Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-06-18 / 25. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. június 18. 9 Megvan az ideje a telefonálásnak. Dsida Jenő Alázatos, könyörgő zsoltár Jóságos Isten, áldott szívű kertész, ki minden reggel átsétálsz a kerten, akit csodálunk gyökereket verten, figyelj: egy dudva zsoltárt énekel! Jóságos Isten, áldott szívű kertész - Szirmaim nem szép, pompás csillagok; csak egy tövises, csúf növény vagyok, lekonyult, béna, bús, haszontalan. Dudvának hínak. Mindenek gyűlölnek: megtűz a nap és kínoz a hideg, mert nincs gyümölcsöm soha senkinek, s én - mégis élni, élni akarok! Mert, látod, mégis szép a madárének és mégis szép a tavasz, illat, fű, rög, s a kis méhecske énnekem is zümmög és élni, élni, élni akarok! Jóságos Isten, áldott szívű kertész! Nekem nem árthat, aki örömest öl, Csak Te ne bánts, ne tépj ki gyökerestől: a kis dudvának legyen irgalom! Afájón-édes élet napjai legyenek mind-mind kiürített kelyhek, s Te légy, akinek zsoltárt énekeljek, mig lassúdon a kerten áthaladsz! S a kis, szomorú, mihaszna dudvára - kérlek Istenem: - olykor rátekintsél, s az több lesz neki minden drága kincsnél. Ne tépj ki Uram! Élni akarok! Tavaly egy többnapos infúziókúrán kellett részt vennem. Mielőtt elkezdtem, arra gondoltam, hogy a kórházi ágyon fekve, a „kényszerszabadság” idején sok olyasmire jut majd időm, amire a mindennapos rohanás közben nem tudok lehetőséget és alkalmat találni. Úgy terveztem, hogy néhány új evangélikus könyv és folyóiratszám olvasásával töltöm ki ezeket az „üres” órákat, pótolván, amit addig elmulasztottam - de próbálkozásom szinte eredménytelen maradt. Ágyszomszédom ugyanis szinte szüntelenül... Nem, nem hangosan imádkozott, hanem telefonált. Valóban szüntelenül, mert például arra a röpke fél órára sem kapcsolta ki a mobilját, amíg az infúzió szép lassan lecsepeg. Hiszen amíg a bal karjában a tű volt, jobbjával vígan tudta fogadni a sűrűn érkező hívásokat. A „félfüles” mondatokból kiderült, valamilyen kereskedő lehetett, és ügyfelei még itt sem hagyták békén; valószínűleg nem is tudták, hol van, és mi a baja. Én megtudtam: a feje fájt egyfolytában, egy korábban eredményesen kezelt agyembólia visszamaradt következményeként. De az idő pénz, az üzlet nem állhat meg, ezért betegünk most talán még sűrűbben hívta üzletfeleit, mert több ideje volt rá. Néha ki is kéredzkedett néhány órára, a csak személyesen elintézhető, életfontosságú (?) ügyek lebonyolítására. Úgy vélte, levelező tagozaton is letudhatja a kezeléseket, mintegy bejáróként; minek az állandó bent tartózkodás? Hogy közben talán pihennie kellett volna a marokszámra kapott gyógyszerek és más kezelések miatt, az őt nem izgatta. A telefonja állandóan be volt kapcsolva, így szó sem lehetett kikapcsolódásról. Talán ma már nem csak a menedzserek betegsége ez az őrült rohanás és a csendben lenni, önmagukkal egyedül lenni nem tudás - még a felkiáltójelnek szánt kórházi ágyon sem! Szobatársam is álladóan csak e világi, üzleti életet akart adni az éveknek ahelyett, hogy gyógyulását pihenéssel elősegítve talán további éveket adhatott volna! Az az ember, aki még ilyen kényszerhelyzetben sem tud csendben lenni, „munka- és telefonböjtöt” tartani, igen nehezen hallhatja meg Isten halk és szelíd hangját, mint Illés a Hóreb hegyén, ahová negyven nappalon és éjjelen át tartó, kimerítő gyaloglás után érkezett meg. A Prédikátor, ha ma élne, bizonyára azt is tanácsolná annak, aki egyáltalán időt szakítana intelmeinek elolvasására: „Megvan az ideje a telefonálásnak, és megvan az ideje a telefonálástól való tartózkodásnak...” Mózes is kibírta negyven napig a földi információk nélkül - mint ahogyan „kenyeret nem evett, vizet sem ivott” - a Sínai-hegyen, amikor Istennel beszélt, s,felírta a táblákra a szövetség igéit, a tíz igét" (2MÓZ 34,28). De jó, hogy Áron nem hívhatta le idő előtt a hegyről egy sürgős SMS-sel! Az Úr Jézus is mindentől tartózkodott negyvennapos pusztai magányában, csak az Atyával való közvetlen kapcsolattól, az imádkozástól nem. Ezekből a példákból talán megérthetjük, hogy Istent elsősorban a külső és belső csendben lehet meghallanunk. És hogyha őt ugyanazon pillanatban minden, e földön most élő teremtménye felhívná a saját imádságfővonalán, akkor sem lenne foglalt egyikünk számára sem. Nem a hangpostája lenne bekapcsolva, és nem irányítaná át a beszélgetést elfoglaltság miatt valamelyik főangyalhoz... Nem kellene-e gyakrabban élnünk ezzel a lehetőséggel...? ■ -i-s Kedves Gyerekek! ► Mostani sorozatunkban József történetével ismerkedhettek meg. Minden rész után - ahogyan eddig is - egy-egy rejtvényt oldhattok meg. Küldjétek be a helyes megfejtéseket (akár utólag is), és jutalmul összegyűjthetitek a szereplők papírfiguráit, melyekhez egy-egy ráadás ruha is jár. Postacímünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. 4Az Úr a börtönben sem hagyta magára Józsefet. A börtönparancsnok hamar megkedvelte őt. Látta rajta, hogy megbízható, ezért rábízta a foglyokat, József pedig felügyelte őket és a munkájukat. Történt egy nap, hogy a fáraó főpohárnoka és a fősütőmestere vétkezett az uralkodó ellen. Ezért mindkettőjüket abba a börtönbe vetették, ahol József is volt. Ráadásul a börtönparancsnok őt rendelte melléjük, hogy szolgálja ki őket. Az egyik éjszaka mindketten álmot láttak, és ezeknek volt jelentésük is. Ám a két rab nem tudta, hogy mi az. Amikor reggel József látta rajtuk, hogy szomorúak, megkérdezte tőlük az okát.-Álmot láttunk, és nincs, aki megfejtse.- Istennél van a megfejtés. Meséljétek csak el nekem! Én pedig elmondom nektek, mit akar velük üzenni az Úr. A főpohárnok kezdte:- Álmomban egy szőlőtő volt előttem. A szőlőtőn három vessző volt. GYERMEKVÁR Alighogy kihajtott, már ki is virágzott, és fürtjein nyomban megértek a szemek. Kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a szőlőszemeket, belefacsartam a fáraó poharába, és a poharat a kezébe adtam. József Isten segítségével már mondta is a megfejtést. Csak azt kérte cserébe, hogy említse meg őt a fáraónak, és vitesse majd ki a börtönből. A szőlőfürtökön látható betűket helyes sorrendben összeolvasva egy-egy szót kaptok. Ezekből a szavakból megkapjátok a főpohárnok álmának a megfejtését. Lomtalanítás Megrepedt gyermekkád, régi könyvek, korhadt, kopott bútorok... Lomtalanítás. Megszokott útvonalamon haladok el a feleslegessé vált kacatok előtt. Az egy-egy kerületre kiterjedő selejtezés rövid ideig tart, a kitűzött időpont előtt egy nappal kezdenek emelkedni a kupacok, egy nappal később pedig már nyoma sincs a sok hasznavehetetlen holminak. Kidobni mindent, ami értéktelenné vált. Rendet teremteni a környezetünkben. Megtisztítani házunkat, lakásunkat mindattól, amire már nincs szükségünk. Bárcsak szívünket, lelkünket is megtisztítanánk legalább néha-néha mindattól, ami felesleges teherként nehezedik rá! Megszokásoktól, vélt igazságoktól, meg nem bocsátott szavaktól és tettektől, haragtól. Próbáltuk már? Egyedül nem megy? Nem baj, hiszen ebben a nehéz küzdelemben nem vagyunk magunkra hagyva, bármikor kérhetünk „felső segítséget”, hiszen „közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti” (Zsolt 34,19). A fővárosban tavasszal, nyár elején rendeznek lomtalanítási akciókat. A lélek és az élet megtisztítására való törekvés szerencsére nincs időhöz kötve, bármikor elvégezhető. E cselekedet egyrészt emberi erőfeszítés, hiszen a mi akarásunk is szükséges hozzá. Másrészt azonban hatalmas isteni tett. Az Úr az, aki valóban át tudja formálni engedelmes gyermekeit. Nekünk „csupán” hagynunk kell, hogy az ő akarata legyen meg, és ne a miénk. Mert ő jobban ismeri szívünket, kérdéseinket, kétségeinket és képességeinket, mint mi magunk. Ezekre való tekintettel akarja kinek-kinek a legjobbat adni, és segíteni abban, hogy mindenki hasznos, élettel teli életet élhessen. Ám ez csak úgy lehetséges, ha megengedjük, hogy Isten legyen életünk Ura. Ha nem mi akarunk kiteljesedni, hanem engedjük, hogy ő teljesítse ki magát bennünk. Krisztus szavai is világossá teszik, hogy Isten nem azt várja, hogy a világhoz igazodjunk, hanem azt szeretné, ha teljesen és egészen rá mernénk bízni magunkat: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja." (Mt 16,25) ■ Gazdag Zsuzsanna HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el. (Lk 10,16) Szentháromság ünnepe után az 1. héten az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Isten élő szava meghallásának vagy elutasításának sorsdöntő kérdését állítják elénk az egyházi esztendő úgynevezett „ün- neptelen" félévének a kezdetén. Pedig minden vasárnap Urunk feltámadását ünnepelhetjük - ez a mi feltámadásunk s örök életünk záloga, ha nem utasítjuk el őt! A „névtelen” gazdag ember sem e földi gazdagsága miatt kárhozott el, hanem mert semmibe vette Isten szeretetparancsát. Öt testvérével együtt nem hallgatott Mózesre és a prófétákra; „...az sem győzi meg őket, ha valakifeltámad a halottak közül”- mondta a hozzájuk hasonlókról Ábrahám Jézus példabeszédében (Lk 16,31). A feltámadás kétezer éve megtörtént, s azóta hangzik a jó hír: „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne." (íjn 4,16b) A gazdag is akkor kerülhetett volna Ábrahám kebelére, ha szerette volna Lázárt, akit mindennap láthatott éhezni. „Mert ha hitemmel megismerem, hogy mennyire szeret engem az Isten, akkor a szív a felebaráti szeretethez lát hozzá. Ha látja, hogy mezítelen, felruházza, ha éhes, táplálja, és így tovább.” (Luther) Jézus maga előtt küldte ki hetvenkét tanítványát, hogy ezt hirdessék: „Elközelített az Isten országa.” S nekik mondta: „...és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.” (Lk 10,9.16) Dáviddal együtt te is bizakodhatsz az Úr szeretetében, elmondhatod: „A te hűségedben bízom, Istenem! Szívem örül segítségednek." (Zsolt 13,6; LK) Jójákim elégette a Jeremiás jövendöléseit tartalmazó tekercset. Nem akarta meghallani Isten üzenetét - „...ha megtérnek a rossz útról, én megbocsátom bűnüket és vétküket” (Jer 36,3) -, s az Úr is elvetette őt. Pál megszerette a thesszalonikai gyülekezetét. „Ingyen” hirdette nekik Isten örök evangéliumát: ....milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek” (iThessz 2,10), s Isten beszédeként fogadták be a hirdetett igét! Jézus helyre állítja Pétert, és elhívja a(z ember)halászt a (lelki)pásztori szolgálatra, amelynek egyetlen előfeltétele az, hogy igennel tudjon válaszolni a „Szeretsz-e engem?” kérdésre. Jézus hívó szava minden mai tanítványához is szól: „Kövess engem!" (Jn 21,15-19) Az utolsó vacsora után, Júdás árulásának tudatában az apostolok legfontosabb kérdése, „hogy ki a legnagyobb közöttük". A nekik szolgáló Jézus szerint az, aki az asztalnál ül, s rájuk hagyja a királyságot az ő országában, hogy „királyi székekbe ülve ítéljétek Izrael tizenkét törzsét" (Lk 22,24.30). Keresztelő János születésének ünnepére az édesapja szavaival emlékezzünk: „Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait..." (Lk 1,76) Zakariás, az előfutár így énekelt fia legfontosabb feladatáról: „...hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért...” (Lk 1,77.78) Harmincévesen „Jézusunk a Jordánhoz ment, / Mert úgy tetszett Atyjának, / Hogy János keresztelje meg, / Hisz várja szent szolgálat” (EÉ 295,1). ■ Garai András
