Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-07-30 / 31. szám

'Evangélikus ÉletS SZÉLRÓZSA - KULTÚRKÖRÖK 2006. július 30. I» 5 Légy bátor! ► Az egyre bulvárosodó médiavilágban is meg tudott maradni. Sőt egyre nép­szerűbb. Pedig ő ugyanúgy és ugyanazokról ír, mint tizenhét éve, amikor a Nők Lapjához került. Történeteinek főhősei nem a sztárvilág hullócsillagai, hanem emberek: népzenészek, parasztbácsik, édesanyák, váróteremben ücsörgő gyermekek. írásaival nem csak a hetilap olvasói találkozhatnak. Ed­dig megjelent öt kötete a könyvesboltok legkeresettebb címei közé tarto­zik. Ó Schaffer Erzsébet, akivel a szolnoki Szélrózsa közönsége is eltölthetett egy rövid, de igen tartalmas délutánt. Vonattal érkezett, és egy gurulós bevá­sárlótáskában hozta saját könyveit a legidősebb magyar női magazin kedvelt zsurnalisztája. Közvetlen stílusával ha­mar belopta magát a katonai sátrat megtöltő fiatalok szívébe. „Jó itt lenni. Jó látni a sugárzó, fiatal arcokat” - lelke­sedett. Az eredetileg beszélgetésnek ter­vezett délutánból előadás lett. Amikor ugyanis kérdések feltevésére biztatta hallgatóit, azok csak ennyit mondtak: „Nem kérdezünk, beszéljen csak! Mi hallgatjuk.” Schaffer Erzsébet a bátorsággal kap­csolatban mondta el gondolatait. Hang­súlyozta, hogy egyre több mindenhez kell bátorság. Meglátása szerint ez kell a házassághoz is, mégis azon az álláspon­ton van, hogy ezt a fajta kapcsolatot nem helyettesítheti az „egyszerű” együtt­élés. Elmondta, hogy funkciója van a je­gyességnek is: a megismerés, ismerkedés ideje. A házasságot sokkal mélyebbnek tartja, mint az együttélést, mert ez utób­biból minden következmény nélkül ki­léphet az ember. Történeteinek mesélése során felidéz­te a kaszával arató parasztok példaérté­kű életvitelét: „Akkor mindennek rituá­léja volt. Imádkoztak aratás előtt, aratás közben és utána is. Szombat délután el­kezdődött a pihenés, a hét utolsó napján pedig, természetesen, templomba men­tek” - mondta. „Bátorság kellett ahhoz is, hogy egy-egy árvíz, jégeső után újra gazdálkodásba kezdjen a család. Bátor­nak kell lennünk, hogy tudjunk valamit ismét elkezdeni” - folytatta a Nők Lapja főmunkatársa. A találkozó végén a gurulós szatyor hamar kiürült. A publicista által Szol­nokra cipelt kötetek percek alatt vásár­lókra találtak, és rögtön egy-egy kedves sor is az első oldalra került a szerző alá­írása fölé. Azután meg ahogy jött, úgy távozott Scháffer Erzsébet. A hazafelé tartó vonaton pedig talán ismét egy olyan emberrel találkozott, akiről érde­mes lesz írnia... ■ Jenő Bermudában komolyzenét Barokk muzsikát így csak a Szélrózsán hallgathatunk. Frissen vasalt inggel, cso­kornyakkendővel nem találkozunk a te­remben; ujjatlan trikóval, bermudával, tornacipős vagy mezítlábas hallgatókkal annál inkább. Valamiben éppen azért biztosak lehetünk: a koncertlátogatókat ezúttal nem a sznobizmus, hanem a mu­zsika szeretete vezényelte a komolyze­nei terembe. A találkozó szervezői pedig az idén is gondoskodtak róla, hogy a ze­nebarátok színvonalas produkciók kö­zül válogathassanak. Mit tehetnek a Szélrózsa megálmo­dói, ha a Nemzeti Hangversenytermet nem a Tiszaligetben építették fel, és a Zeneakadémiát sem lehet kerekeken el­vontatni Szolnokra? A turisztikai köz­pont egykori büféjét töltik meg hang­szerekkel és profi muzsikusokkal, és kezdődhetnek is a koncertek! Akinek pedig „van füle a hallásra”, meg is hallja a hívó szót. Kétségtelen, hogy egyes ko­molyzenei koncertekre - a tatai Szélró­zsához hasonlóan - ezúttal is csupán két tucat ember volt kíváncsi, máskor vi­szont megtelt a terem. Mindannyiuk elé­gedettsége jelzi: ennek a műfajnak a jö­vőben is létjogosultsága van a találkozó „étlapján”. Az atmoszféra valóban szokatlan. A plafonról nem kristálycsillár lóg, ha­nem a terem eredeti funkciójának meg­felelő színes villanykörték világítanak. A két tétel közötti kínos csendet a szomszédos kisszínpadról beszűrődő dobolás töri meg. A látogatók többsége nem is hallgatja végig az egyórás kon­certeket; sokan két előadás vagy fórum­beszélgetés között csak benéznek egy- egy motetta erejéig, esetleg csak az abla­Kapi Judit fuvolaművész kon keresztül fülelve imádkoznak együtt az elhangzó zsoltárfeldolgozással. Elő­fordul, hogy gyermek sírja el magát a te­rem végében, majd az ajtóban hagyott sörösüveget rúgja fel valaki. A fellépő művészek tehetségét és lelkiismeretes­ségét bizonyítja, hogy mindezek ellené­re óriási élményt nyújtanak. Ugyanis ki­vétel nélkül olyan színvonalú műsort adnak, mintha kristálycsillár lógna a fe­jük fölött. Bíró Zsófia, a tavalyi országos fuvola­verseny győztese a szintén fuvolista Kapi Judittal és a tehetségét versenyeken igen gyakran megvillantó zongoristával, Bir- talan Zsolttal adott két koncertet. Virtuóz műsoruk Mozarttól Chopinig engedett „belehallgatást” a zenetörténetbe. A budapesti Sztella énekegyüttes az olasz reneszánsz katedrálisok és a refor­máció korának hangulatát varázsolta a Tiszaligetbe; a kórus előadása rögtön el­nyerte a közönség tetszését. Bemutatkozott a kelenföldi evangélikus gyülekezet kamaraegyüttese is. A Bence Gá­bor által vezetett zenekar az egyházi muzsika mellett táncdarabokat is felvett repertoárjába a találkozóra érkezők nagy örömére. A Poézis együttes a huszadik század magyar versterméséből zenésít meg költeményeket. A Szélrózsán Weöres Sándor-versekkel mutatkoztak be. Az Ének a határtalanról című kötet darabjai­ból írt dalok előadásával a költő - ke­vésbé ismert - filozofikus költeménye­it szerették volna felfedeztetni a hallga­tókkal. A komolyzenei terem műsorát Varga Péter (furulya), Féltéin Attila (hegedű) és Dinnyés Soma (csembaló) barokk zenei délutánja zárta. A krónikás által meg­hallgatott koncertek mindegyikén vas­tapssal köszönte meg a közönség az elő­adóktól kapott felemelő perceket. ■ László Jenő Csaba Istenről, életről dallal vallani Beszélgetés Völgyessy Szomor Fannival ► Egy táncosnak a mozgás, egy éne­kesnek a muzsika a mindene. Utób­bi számára az egész világ zenéből áll, minden dalol, s vele kapcsolat­ban még inkább igaz az, amit a köl­tő, Babits Mihály így fogalmazott meg: „Mindenik embernek a lelké­ben dal van, / És a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / Az hallja a má­sok énekét is szépnek.” Az evangé­likus Völgyessy Szomor Fanni a Szél­rózsán a nagyszínpadon osztotta meg a közönséggel „lelke dalait” magyar és ír népdalok formájában.- Mindig is irigyeltem azokat, akik szinte már a „bölcsőtől fogva" tudták a választ a fel­nőttek egyik kedvenc kérdésére: „Mi leszel, ha nagy leszel?" A kis Völgyessy Szomor Fanni is ilyen volt? Mindig is tudta, hogy énekesnő sze­retne lenni?- Mindig szerettem énekelni, és ahogy telt az idő, egyre tisztábban rajzolódott ki előttem, hogy ez az én utam.- Érettségi után először azonban mégsem a színpad, hanem egy „kerülő" következett.- Igen, keramikusnak tanultam, és csak ezután jelentkeztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gim­názium dzsessztanszakára. Terveim kö­zött a teológia is szerepelt, de mégsem lettem lelkész. Sokféle dolog érdekel az életben. Min­den, ami alkotás, új dolgok létrehozása - legyen az fizikai vagy szellemi munka, akár egy bútor elkészítése, lakberende­zés, versírás és így tovább. A zene vi­szont az a közvetítő csatorna, ahol má­sokhoz a legjobban tudok szólni. Egy koncert után megüresedem, de egyben fel is töltődöm.- A Szélrózsa nagyszínpadán Szerelem emléke című albumának anyagából adott íze­lítőt. Miért éppen az ír és a magyar népdalok vi­lágát választotta az önkifejezés eszközéül?- Most ez a stílus áll hozzám a legkö­zelebb, ebben találom meg önmagam. Korábban a dzsessz, a rock és az ameri­kai folklór is szerepelt a palettán. A Szerelem emléke korábbi albumaim, a Hajnalban és a Tündérrózsa után született. Az elmúlt két évben ezzel az anyaggal lép­tem fel határon innen és túl. De már egy új zenei összeállításon dolgozom. Amire - csakúgy, mint korábban - most is törek­szem, az a jó minőség és az igényesség.- A Szerelem emléke-CD dalai teli vannak szomorúsággal. Talán Völgyessy Szomor Fan­ni bánatát tükrözik?- Egyszerűen csak arról van szó, hogy a magyar és az ír népdalok is többnyire így, ilyen nagy szívfájdalommal szólnak a szerelemről. Az elhagyott szerelmes bánatát éneklik meg, aki emiatt - vagy éppen mert reménytelenül szerelmes - nagyon szenved.- Másik említett CD-je, a Tündérrózsa egy verseskötetet is tartalmaz...- Mindennapi gondolataimat vetet­tem papírra, amelyek mellé képeket és zenéket, kapcsoltam, próbálva megmu­tatni azt, hogy milyennek látom a vilá­got. A szépséget, a finomságot és a har­móniát szeretném ezekkel az alkotása­immal visszahozni az életünkbe, mert azt gondolom, hogy egyre kevesebb fi­gyelmet fordítunk rájuk.- Mit jelent az Ön számára a hit?- A hit minden - ha tetszik, ez életem mozgatórugója. Az Istent ismerő és ben­ne hívő ember minden szavának és csele­kedetének a hitből kell kiindulnia. Krisz­tus kell, hogy legyen életünk mércéje. Ő adja és mutatja meg életfeladatunkat, számomra az éneklést. Azt teszem, ami­re születtem, és örömömet lelem abban, ami Istentől kapott hivatásom. Fanni mindezt így fogalmazta meg honlapján, a www.fanninetcom oldalon: „Sokszor kérdezem magamtól: miért zenélek? Hogy ismert legyek? Hogy újabb és újabb mű­anyag dobozokat hozzak létre, amelyeken az én arcom nyomtatott példánya látható, alatta a nevemmel? Nem! Azért énekelek, mert köze­lebb szeretnék kerülni az emberekhez. Szólni hozzájuk, megérinteni őket, segíteni, megnyitni gondolataikat egy szép világra, hogy elmond­jam, értékesek, hogy van értelme az életüknek. Felelősséget érzek irántuk. A közönség és a kö­zösség iránt, akik mindennap körülvesznek." ■ Gazdag Zsuzsanna Moziélmények Hatan hat szólamban A tábor főútján sétálók fülébe is eljutha­tott a távolból a szokatlan harmónia, ami­kor csütörtök délután a Sztella énekegyüt­tes hat tagja hat szólamban szólalt meg. A professzionális zenészekből álló együttes célja, hogy a 16-18. századi egyházzenén keresztül hirdesse Istent a 21. században. Művészeti vezetőjük Abaffy Nóra (alt), aki karnagyként - sajátján kívül - Hoffmann Ágnes (szoprán), Fekete Anikó (mezzoszop­rán), Nagy Ákos (tenor), Pálmai Árpád (te­nor) és Dobos Krisztián (basszus) énekét hangolja össze. Az együttes tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyház­zene szakos hallgatói. Élénk érdeklődés övezte Monteverdi, az evangélikus Bach és Schütz műveit. A kon­certterem - mint azt más esetben is ta­pasztalhattuk - kicsinek bizonyult. Az érdekes hangzás sokakat vonzott a hely­színre; voltak, akik a nyitott ablakokon keresztül élvezték a középkori dallamo­kat. Jóleső tapasztalat volt, hogy a ko­molyzene iránti fogékonyság is megvan fiataljainkban. A kicsiny kis zeneszigeten felcsendülő énekek kivétel nélkül keresz­tény tartalmat közvetítettek. A latin és német nyelvű szövegek fordítása, vala­mint a hozzájuk fűzött egy-két mondat lehetőséget adott arra, hogy a zene vará­zsán túl átélhessük és talán jobban meg is érthessük egy-egy zsoltár üzenetét. ■ HHO Szinte már hagyomány a Szélrózsákon a filmklub, ahová a mozgókép barátait várják. Idén minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett vetítették a filmeket, amelyek kö­zött volt vidámabb és fajsúlyos témát komolyabban feldolgozó, magyar és külföldi al­kotás egyaránt. Minden vetítés telt ház, azaz nyolcvan-száz érdeklődő előtt zajlott, ám a legtöbben a Fehér tenyér című, 2005-ben forgatott és az idei Magyar Filmszemlén több díjjal jutalma­zott hazai alkotásra voltak kíváncsiak. A film megtekintése után az egyik producerrel, Angelusz Ivánnal lehetett beszélgetni. Elmondta, hogy egy tehetséges ifjú rendező, Hajdú Szabolcs a bátyja, Miklós történetét vitte vászonra, természetesen néhol megváltoztatva, dramatizálva. A film a tomasportba enged betekintést, de a történet során megjelenő két társadalmi közeg is hangsúlyos. A ’80-as évek késő Kádár-rendszeri szocializmusa és a nyugati kapitalizmus elé is görbe tükröt állít, mindkettőt kritikusan szemléli. Kiderült, hogy a filmet kétszázötvenmillió forintos, magyar viszonylatok között átlagosnak nevezhető költségvetéssel készítették el két hazai produkciós társaság összefogásával. Sikere felülmúlja a várakozásokat, hiszen máris negyven filmfeszti­válra hívták meg. Ahol eddig levetítették, mindenhonnan díjjal tért haza; Karlovy Va- ryból például a zsűri különdíját hozta el. A beszélgetésen részt vett Szirtes András baptista lelkipásztor is, aki a Fehér tenyér er­kölcsi mondanivalóját, a ma emberének szóló üzenetét próbálta megragadni, és ez­zel kapcsolatban törekedett a közönséggel való együtt gondolkodásra. Felvetődött például, hogy a film a gyerekek elmagányosodását, a szülői nyomás miatt kialakuló megfelelni vágyását és hajszoltságát teszi tapinthatóvá. De arról is szól, hogy mit ér­demes és mit nem érdemes megtenni a sikerért, legyen az sportbeli vagy más típusú. A Szélrózsán naponta két filmet vetítettek, és amint Kis Ferenc Balázs munkaági vezető az Evangélikus Életnek elmondta, tudatosan mutattak be változatos műfajú alkotásokat. Ezért volt látható a könnyed Hanta Boy, a drámai Hotel Ruanda, az Ütközések és a C. S. Lewis időskori románcáról készült Amyékország, valamint a kísérleti filmként értelmezhető Koyaanisqatsi. Valamennyinél beszélgetést kezdeményeztek a vetítést követően a publi­kummal, több esetben - a tábor külföldi vendégeire való tekintettel - angolul is. ■ - szegfű-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents