Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-08-06 / 32. szám

2 2006. augusztus 6. FORRÁS 'Evangélikus ÉletB SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 8. VASÁRNAP - Róm 8,12-17 ÉLŐ VÍZ Egy élet véget ért az utcán... ...a szemem láttára. Egy júliusi kánikulai napon, a harmincöt fokos déli forróság­ban Budán. Nehéz feldolgozni. Kiírni sem olyan könnyű magamból, bár azt hittem, ez segít. De most úgy tűnik: nem - a segítség máshol van. Mert segítség­nek, magyarázatnak lennie kell valahol, ugye...? Kavarognak bennem az érzé­sek. Megdöbbentő, ahogyan érzékelem a kiáltó ellentéteket. Választ akarok kap­ni. Miért? Mennyi az élet? És miért jár körülöttünk a halál a ragyogó, napfé­nyes, színes, gyönyörű nyárban? A járdán fekszik. Milyen bizarr: a ven­déglő terasza elé, pont a bejárathoz fek­tetik az ijedt pincérek az egyedül érke­zett, ismeretlen vendéget. Ebédelni jött, de rosszul lett a forró, levegőtlen helyi­ségben. Nyolcvan év körüli, idős férfi; lehet, hogy egyedül élt, s oldani akarta magányát a vidám, mindig fiataloktól nyüzsgő, népszerű budai kisvendéglő­ben. Mire a mentő odaér - rengeteg a hí­vás, a fővárosi kánikulai városzaj örökös része a sziréna -, a szíve már leállt. Az orvos, az ápolók sürgölődése csak egy pillanatig tart; rutinos mozdulataik le­lassulnak. Egyikük már fordul is a kocsi­hoz, és hozza a fekete nejlont. A doktor­nő hátralép, helyet ad. Arca zárkózott. Nincs már mit tenni. Itt a vég. Itt...? A teraszon, az étteremben ülők arcki­fejezése döbbent. Egy idős, ősz hajú úr szelíden bólogat: igen, lám, így van ez. A fiatal pincérfiú sápadtan táblából. Arcá­ról lerí: még sosem látott halált. Az üz­letvezető a rendőrhöz lép, halkan intéz­kednek. Volt-e a bácsinál valamilyen irat, benne név, cím; van-e hozzátarto­zója, akit értesíteni lehet a tragédiáról? Mikor tudnak érte jönni, s addig mi le­gyen? Mégsem maradhat ott a járdán... Ám nem mozdítja senki. A nyár, a fények, a színek, a lüktetés, a forróság ugyanaz, de a lárma elült. Csend van, a vendéglő - az ebédelni vá­gyók rohamának elükével - láthatatlan jelre kiürül. Ki-ki megy a dolgára - elmé­lázva, kicsit lassabban, nem a szokásos rohanással. Mi járhat a fejükben? Talán a bácsira gondolnak, hogy nyu­godjék békében. Meg a saját szeretteikre. Hogy csak bajuk ne essen. Vagy önma­gukra, hogy milyen marhaságokon ide­geskedtek még az imént. S hogy az élet ajándék, kincs, amelynek örülni kell, amelyet óvni kellene. Hogy „van-e olyan ember, aki életben maradhat, és nem lát halált, aki megmenekülhet a holtak hazájától”? (Zsolt 89,49) Mire gondolhatnak...? Talán - Isten­re. Akinek a kezében mindannyian ott vagyunk. Csak tán magunk sem tudunk róla. Élet, halál, Isten, emberek egy nyári napon Budán. ■ Kőháti Dorottya „Isten dolga, hogy kegyelmet kölcsönözzön neked. A te dolgod, hogy elfogadd és megőrizd.” Jeruzsálemi Szent Cirill Imádság Te, aki életedet, halálodat az embe­reknek adod, és a sírókat szereted, hallgasd meg a boldogtalan imádsá­gát, aki példádat követve szenved. Vedd le róla terhét, amely alatt összeroskad, légy számára az a ciré- nei Simon, aki segített vinni keresz­tedet a Golgotára. Francois-René Chateaubriand Christoph Einiger „Fohászok és vallomá­sok - A világ legszebb imái" című össze­állításának német eredetijéből fordította Kászonyi Ágota. Nem véletlen Pál apostol meghökkentő kifejezése az eredeti szövegben: akiket Isten Lelke űz, hajt, azok Isten fiai. A haj­csárok kifejezést kölcsönvéve életünk és hitünk olyan mélységeinek végiggondo­lására indít, amely egészen új erőtérbe vonhat bennünket. Mi minden űzhet, hajthat minket? Szinte minden, ami körülvesz bennün­ket, és ami bennünk van. Almaink, célja­ink, hogy elérjünk valamit. Vágyaink, hogy megszerezzünk valamit. Félelme­ink, hogy elkerüljünk valamit. Indulata­ink, sérelmeink, hogy törlesszünk vala­mit. Gondjaink, mert mázsás teherként zuhannak ránk, és el akarunk menekülni a repülő nehéz kő alól. A hajszoltságból fáradtság, kiégettség, felszínesség lesz. Minderről az apostol azt írja, hogy a leg­nagyobb baj nem űzöttségünk, hajszolt- ságunk, hanem az, hogy rossz irányba taszítanak bennünket a külső-belső erők: az Istentől való elszakítottság, a testi és a lelki halál szakadéka felé sodró­dunk, a végső megsemmisülésbe űznek dolgaink. Csöbörből vödörbe estünk volna azzal, hogy az apostol szerint a Lélek is űz bennünket? Úgy jártunk, hogy csak ► Mától négy héten át folytatjuk éne­keskönyvünk fontos énekcsoport­jainak a bemutatását. Először az ellenreformáció korának német koráljait ismerjük meg; a cikk második részét következő szá­munkban olvashatják. (E. Zs.) A lutheri hitvallás német területen az augsburgi vallásbéke óta (1555) hivatalo­san is elfogadott volt, a fejedelmek ma­guk dönthettek vallási hovatartozásuk­ról. A német evangélikusság életét a lu­theri tanítás megőrzése és továbbadása, a katolicizmustól és a kálvinizmustól való elhatárolódás határozta meg. A 16. és 17. század fordulóján a gyülekezetek­nek még a pestis pusztításával is szembe kellett nézniük. Az evangélikus lelké­szek hamar felismerték, hogy a küzdel­mes időkben a Biblia és a katekizmus mellett a gyülekezeti énekeknek is rend­kívül fontos szerepük van, hiszen azon­kívül, hogy vigasztalást adnak, ezek is a lutheri teológia közvetítői. Az ellenre­formáció idején működő reformátorok A Lélek által gazdát cserélünk, de minden megy to­vább? Vagy mint az az üzem, ahol csak a cégtáblát cserélték le, de a dolgozók kizsákmányolása ugyanolyan gőzerővel folytatódik? Milyen lényegi változás történik velünk, ha az Isten Lelke űz? Először is jó irányba űz: Isten felé. Mint ahogy a pásztor hazahajtja az elté­vedt jószágot, úgy akar a Lélek is vissza­vezetni bennünket az atyai házba. Az eddig az Atyától menekülő életet a Lélek az Atya karjaiba hajtja. De nemcsak az irány változik meg a Lélek munkája által, hanem Istenhez való viszonyunk is. A közönyt, az ellen­séges indulatot, a némaságot, a kommu­nikációs blokádot a fiúság Lelke váltja fel. A gyanakvásból bizalom lesz. A saját magunkban kialakított istenkép helyett az Atyával találkozunk. A visszafoga­dott gyermek öröme és bizalma töltheti be életünket, válhat létünk alapdallamá­vá. Az önmagunkkal és az Istennel való addigi disszonanciát a belső harmónia, összecsendülés váltja fel. Mennyire tu­dunk emberi kapcsolatainkban is örülni annak, ha valakivel átélhetjük az „éppen erre gondoltam" helyzet derűjét, intimi­tását, az összetartozás élményét! Meny­Luther énekköltői munkáját folytatva hitvalló, vigasztaló, buzdító énekszöve­gekkel adtak reményt és hitet ezekben a viharos évtizedekben gyülekezetük tagjainak. Bár a kálvinizmushoz csatlakozni nem volt megengedett, egyes fejedelmek mégis szimpatizáltak a reformáció genfi irányzatával. A felekezeti viszályok ne­hezítették meg a hányatott sorsú lelkész, Martin Schalling (1532-1608) életét is, aki Melanchthon-tanítványként a lutherinél radikálisabb, a kálvinihoz közelítő hitel­veket vallott. Regensburgi gyülekezeté­ből kemény hangú prédikációja miatt kergették el, következő szolgálati he­lyén, Ambergben pedig a kálvinista III. Frigyes választófejedelemmel került teo­lógiai konfliktusba, aki rövidesen me­nesztette hivatalából. Herzlich lieb hab ich dich, 0 Herr - Szívből szeretlek, jézusom (EÉ 362): ebben a költeményben fogalmazta meg Jézusba vetett reménységét életé­nek mélypontján, Ambergből való el- űzetésekor. Cornelius Beckemek (1561-1604), a lip­csei Nikolaikirche lelkészének az élete sem volt felekezeti vitáktól mentes. Har­űzötten... A VASÁRNAP IGÉJE nyivel inkább életünk hajtóerejévé vál­hat az a felismerés, hogy ez Istennel és velem is megtörténhet?! Ennek a belső összhangnak az ered­ménye az imádság, a párbeszéd eleven­sége. 1990 óta minden nyáron a tisza- dobi Andrássy-kastélyban találkozunk különböző felekezetű, határon túli test­vérekkel, barátokkal. Éjszakába nyúló, eleven beszélgetések jelzik, hogy a sze­retet és a bizalom légkörében vagyunk együtt. A találkozás öröme, az „ott folytatjuk, ahol legutóbb abbahagytuk” biztonsága segíti a kommunikációt. Valahogy így élem meg az Istennel való beszélgetést is. Nem protokolláris talál­kozó, nem is kihallgatás, hanem a sze­retet, a kíváncsiság alkalma, ahol el lehet mondani azt is, „ami a szívünket nyomja”. A helyreállt viszonyból, a fiúság lelkű­idéből az is következik, hogy önként cos természete és a kálvinista tanokhoz való közeledése miatt hónapokra felfüg­gesztették hivatalából. Ő azonban nem tétlenkedett, hanem ez idő alatt a teljes Zsoltárok könyvét rímekbe szedte, konku­renciát teremtve ezzel a népszerű genfi zsoltároknak. Becker elképzelése az volt, hogy zsoltárparafrázisai német ko- ráldallamokon szólaljanak meg. Ez csak halála után valósult meg, amikor Hein­rich Schütz egyszerű négyszólamú kórus­műveket komponált a Becker-zsoltá- rokra. Esti énekünk, a Nyugvóra térek, Iste­nem (EÉ 110) szövege is Becker munkája. A Szentháromság ünnepe utáni utol­só előtti vasárnap éneke, a Bizony betelik az idő (EÉ 502) a Dies irae, dies illa (Ama nap a harag napja) szekvencia apokaliptikus képét jeleníti meg. Pál apostol szava (a heti ige) is megfogalmazódik benne: .....mindnyájunknak leplezetlenül kell odaáll­nu nk a Krisztus ítélőszéke elé...” (2Kor 5,10) A szöveget egy korábbi ének alapján Bartholomäus Ringwaldt (1530-1599) Es ist gewisslich an der Zeit címmel jelentette meg utazóknak szánt imakönyvében. Valerius Herberger (1562-1627) harminc­hét évig szolgált fraustadti gyülekezeté­vállalok felelősséget azért, hogy az Atya dolgai rendben menjenek. Az atyai örökség rá eső részét az utolsó fillérig el- tékozló fiatalemberből a családi vállal­kozást szíwel-lélekkel segítő örökös lesz. Isten ügye nem teher vagy fanyal- gással elvégzett feladat lesz, hanem igazi szolgálat. Ettől kezdve a rábízott felada­tokat örömmel végzi, és mindezt az örömöt másoknak is közvetíti. Végül az apostol szavai szerint mind­ebben fantasztikus biztatás és ígéret van: örökösök is vagyunk. Atyánk átadja nekünk mindazt, amije van: az örök életet. ■ Laborczi Géza Imádkozzunk! „Befejezted, Uram, megváltá­sunk egész művét. Megadtad apostolaidnak Szentlelkedet. Elküldted őt, hogy az igaz­ságot megerősítse a szeretet által. Ez ideig nádszálak voltak tanítványaid. A szeretet által oszlopokká erősödtek. Ezt a Lelket ké­rem tőled. Tekintsd hát egyszerűségemet, növeld szeretetemet, hogy neked tetsző mó­don teljesíthessem akaratodat és mindazt, amire rendeltél. Amen.” (II. Rákóczi Ferenc imádsága) CANTATE íitnftiU bnrg tflvufccdjö« ben. A pestis tizenhét éven keresztül pusztított a városban, 1613-ban azonban különösen sok áldozatot követelt: a lel­kész öt hónapon belül elveszítette gyü­lekezetének harmadát: mintegy kétezer testvért temetett el. A szörnyű tragédia hatására írta meg örökkévalóság-énekét (Ewigkeitslied): Valet will ich dir geben - Már búcsút veszek tőled (EÉ 505). Az ének nem véletlenül indul ezzel a különös szóval: „Valet”. Az első négy betű: V, A, L, E, a további négy versszak kezdőbetűi pedig R, I, U, S; így a sorkezdetek akrosz- tichont adnak ki, amely a szerző kereszt­nevét rejti. Énekeskönyvünket fellapozva merít­sünk erőt lutheránus elődeink hitéből és biztatásából, mellyel azokban a küzdel­mes évtizedekben is a krisztusi szerete- tet hirdették híveik számára! ■ Fekete Anikó Hogy beszélgethessünk... Mt 13,12 A nagy kertben kis ház állott. A vak ember otthona. Minden szabad percét kint töl­tötte, gondozta a virágait, nyeste a fákat, locsolta a füvet. Volt is foganatja. Csodá­latos színekben pompázott a kert, virágillat lebegett felette. Nem lehetett elmenni a ház előtt anélkül, hogy ne álmélkodott volna az ember.-Mondja, ha meg nem sértem - kérdezte egy járókelő megpillantva a virágai kö­zött gyomláló öreget -, miért fárad ennyit? Csodálatos a kertje, de hát ugye maga sajnos nem lát, sohasem gyönyörködhet ebben a pompában... A kertészkedő házigazda elmosolyodott:- Négy oka is van ennek. Először az, hogy szeretem a kerti munkát. Másodszor mert csodálatos élmény megérinteni a virágszirmokat; harmadszor élvezem ezeket az illatokat. A negyedik ok pedig maga!- Én? De hiszen nem is ismerjük egymást! - csodálkozott a járókelő.- Nem, de mindig számítottam rá, hogy egyszer majd erre jár, és ha a virágaimat meglátja, megáll majd, és beszédbe elegyedünk! K. Ellerbrock nyomán (Kötőjeles történetek. Válogatta: Hézser Gábor. Kálvin Kiadó, Budapest, 1998) Oratio cecumenica [Lelkész:] Istenünk, aki szereteteddel magadhoz öleled a mindenséget, és ránk is bőségesen árasztod áldásodat, add, hogy gyermeki bizalommal forduljunk hozzád könyörgésünkkel! [Lektor:] Könyörülj egyházadon, szánd meg népe­det! Igéddel és irgalmad éltető erejével formálj bennün­ket testvéri közösséggé, hogy küldetésünket betöltve só és világosság legyünk a világban! Tégy bennünket he­gyen épült várossá, amelyen messziről felismerhetőek szereteted jelei! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekezetünkért. Újítsd meg hitünket, erősítsd reménységünket, hogy a hétközna­pok küzdelmeiben se feledkezzünk meg a szeretetről segítségre szoruló embertársaink iránt! Jézus Krisztu­sért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Irgalmadba ajánljuk beteg, magányos, szo- morkodó testvéreinket és mindazokat, akik szerettük ápolásában fáradtak el. Óvd meg őket a kishitűségtől, a zúgolódástól! Segíts, hogy atyai kezedből békességgel fogadják el keresztjüket! Adj nekik erőt és kitartást helyzetük elviseléséhez és hitet a nehéz órákban. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, és áldj meg minket, hogy akaratod szerint éljünk, amíg elhozod örök országodat szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. ISMERJÜK MEG ÉNEKEINKET! 4. Az ellenreformáció hitharcai

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents