Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-09 / 28. szám
6 2oo6. július 9. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletS §S8Ü • • Ot perc - avagy egy címlapfotó története Királyi éj a nyári napfordulón Címlapkép nélkül nincs hetilap - EvElet sem. De mi kerüljön a címlapra? Többnyire nem nehéz eldönteni, hogy az egyházunkban hétről hétre zajló - netán az egyházon kívüli, de azt valamiképpen érintő - eseményeket dokumentáló fényképek közül melyek kérnek helyet maguknak az első oldalon. Megesik, hogy a szerkesztők a bőség zavarával küzdenek: ha több „címlapos” alkalom is zajlott az adott héten, és .mindegyikről érdekes, megjelentetésre érdemes kép is készült, akkor bizony nehéz választani. De előfordul ennek a fordítottja is - mint például a múlt heti szám esetében. Szerkesztőségünkben nemcsak a hőmérő magasra szökött higanyszála, hanem egyházi eseménytárunk kiürülése is jelezte: beköszöntött a nyár. Ilyenkor pedig aki csak teheti, szabadságra megy, táborozik, vagy nyári kulturális rendezvényekre jár - vagyis alig van kifejezetten egyházi, a hitélettel kapcsolatos esemény. Ebből következőleg alig van - netán egyáltalán nincs - megfelelő címlapfotó. Hogy ilyenkor miként próbál segíteni magán a megszorult szerkesztő? Az alábbiakban fény derül rá. Kedves olvasóink, pillantsanak be a kulisszák mögé! Nagyon szeretem a fényképeket. Budapest nevezetességei - köztük a Lánchíd - iránt pedig egyenesen elfogult vagyok. Ezért (is) „engedélyeztem” magamnak, hogy lapunk múlt heti számának a címlapjára a Lánchídról - a múzeumok éjszakájának napján - készült fotót válasszak. Mivel pedig evangélikus egyházunk köztudomásúlag mindig is fontosnak tartotta a kulturális értékek őrzését és közvetítését, olvasóink talán elnézik nekem a múlt heti címlapképpel kapcsolatos elfogultságomat. Történt, hogy a lap nyomdába adásának a határideje előtt mintegy két órával a címlapfotó képaláírásával kapcsolatban felmerült egy kérdés, amelyben nem tudtunk dűlőre jutni a korrektorral. Emellett - mint ismeretes - hetilapunk főszerkesztője két hónappal ezelőtt egy műtét következtében lapkészítőből „hétköznapi” olvasóvá alakult át, aki csütörtökönként otthon várja az EvÉlet friss számát kézbesítő postást. Nem is zavartuk őt - eddig - az újság összeállítása közben előkerülő kérdésekkel. Ennél a képaláírásos problémánál azonban kivételt tettem: tőle kértem telefonos segítséget. Utólag rájöttem: lehet, hogy nem kellett volna... Ugyanis a kérdésem megválaszolásán túl finoman szólva lebeszélt a lánchidas fényképről. „Miért pont a Lánchíd, és miért a múzeumok éjszakája? Biztosan tudtok szerezni egy fotót valamelyik evangélikus táborból vagy balatoni konferenciáról, hiszen most azoknak van itt a szezonjuk” - hangzott a főszerkesztői észrevétel. Hát igen, a mai technikai feltételek mellett tulajdonképpen a világ bármely pontjáról lehet öt perc alatt fotót szerezni, nemhogy Magyarországról! Csak egy telefonhívás, egy digitális kamera és internetelérés kell hozzá. Ja és persze az az információ, hogy éppen hol van olyan tábor, ahol a gyakorlatban végrehajtható ez az ötperces művelet. Lássuk csak! Megvan! Révfülöp! Ott éppen aznap indult Kendek K. Péter vezetésével az országos konfirmandustábor. Tudtam, hogy ebben az esetben mindhárom feltétel - telefonhívás, digitális kamera és intemetlehetőség - rendelkezése áll. Éljen! Öt perc alatt lesz címlapfotóm! Tehát azonnal a tettek mezejére léptem: felhívtam a táborvezetőt. Azt mondta, szívesen segít, csak van egy kis gond: még nem érkeztek meg a táborozok a helyszínre, jaj, ne! Na, nézzük tovább, akkor legyen Bakonybél. Ott már elkezdődött a természetismereti ifjúsági tábor, így biztos lehettem benne, hogy a helyszínen vannak a résztvevők. Gyors telefonhívás az egyik táborvezetőnek. Szívesen segít - mondta -, csak van egy kis gond: a Bakony közepén táboroznak, ahol nincs internet. Au! Megköszöntem hát a segítőkészséget, de sajnos nem voltam abban a helyzetben, hogy megvárhattam volna az infrastruktúra ilyen irányú kiépítését. Akkor már csak egy ötletem maradt: Balatonszárszó, az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon. Azonnal felhívtam Végh Szabolcs igazgatót, hogy segítséget kérjek tőle, de csak telefonjának az üzenetrögzítőjét értem el. Ámde mindent a főszerkesztői kívánalmakért! Tárcsáztam a konferencia-központ vezetékes számát; ily módon megtudtam, hogy az igazgató úr már úton van hazafelé. És azt is, hogy Szárszón ez idő tájt nyugdíjas lelkészek üdülnek. Viszont R ibár János - korántsem nyugdíjas - esperes is épp ott tartózkodik. És nála van digitális kamera. Ez az!-éledt föl bennem a remény, amelyet azonban azonnal le is hűtött a mondat folytatása. Tudniillik hogy van egy kis gond: az esperes úr épp a Balatonban hűsöl. Igaza van! Mi is inkább ott lennénk, mint a nyolcadik kerületben, ahol közel negyven fok van. Az órára pillantva nagyot sóhajtottam. Szép dolog a főszerkesztői kívánságlista, de nem egy órával a nyomdai határidő előtt... Ekkor azonban megcsörrent a telefonom: Végh Szabolcs hívott. Hurrá! Mégis lesz öt perc alatt „Evangélikusok a Balaton-par- ton" aláírású címlapfotó! Vagyis nem egészen, mert - mint mondták - van egy kis gond: Szabolcsnak nincs használható digitális kamerája. Talán ha Ribár János és felesége, Edit kijön a vízből. Majd hívnak. Kis idő múlva hívtak is. Szívesen segítenek, de van egy kis gond: nem biztos, hogy találnak olyan kábelt, amellyel a fényképezőgépről a számítógépre lehet továbbítani a képeket - az ő kábelük otthon maradt, hiszen nem készültek arra, hogy fotót kell küldeniük az EvEleinek öt perc alatt. De mindent megpróbálnak. És tényleg mindent megpróbáltak! Lett kábel, működött a gép, ott voltak az evangélikusok a nyári hőségben a Balaton-parton, a Ribár házaspár pedig pihenés helyett nekünk kattintgatott. Ezalatt a szerkesztőségben a korrektúrapéldányról az utolsó javítást is átvezettük a számítógépre — ami azt jelenti, hogy elkészült az újság -, miközben a falióra mutatói vészesen közeledtek a nyomdába küldés határidejéhez. A lapkészítésnél csak egy darabig van demokrácia, bizonyos ponton túl egy ember kezében van a döntés joga és egyben felelőssége. (Főleg ha az idő is sürget.) A szárszói helyzetjelentéssel kapcsolatos két sikertelen telefonpróbálkozás után úgy döntöttem: főszerkesztői kérés ide, szárszói segítségnyújtás oda - Lánchíddal megy a nyomdába az aktuális lapszám. Amikor másnap mindezt elmeséltem a főszerkesztő úrnak, kiszabta magára a penitenciát: ezek után megérdemli, ha „kibeszélem” őt, azaz megírom a történteket. És lön... így pedig egyúttal lehetőségem nyílt arra is, hogy e cikkel és az általuk elkészített és elküldött fotó közlésével megköszönjem Ribár Jánosnak és Editnek, valamint Végh Szabolcsnak a múlt keddi segítségüket. ■ Boda Zsuzsa ► Szent Iván éjjele az idén sem telt események nélkül. Immár negyedik éve rendezték meg országszerte a múzeumok éjszakáját. Csak Budapesten majdnem ötven múzeum nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, és a pincétől a padlásig minden zugba be lehetett kukucskálni. A szokásos tárlatvezetéseken kívül táncházak, koncertek, kosztümös felvonulások, tűzzsonglő- rök és „boszorkányok” várták a kultúrára éhes látogatókat. Érdeklődőkben pedig nem volt hiány. A fülledt meleg ellenére tömegek préselődtek fel a „múzeumi" buszokra, amelyek a különböző helyszínek között szállították az utasokat. Éjfélkor hosszú sor kígyózott a Terror Háza Múzeum előtt, a Nemzeti Múzeum tárlatvezetésein pedig égy gombostűt sem lehetett leejteni még hajnali egykor sem. Máskor fa- nyalgó gimnazisták lelkesen öltötték magukra a reneszánsz kosztümöket a Budapesti Történeti Múzeumban, és csodálkozó külföldiek integettek a veteránautós felvonulást látva. Varázsa volt a budapesti éjszakának. Mivel a harmincnégy oldalas programfüzet harminchárom oldalnyi rendezvényén szerettem volna részt venni, nem terveztem, hanem a sodrásra bíztam magam. Végül „királyi” éjszaka kerekedett belőle, mely a budai Várban tett kerti sétával kezdődött, majd udvari mulatsággal folytatódott. A gótikus terem ívelt boltozata talán látott már méltóságteljesebb bált is, mint a mostani. A viselettörténeti bemutató keretében bárki felpróbálhatta a korabeli festmények, leírások alapján készült gótikus és reneszánsz ruhákat. A két korszak szemlélete és életmódja közti különbség kiválóan leolvasható az öltözetről. Míg a gótikus ruha karcsú sziluettet, légies könnyedséget kölcsönzött viselőjének, addig a reneszánsz életöröm habzsolásának minden eredményét elrejtette a későbbi, bő szabású felső ölKerti séta a budai Várban tözet. Egy reneszánsz női ruhában vígan ki lehetett hordani egy gyereket úgy, hogy arról legfeljebb csak a rosszmájúak sejthettek valamit. Furcsa volt látni, ahogy a strandpapucsos lányok egy pillanat alatt méltóságteljes hölgyekké váltak a királyi ruhákban. A fiúk kevésbé gyorsan változtak át gazdag firenzei polgárokká. Vannak ruhák, amelyeket tudni kell viselni... Nyilvánvaló, hogy ebben az öltözékben csak lassú, kecses, apró lépésekben lehetett táncolni. A lányoknak még a lábfejük sem látszódhatott ki a ruha alól, és ügyelniük kellett arra, hogy a fejfedőjük és uszályuk ne sérüljön a tánc alatt. Lehet, hogy a kecsesség titka az öltözetben rejlik? A reneszánsz mulatságból átmenet nélkül zuhantam bele a budapesti búcsú forgatagába. A Lánchíd mindkét végében zenei színpad állt, köztük kézművessátrak sorakoztak: sámándobok, reflexíjak, pöttyös bögrék... A lacipecsenyésnél sülő hús füstjében-szagában feketébe öltözött táncosok ropták a színpadon. A Nemzeti Múzeumban folytatódott egykori uralkodóink megidézése. A Királygyilkosságok a középkorban című tárlatvezetésen bebizonyosodott, hogy ez a „szakma” sem lehetett mindig merő mulatság. Kevés olyan királyunk van, akit hagytak természetes halállal távozni ebből a világból. Gondoljunk csak Endre hercegre, akit felesége, Nápolyi Johanna segítségével gyilkoltak meg egy kolostorban. Éjjel sürgős hír miatt kihívták a hálószobájából, rátámadtak, és amikor vissza akart menekülni, zárva találta az ajtót. Vagy ott van például V. László, aki éppen menyasszonya érkezését várta Prágában, amikor feltehetőleg Podjeb- rdd György cseh király ölette meg. Hunyadi Mátyás halála is elég talányos: egy virágvasárnapi nassolás okozta vesztét. A délelőtti mise után nagyon megéhezett, második felesége, az itáliai származású Beatrix pedig még Bécs templomait látogatta sorra. Nem ülhettek asztalhoz a királyné nélkül, az uralkodónak pedig már nagyon korgott a gyomra. Fügét hoztak neki, hogy azzal üsse el az éhét. Kifogásolta ugyan, hogy rossz az íze, de megette. Pár óra múlva már rosszul volt. Beatrix adott neki valami orvosságot, amitől tovább romlott az állapota. A rossz nyelvek szerint méregutánpótlást tartalmazott a gyógyszer. Három napig jajgatott a király, majd meghalt. A régi Buda erkölcse című tárlatvezetésen további furcsaságok derültek ki jeles királyaink viselt dolgairól. Például amikor Károly Róbertét megkoronázták 1309-ben, a koronázási eskübe bele kellett foglalni azt is, hogy megígéri: csak egy felesége lesz. Derék eleink addigra már rájöttek, hogy a felséges úr nagy hódolója a nőknek... Zsigmond király magánéletéről is regényeket lehetne írni. Nagyra törő tervei sok utazással jártak, és bárhol megfordult, több száz hölgyet vendégelt meg estenként. Sőt arról is mesélnek a források, hogy a konstanzi zsinatra érkező vendégeket számos bordélyház várta... A kortársak azt beszélték, hogy az erkölcsi romlást a külföldiek hozták be Budára. így volt ez Mátyás esetében is. Fiatal korában jámbor, vallásos ember volt az ifjú Hunyadi, csak Beatrix rontotta meg. A király rajongásig szerette feleségét, ám elég sokat volt távol tőle, és ilyenkor bizony megesett, hogy nagy bánatában más nőkhöz fordult vigaszért. Attól fogva, hogy ez a királyné fülébe is eljutott, Beatrix elkísérte férjét a hadjáratokba: elöl vonult a hadsereg, utána pedig - mint egy túlméretezett lakodalmas menet - a királyné kísérete. A százötven éves török uralom sem használt Buda erkölcseinek. Ami pedig utána következett, több mint érdekes. A felszabadító keresztény seregek teljesen felprédálták a várost, alig maradt lakosa. Az ostrom után betelepítésekkel pótolták az emberveszteséget. Elsősorban német polgárok érkeztek, ám utólag többükről kiderült, hogy odahaza börtönben ültek, adósság miatt vagy épp egy há- zsártos feleség elől menekültek. Nos, a török kiűzése után ők lettek Buda elöljárói, a városi tanács tagjai. A tárlatvezetésről kiszédeleg- ve átverekedtem magam a tömegen - a múzeum előcsarnokában még javában húzták a zenészek. Sajnos az én estémbe csak ennyi fért. Ha valaki kedvet érez egy jó kis éjszakai múzeumozáshoz, de most lemaradt róla, ne keseredjen el, mert csütörtök esténként megtekintheti a Szépművészeti Múzeum állandó és időszaki kiállításait kitűnő tárlatvezetők segítségével. ■ Jánosi Vali Reneszánsz ruhapróba a gótikus boltívek alatt A SZERZŐ FELVÉTELEI
