Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-23 / 30. szám
‘Evangélikus Éltó PANORÁMA 2006. július 23. 7 )-elbeszélések get színlelt, végül azt hazudta, hogy fiút szült. [...] Nem sokkal később azonban a királyné megfogant a királytól, s a maga idejében fiút szült. Miután a gyermekek már valamennyire felcseperedtek, és gyakran játszottak együtt, Júdás a királyfit állandóan bosszantotta és bántalmazta, és sokszor megríkatta. A királyné ezt zokon vette, és tudván tudva, hogy Júdás nem az övé, mind sűrűbben verte el. Hanem az még így sem hagyott fel a fiúcsaz 1355 és 1360 között keletkezett Krumai képeskódex huszonöt latin felirattal ellátott rajzban - mint egy képregény - örökítette meg a legenda epizódjait. Könnyű belátni, hogy a Legenda aurea Júdás-elbeszélésében egyrészt a Mózes származásával kapcsolatos elemek (kosárba kirakás, királyi udvarban való nevelkedés, gyilkosság), másrészt az Ödi- pusz-mítosz motívumai (elhagyatás a szülőktől, az apa meggyilkolása és vérIllusztráció a Navigatio Brendanihoz (1476) ka zaklatásával. Végül aztán kiderült a dolog, s megtudták, hogy Júdás nem édesfia a királynénak, hanem csak egy talált gyermek. Amint ezt Júdás megtudta, elfutotta a méreg, és a korábban testvérének hitt királyfit titokban megölte. Mivel félt attól, hogy emiatt fejét veszik, az adószedőkkel Jeruzsálembe menekült, és Pilátus, az akkori helytartó udvarába szegődött, hisz minden zsák megtalálja a maga foltját.” - Az elbeszélés folytatásából megtudjuk, hogy Pilátus palotájáról a szomszéd gyümölcsösére lehetett látni. Egyszer, amikor a helytartó megkívánt egy szép almát, Júdás beugrott a gyümölcsösbe, hogy vigyen neki. Ám a tulajdonos rajtakapta, ezért aztán összeverekedtek, és végül is Júdás megölte őt. Nem tudta, hogy ily módon saját apjával végzett, hiszen a gyümölcsös Rúbené volt. Amikor a holttestet felfedezték, azt hitték, hogy baleset áldozata lett. Pilátus Rúben vagyonát Júdásra ruházta, sőt Ciboreát, az özvegyet is hozzá adta. Júdás idővel rájött arra, hogy saját anyját vette feleségül, és tulajdon apját ölte meg. Ciborea tanácsára szegődött Jézushoz, hogy nála bűneiért bocsánatot nyerjen. Jacobus de Voragine eddig a pontig idézi az általa is apokrifnak tartott történetet, majd annak folytatásaként - Jn 12,4-5-re utalva - megemlíti, hogy ismeretei szerint Júdás azért ellenezte Jézus megkenetését, mert a kenőcs árát, a háromszáz dénárt el akarta lopni. Sőt az árulásért is azért kért harminc ezüstöt, mert minden egyes darab tíz közönséges dénárt ért, vagyis így kárpótolta magát a veszteségért. Júdás halálát pedig úgy ábrázolja, hogy harmonizálja és egyúttal ki is színezi Máté és Lukács kétféle elbeszélését: „Felakasztván magát, kettéhasada, és minden bele kiomlék. Szájától is elvétetett, hogy azon át lehell- je ki lelkét, méltatlan lett volna ugyanis, hogy az a száj, amely azt a dicsőséges szájat, tudniillik Krisztusét érintette, ilyen szégyenletesen bemocskolódjék. Az azonban méltányos volt, hogy belső részei, amelyekben az árulás megfogant, kiszakadjanak belőle, s hogy torkát, melyből az áruló szó előjött, kötél szorítsa össze. A levegőben lógva pusztult el, hogy ő, aki az angyalokat az égben, embereket a földön megbotránkoztatta, az angyalok és az emberek világától elkülönítve, a démonokhoz társuljon.” A Legenda aurea népszerűségére utal, hogy fertőző viszony az anyával) jelennek meg. Ezek mellett bibliai forrásként említhetjük még Ádámot és Évát (a gyümölcs megkívánása), Káint és Ábelt (testvérgyilkosság), de akár a Nábót-elbeszé- lést is (tulajdonszerzés gyilkosság által). Ciborea neve pedig egyértelműen Mózes feleségére, Cippórára utal. Részben ószövetségi áthallása van annak is, hogy Jú- dást melyik törzs tagjának tartja ez az apokrif hagyomány. Jeromos alighanem az Iskariótessel való egybecsengés miatt említi Isákár törzsét, súlyosabb állítás azonban a Dántól való származás. Az iMóz 49,17- ben gyökerező hagyó mány („kígyó lesz az úton, vipera az ösvényen”) ugyanis az Anti- krisztust származtatja Dán törzséből. Ciborea álma szerint Júdás népe vesztét fogja jelenteni. A Legenda aurea ezzel a módszerrel kapcsolja ösz- sze a zsidó nép hányatott sorsát Júdásnak az elrettentő példaként elmondott tetteivel. Ez a szemlélet minden későbbi megpróbáltatás és szenvedés okának Júdás árulását tartja. Mindezzel együtt Júdás nem egyszerűen bűnbak, hanem ízig-vérig tragikus hős is. Sorsában a végzet teljesedik be. Júdás élete nem egyszerűen gonosz szándékai miatt siklott ki, hanem őt a sorsa determinálta erre. Vagyis a Legenda aurea Júdá- sa maga is áldozat. Navigatio Brendani A 6. században élt Szent Brandanus legendája igen kedvelt olvasmány volt a középkorban. Az Írországban és Britanniában működő apát utóbb a hajósok védőszentje lett. Brandanus kis szerzetesi közösségével a terra promissionis, vagyis az ígéret földje, a paradicsom felkutatását tűzte ki célul. Hét évig tartó tengeri útjukon számos csodás élményben volt részük. A hetedik esztendő kezdetén egy vasárnapon egy sziklán guggoló emberre bukkantak. Arca előtt a szél egy vasra erősített kendőt cibált, amely állandón szemébe és homlokába csapódott. A tenger hullámai pedig újra és újra elborították egész testét. Brandanus megké- rezte tőle, hogy ki ő, és milyen gonoszságáért kell így bűnhődnie. Az így válaszolt: „Júdás vagyok, az áruló. Kegyelemből vagyok itt, Krisztus irgalmából. Ez a hely olyan számomra, mint a paradicsom, hiszen estétől újra szörnyű kínok várnak rám. Éjjel és nappal úgy fogok égni, mint az ólom, amely már megolvad a tégelyben. Csak vasárnap találok nyugalmat, valamint a karácsonytól vízkeresztig és a húsvéttól pünkösdig tartó időszakban, továbbá Mária tisztulásának és mennybemenetelének ünnepén. Különben Heródessel, Pilátussal, Annással és Kajafással együtt szenvedek a pokolban. Könyörgöm, imádkozz azért, hogy Isten hétfőig hosz- szabbítsa meg számomra a szünetet.” Brandanus ígéretet tett erre, majd megkérdezte, mi az a kendő, amely a vason leng. Júdás elmondta, hogy azt életében egy leprásnak ajándékozta. Ám mivel az Úrtól lopta, inkább büntetésben, mint könnyítésben van része. A vasat, amelyre a kendő volt akasztva, annak idején a jeruzsálemi templom papjainak ajánlotta fel. A kővel pedig, amelyen most guggol, egykor egy utat javított ki. Alkonyaikor a tenger felől démonok serege jelenik meg, hogy Jú- dást a pokolba visszavigyék. Dühükben ordítoznak és tombolnak, hiszen megtudják, hogy Brandanus ezen az éjszakán megvédi Júdást. Azonban megígérik, hogy a következő héten annál jobban megkínozzák majd. Isten azonban megtiltja ezt nekik. Amikor aztán másnap reggel felkel a nap, újra-megjelennek, és nagy kiabálás közepette magukkal viszik Júdás lelkét. Erről az elbeszélésről olyan rajzok is fennmaradtak, amelyek Júdás magányosságát ábrázolják a szigeten. Egy 1476- ban keletkezett sorozat egyik darabján - amint arjúdás csókjának ábrázolásában a két arc szinte egyet alkot tunk - Júdás feje fölött fekete nimbusz, nyakában pedig az obiigát pénzes zacskó látható. A legenda nyilván elrettentő célzattal ábrázolja ilyen módon Júdás szenvedéseit. A pokol gyötrelmei elképzelhetetlenek az ember számára. Ha azonban Júdás valóságos felüdülésként éli azt meg, hogy egy sziklán guggolva újra és újra elborítják őt a tenger hullámai, akkor az olvasó mégis némi képet kap arról, hogy a kárhozatban mi vár az emberre. A legenda némely változata tovább színezi és naturalisztikus módon ábrázolja Júdás gyötrelmeit: „Hétfőn a levegőben pörgetik, kedden egy völgybe vonszolják, és szöges ágyba teszik, szerdán kátrányban perzselik, csütörtökön szörnyű hidegbe teszik ki, pénteken lehúzzák a bőrét, és sóban görgetik, valamint forró ólmot és rezet adnak neki inni, szombaton pedig egy dohos és büdös börtönbe zárják.” Mivel a Navigatio Brendani „középkori bestsellernek” számított, Júdás gyötrelmeinek ilyen leírása nyilván óriási hatást gyakorolt a tömegekre. A folklorisztikus elemek mellett különösen jelentős az a két teológiai tartalmú állítás, hogy az óceán szikláján guggoló bűnös alapvetően magányosan bűnhődik, illetve hogy az amúgy örökké tartó kárhozatban is lehet szünet. Ezzel ugyanis azt a gondolatot akarták érvényesíteni, hogy a jó cselekedetek jutalma még ilyen körülmények között sem maradhat el. Isten azért függeszti fel Júdás gyötrelmeit, mert tudja róla, hogy legalább egyszer segített egy lepráson, és végbevitt egyéb jó cselekedeteket. Az a jelenség pedig, hogy Júdás éppen vasárnap kap eltávozást a pokolból, a zsidó sabbátgondolat keresztény változata. Ez utóbbi szerint ugyanis a szombati nyugalom abszolút érvényű, így még a pokolra is kihat. A kereszténység elsősorban krisztológiai megfontolások alapján helyezte a vasárnapot ilyen értelemben is a szombat helyébe. Egy 1499-es milánói miserend a vasárnapot egyebek mellett azért nevezi dicsőségesnek, mert ekkor még Júdás is reménykedhet abban, hogy egy napra nyugalmat talál. Júdás az iszlámban' A Korán 4. szúrája talányos módon ábrázolja Jézus sorsát: „És [mivel] azt mondták [a zsidók]: »Megöltük Jézust, a Messiást, Mária fiát, Allah küldöttét« - holott [valójában] nem ölték meg őt, és nem feszítették keresztre, hanem [valaki más] tétetett nekik [Jézushoz] hasonlóvá [és azt ölték meg]. Akik [Jézust] illetően összekülönböztek, azok kétségben vannak felőle. Nincs tudomásuk róla, csupán vélekedésüket követik. Bizonyosan nem ölték meg őt, ellenkezőleg, Allah magához emelte őt. Allah hatalmas és bölcs.” Sokan és sokféle módon találgatták, ki is lehetett az a Jézushoz hasonlító ember, akit végül is keresztre feszítettek. Kézenfekvő ’ volt cirénei Simonra gondolni, hiszen Mk 15,21 szerint őt kényszerítették a kereszt átvételére, de a kommentátorok egy bizonyos Italia- nusról vagy Titanusról is tudni vélnek. A legbefolyásosabb középkori Ko- rán-exegéta, Tabari egy Sarkus nevű embert említ, akinek neve minden bizonnyal a „test” jelentésű görög szóból vezethető le. Ugyanő közöl egy legendát, amely szerint Jézus tizenhét (!) tanítványával egy házban tartózkodott, amikor rajtuk ütöttek. Allah csodájaként valamennyi tanítvány Jézus, alakját vette fel, így a zsidók nem tudták, ki az igazi Jézus. Amikor a támadók azzal fenyegetőztek, hogy valamennyiüket megölik, az egyik tanítvány így szólt: „Én vagyok Jézus!” így aztán őt végezték ki Mestere helyett, Jézus pedig jutalmul azonnal paradicsomba juttatta önfeláldozó tanítványát. Ezt az embert gyakran Júdással azonosítják. A Korán fent idézett mondatai a múlt és a jelen sok Korán-exegétá- ja szerint nem másra, mint Júdásra utalnak. A Kr. u. 700 körül élt tanító, Wahb ibn Munabbih is azt állítja, hogy Júdás volt az, aki Jézus helyett meghalt! Arról számol be, hogy sötét lett, amikor Jézust a kereszthez vitték, Isten pedig elküldte angyalait, hogy Jézust elválassza az emberektől. A sötétben a sokaság azt az ember ragadta meg, aki a Jézushoz vezető utat mutatta nekik. „Júdásnak hívták. Őt feszítették meg helyette, azt gondolván, hogy ő Jézus. Júdás pedig meghalt, és három órán át halott maradt. Azután Isten felemelte őt a mennybe...” Abd al-Jabbär, egy másik iszlám tanító egy újabb változatot ismertetett, amely szerint Júdás Jézus iránti szeretetből a Gecsemáné-kertben nem Mesterét, hanem egy ismeretlen zarándokot csókolt meg. Amikor ezt az embert Heródes elé vitték, annyira reszketett, hogy félelmében meg sem tudott szólalni. Amikor az uralkodó megkérdezte, hogy ő-e a Messiás, csak ennyit tudott kinyögni: „Ők mondják, nem én." Ezt a zarándokot végül is megfeszítették. Amikor másnap Júdás megtudta, hogy mi lett vele, naGiacomo Canavesio: Júdás kileheli a lelkét (1492) gyón megrendült, és egy dinnyeföldön nyilvánosan kijelentette: „Ez bűntelen vér volt!” Ezután „megátkozta a zsidókat, majd vette a harminc ezüstöt, amit az árulásért kapott, és az arcukba vágta. Majd hazament, és felakasztotta magát.” Hanna Jursch képzőművészeti kutatása nyomán jut el ehhez az iszlám tanításhoz. Megállapítja ugyanis, hogy számos Gecsemáné-kerti ábrázoláson rendkívüli mértékben hasonlít egymásra Jézus és Júdás arca. Ezt összefüggésbe hozza azzal a hagyománnyal, hogy Júdás talán titkon Jézus helyébe lépett, hogy ezzel a megváltást meghiúsítsa vagy éppen előrelendítse. Ezek a változatok sajátosan ötvözik az iszlám hagyományt különböző doketista felfogásokkal, továbbá szemmel láthatóan merítenek az apokrifekből is. Egy 14. században élt, mohamedán hitre áttért szerzetes apokrif Barnabás- evangéliumában is az az állítás szerepel, hogy Jézus helyett Júdást feszítették keresztre. Az „iszlám krisztológiát” tükröző mű egy 16. századi bécsi kézirata áll rendelkezésre. Az „evangélium" azt az olykor felbukkanó iszlám nézetet képviseli, hogy Jézusnak eredetileg „iszlám” tanítása volt, ám a kereszténység ezt nem értette meg, ezért volt utóbb szükség a vallás megtisztítására. Ez az iszlám állítás Júdás „helyettes szenvedéséről” még a 20. században is felbukkan. Mögötte azonban általában nem Júdás megbecsülése, hanem éppen hogy a megvetése áll. E meggyőződés szerint ugyanis Allah prófétája nem halhat csúfos kereszthalált: ilyen sors csak egy árulót, egy Júdást érhet!
