Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-08-20 / 34-35. szám

‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. augusztus 20-27. *► 17 Kedves Gyerekek! Nincs új a nap alatt GYERMEKVAR ► Józsefről szóló sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk. Még most is be- küldhetitek az egyes részek után található feladatok helyes megfejtéseit, jutalmul összegyűjthetitek a szereplők papírfiguráit, melyekhez egy-egy rá­adás ruha is jár. Postacímünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Buda­pest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. 9­Amikor Júda kérlelte Józsefet, hogy ne akarja Benjámint rab­szolgává tenni, József már nem bírta tovább. Testvéreit kivéve mindenkit kiküldött a teremből, ő pedig hangos sírásra fakadt.- Én vagyok József! A testvérek rémületükben egy szót sem tudtak szólni. Hi­szen még mindig nem ismerték fel a nagy hatalmú egyiptomi uralkodóban egykor rabszolgá­nak eladott öccsüket. Ám József közelebb hívta magához őket.- Én vagyok József, a testvére­tek, akit eladtatok Egyiptomba. De emiatt ne bánkódjatok, hi­szen az Úr akarta így! Ő küldött ide engem, hogy ti életben ma­radjatok. Már két éve éhínség van, de még öt évig semmi sem fog változni. O küldött engem ide és tett a fáraó első emberévé, egész házának urává és Egyiptom uralkodójává. Siessetek, menje­tek apámhoz, hozzátok ide őt és egész háza népét! Itt fog élni, hogy elláthassam mindennel, amire csak szüksége van. Amikor a fáraó megtudta, hogy József testvérei ott vannak, azt mondta neki:- Menjenek testvéreid tüstént haza, és apáddal együtt térjenek vissza. Én pedig nekik adom Egyiptom földjének legjobb ré­szét. így is tettek. József indulás előtt minden testvérének új ruhát, ajándékokat és pénzt adott. Hazatérve elmondták Jákobnak, hogy szeretett fia él. Először nem akarta elhinni, de amikor látta az érte küldött szekeret, nagyon megörült. Összecsomagoltak, és útnak in­dultak. Jákobnak álmában megjelent az Úr, aki biztatta őt, hogy ne féljen Egyiptomba menni, mert jó dolguk lesz, és nagy néppé teszi őket ott. Ahogy közeledtek, József befogatott a kocsijába, és apja elé ment. Odaérve hozzá a nyakába borult, és örömükben sokáig sír­tak. A fáraó pedig nekik adta Gó- sen földjét. Jákob halála előtt ma­gához hívatta mindegyik fiát, és megáldotta őket. A tizenkét test­vér pedig ott élt Egyiptomban, és nagy néppé lett. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt! A megjelölt oszlop betűit összeolvasva megtudjátok, hogy mit tett Isten Jó­zseffel egész életén át. 1. Ilyen volt az első' hét tehén a fáraó álmában. 2. Ebbe az országba adták el Józsefet. 3. Ez volt Benjámin zsákjába rejtve. 4. Ez volt hét évig bő, azután szűk. 5. Ez nem volt a kútban, amikor Józse­fet beledobták, 6. Ezt vették meg a raktárakból. 7. A főpohárnok álmában ez a gyü­mölcs szerepelt. 8. Ez az állat jelent meg a fáraó ál­mában. Sajátos módot találtak a turizmus fellen­dítésére a Japán északi részén fekvő Sin- go nevű falucskában. A „nagy ötlet” egy egyszerű fatábla - a következő felirattal: „Krisztus sírja a következő keresztező­désnél balra”. Internetes beszámolók szerint évente több ezer olyan japán látogat el ide, aki hitelt ad az egyik helyi lakos szavának, miszerint ő Jézus testvérének a leszár­mazottja. Az illető egy rajzzal támasztja alá állítását, amely szerinte kétezer esz­tendős, és maga a Megváltó rajzolta. Az említett úr egy kimonót is őriz, amelyet állítólag Jézus viselt. Joggal kérdezhetnénk: hogy kerül a csizma az asztalra, azaz Krisztus Japán­ba? A helyi legenda szerint Jézus hu­szonegy éves korában érkezett Singóba, megtanult japánul, majd visszatért Júde­ába. Más források még messzebb men­nek. Ezek szerint az „igazi” Jézus nem is halt meg a kereszten, hanem testvére „he­lyettesítette” őt, így visszatérhetett Ja­pánba, ahol megszeretett és feleségül vett egy Mijukó nevű leányt, és boldo­gan élt egészen százhat éves korában be­következett haláláig. A hír olvastán az a bibliai jelenet ju­tott eszembe, amikor a sokaság a pusz­tába özönlött, hogy lássa Keresztelő Já­nost, a korabeli „szenzációt”, aki teve­szőr ruhát, dereka körül pedig bőrövet viselt, tápláléka sáska és erdei méz volt, a bűnök bocsánatát hirdette, és keresztelt a Jordánban (lásd Mt 3,4). Napjainkban nincs megtérést, új éle­tet sürgető próféta, Jézust befeketítő tö­rekvés azonban annál több. Gondolha­tunk itt a legutóbbi próbálkozásra, Dán Brown sikerkönyvére, A Da Vinci-kódra, valamint a belőle készített hollywoodi filmre. Az említett mozit nem láttam, csupán a könyvet olvastam. Számomra nem je­lentett többet egy krimielemekkel át­szőtt fikciónál; Jézus Krisztusba, Isten Fiába vetett hitemet nem ingatta meg. De álmodozásra csábított. Azóta egy ál­mot dédelgetek arról, hogy eljön az idő, amikor az emberek többsége nem a szenzációra lesz éhes, és nem azt akarja mindenáron bizonyítva látni, hogy „Jé­zus is csak ember volt”, azaz olyan, mint közülünk bárki: evett, ivott, házasodott, gyermeke született, meghalt... Álmomban ki-ki megérti, hogy ő min­denben hasonlatos volt hozzánk, kivéve a bűnt. Hiába élt itt emberként a földön, ő Isten Fia volt, aki kereszthalálával meg­békéltetett minket Istennel, elhordozta bűneink büntetését, és megszabadított bennünket a halál hatalmából. Ezért nem keressük és nem is találhatjuk meg végső nyughelyét. Mert a feltámadásról és az örök életről feltett kérdéseinkre, kétsége­inkre a választ üres sírjának bizonysága által lelhetjük meg. ■ GaZsu Segítség, megtértem! Könnyező történelem &► „Három hete adtam át az életemet az Úrnak. Szabadtéri evangélizá- ció volt a falunkban, és ahogy hall­gattam a lelkészt, úgy éreztem, hogy az igehirdetés minden szava egyenesen nekem szól. Sokszor ül­tem fásultan és értetlenül a temp- lompadban, úgyhogy tudom, hogy csoda történt velem! Az Úr kije­lentette magát nekem, azért ért­hettem meg, hogy a golgotái ke­reszt értem is állt. Mélységes szo­morúság fogott el a bűneim miatt, ugyanakkor hála töltött el Jézus iránt, hogy örök életet szerzett ne­kem. Az övé vagyok, csak nem tu­dom, most hogyan tovább.” Kedves Barnabás! „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki én hozzám jön, azt én nem küldöm el...” (Jn 6,37) - mondja életünk Ura, aki számon tart bennünket. Legyen áldott az Isten, amiért kedves le­vélíró testvéremet is új élettel ajándé­kozta meg. Most teljesen tiszta lappal in­dulhat, a régiek elmúltak, mert az Úr tel­jesen újat akar Önnel kezdeni. Amikor az ember megbánja bűneit, és hitben el­fogadja Krisztus váltságművét, akkor az Úr megajándékozza azzal az üdvbizo­nyossággal, amely kiűzi a szívéből a ha­lálfélelmet. Minden természetes élet a születéssel kezdődik. így van ez a szellemi élet terü­letén is. Aki örök életet nyert, az újon­nan született. Természetfeletti születés ez. Ahogy a megszületett csecsemő ne­vét anyakönyvbe vezetik, úgy jegyzik be az élet könyvébe Krisztus megváltottait. „...aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt íté­letre sem megy, hanem átment a halálból az életbe." (Jn 5,24) De nézzük csak, mit is csinál először egy újszülött! Sír. És de jó, hogy ezt teszi, mert ebből mindenki megtudhatja, hogy megszületett. Ezért nagyon örülök a levelének, Barnabás! Jó hallani a sírá­sát. Mától egyre több embernek kell meghallania a környezetében, hogy Ön­ben új élet van jelen! EVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix Mindenekelőtt keresse fel lelkészét, és magángyónásban tegye le bűneit. Men­jen el azokhoz is, akiket megbántott, akik ellen vétkezett. A győztes Úr Jézus oldalán semmi köze sem lehet többé a sötétséghez. Készüljön fel arra, hogy az emberek nem mindig örömmel vagy csodálkozással fogadják majd bizony­ságtételét. Gúnyolódni is fognak. Ez ne­héz próbatétel mindnyájunk számára. De Isten hatalmasan megerősít bennün­ket harcainkban: „Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a di­csőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajta­tok" (iPt 4,14) Az imádságot nagyon sokan a léleg­zetvételhez hasonlítják. Ahogy az em­ber nem élhet levegő nélkül, úgy az újjá­született ember sem élhet az Istennel va­ló imádságos beszélgetés nélkül. Lelki fejlődésünk elengedhetetlen velejárója, hogy naponta bemenjünk a csendes kamránkba, és megosszuk örömünket és bánatunkat Atyánkkal. Mai, kísérté­sekkel teli világunkban nem lehet más­ként megmaradni a keskeny ösvényen, csakis úgy, ha Istentől kérjük a vezetést. Természetes, hogy a csecsemőnek ahhoz, hogy fejlődjön, rendszeres táp­lálásra van szüksége. Ha nem kapna anyatejet vagy tápszert, bizony éhen halna. Az új ember is könnyen éhen hal­hat, ha nem jut hozzá a neki megfelelő táplálékhoz. Az új ember eledele Isten igéje. Olvassa az írást naponta! Imádsá­gos szívvel kérje az Urat, hogy fejtse meg az Ön számára mindig az aznapi igesza­kasz üzenetét. Nem elég szánkba venni a falatot, meg kell rágnunk és lenyelve meg is kell emésztenünk! Ne futólag ol­vassa az igét tehát, hanem építse be! Rendkívül fontos a gyermekek számá­ra a mozgás is. Már az egészen kicsi cse­csemő is rúgkapálva edzi izmait. Ha pe­dig a fizikai síkon fontos a test nevelése, akkor még inkább így van ez az Úrral va­ló új életben. Barnabás, „mozogjon so­kat”, azaz szolgáljon az Úrnak! Szolgálni bárhol bármivel lehet. Olyan sok beteg, magányos, reménytelen ember vár vi­gasztalást, bátorítást. Nyíljon meg a sze­me, Barnabás, és vegye észre, hogy mi­lyen sok ember jár a környezetében a szé­les úton a biztos pusztulás felé. Imádkoz­zon értük, és mutassa fel életpéldáján ke­resztül a szabadulás útvonalát számukra! Drága hely a családi közösség. Ha azt mondom, hogy otthon, melegség járja át a szívemet. Az otthon a szeretet, a megér­tés, a melegség és védettség helye. Benne rejlik az erő is a közös cselekvésre. A gyermeknek otthon és család kell ahhoz, hogy egészségesen fejlődhessen. Az újjá­született embernek ez az otthon és csa­lád a gyülekezet közössége. Valójában mindannyian Krisztus testének, az eklé­zsiának a tagjai vagyunk Isten gyermeke­iként. Bármelyik keresztény felekezethez csatlakoztunk is, mégis egyek vagyunk. Isten kihívott bennünket a világból, kihí­vott a jelenlegi gonosz időkből. Ahhoz, hogy lelkileg-szellemileg fejlődjünk, nagy szükségünk van a többi újjászületett em­berrel való közösségre, az apostoli taní­tásra, az imádkozásra és a rendszeres úr­vacsoravételre (lásd ApCsel 2,42). Barnabás, Isten megáldja az engedel­mes szívű embert. Törekedjen szemé­lyes életszentségre! Ne nézzen hátra, ne engedje, hogy érzelmei irányítsák, a korszellem vagy más emberek vélemé­nye vezesse! A világ nagy színpadán már belekezdtek az utolsó felvonásba. Tekintsen fel az Úrra, és várja őt! Az élő hitű keresztények várakozó kereszté­nyek. Jézus Krisztus pedig visszajön di­csőségben - az övéiért (lásd (n 14,2-3)! Áldáskívánással: ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szer­kesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá­rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. „Tizenöt éves voltam, amikor bekerül­tem a lágerbe. Pont annyi, mint ti” - mu­tatott rá a „brazil bácsi" csoportunk két legfiatalabb tagjára Flossenbürgben. E gyönyörű, festői szépségű, a cseh határ közelében fekvő németországi települé­sen, ahol 1938-45 között koncentrációs tábor működött, 2006 júliusának végén egy nemzetközi ifjúsági találkozó részt­vevői álltak meg „testközelben” a holo­kauszt szörnyűségei előtt. A kövek, a fák s a még mindig álló épületek - a krematórium, az őrtornyok, a bejárat épen maradt oszlopai, a fürdő falai vagy éppen a konferencián ebédlő­ként funkcionáló egykori SS-kaszinó - némán tanúskodnak közel százezer em­ber szenvedéséről. A találkozó idejére visszatérő túlélők azonban fájdalmas emlékeiket szavaikba is öntve azért em­lékeznek, hogy a fiatalok tanuljanak a múlt tragédiáiból, s egy szebb, embersé­gesebb jövőt valósítsanak meg. S teszik ezt még azon az áron is, hogy nem csu­pán a szokásos rémálomból próbálnak visszatalálni a biztonságos valósághoz reggelente, hanem a tudatos emlékezés során szinte újra át is élik, amiről beszél­nek. A vagonban töltök órák emléke, amikor sokan hiába könyörögtek vízért a fullasztó bezártságban, ma is olyan gyötrő szomjúságot ébreszt, hogy csak néhány korty és pár percnyi szünet után folytatódhat az elbeszélés. Vagy ma is SZÓSZÓRÓ Ifjúságyrovat-gazda: Győré Balázs könnyek kísérik annak a kisgyermeknek az emlékét, aki a rejtőzködés során zo­kogni kezdett a félelemtől, s ezért szülei - a rejtekhely felfedezésétől félve - egy pokrócot ráterítve próbálták tompítani a sírás hangját, de mikor elmúlt a veszély, már csak egy élettelen testet találtak a ta­karó alatt. A bácsi ránk emeli tekintetét, és így szól: „Olyan boldog vagyok, hogy ti ezeket nem láttátok, hanem igazán gyermekek, fiatalok lehettek!” A német evangélikus egyház évente megrendezi a flossenbürgi ifjúsági talál­kozót, s amíg lehet, a túlélőket is meghív­ja. Idén hazánkból kilencen élhettük át azt, hogy a történelem - iskolai tanulmá­nyokból ugyan ismert - adatai szemé­lyessé váltak. Azzal a zsidó túlélővel, aki végül csak a távoli Brazíliában tudott új életet kezdeni, azaz - ahogy magunk közt neveztük - a „brazil bácsival” való találkozást egyikünk sem felejti el. S ha ez így van, akkor valóban megtanultuk a leckét, amelyet Flossenbürgben kaptunk. ■ Hulej Enikő A magyar fiatalok -sez egyedülálló volt a találkozón - honfitársaik emlékműve előtt Radnóti- és Pilinszky-versekből, Bonhoeffer reggeli és esti imádságából, az Útmutató aznapi igéjéből és ifjúsá­gi énekekből álló külön megemlékezést tartottak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents