Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-16 / 29. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. július 16. 3 Díjazottak Közéleti konfliktusok „Egyházunk szép arborétumában sok impozáns fa van. Egyik ilyen a békéscsabai gimnázium” - kezdte ünnepi köszöntőjét Hafenscher Károly országos irodaigazgató Békéscsabán, a pedagógusok találkozóján tartott gálán. (A találkozóról tudósításunk az 1. oldalon. - A szerk) Ezzel az eseménnyel zárta jubileumi évét a százötven esztendős intézmény. A városháza udvarán tartott előadáson a gimnázium diákjai verssel, énekkel és tánccal szerepeltek, a produkciók szünetében pedig röviden ismertették az iskola másfél százados történetét. Az évforduló zárásaként Kondor Péter esperes, az igazgatótanács elnöke olyan békéscsabai evangélikusoknak adott át elismerést, akik segítették a gimnázium rendszerváltás utáni újraindítását. A Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumért díjat vette át Aradi Andrásáé nyugalmazott tanár, aki pedagógusként és lelkészfeleségként is szolgált évtizedeken keresztül; a ’90-es években segített összefogni az evangélikus tanári kart. Ezt a díjat kapta meg dr. Simon Fiala János is, akit „elkötelezett evangélikusként és elkötelezett hazafiként” mutatott be az esperes. A díjazott ötleteivel, gondolataival segítette az intézményt. Posztumusz elismerésben részesült Táborszky László; a díjat az egykori békéscsabai esperes özvegye vette át. Az igazgatótanács két egykori elnökének, dr. Rück Andrásnak és Szente Bélának elismerő oklevelet adott át Kondor Péter, ezzel is megköszönve, hogy a „viharos és nehéz időkben” békességre törekedve vezették a testületet. ■ -Ó-Ő-A Dr. Simon Fiala János (balra) átveszi a díjat Kondor Péter esperestől (középen) Papi teljesítménytúra ► Bátran kiérdemelhette volna a „Börzsöny teljesítménytúra” elnevezést az a kirándulás, amelyet a Győr-Mo- soni Egyházmegye szervezett a területén szolgáló lelkészek és családtagjaik részére július 6-án. A túrára meghívót kaptak a szomszédos Soproni Egyházmegyében szolgáló lelkészek is, akik közül egy házaspár fogadta el a szíves invitálást. Menyes Gyula püspöki titkár vállalta a túraterv elkészítését. Bizony nem volt könnyű a teljesítendő táv. Nagybörzsöny községből indulva közel húsz kilométert kellett megtenni, megspékelve a távolságot 600 méter szintkülönbséggel. A táv első felében egy rövid szalonnasütés adott lehetőséget az erőgyűjtéshez, de ezután következett a „hosszú menetelés”. Először a több mint 700 méter magas Magyar-hegyre kellett felkapaszkodni, majd a még magasabban fekvő Salgóvárhoz, ahonnan viszont gyönyörű panoráma nyújtott kárpótlást a kifulladt túrázóknak. Innét egy rövid pihenő után hosszú ereszkedés kezdődött, amely egészen Kemence községig tartott, ahol a túra végcélja volt. Az egyöntetű vélemény szerint az élmény kárpótolta a résztvevőket a túra végén érzett fáradtságért, és talán még a másnapi erős izomláz sem szegte kedvét azoknak, akik hősiesen végigjárták a teljes távot. A terv ugyanis az, hogy a következő évben újabb túrát szerveznek az egyházmegyében, reménység szerint a mostaninál több résztvevővel. ■ Kiss Miklós Szép és követendő gondolat az egyház és az állam szétválasztása. A modem korban ez mindkettőnek érdeke. Az elmúlt két évszázad jogfejlődése alapvetően rendezte a kérdést. Hazánkban is mind az alkotmány, mind a sokat idézett 1990. évi IV. törvény megfelelő keretet nyújt nemcsak az együttélésre, hanem az együttműködésre is. Mert teoretikusan a szétválasztás, praktikusan az együtt munkálkodás a fontos. Az egyházak felelőssége jelentős a társadalom, a nemzet sorskérdéseinek, időszerű gondjainak a megválaszolásában. Ez elsősorban kötelességeket és nem jogokat jelent. De a nem annyira a történelmi múlthoz, mint a jelen társadalmi igényekhez, az egyházak szolgálatához kapcsolódó jogok is fontosak. A pluralista társadalomban természetes, hogy az egyház munkáját konfliktusok is kísérik. Olykor az a látszat, hogy ezek főként a pénzről szólnak. Valójában a pénzügyi természetű vitákban öltenek testet a felfogásbeli különbségek. Többnyire nem arról van szó, hogy az egyház - a szektorsemlegesség jegyében - valamilyen közfeladatra több pénzt igényel az állami költségvetésből, hanem arról, hogy azok a politikai erők, amelyek nem rokonszenveznek az egyház szolgálatával, választják harci terepül a költségvetés egy-egy tételét. A közelmúltban még cifrább konfliktus borzolta a kedélyeket. De legalább nyilvánvaló, hogy a lényeget illetően nem pénzről van szó. A nagyobbik kormányzó párt, az MSZP hívő tagozata felvetette, javasolta, hogy az egyházközségek a jövőben vállalkozási tevékenység formájában nyújtsák szolgáltatásaikat - keresztelés, esketés, temetés... és ennek megfelelően adózzanak a stóla után. Szellemes és a konfliktust gerjesztő javaslat fő vonulatát elkerülő volt a legnagyobb hazai történelmi egyháztól gyorsan érkező válasz; nincs mód arra, hogy minden egyházközség könyvelőt alkalmazzon, márpedig enélkül nincs vállalkozás. Nemcsak a javaslat abszurd, hanem a származási helye is. Mit akart ezzel bizonyítani az úgynevezett „hívő tagozat”? Azt, hogy nem elfogultak az egyház javára? Netán segíteni akarnak a kormányfőnek az államháztartási hiány mérséklésében? A javaslat morbid voltát az MSZP szóvivőjének az elhatárolódása is jelezte. Kifejtette, hogy a frakciónak nincs ilyen határozata, nem kérték a tagozatot ilyesmire; a szóvivő szemlátomást értetlenül állt az ötlet előtt. A stóla adomány, akkor is, ha néhány helyen - a hívek kérésére is - meghatározzák a fizetendő összegeket^ De ami a lényeg: belső egyházi hitéleti gyakorlatról, nem jövedelemszerzésről van szó. Egyébként a törvény szerint az egyházi személyeknek az adományok terhére fizetett bére adómentes. Ez az inkább folklorisztikus, mint érdemi javaslat értelmetlenül rontja a hangulatot, megnehezíti az egyház és állam kapcsolatrendszerét, akkor, amikor ez amúgy is újabb erőpróba, ha tetszik: konfliktus előtt áll. Meg nem erősített, kiszivárgott hírek szerint pénzügyminisztériumi szakértők dolgoznak azon, hogyan lehetne körülbelül két és fél milliárd forinttal csökkenteni az egyházak részére jelenleg különböző címeken kifizetett összegeket. Emlékezetes, hogy Erdő Péter bíboros a különböző megszorítások hírét követően újságírók kérdésére válaszolva azt mondta: nem valószínű, hogy ha általános támogatáscsökkentés van, akkor ebből az egyházak kimaradhatnak. Nem is lenne szerencsés. De kérdéses mind a jogcím, mind a mértéke. No meg például az energiaárak jelentős emelkedése eleve nagy teher az egyházi intézmények számára is. Egyházi oldalról bölcs konfliktuskezelés szükséges. Nem vindikálunk privilégiumokat, a téritekben osztoznunk kell, de azt sem nézhetjük tétlenül, ha a nehéz helyzetre hivatkozva - egyházellenes körök nyomására - nem indokolt elvonásokat akarnának eszközölni. - Jelentős pozitívumként értékelhető, hogy a Magyar Köztársaság miniszter- elnöke hosszú idő után ismét fogadta a történelmi egyházak vezetőit, és javasolta a dialógus rendszeressé tételét. A legsúlyosabb konfliktusok többnyire nem a pénzügyi gondokkal kapcsolatosak. Most a művi meddővé tétel problémája, az e körül kialakult helyzet mutatja ezt. Július 1. óta - az Alkotmánybíróság korábbi határozatának következtében - nincs érvényben lévő szabályozás. Ismeretes, hogy állampolgári beadvány nyomán a testület eltörölte a korábbi szabályozást, mely a 35 éves korhatárhoz kötötte a beavatkozás engedélyezését. Az indok az, hogy a nagykorú állampolgárok közötti különbségtétel alkotmányellenes, sérti a 18 évesnél idősebbek önrendelkezési jogát. A kialakult korábbi orvosi gyakorlat szerint nem egyszerűen 35 év felett, hanem a legalább háromgyermekes anyák esetében került sor a beavatkozásra, ha amúgy is végeztek operációt, például vakbélműtétet. Többször foglalkozott a kérdéssel az Evangélikus Élet is. A lényeg - és ezt kellene az egyházaknak még erőteljesebben képviselniük -, hogy a művi meddővé tétel azon beavatkozások közé tartozik, amelyek kizárólag egészségügyi indokból végezhetők el. Ezt kell megjeleníteni a törvényben. Ezt kívánja az orvosi etika is, hiszen orvos a beavatkozást csak egészségügyi indok alapján végezheti el. Az új egészségügyi miniszter mintegy kompromisszumos javaslata - engedélyezzék 26 éves kortól a beavatkozást - sajátosan mutatja a társadalom devianciára szocializáltságának a mélységét. Az önrendelkezési jog nem terjedhet ki az öncsonkításra és arra, hogy ennek elvégzésére szakember kényszeríthető legyen. A további súlyos érvekkel, így a nemzet érdekével, az alapvető emberi értékekkel - szerelem, szeretet, család, tisztesség - való szembesülés már társadalmunk bizonytalanságára, szolgálatunk erőtlenségére is figyelmeztet. Egyháznak és társadalomnak egyaránt autonóm, felelős emberekre van szüksége. De ebben a kérdésben az önrendelkezési jog emlegetése félreértés. Erkölcsi megújulás nélkül gyenge hatékonyságú erőfeszítés minden megszorító intézkedés, és eredeti rendeltetésükkel ellentétes következményekhez vezetnek a mindenkit megillető emberi jogok. ■ Frenkl Róbert ÉGTÁJOLÓ ► Nem volt könnyű a döntés, hiszen már napok óta arra készültem, hogy ezen a héten lelkészszentelé- si ünnepeinkhez kapcsolódóan hivatásunk méltóságáról és keresztjéről írok az Égtájolóba. Azonban olyan - ahogy a szakmai zsargon mondja - hírértékű események kerültek látókörömbe, hogy meg kellett változtatnom eredeti elképzelésemet. Lehet, hogy később visszatérek az eredetileg tervezett témára, hacsak addig valamelyik püspök testvérem nem írja meg ebben a rovatban az azzal kapcsolatos gondolatait... Az első mai „témám”: Pósfay György. A napokban hallottam a hírt, hogy 85 éves lelkész testvérünk most lett igazán nyugdíjas, hiszen június 4-én hivatalosan is elbúcsúztatták a genfi magyar gyülekezetben, ahol huszonöt éven át végzett szolgálatot. De ez csak a nagyon sokszínű, gazdag szolgálat utolsó szakasza volt! Azóta, hogy a fiatal - akkor éppen buda- pest-józsefvárosi - segédlelkészt 1946- ban Ordass Lajos püspök kiküldte Svédországba ösztöndíjasként, a világban sokfelé szolgálta Jézus Krisztust. Amikor a Lutheránus Világszövetség 1948-ban a svédországi Lundban megalakult, Ordass püspök ellen már megindult az államhatalom támadása, és nem kapott útlevelet. Ezért ezen a fontos eseményen a püspök megbízása alapján - Vajta Vilmossal és Leskó Bélával együtt - Pósfay György képviselte egyházunkat. 1950-től az egyesült államokbeli Cleveland, majd 1952-től Dél-Amerika szolgálatának a színtere; Venezuelában a bevándorlók között dolgozik. Összegyűjti a magyarokat és a svédeket. 1971-től Genf következik: a latin-amerikai ügyek előadója lesz a világszövetségnél. Genfi szolgálata idején alakul meg az argentínai, a brazíliai és a venezuelai magyar gyülekezet. 1981, a genfi magyar protestáns lelkész nyugdíjba menetele óta pedig - először másokkal együtt, majd egyedül - gondozta a gyülekezetét. Istennek köszönjük meg Pósfay György szolgálatát. Isten őrizze meg őt szerettei és egyházunk körében - és amíg kegyelmesen élteti, adjon neki testi egészséget és mindnyájunkat gazdagító lelki-szellemi frissességet! * * * Olvasóink már többször is olvashattak arról, hogy készülünk a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) zászlóbontó gyűlésére. Az előkészületek nagy tempóval, de nem mindig zavartalanul folynak. Vannak - már ahogy ez kis hazánkban oly gyakran megtörténik - büHárom hír rokratikus nehézségek, és sajnos vannak egészen más jellegűek is. Ez utóbbiak közé tartozik, hogy a Szlovákiai Evangélikus Egyházzal nem zavartalan a viszonyunk. Mi úgy érezzük, hogy indokolatlan feszültségek, félelmek terhelik kapcsolatunkat, amelyek kihatnak a határon túli magyar anyanyelvű hittestvéreink életére is. A Maek első gyűlésére készülve ezért külön is gondolunk rájuk. Azt reméljük, nem lesz akadálya annak, hogy felszabadultan és zavartalan örömmel együtt legyenek velünk felvidéki testvéreink is. Azért hoztam most szóba ezt a kérdést, mert az Új Ember katolikus hetilap első oldalán nagybetűs cím hirdeti: Magyar-szlovák kiengesztelődés. A közelmúltban már több személyes találkozásunkkor is hallottam e rendkívül fontos eseményről Erdő Péter bíborostól, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökétől. S most, amikor a hosszabb tudósítást is olvashatom, őszinte szívvel osztozom római katolikus testvéreink örömében. De azt sem tagadhatom, hogy a szívem mélyén szelíd szomorúsággal (és egy kis irigységgel) azt is hozzáteszem: és mi, szlovák és magyar evangélikusok, vajon mikor jutunk el a kölcsönös megbékéléshez? S újra a Maekra kell gondolnom. Lesz-e, lehet-e ez az alkalom a kiengesztelődés felé vezető - olykor meglehetősen göröngyös - út egyik fontos stációjává? Kérem testvéreimet, imádkozzanak azért, hogy így legyen! * * * S a harmadik: a miniszterelnök és a négy történelmi felekezet vezetőinek találkozója. A tárgyalást előkészítő kommunikációba jó néhány homokszem került, és ez feszültséget okozott. Ugyanis senki nem kapott írásban meghívót, s az egyházi oldal nem katolikus tagjai csak a túloldalról kiválasztott egycsatornás hírforráson, a bí- borosi titkárságon keresztül jutottak információhoz. Bölcskd Gusztáv református püspök mindannyiunk nevében szóvá tette ezt. Gyurcsány Ferenc elnézést kért. Ami magát a megbeszélést illeti, semmilyen túlzó jelzőt nem használhatunk. A három miniszter és egy államtitkár társaságában lévő miniszterelnök indított. Ismertette a kormányzat egyházpolitikai súlypontjait. Jelezte, hogy eljutottak hozzá azok a válaszok, amelyeket a - Hiller István minisztertől egy héttel korábban átvett - finanszírozási tervezetre az egyházak szakértői adtak (a miniszterelnökkel való megbeszélésen érdemben nem került elő az úgynevezett egyházfinanszírozás problémája). Bejelentette, hogy neves személyiségek részvételével a Vatikánnal kötött, jövőre tízéves szerződés működésének áttekintésére bizottságot állít fel. Hangsúlyozta azt az álláspontját, hogy az egyházaknak fontos szerepük van a társadalmi kérdések megoldásában. Jelezte továbbá azt is, hogy szükségesnek látja a rendszeres konzultációt az egyházak vezetőivel. Végül ígéretet tett arra, hogy a költségvetésnek a rájuk vonatkozó számait a benyújtási határidő előtt egy hónappal megismerhetik az egyházak. Természetesen az egyházak képviselői is szót kaptak. Én magam - mivel harmadikként nem akartam ismételni az előttem szólókat - csak két témát említettem. Az egyik az ingatlankártalanítás kérdése volt. Jeleztem azt az igényünket, hogy ütemesen folytatódjék a még hátralévő ügyek rendezése. A másik megjegyzésem a kistelepülések sorsára vonatkozott. Jó lenne, ha kormányzati lépések nem gyorsítanák fel a leépülési folyamatot - ezt akkor is fontos kimondanunk, ha a kormányzati tervekről szóló legújabb hírek hallatán pusztán jámbor óhajnak tűnhet ez a javaslat. Ha összegezni kellene benyomásaimat, csak annyit mondhatok: majd meglátjuk. .. A rendszeres konzultációra és a költségvetés adatainak ismertetésére vonatkozó ígéretek a korábbiakhoz képest változtatási szándékot jeleznek. Legkésőbb október elejére kiderül, hogy mi valósul meg a szándékokból, ígéretekből. ItXzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
