Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-02 / 27. szám
‘Evangélikus ÉletB EVANGÉLIKUS ÉLET 200Ó. július 2. 3 Szigetkerülés Ároni szolgálatban Lelkészszentelés Monoron ► „Éreztem azt a szeretetet, amellyel körülvettek engem. Csodálatos és felemelő volt a confirma alatt a kör közepén állni...” - mondta Kovács Áron, miután ár. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke lelkésszé avatta a monori evangélikus templomban június 24-én. Az újonnan felavatott lelkész vallásos családból származik. Lelki életét kezdetben a gyermekbibliakör, később az ifjúsági órák és a közösséget kovácsoló nyári táborok formálták. Teológiai tanulmányai alatt Göttingenben (Németország) töltötte ösztöndíjas évét. Kíváncsiságát a kumráni közösség és a Messiáshit témája keltette fel; ebből írta diplomamunkáját. Az Ószövetség iránti élénk érdeklődésének az eredményeként négy éven át volt az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének demonstrátora (vagyis olyan hallgató, aki segédkezik a tanszék munkájában), előbb Muntag Andor professzor, később Hausmann Jutta professzor asszony mellett. A Deák téri gyülekezetben töltött hatodév, a gyakorlati képzés alapos felkészülést jelentett a számára. „Ároni szolgálatba állsz be. Áron Mózes testvére volt. Talán félénk volt, néha talán szorongott is amiatt, hogy mit kell mondania, de tudjuk: ő beszélt Mózes helyett. Áron szolgálata kettős volt: közvetítő és hitébresztő szolgálatot végzett. Neked is ez lesz a feladatod” - mondta igehirdetésében Fabiny Tamás. „Kívánom, hogy - miként a meghívódon szereplő igében olvassuk (Ézs 40,31) - ebben az ároni szolgálatban szárnyalni tudj majd, mint a sas” - hangzott a biztatás. A Sándy Gyula által tervezett monori templomban jelen lévő huszonhat lelkész közül Hausmann Jutta és Selmeczi Lajos segédkezett a liturgia szolgálatában. Az alkalom emlékezetes pillanata volt a testvéri közösségként együtt zenélő Deák téri ifjúság nyílt tekintetű, mosolygó szemű tagjainak az éneklése. „S egyszer csak maguktól / gyűlnek az emberek, / együgyű szavamtól / sírásra fakadnak, / ránéznem alig kell, / s a tűz is felszökken, - / az Úr áll mögöttem” - hangzott Dsida Jenő Egyszerű vers a kegyelemről című költeménye Cselovszky Ferenc Deák téri igazgató lelkész megzenésítésében. ■ Horváth-Hegyi Olivér Hajókirándulást szervezett a Pesti Egyházmegye Tanítására várnak a szigetek címmel júniús 24-én; a résztvevők az Aquincum nevű hajón megkerülték a Csepel- szigetet. A közel százötven fős csoport lelkesen hajózott be a kora reggeli órákban. Mindenki kapott egy szórólapot, mely a nap programján kívül énekeket és találós kérdéseket tartalmazott. Más célja is volt a szórólapnak: segített abban, hogy a résztvevők könnyebben „elkeveredjenek" egymással, illetve hogy tíz csoportot alkossanak. A csoportoknak az volt a feladatuk, hogy gyülekezeteikről és lelki élményeikről beszélgessenek, illetve imaközösségé alakulva könyörögjenek Csepelért, Budapestért. Kertész Géza józsefvárosi lelkész nyitóáhítata után TamásyTamásné Zsóka zuglói lelkész vezetésével vetélkedőn vehettek részt a kirándulók. Jerabek Zsuzsa és férje, Tibor - mindketten cinkotai gyülekezeti tagok - szervezőkészségének köszönhetően kiváló ebéd várt a hajósokra Sziget- szentmártonban. A program részét képezte a hajó fedélzetén tartott „ének-kí- vánságműsor”, ezt pedig Blatniczky'János cinkotai lelkész áhítata követte, illetőleg az új egyházmegyei felügyelő, Léránt István szólt az egyházmegye missziói kilátásairól és terveiről. Bár a fölső zsilip meghibásodása okozott egy kis kalamajkát, a szigetkerülés végeztével a kirándulók élményekkel föltöltekezve értek haza. ■ Győri János Sámuel A kirándulás további képei letölthetők a http://pest.lutheran.hu honlapról az Aktuális címkére kattintva. Lelkészevangélizáció Gyenesen Az idén június 12. és 15. között rendezték meg a Nyugati (Dunántúli) Egyház- kerületben a lelkészevangélizációt. A Gyenesdiáson tartott alkalmon - melyen a lelkipásztorok házastársai is jelen lehettek - iß. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár tartott előadást, az igeszolgálatot pedig id. Pintér Károly nyugalmazott lelkész (képünkön) végezte. Az együttlét csütörtökön pozsonyi városnézéssel, valamint csallóközi kirándulással zárult. Szolgatársak találkozója Ebben az esztendőben Ittzés János püspök június 24-re hívta meg testvéri találkozóra azokat a nyugdíjas lelkészeket házastársaikkal együtt, akik korábban a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület területén szolgáltak, vagy jelenleg ott laknak. A győri egyházkerületi székházban tartott megbeszélésen az idős szolgatársak tájékoztatást kaptak egyházunk jelenlegi helyzetéről. A közös ebéd elfogyasztása után a nyugdíjas lelkipásztorok kötetlen beszélgetés keretében oszthatták meg örömeiket és nehézségeiket a püspökkel. Déli „családi kiruccanás” „Lelkészcsalád: esély- vagy veszélyforrás?" Többek között erre az izgalmas kérdésre keresték mintegy százan - köztük több mint harminc gyermek - a választ Bonyhá- don, a Déli Egyházkerület immár hagyományos nyárkezdő családi találkozóján. A június 15-16-án tartott kétnapos együttlétet jól intonálta a nyitóáhítaton felcsendülő ének néhány sora: „Felüdülés, sport, zene, játék, / Zengjetek Istennek új éneket!" (EÉ 68,5) Képünk a zengővárkonyi kiránduláson készült, ahol a helyi néptánccsoport „déli vendégmunkásokat” is megmozgatott... Százhúsz éves a brassói magyar evangélikus-lutheránus egyházmegye ÉGTÁJOLÓ (t> S zázhúsz év - Isten örökkévalóságához képest egy villanásnyi időtöredék csupán, az erdélyi, a barcasági magyar evangélikusok életében azonban generációkon átívelő gazdag történelem. Százhúsz éve annak, hogy 1886. március 25-én Török József tatrangi lelkésznek, későbbi főesperesnek és Gödri János „világi elnöknek”, hosszúfalusi ügyvédnek, valamint lelkes társaiknak a kezdeményezésére, konok kitartásuknak és több évtizedes előkészítő munkájuknak köszönhetően a brassói Európa étterem dísztermében a tizenegy gyülekezetét képviselő negyvenhárom tagú konvent kimondhatta a Brassó megyei Ágostai Hitvallású Evangélikus Magyar Egyházmegye megalakulását. Ez volt erdélyi magyar evangélikus egyházunk önállósodásának első mérföldköve, egy sajátos történelmi helyzet következménye. Erre a kiemelkedő történelmi eseményre emlékezve adtunk hálát Istennek május 24-én a barcasági Csernátfa- luban ünnepi istentisztelet és jubileumi közgyűlés keretében, melynek mottójául a Százhúsz év-és annak tanulságai ünnepi előadás címe szolgált. Az alkalmon több százan - lelkészek, presbiterek, hívek és ökumenikus vendégek - adtak hálát Istennek az egyház nagyszerű ajándékáért. Azért a „látható egyházért”, amelynek része a százhúsz éve önállósult brassói magyar evangélikus egyházmegye is. Valljuk, hogy mi, barcasági evangélikus magyarok Jézus Krisztus anyaszentegyházába tartozunk, és az anyaszentegyház teljességének minden látható jele bennünk van. Hálát adtunk azért is, hogy százhúsz éven át - minden megrázó történelmi megpróbáltatás, közösségi és egyéni tragédia ellenére, örökös emberi ellentétek, kicsinyes hatalmi és anyagi vonatkozású küzdelmek dacára - megmaradtunk testvéri egységben, mert ő, megváltó Urunk megtartott minket Lelkének erejével. Ezzel a felülről kapott erővel tudtuk testvéri közösségben építeni az ő országát, keresni szent akaratát, hittel és töretlen hűséggel szolgálva azt a nemzetközösséget, melyet szolgálni legszentebb hivatásunk. Ezt a hitbeli, lelki, szellemi szervezeti egységet megőrizni, megtartani, tovább építeni Istentől kapott feladatunk, kötelességünk. Pál írja: „Nem tudjátok hogy ti Isten temploma vagytok és az Isten Lelke bennetek lakik?” (iKor 3,16) Ennek a templomnak, Isten Lelke élő templomának mi vagyunk az egymásra épülő, egymást megtartó, szép egységbe illeszkedő építőkövei. Legnagyszerűbb, Istentől kapott hivatásunk összetartani és szüntelenül fejleszteni ezt az egybeilleszkedő szerkezetet, és beépülni az élő kövek lelki templomába. Ez az általunk is épülő templom pedig a hit és a szeretet közössége, Jézus Krisztus áron megváltott, új életre meghívott népe - ez a mi anyaszentegyházunk. Említettem a Gödri Jánosok, Török Józsefek és társaik konok kitartását, melynek egy másik gyümölcse a mi erdélyi egyháztörténetünk talán legszebb része. 1874-ben Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter brassói látogatása alkalmával találkozott a „csángók villámküldöttségével”. Ekkor értesült a barcasági magyar evangélikusoknak a szász egyházból való kiválási szándékáról, és nemtetszésének hangot adva kijelentet- te:-„Az elszakadás nem az én dolgom, de azt előre megmondom, hogy nem fogom megengedni azt, hogy valamelyik magyarhoni szuperintendenciához csatlakozzanak.” E kemény szavak ellenére - melyekhez az anyaországi politikusok részéről lassan hozzászoktunk - a konok és kitartó küzdelem eredményeként 1886. március 25-én megalakult az önálló magyar egyházmegye. 1886. április 9-én kérték a Tiszai Egyházkerületbe való felvételüket. Ugyanezen esztendő őszén mind a Tiszai Egyházkerület késmárki közgyűlése, mind a „magyarhoni evangélikus egyházak” 1886. október 13-i budapesti egyetemes közgyűlése hivatalosan is kimondta és megerősítette a csatlakozást, nevezetesen a brassói egyházmegyének a Tiszai Egyházkerületbe kilencedik egyházmegyeként való felvételét. A sors iróniája, hogy Trefort miniszternek, aki annak idején határozottan kijelentette, hogy nem támogatja sem az önálló egyházmegye megalakulását, sem a magyar evangélikus egyházhoz való csatlakozását, 1887. szeptember 21- én azt kellett leírnia, hogy a császár tudomásul vette ’ és megerősítette az új egyházmegyének a kiválásáról és a Tiszai Egyházkerülethez való csatlakozásáról szóló határozatot. Bár evangélikus egyházunk számarányát tekintve - leszámítva egy néhány évtizedes időszakot a 16. században - sohasem volt a nagy, a többségi népegyház Magyarország egyetlen történelmi régiójában sem, mégis a Kárpát-medencében kultúránk fejlődésében igen jelentős szerepet töltött be, elévülhetetlen érdemeket szerzett. Templomaink, iskoláink, gyülekezeti, művelődési otthonaink, karitatív és oktatási intézményeink által nemzetünk életében - mondhatnám - arányunkon felül teljesítettünk. Ebből is következik, hogy sohasem a mennyiség volt és lesz az egyedüli döntő kritérium, hanem sokkal inkább a minőség. Ez pedig hatványozottan igaz a kettős kisebbségi sorshelyzetben élő erdélyi egyházra. Az igazi nagy kihívás, a legszebb eszmény népünk és egyházunk számára a jövőt illetően az lesz, hogy megvalósítsuk, megéljük a Németh László, Bibó István és Reményik Sándor nevével fémjelzett „minőség forradalmát”. A minőségi fejlődés és az igényesség kell, hogy jellemezze hitünket, életünket, szolgálatunkat, egész gondolkodásunkat, tetteinket és nem utolsósorban jellemünket, erkölcsi magatartásunkat. Mindehhez azonban hozzá kell tennem, hogy ez csak akkor lesz lehetséges, ha a felülről kapott, Isten Lelke által inspirált minőségi lét fogja rászórni a fényét arra az emberi közösségre, amelyben szolgálnunk adatott, és ott áldássá, gyümölcsözővé, új életté válik. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület FOTO: DEÁK LÁSZLÓ
