Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-13 / 33. szám
‘Evangélikus ÉletB PANORÁMA 2006. augusztus 13. 7 Aki a harangszó mögött van Interjú Bőzsöny Ferenccel ► Összetéveszthetetlen az orgánuma. Bőzsöny Ferenc hangja ott cseng mindenkinek a fiilében. Ó az, aki minden délben ismerteti, hogy az adott héten melyik település templomának a harangja szól. Rendkívül gazdag életutat járt be. Aki a harangért szól... című könyvében sok mindent elárul életéről, találkozásairól. A Pécsről induló kamasz fiú pap akart lenni. Csakhogy a negyvenes-ötvenes évek fordulóján neki a szeminárium helyett az egyházi intézmények államosítása jutott. Klerikális múltjával sokáig még segédmunkásnak sem kellett. Végül aztán mégis kapott munkát a nehéziparban: vasas munkás lett. Közben minden évben jelentkezett főiskolára, egyetemre, de általában magyarázat nélkül elutasították. A katonaságnál azt javasolta neki a parancsnoka, hogy ezzel a hanggal legyen inkább bemondó.- Húszévesen is ilyen mély hangja volt? Elképesztő lehetett, amikor fiatal srácként megszólalt...- Bizony. Bár arra, hogy milyen a hangom, én sohase figyeltem. Csak a harmadik rádiós meghallgatás után hallottam vissza magamat felvételről. Arra gondolni se mertem, hogy ezzel a múlttal felvesznek engem a rádióba. Persze az is igaz, hogy akkor már csak a fele hosszúságú önéletrajzomat adtam be. Be is hívatott az osztályvezető, és megkért, hogy bizalmasan meséljem el neki, mi maradt ki az önéletrajzomból. Azt mondtam, hogy fiatal vagyok még, nincs mit írnom. Később persze megtudták, de akkor már az ’56-os megtorlásokkal foglalkoztak, velem nem törődtek. Elfogadtak úgy, ahogy vagyok.-1956. október 23-án épp szolgálatot teljesített a rádió Bródy Sándor utcai épületében. Átélte az ostromot, később a Szabad Kossuth Rádió bemondója volt a parlamentben. Ebből sosem volt problémája?- November 4-én reggel még ott voltam a parlamentben. Én konferáltam be Mindszenti és Nagy Imrét is. Aztán megérkeztek az oroszok, és hazazavartak minket. A legnagyobb lövöldözésben hazakísértem az egyik kollégámat, aki nem feledkezett meg erről. Évekkel később mondtam neki csodálkozva, hogy engem soha senki nem kérdezett azokról az októberi napokról. Akkor mesélte el, hogy rajta keresztül kádereztek le engem, és ő igazolt.- Többször is lett volna alkalma arra, hogy elhagyja az országot. Miért nem tett így?- Apai nagyapámék még az 1900-as évek elején kivándoroltak Amerikába, apám szinte ott nőtt fel. Aztán édesapám hazajött, kocsmát nyitott Pécsett. Megvan még a cégtáblánk - mutat fel a falra, ahol valóban ott lóg a felújított cégér „Korcsma a Pacsirtához” felirattal. - Ennyit sikerült megmenteni az ottani tárgyakból. Apám eladta a kocsmát, és visszament Amerikába. Közben leengedték a vasfüggönyt, mi az öcsémmel már nem mehettünk utána. Emigrálhattam volna ’56-ban is. Hetekig, hónapokig vívódtam, és maradtam. Mérhetetlenül nagyot csalódtam a Nyugatban, főleg az Egyesült Államokban. Cserbenhagytak minket, és az amerikai elnök a kezét mosta, mint Pilátus. „Te szegény magyar nép” - mondta Eisenhower. Az összes részvéte a miénk volt, de még azt a gyorssegélyt se kaptuk meg, amit megígértek. Az oroszok nem mertek volna beavatkozni, ha a Nyugat megfenyegeti őket. De nekik a szuezi válság fontosabb volt, mint mi. Azóta négyszer voltam Amerikában, és mindig megerősödtem abban, hogy jól tettem, hogy nem mentem ki. Csak itt tudok élni, akár jó, akár rossz a helyzet.- Többször is találkozott Mindszenty József bíborossal. Milyennek látta őt?- Makulátlan életű pap volt, de voltak olyan emberi tulajdonságai, amelyek miatt sokan nem szerették. Rendkívül szigorú ember volt, és mindenkit saját magához mért. Ő bérmált engem, és több beszédét is meghallgattam. Előttem van, ahogy áldást oszt. Olyan volt, mintha fenyegetné a jelenlévőket. Szigorú, villámló tekintetétől még a papok is féltek. Nem volt hajlékony ember.-Találkozott Edelsheim Ilonával is, Horthy István özvegyével Sőt ön vezette Horthy Miklós újratemetési szertartását Kenderesen.- Többször is találkoztam Ilona asz- szonnyal. Rendkívül kedves, bájos hölgy. Már nyolcvannyolc éves, de évente eljön Magyarországra. A kenderesi kúria a családjuk tulajdonában van, de Ilona asszony hagyja, hogy zavartalanul működjön a mellé épített leányszálló, neki pedig egy kétszobás lakosztálya van az épületben. A család Portugáliában él, de az unokák már szerteszóródtak a világban. Magyarul nemigen beszélnek.- Úgy tudom, hogy többféle nyelvi bizottságnak is tagja, évekig együtt dolgozott Lőrincze Lajossal. Miért fontos Önnek a nyelvművelés?- Ez olyan kérdés, hogy miért veszek levegőt. Ez az anyanyelvem, ezen tudom magamat a legjobban kifejezni. Az a kulturálatlanság, nyelvi romlás, amelyet tapasztalok, fontossá teszi a nyelvművelést. Néha azt gondolom, hogy fiataljaink egy része háromszáz szavas szókinccsel beszél. De milyennel! Ezt nem lehet tudomásul venni. Bár az is igaz, hogy a nyelv előbb-utóbb kiveti magából azt, ami helytelen.- Évekig dolgozott bemondóként a rádióban. Követett el nagy bakikat?- Nem, elég biztonságosan olvasok. Több mint negyvenezerszer olvastam be híreket. Ha elém tesznek egy szöveget, azt kapásból el merem olvasni mikrofonba is. Néhány sorral előre látok, és ha hiba van a szövegben, azt megérzem. Annak ellenére, hogy nyugdíjas vagyok, néha még mindig dolgozom. Például a Mesélő krónikában vagy a Déli harangszónál. Fantasztikus, hogy engem találtak meg ez utóbbi feladattal. Gyerekkorom óta vonzódom a harangokhoz, és hat éve minden délben én mondom be, hogy honnan szól a harang.- Felmerült az is, hogy a rendszerváltás után megvalósítja nagy álmát, és pap lesz...- Nem lettem, bár még mindig nosztalgia van bennem a papi hivatás után. Többször álmodtam azt, hogy misézek. De jelen helyzetemben többet tudok használni az egyházamnak, mint papként. Például retorikát tanítok a katolikus Központi Szemináriumban. Ez is érdekes, hogy abban az intézményben vagyok tanár, ahol annak idején tanulni szerettem volna. Szép eredményeket értem el az ottani diákokkal: öt-hat Kazin- czy-díjas növendékem van.- Sosem nősült meg, és nagyon szemérmesen hallgat könyvében a nőkkel való kapcsolatáról is. Nem magányos család nélkül?- Van énnekem családom! Körülvesznek a tanítványok. Köztük olyanok, akiknél a saját gyerekeim sem lennének különbek. Tizenhat keresztgyerekem van, rengeteg barátom, szomszédom, sőt van egy fogadott fiam is. Sosem vagyok egyedül.- Gyakran vezényelt le temetési szertartásokat. „Jó barátságban" van a halállal?- Megterhelő ezeknek ä temetéseknek a levezénylése, de valakinek meg kell csinálnia. Én megszoktam a nyilvánosságot, és ha pap lennék, akkor is kellene temetnem. Nem félek a haláltól. Tudom, hogy eljön, de nem is várom. Hiszek az öröklétben, és tudom, hogy egy másik életbe lépek át. Bízom abban, akiben egész életemben hittem. ■ Jánosi Vali Dr. Bőzsöny Ferenc: Aki a harangért szól... Schock Bt., Szekszárd, 2006. A könyv és a CD megendelhető közvetlenül a kiadótól: Schöck Bt. honlap: www.schockdtp.hu. Fogyasztói ár: 3990 Ft + postaköltség. cezünk hajlandó, annál inkább halványult népszerűsége. De személyes és anyagi kudarcai ellenére művészi hírneve mindvégig fényesen tündökölt. r Igazat kell adnunk Gombrichnak, hogy „egyedül hírnévből nem lehet megélni: ez volt - ez lesz mindig is - az igazi tragédia". így történt azután, hogy felesége halála után adósságokba keveredett. Házát eladták, hitelezői árverésre bocsátották a gyűjteményét. Fia mentette meg a teljes romlástól: szerződést szerzett a számára, így egy műkereskedő cég alkal- I mazottja lett. Ez időben festette utolsó nagy remekeit. Mire meghalt (1669), nem maradt utána más, mint néhány ruhada- ► rab és a festőalkalmatosságai. ■ Gáncs Aladár A „Rembrandt 400 - Rézkarcok és rajzok" című kiállítás a budapesti Szépművészeti Múzeumban (1146 Budapest, Dózsa György út 41.) szeptember 24-ig látogatható hétfő kivételével mindennap 10 és 18 óra között. ígéret a völgyben Az idén tizenöt éves Promise zenekar augusztus 4-én a Művészetek Völgyében működő, a református egyház által szervezett Miatyánk Imakertben adott koncertet. Az öcsi református templomban felcsendülő énekeket sok érdeklődő hallgatta vagy énekelte végig. Az együttes tagjai jubileumi és egyben búcsúkoncertre készülnek, amelyre előreláthatólag novemberben kerül majd sor. (A fotó egy korábbi koncerten készült.) Az vagy NEKEM, mint testnek a kenyér Avagy: „Ki nyer ma?”-játék és muzsika a kiskertben ► Nem minden gyülekezet engedheti meg magának, hogy akkora kiskertet „tartson” a templom háta mögött, ahol egy egész fesztivál elfér - tokkal-vonóval. A Nóg- rád megyei Szügyben ez azonban a világ legtermészetesebb dolga, noha ők is csak tavaly ébredtek rá, micsoda adottságokkal rendelkeznek... A térség egyik fő eseményeként befutott nógrádi evangélikus kertmissziós fesztivál (NEKEM) 2005 nyarán kezdte fölfelé ívelő pályafutását, s azóta is egyre fényesebb üstökösként ragyog a szügyi égbolton. A Blatniczky János Dániel által útnak indított kezdeményezés kezdettől fogva lelkes támogatók hadát mozgósította, felbolygatva a kis közösség mindennapjait. Idén július 8-ra várták a színpadot szerető fiatal keresztény könnyűzenészeket, hogy egész szombaton szóljon a hangfalakból a szabadtéri prédikáció. Nem lehet elég korán rákészülni egy ilyen jellegű, komoly hangtechnikát felvonultató zenei eseményre: a leállítha- tatlanul lelkes helyiek - némi külső segítséget a hátuk mögött tudva - már kora hajnalban folytatták az előző este elkezdett színpadszerelést. A lassan, de biztosan felhúzott sátrat a helyi színekben induló Szövétnek együttes „hangolta be”; produkciójukat Győri János Sámuel lelkész nyitóáhítata követte. A falunap központi gondolata az Istentől kapott személyes meghívás köré szerveződött, mely nekem szól - ez esetben több száz wattos erősséggel. A kulisszák mögött szerényen meghúzódó háttérmunkások észrevétlenül varázsolták a hűvösbe a szerétetvendég- ségek elengedhetetlen tartozékait: a frappánsan „evangélikus virslinek” keresztelt főfogásból és a házi specialitásokból álló menüt. így újult erővel rugaszkodhattunk neki a programoknak az amúgy elég szellős, de fegyelmezett időbeosztású délutánon. Apropó szellő: ezen a téren is „kénytelenek” voltunk az időjárás atyjára bízni magunkat, hiszen szabadtéri rendezvény lévén nem sok választásunk lett volna, ha úgy dönt, hogy mégiscsak mosson el minket az eső. Úgy néz ki, ő is gyönyörködött a könnyűzenélésben, melyet a Pál apostol életét mintegy negyvenperces rockoratóriumban feldolgozó Ikon Művek nevű zenekar folytatott. Meg kell említenem egy alapvetően szokványos, ám ilyen környezetben mégis kuriózumnak számító jelenséget: a magát tekintélyes létszámban képviseltető „nénidelegációt”, amelynek a tagjai példátlan érdeklődéssel és türelemmel hallgatták végig a számukra bizonyára vadidegen, „hangos, mikrofonba ordibálós” előadásokat. (Megerősített források szerint kimondottan tetszettek nekik a „jópofa gitárosok”. Ha csak ennyiben merült ki a nap missziói jellege, már megérte...) A falu életében mintegy zenei oázisnak szánt esemény délutáni részében a Luther Márton Szakkollégium zenekara, a LutheRoses, majd a Jesus Buff elnevezésű háromfős punkegyüttes (amelynek a tagjai összesen alig ötvenévesek) dobta fel a hangulatot sajátos dicsőítő zenéjével. A Large Room nevű formációt végignézve fellélegezhetett a fiatal korosztály, hogy „mégis mozog a föld”: a Promise után is vannak színvonalas lelkész-zenészek, bár egészen más - rapbe hajló, „ugrálós- pattogós” - stílusban. Az estébe nyúló záróáhítat gazdájaként Füke Szabolcsnak le sem kellett jönnie a színpadról. Vitathatatlan, hogy a legnagyobb számú nézőközönséget ismét a helyi alakulat könyvelhette el, akiket szemmel láthatóan a tenyerén hordoz a szügyi közösség - és el kell ismerni, hogy méltán. Most még M.Is.K.Á.-nak („Mi Isten követői vagyunk”) hívatják magukat, de ha továbbra is ilyen kreatívan művelik, amit eddig, egy napon talán majd a Mihály nevet is kiérdemlik... Az alkalom jó pár kellemes meglepetést tartogatott; ezek közé tartozott a zárókoncertet adó, oroszlánbőrbe bújt bárányok együttese, a God Given Joy is. A békéscsabai fiúk vagány fellépése mögött rendkívül őszinte hangú, nyíltan bizonyságot tevő hang húzódott meg, s a „ki sem néztem volna belőlük” élménye hatotta át a hallgatóságot. Mára már nem fagy meg annyira a levegő konzervatívabb körökben sem, ha belopódzik valahová a „keresztény könnyűzene”, bár a békesség kedvéért érdemes „az ilyet” a templom falain kívülre pakolni. Ez történt július 8-án Szü- gyön, a helyi evangélikus gyülekezet teljes erőbedobással végzett szervezésében. Nem sok ilyen jellegű alkalommal büszkélkedhet kicsiny egyházunk, pedig nem csak a szügyi templomhoz tartozik kiskert... És hogy „ki nyer ma”? Aznap nem avattunk megasztárokat, senki sem bombázta az együtteseket szerződés- ajánlattal, és nem mozgattunk meg tízezres, de még több százas tömeget sem. Egyszerűen annyi történt, hogy egy maroknyi gyülekezet - Atyja áldását kérve - meg akarta mutatni, hogy az a falu közepén tornyosuló ódon épület, a templom nem egy halott felekezet ravatala, hanem az ünnepet és vigasságot, életet és vidámságot szerető Istennek a háza. A kert pedig az ő „nyári lakja”, ahova jó időben kijár pihenni, zenét hallgatni, fesztiválozni... ■ HÁDÉ
