is tanulnunk kell. Ennek érdekében a legkülönbözőbb eszközöket vetettük be a közös énekléstől és játéktól kezdve a táncházon keresztül az elmaradhatatlan csaba- ikolbász-sütésig (hála Kutyej Pál Albert- nek...). Benkóczy Péter, a szarvasi népfőiskola lelkésze megdöbbentően tanulságos önismereti játékkal lepett meg minket az első este: fejenként négy-négy építőkockából gazdálkodva, közösen kellett felépítenünk egy várat az adott asztallap felületére. Bizony, ami „felépült”, aligha nevezhető oltalmat adó „erős várnak”. Inkább korkép, netán kórkép. (Az építményünkről készült fotó megtekinthető honlapunkon.) Jól tükrözi, hogy mi, lelkészek szeretünk egyénieskedni, néha kissé szétszórtak vagyunk, nem figyelünk eléggé egymásra, a közös feladatra és a realitásokra. Természetesen akadtak pozitívabb elemzők is, akik szerint a sajátos építmény sokszínűséget és kreativitást mutat... A szálak összefutnak A konferencia befejező istentisztelete - „A háló, amely összeköt minket” mottóval - sajátos modellt kínált a tanévkezdésre, közös indulásunk, összetartozásunk szimbolikus demonstrálására. Technikai előfeltétele csupán fejenként két darab, ötven centiméter hosszú fonál. A hálócsomózó liturgia szövege pedig a következő lehet: „Az a háló, amely valamennyiünket összeköt, és amelyet mindannyian szövünk - láthatatlan. Ma szeretnénk láthatóvá tenni. Először is nézzünk körül! Ki ül mellettem, mögöttem, előttem? Nézzünk rá a szomszédainkra, és köszöntsük őket! Fogjuk a két fonalat, és középen kössük össze őket! Kereszt formálódott a fonalakból... Nézd meg az előtted és a mögötted ülőt, és kösd össze a fonaladat az ő fonalával. Majd tedd ugyanezt a melletted ülő szomszédokkal - és a háló összeállt! Emeljük föl a hálót magasan a fejünk fölé!” Adja Isten, hogy az induló tanévben mi, tanítók és tanulók össze tudjunk így kapcsolódni, és láthatóvá tudjuk tenni a vonzó krisztusi közösséget! Tudjunk a Mester tanítványaiként, fölfelé és egymásra is figyelve épülni és építeni. így növekedjünk együtt hitben és tudásban, szeretetben és reménységben. Veni Sancte Spiritus! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület FOTÓ: MENYES GYULA
