Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-13 / 33. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. augusztus 13. 3 Bizalomra épített ház Beszélgetés az Oltalom Szeretetszolgálat intézményvezetőjével- Az önkormányzati szociális ellátóhálózat is jól működik, mégis egyházi segítséggel, egyházi inspirációra alapították az intézményt. Miért tartja fontosnak, hogy egy egyház is részt vállaljon a munkában?- Az Oltalom Szeretetszolgálat ideológiai alapja megegyezik az evangélikus egyház által vallottakkal, az evangélikus gondolkodásmóddal, és közös az emberek iránti felelősségérzetük is. Ezt meg is fogalmaztuk abban az okiratban, amelyet Fabiny Tamás püspök helyezett el augusztus 3-án az alapkőben. Minden esetben el szeretnénk érni azt, hogy szolgálatunk erősítse meg klienseinket a világban megtalált helyükön, és hogy erősebb legyen a kapcsolatuk mind Istennel, mind pedig a többi emberrel. Ennek a bizalomnak a helyreállítása az egyik feladatunk. Minden projektünk erre támaszkodik. Októberben szeretnénk szakemberekkel együtt pontosan kidolgozni, hogy miként tudjuk mindezt megvalósítani a mindennapokban. Laborczi Géza, az intézmény lelkésze életünk meghatározó személye lesz, hiszen nemcsak az ünnepeken, hanem a hétköznapokban is itt lesz velünk. Külön helyiségben, egy kápolnaszerű teremben lehet majd istentiszteletet tartani, keresztelni vagy akár lelkipásztori beszélgetést folytatni. Ezenkívül Laborczi Géza nagyon jól ismeri a közösség- építés módját - különösen az ifjúság körében. Ebben, reméljük, segítségünkre is lesz.- Hogyan szereztek minderre anyagiforrást?- Az EU-s pályázaton, amely kettős finanszírozású: európai uniós és hazai kormányzati támogatást is kaptunk, emellett az önkormányzat segítségével építjük az intézményt. Reméljük, hogy mind a megyének, mind pedig a városnak a javát szolgálja majd az a projekt, amelynek az első ütemben elkészítendő épületét jövő ősszel szeretnénk felszentelni. ■ Horváth-Hegyi Olivér Oltalomban a hajléktalanok Folytatás az 1. oldalról Szabadtéri evangélizáció Nógrádban Immár tizenötödik alkalommal gyülekeztek össze a nógrádi evangélikusok megyei szabadtéri evangé- lizációra. Az augusztus 6-án tartott alkalom körülbelül ötszáz résztvevőjét a kétbodonyi gyülekezet látta vendégül. Isten igéjét Menyes Gyula lelkész hirdette. A megyei zenei tábor gyerekkórusán kívül zenés bizonyságtétellel szolgáltak a kétbodonyi, a lucfalvi (képünkön), az ősagárdi és a szügyi gyülekezet tagjai, ifjúsági csoportjai is. Az evangélizációt úrvacsorái istentisztelet és szeretetvendégség zárta. ► A nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat 2007 őszétől kibővíti tevékenységét. Akkortól nem csupán a hajlék nélküliek napról napra élését segíti, hanem támogatja őket abban is, hogy minél könnyebben vissza tudjanak térni a családjukhoz, illetve a társadalomban egykor elfoglalt helyükhöz. Mindezt annak érdekében, hogy ne csak testileg, fizikálisán, hanem lelkileg is meggyógyuljanak. A részletekről a Mozambikból érkezett Dezanove Bartolomeu Inaciót, az intézmény vezetőjét kérdeztem, aki a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett szociológus-szociálpolitikus diplomát 1997-ben.- Az előzmények a legfontosabbak. A megyeszékhelyen több száz hajléktalan él, sokukról még nem is tudunk, jelenlegi intézményünk kapacitása nem bizonyult elegendőnek, csak kevés embernek tudunk helyet biztosítani. A akadt a szemem egy humánerőforrás-fejlesztési programon, amely pont beleillett a profilunkba. Ehhez kapcsolódott a munkaerő-piaci reintegráció, melyet szintén fel kellett vállalnunk a pályázati kiírás alapján. jelenlegi Árpád utcai épületünk infrastrukturálisan elmaradott és korszerűtlen. Mindennap szembesülünk azzal, hogy egy ennél sokkal nagyobb intézményben tudnánk csak megfelelően ellátni a hozzánk érkezőket. Ha felépül az új komplexum, lehetőségünk lesz a rehabilitációra. Ezáltal elindíthatjuk a társadalmi reintegrá- ciót, amely egyben munkahelyi reintegráció is lehet. Amikor elkezdtem keresni a lehetőséget, hogy miként tudnánk bővíteni meglévő intézményünket, meg- Hogyan láttak neki a munkának?- Megpróbáltuk feltérképezni, hogy az ott lakó embereknek mire van szükségük. Nyíregyházának egy fejlesztésre váró, elmaradott kerületéről van szó, amely meglehetősen leromlott állapotban van. A hatalmas piac közelségéből és az igények felméréséből azt a következtetést vontuk le, hogy az emberek leginkább a munkanélküliségtől, a társadalmi integráció hiányától, a megfelelő higiénia nélkülözésétől szenvednek. A jelenleg ötven férőhelyes Nappali Melegedő helyett egy új, korszerű, hetven férőhelyes házat építenek, továbbá napi ötven adag meleg étel osztására alkalmas népkonyhát működtetnek majd. A projekt tevékenysége kiterjed a munkára való felkészítést lehetőyé tevő oktatóterem és telecentrum, speciális munka- lehetőségeket nyújtó szociális raktár, továbbá orvosi rendelő, közfürdő, önkiszolgáló patyolat, nyilvános WC kialakítására. A hajléktalanok megfelelő szociális ellátásán kívül arra törekszenek, hogy a célcsoport esélyt kapjon a munkaerőpiacon, és ezáltal elősegítsék a társadalmi kirekesztettség csökkentését, a hátrányos helyzetbe kényszerülők felzárkóztatását, illetve az esélyegyenlőség megteremtését. Nyíregyháza városa 6%-nyi saját erővel járult hozzá a beruházáshoz, szolgálva a városkép javulását is. Az ünnepség utáni állófogadás - középen Csabai Lászlóné polgármester Fabiny Tamás prédikációjában hangsúlyozta: az igehirdetésnek csak az egyik helyszíne a templom; ki kell tudni lépni az utcára. Az utca zajában, bárminemű hajlékon kívül is szólhat az evangélium. Az egyház akkor lesz hiteles, ha a társadalomban is megteszi azt, ami tőle telik. „Jó szívvel támogatom a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat munkáját, amely fölvállalja a perifériára szorultak felkarolását a felebaráti szeretet jegyében” - hangzott el a nyílt téren. Az istentiszteleten Laborczi Géza, az Oltalom Szeretetszolgálat igazgató lelkésze, a projekt egyházi vezetője, valamint Kendeh György, a Diakóniai Osztály ügyvivő lelkésze szolgált. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Csabai Lászlóné polgármester. ■ HHO Munkamegosztás vagy mandátum? ► Ahhoz, hogy négy héttel ezelőtti ígéretem szép szó lehessen, meg kell tartanom. Akkor ezzel zártam írásom bevezető sorait: „Lehet, hogy később visszatérek az eredetileg tervezett témára, hacsak addig valamelyik püspök testvérem nem írja meg ebben a rovatban az azzal kapcsolatos gondolatait...” S mivel püspök testvéreim azóta nem írtak róla, most itt az alkalom, hogy a közelmúltban történt lelkészszentelésekhez kapcsolódóan a lelkészi szolgálat egyik legfontosabb kérdéséről gondolkodjunk. A napokban egy fiatal lelkész testvérem a következő kérdéssel fordult hozzám: miként lehetséges, hogy ünnepi igehirdetésemben többször is lelkészszentelést mondtam az egyházunkban általában használatos lelkészavatás helyett. Nem volt tévedés, jól hallotta, és jogos volt a •kérdésfelvetés is, hiszen mostani hivatalos Agendánkban a cím is ez: A lelkészavatás rendje. S a rend szerint az ordináló (németül is „Ordination”-t mondanak) püspöknek az igehirdetési alapigét bevezető szavai így hangzanak: „Egybegyülekeztünk Isten szent házába, hogy testvérünket teológiai tanulmányai elvégzése után Krisztus Urunk parancsa szerint felavassuk a lelkészi szolgálatra." Miközben a hivatalosan rögzített szöveget mindig pontosan olvasom, a nem kötött szövegeknél igehirdetés közben valóban többször használom a szentelés kifejezést. Mielőtt még bárki is a legnagyobb magyarországi keresztény felekezethez való vonzódást vetné a szememre, szeretettel emlékeztetem kedves olvasóimat arra, hogy nemcsak a római katolikus, hanem a református testvéregyházban is használják a lelkészszentelés, sőt a püspökszentelés kifejezést is. Ezen azért érdemes lenne elgondolkodnunk... Pontosan tudom, és teljes egyetértéssel vallom magam is, hogy - amint azt Prőhle Károly professzor írja Agendánk magyarázó bevezetésében - az ordiná- ció (hadd használjam most ezt az idegen kifejezést) nem emeli a lelkészt a hívek fölé egy magasabb papi rendbe (ezért nem beszélünk pappá szentelésről), nem ruházza fel nagyobb hatalommal... Papszentelést, pappá szentelést én sem mondok soha, mert abban valóban visszahallható lenne a római katolikus áldozó papságra vonatkozó tanítás, amely egyházunk biblikus és hitvallásos tanítása alapján semmiképpen nem vállalható. A lelkészszentelést azonban, ahogy már említettem, szívesen használom, de sosem mondok esperes- vagy püspökszentelést. Ott szerintem is az iktatás a megfelelő szó. Két példát is említek, amellyel jelezni ÉGTÁJOLÓ szeretném, hogy egyházunkban - s talán nem csak a legutóbbi időben - miként is gondolkodnak némelyek a lelkészi szolgálatról. Az első az egyik volt gyülekezetemben az elődömmel történt. Egy presbiteri gyűlésen súlyos nézeteltérés támadt a lelkész és a gyülekezet egyik vezetője között. A pattanásig feszült hangulatban így csattant fel a tisztségviselő hangja: „Vegye tudomásul, lelkész úr, maga a gyülekezet szolgája!” Mire határozottan jött a válasz: „Nem, testvérem - én az Isten szolgája vagyok itt a gyülekezetben!" Fontos mondat: Isten szolgája a gyülekezetben. A másik példám a közelmúltból való. S nem tagadom, főleg ez az eset motivál abban, hogy lelkészszentelésről, nem pedig lelkészavatásról beszélek, ha tehetem. A körülmények a lényeget illetően nem meghatározóak, de maga az elhangzott mondat igen. íme: „A lelkészi szolgálat a gyülekezeti munkamegosztás következtében jött létre.” Hát nem! Ez súlyos tévedés. Prőhle professzor - aki az évtizedekkel ezelőtti sajátos helyzetben, talán főként a római katolikusokkal szembeni önmeghatározás igényével a lelkészavatás kifejezés mellett érvelt - előbb már említett bevezetőjében ezt is írta: „Az evangélikus egyház a hivatalos és nyilvános igeszolgálatot a lelkészi hivatás keretei között gyakorolja, és a lelkészavatást Jézus Krisztus missziói parancsa alapján és az ő nevében végzi azzal a meggyőződéssel, hogy ezáltal maga az élő Úr küld el és állít az apostoli szolgálat folytonosságába. A lelkészavatás tehát nem a hívők egyetemes papságának átruházása, hanem az apostoli küldetés továbbadása.” Tehát lelkészi szolgálatunk nem munkamegosztás eredménye, hanem mandátum. Küldetés, megbízatás, hivatás, sőt elhívatás, és nem mástól, mint magától az egyház Urától, Jézus Krisztustól. Többek között a missziói parancs is erről tanúskodik (Mt 28,18-20). Egyedül a Jézus Krisztustól kapott mandátum lelkészi szolgálatunk alapja. Ez adja hivatásunk méltóságát, és ez helyezi ránk az átruházhatatlan felelősséget, amelyet Gazdánk előtt a ránk bízottakért hordozunk. Ezért nem gondolhatjuk mi, lelkészek sem azt, hogy munkánk, hivatásunk csak az egyik a többi között, amelyet mi választottunk ki magunknak. Lelkészi szolgálatunk páratlan, semmivel össze nem hasonlítható, mert egyedül csak ezt a hivatást alapította az Úr Jézus Krisztus, hogy legyenek igéjének hirdetői, a szentségekkel szolgáló megbízottai és népének pásztorai. És mivel így Isten szolgálatára elhívot- taknak tudjuk magunkat, mégis jónak tartom, ha merjük használni a lelkészszentelés kifejezést. Ezért azt kérem hittestvéreinktől, egyházunk tagjaitól, hogy így fogadják el szolgálatunkat, és imádkozzanak értünk. Lelkész testvéreimtől pedig azt kérem, ne gondoljanak magukról kevesebbet, hivatásgyakorlásuk és magánéletük mérlegét pedig soha ne másokkal összehasonlítva, hanem mindig a szolgálatba állító Úr akaratához mérve vonják meg. Csak Isten a megmondhatója, milyen változások történnének egyházunkban, ha ezt valóban megtennénk. Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
