Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-13 / 33. szám
'Evangélikus Éltó MOZAIK 2006. augusztus 13. 11 A kicsi szép Egy valódi illegális mozgalom ► Barátainkkal, ismerőseinkkel, mint- egy nyolc-tíz családdal két és fél éve hoztuk létre a Csiperke Kört. Zavart minket, hogy a helyi gazdák tönkremennek, a boltok becsuknak, miközben a „globál” áruházban csak egyre rosszabb minőségű, agyoncsomagolt, zavaros eredetű élelmiszert lehet kapni, és mintha mindez állami közreműködéssel történne. Bennem például akkor szakadt meg valami, amikor megtudtam, hogy a barna kenyér a színezéktől barna. Pedig végül is ők soha nem állították az ellenkezőjét. Az is zavart, hogy megbízható vegyszer- mentes (bio-) terményeket gyakorlatilag csak hosszas utánajárás után, a termelőtől lehet kapni. Az alapgondolat az volt, hogy közvetlenül a helyi termelőtől, mindenki számára egyszerre (egy tételben) szerezzük be, amit lehet. Az összefogás által a mennyiség megnő, a szervezési munka megoszlik, a portéka megbízható, és végül: a kereskedői haszon és egyéb „költségek” kiesése miatt mindkét fél jó üzletet köthet. Már induláskor is voltak elképzeléseink, illetve terveink, melyekhez azóta is igyekszünk tartani magunkat. Előnyben részesítjük a régió (megye) forrásait. Itt az a döntő, hogy az adott régióban mi terem meg, minek van hagyománya. Nálunk például nincs szelídgesztenye, ezért messzebbről kell hozni. Ezenkívül a magyar családokat kedveljük a holland farmerrel szemben. Előnyben részesítjük a vegyszermentes gazdálkodást, viszont nem törődünk az ezzel kapcsolatos hivatalos tanúsítványokkal. Ez a tanúsítási rendszer gyakorlatilag nem működik - elsősorban az illetékes szervezetek hozzáállása miatt. Egyik nem főállású termelőnk például megjegyezte, hogy a biogazda-tanúsítás éves költsége meghaladná az éves árbevételét... A papírokkal szemben a kapcsolat ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla E-mail: ararat@lutheran.hu alapja a hosszú távú, kölcsönös bizalom. Mindig közvetlen és személyes kapcsolatot építünk ki minden gazdával, többször meglátogatjuk, és beszélgetünk vele. Mivel tíz család éves szükséglete már komolyabb mennyiség, a gazda tervezhet velünk, és számíthat rá, hogy amit nekünk vetett/készített/hiz- lalt, azt el is fogjuk vinni. Nem kötünk le előre árat, hanem inkább mennyiséget, mivel a termés és így az ár időjárástól és más külső hatásoktól függhet. A gazda olyan árat fog mondani, amely biztosítja tisztességes megélhetését, vagyis azt, hogy jövőre is tud vetni stb. nekünk. A kereskedő hiánya miatt az ár általában jobb, mint a piaci, de ez tulajdonképpen lényegtelen. Nem az ár alapján döntünk, mert végül is nem éhezünk, és fenntartható, valós alapokon nyugvó rendszert szeretnénk támogatni. Soha nem fogunk jogi személlyé válni, tehát nem lesz telephelyünk, jogi képviselőnk, adó- és statisztikai számunk, közgyűlési jegyzőkönyvünk, pecsétünk, könyvelőnk és adóbevallásunk. Hivatalos szempontból tulajdonképpen nem is létezünk. Maradunk inkább a fű alatt, mint a csiperke gombafonalai. Ebből következik, hogy nem pályázunk, és általában véve nem kérünk külső segítséget. A társaság tagjai között egyébként a legkülönfélébb foglalkozású emberek vannak, sőt van, aki (bio)gazdálkodik is. A tagság relatív, vannak lazán és esetileg kapcsolódó tagok is. Központ sincs, legfeljebb főkolomposok... Nem szeretnénk növekedni. Ha eljön az ideje, inkább osztódással szaporodunk. Ez már egyszer meg is történt. Ki-ki vállal egy adott irányú kapcsolattartást és az azzal kapcsolatos szervezést. Például egy család felelős az őszi almabeszerzés lebonyolításáért. Felveszi és tartja a termelővel a kapcsolatot, tájékozódik.a kínálatról, begyűjti a többiektől a rendelést, összesíti, majd kifizeti és elhozza az almát, aztán szól mindenkinek, hogy lehet érte jönni. Az alma elvitele és a rendelések összegyűjtése alkalmat ad a családok találkozására. Az is előfordult, hogy az igen jól sikerült gyűlés során végül is elfelejtettük megbeszélni azt, amiért összejöttünk. A szervezés nem sokkal több munka, mintha az illető család csak a maga számára szeretne almát venni megbízható forrásból. Viszont mivel többen vagyunk, mások mást szerveznek, és mindenki kap mindenből. A szervezés által adott ésszerű korlát a körülbelül tíz résztvevő. Annak persze nincs akadálya, hogy ki-ki a szomszédjára, rokonaira is gondoljon. A Csiperke előnyei közül mindenkit más fog meg: van, akit a közösség, van, akit az igazi étel, és van, akit éppen a jó ár. Éppen ezekből származhatnak a nehézségek is. Gondokat okozhat a több konkurens termény vagy gazda közti választás, mert mindenkinek mások a szempontjai. Ezen úgy lehet segíteni, ha ki-ki azt szervezi magának és ezáltal másoknak is, ami a szíve csücske. A Csiperke alapgondolata szinte magától értetődő, nincsen benne semmi különös, legfeljebb az, hogy együtt csináljuk. Ennek ellenére olyan forradalmi hangulata van, mintha lázadnánk valami (talán a globalizmus) ellen. Mi azonban inkább valami érdekében dolgozunk, ez pedig a vidék élete, azon belül a mi életünk harmóniája. Úgy gondoljuk, hogy hasonló szellemben bárhol bárki alapíthat Csiperke Kört (nem bejegyzett márkanév!), hiszen mindenkinek vannak jó szomszédjai, barátai, rokonai... Kalandra fel! (Név és cím a szerkesztőségben sem elérhető.) A cikk a KukaBúvár című folyóirat 2006. június 6-i számában jelent meg. EVÉL&LEVÉL & EV ÉL&LEVÉL&EVÉL & LEVÉL&EV ÉL & LEVÉL Visszatekintés a pécsi evangélikus kórus évadzáró szolgálataira Az idei évad egyházzenei szolgálatainak sorát különösen szép élményekkel zárhatta kórusunk. Június 18-ra a budapesti Deák téri evangélikus templomba kaptunk igen megtisztelő meghívást Gáncs Péter püspöktől négy frissen végzett teológushallgató lelkésszé avatására. Örömmel vállaltuk a feladatot, hiszen Tóth-Mérei Zoltánná Mónus Györgyi a pécsi gyülekezetben készült egy éven át a lelkészi szolgálatra, de közel éreztük magunkhoz a többi lelkészjelöltet: Gáncs Tamást, Szabó Andrást és Szántó Enikőt is. A következő hét végén a németországi Bautzen felé vettük utunkat az ottani gyülekezet meghívására. Örömmel, de kicsit az ismeretlen miatti szorongással készültünk erre az útra. Tudtuk, hogy a bautzeni St. Petri-székesegyházban rendszeresek az egyházzenei alkalmak. Aggódtunk, hogy vajon mi is képesek leszünk-e az ott „megszokott” színvonalat nyújtani. Isten igéjének a közvetítésén kívül szerettük volna méltón képviselni énekünkkel a híres pécsi (magyarországi) kóruskultúrát a cseh határhoz közeli, egykori NDK-s városban. Drezdát érintve érkeztünk Bautzenbe. Az ezeréves, körülbelül negyvenezer lakosú Bautzen a Spree folyó ölelésében, egy magaslaton helyezkedik el; középkori várfalaival, tornyaival csodálatos látványt nyújt az odaérkezőnek Ha viszont a város szívében, a főtéren állva nézünk körül, diszkrét barokk stílusú házak tárulnak elénk, harmonikusan kiegészülve a háború okozta „foghíjakat” pótló épületekkel. Idegenvezetőnk büszkén mutatta a várkastély bejárata felett a város magyar vonatkozású emlékét, a Mátyás királyról készült egyetlen hitelesnek tartott domborművet, mely a tartomány 1469-től 1490-ig tartó magyar fennhatóságára emlékeztet. (A szobor másolata Budapesten, a Hilton szállón látható.) Küldetésünk teljesítését a hatalmas, gótikus stílusú St. Petri-székesegyházban tartott esti zenés áhítat keretében kezdtük el. A dóm érdekessége, hogy egyaránt szolgál katolikus és evangélikus templomként. Először német barokk és romantikus mesterektől énekeltünk, valamint W. A. Mozart Laudate Dominum című művét adtuk elő kis hangszeres együttes kíséretével, kórusvezetőnk, Lovász Petemé Balázs Magdolna vezényletével. Lovász Tamás csellójátéka, majd rövid igeolvasás és közös ima után magyar szerzők műveit szólaltattuk meg - az éppen akkor zajló futball-világbajnokság ellenére népes, hálás közönség előtt. Igazán lélekemelő volt a vasárnap délelőtti istentisztelet, melyen ismét szolgálhattunk énekünkkel. Burkart Pilz esperes és Matthias Pfúnd kántor, egyházzenei igazgató figyelmességét jelzi, hogy olyan darabokat választottak közös gyülekezeti éneknek, melyek a mi énekeskönyvünkben is megtalálhatók. Emellett mindannyian kézhez kaptuk a felolvasott igék magyar fordítását. Az összetartozás érzését erősítette a közös úrvacsoravétel és az istentisztelet után az oltár előtti közös hálaadás. Időközben megfeledkeztünk az ismeretlen miatti szorongásunkról, hiszen mondhatjuk, hogy ha ősszel vagy tavasszal mi látjuk majd vendégül a baut- zenieket, már nem ismeretleneket, hanem barátokat, testvéreket üdvözölhetünk bennük. Dönszné Buvári Nóra EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL Csak a vízben tanulhatunk meg úszni- észrevételek Szeverényi János olvasói levelével kapcsolatban Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem általában a kritikát nehezményezem. A Szélrózsa lebonyolítása folyamán szervezőként is észrevettünk számos hibát, negatívumot, és az észrevételek azóta is folyamatosan érkeznek hozzánk. Ezeket szeretnénk átbeszélni, feldolgozni és figyelembe venni a következő találkozó előkészítésekor. Az első észrevételem általános jellegű. Nem egy alkalommal megfogalmaztuk már, hogy a Szélrózsa fesztivál, azaz sajátos műfaj, annak minden előnyével és veszélyével együtt. Mindez azt is jelenti, hogy nem kívánja és nem is képes pótolni a kisebb létszámú, koncentráltabb tematikájú konferenciákat, táborokat, pláne nem a rendszeres gyülekezeti életet. Az tehát a furcsa, paradox élményem, hogy míg mi, akiknek szívügyünk a Szélrózsa, nem győzzük hangsúlyozni, hogy noha kétségtelenül ez is az egyház, de semmiképpen sem azonos azzal, addig azok, akik legalábbis fenntartásokkal kezelik ezt a rendezvényt, olyan jelentőséget tulajdonítanak neki, amely révén az egyház egész hajóját képes lenne elsüllyeszteni. A Szélrózsa résztvevőinek döntő többsége funkcionáló gyülekezetekből érkezik. Ha ifjúsági órákon, istentiszteleteken, konferenciákon folyamatosan kapják az „ellenszérumot”, biztos az, hogy egy éves szinten két és fél napos rendezvény,svédasztalán” előforduló „mérgezett étel” (az Evangélikus Élet múlt heti számában megjelent olvasói levélből idézem) olyan végzetes lehet? (Ha igen, akkor már nem is csak a Szélrózsáról beszélünk.) Én is úgy gondolom, hogy a Szélrózsa alapvető feladata és értelme a jézusi evangélium megélése és átadása, de nem monologikus és tekintélyi, hanem dialogikus és partneri alapon. Nem hinném, hogy az ügyet szolgáljuk azzal, ha a résztvevőket elzárjuk más véleménytől, életfelfogástól, vagy azokat eleve ördöginek állítjuk be. A mérgezett étellel rokon, de enyhébb metaforával élve ma már orvosi közhely, hogy a kisgyermekben akkor alakul ki megbízható, természetes immunitás, ha nem óvjuk mindenáron, minden szennyeződéstől. A lelkészképzésben dolgozó kollégáink a megmondhatói, hogy min mennek keresztül azok, akik mesterségesen sterilen tartott gondolati környezetből érkeznek - nem a világba, csak a teológiai egyetemre. (Ilyenkor azután lehet teli torokból szidni az iskolát.) És ha már előkerült a megtérés kérdése, Jézus példázata szerint csak az ismerheti fel kegyelmesnek Istent (és mi más lenne a megtérés alapkritériuma), aki ki meri vinni a hitét a tőzsdére, az eszmék veszélyes, kockázatos piacára. Sokan és sokféle oldalról meg tudjuk fogalmazni, hogy mitől nem lesz megtérés, de hogy mitől lesz, az még ma is a Szentlélek titka. Terjedelmi okokból - remélve, hogy a fentiek megfelelően érzékeltetik alapállásomat - a konkrétan kritizált programok közül csak egyre térek ki. Donáth László meghívásának az alapja az volt, hogy jelenleg ő az egyetlen olyan parlamenti képviselő, aki evangélikus lelkész is. Előadásának témája nem a sterilizációs törvény volt, tehát abszurd gondolat, hogy előre felkérhettünk volna egy „jobb oldali” szakértőt. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy míg a törvényhozó a személyes felelősség és példamutatás jelentőségét hangsúlyozta, addig a kritikus hallgatóság - köztük nem egy hivatásos lélekistápoló - a törvényen lovagolt. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy ez alapján lehet a baloldaliság túlsúlyáról beszélni. Az előadó szerint hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy a gyülekezeténél tágabb egyházi közegben kíváncsiak voltak a véleményére. Valóban igaz lenne, hogy egyházunk közéletében és közbeszédében háttérbe van szorítva a jobboldali gondolat? Csak egyetlen tapasztalatomra utalva, szinte valamennyi egyházi intézményünkben, ahol az utóbbi időben megfordultam, egyetlen és ugyanaz, mégpedig polgári, konzervatív országos napilap volt kitéve. Igazán nem tudom, hogy óvatosságból, anyagi okokból, nevelő célzattal vagy abból a feltevésből kiindulva, hogy evangélikus keresztény csakis ezt olvashatja. A legfájdalmasabb azonban számomra is az áhítatok és a teológiai jellegű előadások kérdése. Ezek azok az alkalmak, ahol explicit módon is megjelenhet a keresztény hangsúly, az evangélium, azaz az egyértelmű keresztény ellenpontozás. (Mert remélem, ezt egyikünk sem úgy képzeli, hogy mondjuk az iszlámról szóló előadás végén feláll egy evangélikus lelkész, mondván: „Gyerekek, ne higgyetek neki, Mohamed egy szélhámos; Jézus a nyerő!”) Éppen ezért itt lett volna a leginkább szükség konkrét, tárgyszerű kritikai észrevételekre. Nem mondható túl felelős megoldásnak éppen ezen a ponton megelégedni egy általánosító és összemosó bírálattal, ráadásul olyan hívószavak kíséretében, amelyre egyházunk közvéleménye amúgy is érzékeny és fogékony. így azok, akik nem voltak jelen, már sosem tudják meg, hogy valóban teologi- zálás folyt-e, vagy valaki kinyilatkoztatás helyett mert hangosan töprengeni; hogy a szkeptikusok folytattak-e toborzást, vagy valaki egyszerűen hangot adott némely, a hittel mindig is együtt járó kételyének; hogy a humanizmus ülte-e diadalát, vagy valaki Jézusnak és az őt követőknek az embersége és emberiessége mellett érvelt; hogy a liberalizmus tombolt-e, vagy valaki egyszerűen méltatni merészelte a jézusi evangélium felszabadító tendenciáit. A szervezői erőfeszítések méltatását valamennyi munkatársam nevében köszönöm. Ifj. Cserháti Sándor Nők is lehetnek püspökök Az anglikán egyház zsinatán, Yorkban arra szavaztak, hogy nők is lehessenek püspökök. Ez „teológiailag indokolt” - áll a nagy többséggel elfogadott nyilatkozatban. A szenvedélyes vita után, amelyet York érseke, John Sentamu vezetett, kétszáznyolcvan- nyolc zsinati tag voksolt az előterjesztés mellett és száztizenkilenc ellene. A Glaube und Heimat írása nyomán SZERETETVENDÉGSÉGRE... Isler Hozzávalók: 30 dkg liszt, 20 dkg zsír, 10 dkg cukor, 1 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 1/2 csomag sütőpor, egy kevés tej, lekvár; a csokimázhoz tortabevonó, margarin. Elkészítés: a hozzávalókat egy tálban összekeverjük, majd jó alaposan összedolgozzuk. Az így kapott tésztát letakarva körülbelül fél órán át pihentetjük, majd vastagon belisztezett nyújtódeszkán körülbelül hét milliméter vastagra kinyújtjuk és tésztaszaggatóval formákra szaggatjuk. 160-170 Celsius fokon megsütjük. Ha kihűlt, a formákat lekvárral megkenve összeragasztjuk, a tetejét pedig leöntjük a csokimázzal. jo
