Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-06-11 / 24. szám

‘Evangélikus ÉletS

ÉLŐ VÍZ

2006. június 11. W» 9

Isten Báránya,

avagy egy báránypörkölt története, ahogy egy nagytarcsai látta

Előre kell bocsátanom: ebben a történetben sok lesz a bárány, de legyen mindenki elnéző velem, mert nem mindig van ez így. Ott kezdődik a dolog, hogy a nevem - Baranka - „báránykát” jelent. Ez azt mutatja, hogy az én őseim között is vannak felvidéki szlovákok; olyanok, akik nem álltak meg Nagytarcsa környékén az 1720-as években, hanem tovább vándoroltak, s Békéscsabán telepedtek le, létrehozva ezzel az ország legnagyobb evangélikus gyülekezetét.

A másik bárány az áldozat. Hogy melyik? Ez máris jó kérdés a kedves Olvasó részéről. Egyrészt az, amelyiket egy nagytarcsai tanyán vágtak le. Másrészt az, amelyiket Jeruzsálemen kívül. De még ne kalandozzunk ilyen messzire...

Nem főztem még báránypörköltet. Birkát már igen. Egy fél birkát egyszer fel is daraboltam, ahogy tudtam. Most viszont a legelején kezdtük. Kimentünk a tanyára Tógái Pista barátommal, s megnéztük a bárányokat. A gyerekeim is élvezték a sok állat látványát. Megbeszéltük, hogy másnap reggel kiválasztjuk az áldozatot. Sütő György, a gazda vállára vette a kiszemeltet, megmérte, majd egy gyors mozdulattal levágta. Utána nagy gyakorlottsággal és precizitással látott neki a nyúzásnak, ezért egy fél óra múlva már kezünkben tarthattuk a bun- dácskát, majd azonnal elvittük egy szőrmekikészítőnek.

Itt meg kell állnunk pár percre. Lehetetlen, hogy ne idézzem Ezsaiást. A Krisztus előtt a 8. században élt próféta a következőket írja Jézusról, a másik feláldozott bárányról: „Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki a száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!” (Ézs 53,7-8) Az Ószövetség népe számára természetes volt, hogy bűneik miatt feláldoztak egy bárányt. A fejére tették a kezüket, elsorolták a lelkiismeretüket terhelő vétkeket, és levágták az állatot. Minden ilyen áldozat előképe volt a golgotái nagy áldozatnak. Volt valami mélységesen megrendítő abban, hogy egy állat szenved az ember bűnéért. Most már értem. Jobban át- érzem. Ennek a báránynak - itt a tanyán - nem volt semmi esélye. Nem szállhatott szembe a sorsával. El kellett pusztulnia. Valóban néma volt - ahogy a Biblia írja. Csak egy-két perc elteltével, agóniájában próbált levegőhöz jutni, mindhiába. A torka átvágva. Nincs visszaút. Nem lehet helyrehozni. Szükséges volt, hogy az emberek időről időre átéljék saját helyzetüket.

A saját helyzetünket??? Igen. A mi állapotunkat. Mert ilyenek vagyunk. Semmi esélyünk, amikor a bűnös énünkkel kerülünk szembe. A pszichológia ezt árnyékszemélyiségnek hívja. Úgy visznek bennünket a különféle eszmék, áramlatok, követendőnek ítélt, helyesnek tartott értékítéletek, ahogy akarnak. Nincs választási lehetőségünk. Nem szállhatunk szembe a sorsunkkal. S végül már hiába próbálunk levegőt venni, új életet kezdeni, nem lehet. Az életcélt elvesztettük, a házasság összetört, a betegség úrrá lett rajtunk, a tragédia mindent felfordított, a követendőnek tartott életstílus csődöt mondott.

S ekkor jön Jézus. A másik áldozati bárány. Az ő esetében még megrendí- tőbb a nagypénteki történés. Neki van lehetősége megfordítani a dolgot, le- szállni a keresztről, mert ő Isten. De nem teszi, mert végigviszi értünk az áldozatot. Értünk, akik nem tudunk változtatni a sorsunkon; mert ennyire szeret. És ő még a halál után is vissza tudja fordítani az eseményeket. Igen, ő helyre tudja tenni az életünkben elrontott dolgokat. S végül a halál után örök életet ad, bár nélküle azt gondoljuk, nincs visszaút. Ez így igaz. De csak nélküle!

Erről a három bárányról szerettem volna beszélni. Az a bárány, melyből pörkölt lett, emlékeztette a „bárányka” nevűt a harmadik Bárányra. Aki egyébként poiménnek, azaz pásztornak is nevezte magát. Bevallom, elbűvöl ez a jó pásztor. A bátorsága, nagysága, szerete- te, biztonságot adó jelenléte. A bográcsfőző versenyen ezért adtuk magunknak a Poimén nevet.

Remélem, egy év múlva ismét együtt lehetünk! S ha bárányra esik a választásom, akkor azt a fentiekre való tekintettel is teszem. Köszönöm a verseny többi, részvevőjének is a lelkesedését! És köszöntőm a zsűri tagjait. Jó, hogy együtt voltunk! S ha a feltámadott Bárány átalakítja az életünket, az már pünkösd - mindannyiunk saját, egyéni pünkösdje felé - mutat. Hiszem, hogy így lesz!

■ Baranka György evangélikus lelkész

Fizessek-e tizedet?

► „Sikeres vállalkozó vagyok. Gyakorlatilag bármit megvásárolhatok a családom és a magam számára, amit szeretnék. Néhány éve még csak a pénz volt életem középpontjában, és büszke voltam arra, hogy olyan javak állnak rendelkezésemre, amelyekről sokan csak álmodozhatnak Magyarországon. Ma már a lelki kincseket gyűjtjük feleségemmel együtt, és rendszeresen adakozunk gyülekezetünk részére. De nyugtalanná tett a tizedfizetés kérdése. Ez ránk, az Újszövetség népére is vonatkozik?”

Kedves Henrik! „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9,10) Nagyon lelkesítő volt levelét olvasni, mert az imént idézett igét illusztrálja minden szava! Hát még van ilyen? Ledőlhet a pénzbálvány az Úr Lelkének érintése nyomán? De jó erről tudomást szerezni, és de nagyszerű ezt az örömhírt megosztani minden kedves olvasónkkal!

A közmondás úgy tartja, hogy „a pénz nem boldogít”, de Henrik leveléből kiderül, hogy a gazdagság még idegnyugtatónak sem elegendő. Számtalan vagyonos ember vallotta már be, hogy annak, aki pénzért mindent megvehet, a megvásárolható dolgok egy idő után már nem jelentenek semmit. Valami egészen mást keres. Hálát adok az Úrnak, hogy kedves levélíró testvérem ezt a „valami mást”, vagyis az egy szükségeset megtalálta. Feleségével együtt ebben yan életük és örömük. És hogy még a rendszeres gyülekezeti adakozást is komolyan veszik, az nemcsak hogy dicsérendő, de nyilván igazi áldások forrása is közösségük számára.

Bárcsak egyre több keresztény megérezné az adás gyönyörűségét! Rádöbbenne arra, hogy felelős Isten országáEVÉLET LELKI SEGÉLY

Szókéné Bakay Beatrix

ért. Hogy a sötét oldalon mennyi anyagi erőforrás áll rendelkezésre, míg sok keresztény pénztárcája utoljára nyílik csak meg! Ma, amikor a föld népei akkora összeget fordítanak évente a fegyverkezésre, mintha világháború lenne, az egészségügyi kiadások pedig alig egy- harmadát teszik ki a fegyverkezésre fordított milliárdoknak - az éhezőknek juttatott összegről nem is szólva -, nem lehet csodálkozni azon, hogy Isten gyermekeitől nagyobb áldozathozatal vára- tik el. És persze amikor az egyház már nem számíthat az állam támogatására, ebben is fel kell ismernie Isten útmutatását: össze kell fognunk, hogy megmaradjon a templom és az iskola!

Tehát bűnbánatot kell gyakorolnunk életünknek ezen a kényes területén is. Mert nem kell ahhoz nagyon gazdagnak lenni, hogy az ember észrevegye magán a birtoklási vágy és a kincsgyűjtés tüneteit. Nincs olyan ember, akinek a szívét életében legalább egyszer meg ne környékezte volna a kísértés, hogy dúsgazdag legyen, és így vívja ki függetlenségét. Ez a függetlenedési vágy pedig összefüggésben van az Isten elleni lázadással. Márpedig az életveszélyesen súlyos hiba, ha az ember úgy próbál élni, mintha nem is lenne Isten... Nagyon örülök, hogy Henrik számára fontos az, hogy megkérdezze az Urat: „Mit tegyek?!” Hogy nem nyugtatgatja a lelkiismeretét azzal, hogy ha templomba jár, és időről időre adakozik, akkor megtette a maximumot, és bérelt helye van a mennyországban. Hanem nyugtalanná teszi a szívét az, hogy esetleg Isten előtt még valami fogyatkozása van, hogy mi az, amit az élet Ura elvár Öntől.

Természetesen tudja - hiszen hosz- szabb levelének most nem idézett részéből kiderül - és vallja is: „Ha tehát száddal Úrnak vallód jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvö- zülsz” (Róm 10,9), így nem szükséges a hit általi megigazulásról meggyőznöm Önt. Mégis példaértékű, hogy ez a hit nem arra készteti, hogy kényelmes karosszékében hátradőlve, az önmagukkal megelégedettek passzivitásával várja az Úr visszajövetelét. Hanem folyamatosan halad a megszentelődés útján Isten Szentlelke által!

Henrik, életútjának fontos állomására érkezett! Ha a szíve nyugtalanná vált az anyagiakat illetően, akkor az Úr ezen a területen újabb szabadítást tervez.

A tizeddel egyébként az Úr Jézus idejében is találkozunk, nemcsak az Ószövetségben (Mt 23,23; Lk 11,42). Az őskereszténység korára azonban már az volt a gyakorlat, hogy a gyülekezet tagjai minden vagyonukat letették az apostolok lábai elé (ApCsel 4,34-37). A tized kifejezi, hogy tartozom az Úrnak. De az őskeresztény gyakorlat ennél teljesebb, mert arról tesz tanúbizonyságot, hogy amim van, azt mind Istentől kaptam. Úgyhogy azt kell, hogy mondjam, a tized csupán a minimum. Az Úr ügyére szánt időmnek, energiámnak és anyagi áldozataimnak a minimuma.

Henrik, vigye ezt Jézus elé imádságban, és kutassa igéit. Ha rá figyel, akkor az Úr megmutatja, hogy mikor és milyen mértékben várja áldozatát az emberek javára és az ő dicsőségére!

Testvéri szeretettel:

■ Szókéné Bakay Beatrix

Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.

HETI ÚTRAVALÓ

Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! (Ézs 6,3)

Szentháromság ünnepének hetében az Útmutató reggeli és heti igéi a háromsá- gos egy Úr Isten örök dicsőségét hirdetik:

„Az örökkévaló Királynak, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztesség és dicsőség örökkön-örökké, halleluja!” (iTim 1,17; LK) Luther szerint „nem kell azon vitázni, hogy miként lehet Isten Atya, Fiú, Szentlélek és mégis egy, mert mindez úgyis megfoghatatlan. Legyen elég, hogy igéjében maga Isten állítja ezt magáról.” Mi is minden istentiszteleten magasztaljuk a Szentháromság egy igaz, örök Istent az Apostoli vagy a Niceai hitvallás szavaival. Ezt teszi Pál is: „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké." (Róm 11,36) Isten őbenne kijelentett titkáról beszél Jézus Nikodémusnak is: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Leiektől, nem mehet be az Isten országába." A felülről való, Lélek általi újjászületés nincs az ember hatalmában, Isten kegyelmes tette az. Igéje és Szentlelke által végzi el a hozzá megtérő, magát bűnösnek valló ember életében, hogy aki az Emberfiában „hisz, annak örök élete legyen őbenne” (Jn 3,5.15). Jeremiás leleplezi a népek bálványait, s imádságában Izrael Istenének szent nevét így dicsőíti: „De az Úr az igaz Isten, élő Isten, örökkévaló Király!” (Jer 10,10) Ézsaiás előre ezt hirdeti az örök Vágyókról: én leszek Jézusod! „En, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító. En mondtam meg, hogy megszabadítalak..(Ézs 43,11-12) Athénben, az Areopágoszon Pál a pogányokhoz szól - a számukra még ismeretlen teremtő Istenről és Jézus feltámadásáról - missziói prédikációjában: Isten „most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (ApCsel 17,30). S a keresztényeket a Szentháromság egységéről így tanítja: „.. .egy a Lélek, (...), egy az Úr (Jézus Krisztus), egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek...” (Ef 4,4-6) Mi ezt valljuk: Jézus egylényegű az Atyával, s kereszthalálával is megdicsőítette őt: .Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Hitvallásunk alapja Jézusnak, a valóságos Istennek ezen, kétszer is elmondott kijelentése: „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van... ” S csodálatos ígéretet fűz Urunk az őbenne való hithez, teljesíti az ő nevében elmondott kéréseinket, „hogy dicsőítessék az Atya a Fiúban" (Jn 14,11.13). Pünkösd után a keresztények csak a bennük lakozó Atya-Fiú Lelke által vallhatják, „hogy jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére" (Fii 2,11). Lutherrel együtt vallom és „hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által” (Kis káté). Mindezért most s mindörökkön-örökké „az Urat áldom én. / Áldjuk dicséretekkel! / Szent, szent, szent! - zengje szánk / Angyali seregekkel...” (EÉ 250,4)

■ Garai András

Küzdelem az idővel és önmagunkkal

► A Pepita Bakancs Turisztikai Egyesület 2003 szeptemberében alakult meg a Gödöllői Református Líceumban azzal a céllal, hogy az iskola diákjainak szabadidős tevékenységét és lelki épülését szolgálja. A kéthavonta megrendezett túrahétvégék azt bizonyították, hogy a fiatalok szívesen töltik szabadidejüket a természetben. Ezért az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy a 2003/2004-es tanév végétől évente megrendezik a keresztyén iskolások túlélőtúráját (KITT).

Az idei rendezvénynek május végén a Pilis hegység adott otthont, ahová a református középiskolások mellett orosházi, nyíregyházi, aszódi és Budapest- Deák téri evangélikus fiatalok is érkeztek szép számban.

De mi is kell ahhoz, hogy túléljünk valamit? Nagyapáink sokat tudnának erről beszélni, hiszen sok mindent túléltek, átéltek a történelem során. Annyi biztos, hogy két dolog elengedhetetlen a túléléshez: az emberfeletti erőfeszítés és a hit. Hinni kell önmagunkban, hogy képesek vagyunk életben maradni, és hinni kell Isten megtartó erejében, abban, hogy ő erőt ad a túléléshez. Természetesen a keresztyén iskolások túlélőtúráján nem volt ennyire kiélezett a helyzet, de azért sokat lehetett tanulni a rendezvény alatt.

Megtanultuk például azt, hogy mit jelent a közösség, hogy mennyire jólesik a másik ember bátorítása akkor, amikor az ízületeink már nem engedelmeskednek akaratunknak. Megtanultuk azt is, hogy középiskolás fiatalokként képesek vagyunk 18 óra alatt, váltakozó terepviszonyok mellett 70 kilométert gyalogolni. És megtanultuk azt is, hogy milyen érzés letérni a helyes útról és az ismeretlen területen bóklászni; azonban megisSZÓSZÓRÓ

Ijjúságirovat-gazda: Győré Balázs

mertük azt is, hogy milyen öröm ismét visszatérni a „jelzett” ösvényre. És még a túrára való nevezés előtt megtanultuk azt, hogyan legyünk önállóak, hiszen a rendezvény plakátjait az iskolánkban „elfelejtették” kirakni, így mi is szóban terjedő hírekből és az egyesület internetes oldaláról tájékozódtunk.

A túlélőtúra elnevezés ugyan találó, de korántsem olyan komoly a helyzet, mint ebből vélhető. Nem élethalálharcról és nem kimondottan teljesítménytúráról van szó. A rendezvény folyamán különféle ellenőrzőpontokat kellett érintenünk csapatunkkal - szétválás nélkül -, ahol kérdésekre kellett feleletet adnunk, vagy logikai feladványokat, bibliaismereti tesztet kellett megoldanunk. És mindezt sikerrel tettük, hiszen a maratoni táv legyaloglása után, az eredményhirdetéskor a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnázium két csapata léphetett a dobogó első és második fokára! Még figyelemre méltóbb ez a teljesítmény, ha tekintetbe vesszük, hogy mindkét csapatban szerepeltek érettségiző diákok is.

Mi kell ahhoz, hogy túléljünk valamit? Most már tudjuk. Emberfeletti erő, hit és egy ötfős csapat, hiszen Isten is velünk vándorol az úton. A túlélés így egyszerű. Ezt októberben te is kipróbálhatod, hiszen az egyesület a nagy sikerre való tekintettel akkor szervezi meg a következő KITT-et. Mi ott leszünk, küzd- jünk meg együtt a kupáért!

■ Bence Győző, a Deák téri gimnázium volt diákja, a győztes Colyg csapat tagja