Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-06-11 / 24. szám

‘Evangélikus Életéi PANORÁMA 2006. június u. m 7 Ifjúság, forradalom és megtorlás ’56-os kiállítás a történeti levéltárban Ne csak halottak napján... Előadás a Házsongárdi temető síremlékeiről ► Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát a Történeti Hivatal jogutódjaként hozták létre a 2003. évi III. törvénnyel. Őrzi és kezeli a törvényben meghatáro­zott volt állambiztonsági szervek 1944 és 1990 között keletkezett iratait. Ezek zöme az előző rend­szerben megfigyelt, meghurcolt ál­lampolgárok sorsáról szól. Az in­tézményben a hagyományos levél­tári feladatok ellátása mellett tudo­mányos és közművelődési munka is folyik. Május 29-én 1956 emléke előtt tisztelgő kiállítás nyílt Élünk! Okt. 23. Ifjúság, forradalom és meg­torlás címmel. A kiállítás két rende­zőjével, Krahulcsán Zsolttal és Mül­ler Rolffal beszélgettem.- Miért rendez kiállítást egy levéltár? Müller Rolf: Valóban nem ez a fő profilunk. De a kezdetektől fogva köz­művelődési feladatokat is ellátunk, már fél tucat kiállításunk volt. A szélesebb közönségnek is bepillantást nyújtunk a gyűjtemény anyagába.- Miről kapta a címét a tárlat? Müller Rolf: Ez egy mátészalkai röplap szövege. A röplapot 1957. október 23-án teijesztették. Bizonyítéka annak, hogy a forradalom emléke elevenen élt. Akik írták és szétszórták, úgy gondolták, hogy amíg ők élnek, él a forradalom is. Krahulcsán Zsolt: A „velünk élő forradalom” üzenete máig hat olyan sza­vakban is, mint a hazafiság, a szolidari­tás, az önfeláldozás.- Mit láthatunk a tablókon? Müller Rolf: Dokumentumokat, amelyeknek fennmaradása, megőrzése a politikai rendőrségnek „köszönhető”... Krahulcsán Zsolt: Ezek általuk le­foglalt anyagok, tanúvallomási jegyző­könyvek, fotók, szórólapok.- Érdekes a kiállítás installációja. A körbe­járható, U alakú paraván két oldalát külön- külön értelmezhetjük. Müller Rolf: Igen, tulajdonképpen két kört járhatunk be. A külső az ese­ménytörténet fotókon elbeszélve. Jó negyven, nem vagy kevéssé ismert képet választottunk. Belül pedig a színfalak mögé láthatunk. Krahulcsán Zsolt: A színfalak mö­gött tizenhárom tablóval találkozik a láto­gató. Ezek időrendben követik egymást. Képzelj el egy semleges szobát háttérnek, ked­ves olvasó! Képzelj a szobába tizenkét széket meg pluszban egyet, körberakva. Ha megvan, képzelj el a székeken hat házaspárt, valahol egy gyülekezet derékhadát és köztük a lelkészt is házastársával. Ha ez is megvan, képzelj a plusz egy székre egy keresztény családterapeutát, aki képzett szakember. Őt úgy kell elképzelni, mint egy rokonszenves, halk szavú, szolid középkorú hölgyet, aki már felnevelt három gyereket... Így festett egy házaspároknak tartott csendes­hétvége második napja. Békés és nevetős han­gulatban teltek az órák, hála - többek között - a jól felépített feladatoknak és elmélkedéseknek. Az egyik azóta is gyakran eszembe jut. Körben ültünk, mindenki a párja mellett, és kaptunk egy sárga cetlit meg egy ceruzát. „írd le szeretetteljesen megfogalmazva a házastársad­nak az arra vonatkozó három fő kérésedet, hogy miben szeretnéd, ha megváltozna!” - hangzott a felszólítás. „Hú, ez jólesik; gyerünk, most nagyon szeretetteljesen, de megmondom, vagyis megkérem...” - gondoltam magam­ban. „Végül is hivatalos felszólításra teszem, így hát megkérhetem, hogy ezentúl kevesebbet beszéljen, vagy ne foglalkozzon annyit a gyere­kekkel, vagy éppenhogy többet foglalkozzon velük, vagy siessen korábban haza, vagy ne vál­laljon annyi feladatot ingyen!” Koncentráltunk, megkönnyebbülten csiszoltuk még egy kicsit a mondatokat, végül gondosan összehajtogattuk a szép sárga cetliket. A következő felszólítás: „Tedd le a cetlit a széked alá!” Aztán kaptunk egy rózsaszín pa­pírt is és mellé egy újabb feladatot. Le kellett ír­nunk három pontban azokat a területeket, Mi az ifjúság cselekvéseinek színterei köré csoportosítottuk a tematikusán elrende­zett anyagot. A tablók címét a dokumen­tumokból idéztük. Megemlékezünk a di­ákmozgalmakról. Fontos szempont volt a vidék ’56-jának, így a nyíregyházi szobor­döntés vagy a munkástanácsok doku­mentumainak bemutatása. Az „Élt 15 évet” című tabló a fiatal áldozatok előtt tiszte­leg. Kevésbé ismert terület a forradalom öndokumentálása. Kiállítottuk a Hunnia Filmstúdió felvételeiről szóló anyagot is. Müller Rolf: Még az is lehetséges, hogy külföldön fellelhető néhány te­kercs ezekből a filmekből. Ez további kutatásra ösztönözheti a történészeket.- Számomra nagyon megrázó volt először találkozni azzal a képpel, amelyen a Corvin kö­ziek egy csoportja látható, az arcok fölé tintával írt számokkal. Krahulcsán Zsolt: Ebből is nyil­vánvaló, hogy a megtorlás idején a forra­dalmárok azonosításához használták fel a fotót. A tanúvallomásokból idézzük a tabló címét: „Fényképen felismerem". A továbbiakban az ifjúsági sajtó ’57-es em­lékezéseiből és hozzá kapcsolódó vizs­gálati anyagokból válogattunk. Müller Rolf: Három fontos ügyet - a „Tiszatáj-ügyet”, a ’86-os ellenzéki konferenciát és az Inconnu művészcso­port akcióját - kiemeltünk a jelentések tükrében. Az utolsó összeállítás Nagy Imréék újratemetése, szintén a belügyi je­lentések tükrében.- Kiállítják-e másutt az anyagot? Müller Rolf: A fotókat biztosan. Az év folyamán több helyen is: Százhalom­battán, Debrecenben, Kaposváron, talán Nagyváradon. Kolozsvárt már megjár­ták a képek.- Mindketten fiatalok, nem éltek még 'só­ban. Mit jelent az önök számára ezzel a témá­val foglalkozni? amelyeken mi magunk fogunk megváltozni a kapcsolatunk javítása érdekében. „Na, ez már nehezebben megy. Végül is lemondhatnék ar­ról, hogy szanaszét hagyjam a ruháimat, de csodálkoznék ha sikerülne. Vagy ajánljam fel, hogy kevesebbet telefonálok? De hát nem is be­szélek annyit. Hm, mit is írjak? Mert ugye, ha ő előbb jönne haza, akkor persze én is kedve­sebben fogadnám. Na de így, előre ezt hogyan ígérjem meg?” A ceruzák már nem sercegtek annyira, a hangulat kicsit nyögősebb lett. Végül bekövetkezett az, amit sejtettünk: fel kellett olvasnunk a párunknak a rózsaszínű papírlapra írtakat, vagyis a felajánlásainkat - persze suttogva, hogy csak a kettőnk ügye ma­radjon. „)ó, de mi lesz a másikkal, a sárgával? Azt mikor olvashatjukfel?” - kérdeztük többen is. Erre a vezetőnk körbehordott egy szemetes­kosarat, és oda kellett kidobnunk a gyönyörűen megfogalmazott, nagy gonddal elkészített ké­réseinket. .. Anélkül hogy még vethettünk vol­na rájuk egy utolsó pillantást! * * * Mi a tanulság? Nehéz volt felkerekednünk arra a hétvégére. De hát korábban még a házaspá­ros körünket - amelyre eredetileg annyira vágytunk - is nehezen szoktuk meg. Nem is olyan könnyű a házastársunkkal együtt körben ülni, Bibliát tanulmányozni, kis és nagy kérdé­seket feszegetni. Több gond is adódik: egyrészt ki marad otthon a gyerekekkel? Másrészt mi lesz, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy el­képzeltem? Mi lesz, ha a házastársam badarsá­gokat mond, vagy ha a többiek mind okosab­bakat mondanak majd nálam? Aki azonban Krahulcsán Zsolt: A mi korosztá­lyunk számára ez még elhallgatott téma volt, a gimnáziumban nem vagy csak „szőrmentén” foglalkoztunk vele. Azt gondoltam, kortársaimhoz hasonlóan, volt egy kis csetepaté, néhány halott. Számomra is megdöbbentő volt talál­kozni a fotókon az örömmel, a felszaba- duítsággal, de a pusztítás, a rombolás ké­peivel is. Akik nem élték át, nem látnak tisztán, nem érzik az események tragi­kumát és nagyszerűségét. Ez a közgon­dolkodásban is érződik. Müller Rolf: Nekem is nagy tanulság volt szembesülni ezzel az anyaggal. Tör­ténészként keveset foglalkoztam vele az­előtt. 1984 októberében az Új Forrás című folyóiratban megjelent Nagy Gáspár ’56-ra emlékező verse, az Öröknyár: elmúltam 9 éves. A költőnek az írószövetség 1985 már­ciusában tartott ülésén le kellett monda­nia tisztségeiről. Ekkor többen kiálltak mellette. Csoóri Sándor azt mondta, ez egy nem létező virág egy nem létező síron, de meglesz a sír és a virág. Bízom abban, hogy ez a kiállítás, bár nagyon kicsi, de lé­tező virág lesz ezen a már létező síron. ■ Zászkaliczky Zsuzsanna Élünk! Okt. 23. Ifjúság, forradalom és megtor­lás. A kiállítás az Allambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (Budapest VI., Eötvös u. 7.; tel: 478-6020, e-mail: info@abtl.hu) te­kinthető meg május 29. és június 30. között. Nyitva hétfőtől péntekig 10-től 16 óráig. A be­lépés díjtalan. Iskolai csoportoknak előzetes be­jelentkezéssel vezetést tartanak Június 30. után a tárlat virtuális kiállításként érhető el: www.abtl.hu. A dokumentumokat válogatta és a kiállítást rendezte Krahulcsán Zsolt, Müller Rolf, Sümegi György és Takács Tibor. A kiállí­táshoz kapcsolódóan megjelent Müller Rolf és Sümegi György Fényképek 1956 című könyve. végül kitartott, az megtanult egy kicsit szeretet­teljesen feszengeni, időnként elnézően nagy le­vegőt venni. Aztán jött a csendeshétvége ötlete a családte­rápiás szakemberrel meg a feladataival, és megint tartani kezdtünk egymástól: majd biz­tosan nyíltan számot kell adnunk arról, hogy ugyanannyira szeretjük-e a társunkat, mint az elején. Vagy biztosan fehéren-feketén vallanunk kell, hogy még gondolatban sem voltunk hűtle­nek! Nem lehet majd nagyokat mondani, nem lehet majd kozmetikázni, hiszen mindenki is­meri a másikat. Végül azonban váratlanul két vidám napot töltöttünk együtt. Reggelente áhí­tattal kezdtük, esténként imádsággal fejeztük be a napot, a kettő között pedig újra felfedeztük egymást. És még néhány érdekesség is kiderült. Felfedeztük egymás felmenőit, a családok fekete bárányait, az örökölt terheket. Kiderült az is, hogy a feleségek sokkal több sérelmet őrizgetnek, sokkal több a bánatuk. Kiderült, hogy a férjeknek milyen elvárásaik vannak fe­leségükkel szemben: leginkább jó szóra és szel­lemi társra vágynak Olyasmi is kiderült, hogy szinte mindenkinek valami lényegtelen apró­ság miatt akadt meg annak idején a másikon a szeme. Vagy esetleg valami nagyon is lénye­ges, de távolról sem romantikus ügy volt a „ki­indulópont”. Azon a néhány napon valóban újra felfe­deztük egymást, és újra felfedeztük a többi há­zaspárt is. Ajánlom a formát más közösségek­nek és lelkészeiknek is! Egy kicsit kockázatos, egy kicsit kalandos, de érdemes - akár többször is - vállalkozni rá. ■ Ittzés Szilvia ► Temetőben járva az emberben álta­lában arcok, emlékek, szeretett hozzátartozóinak szavai idéződ­nek föl, s óhatatlanul elgondolko­zik az elmúlásról. Ám akadnak olyanok is, akiket a sírkert látványa nem elmélkedésre, hanem tettekre sarkall. Gergelyné Tőkés Erzsébet egy közülük. Célja a kolozsvári Há­zsongárdi temető magyar síremlé­keinek megóvása. Ezért hozta létre 1999-ben a Házsongárd Alapít­ványt, amelynek működési keretét egyelőre az Erdélyi Református Egyházkerület biztosítja. A kezde­ményező a szervezet tevékenysé­gét ismertette - a Hungária Nostra Alapítvány felkérésére - május 30- án a Magyar Nemzeti Galéria B épü­letében tartott előadásában. „Itt áll a temető tanúnak, / Fejfáin magyar még a szó..- írhatta 1920-ban Reményik Sándor (1890-1941) evangélikus költő íme, bizonyság... című versében. Napjainkban e sor még igaz, de tény, hogy kincses Ko­lozsvár több évszázados múltra visszate­kintő, a határokon túl is jól ismert közte­metőjében új nyughelyét csupán a régebbi sírok „felszámolásával” találhatnak egy- egy elhunytnak. S a hozzátartozók talál­nak is, hiszen - bár a temető egésze mű­emlékvédelem alatt áll - maguk a sírok nem védettek. Pedig ebben a temetőben nyugszik a magyar történelem és művelő­déstörténet számos kimagasló személyi­sége: többek között az idézett poéta, vala­mint Apáczai Csere János (1625-1659) filozó­fiai és pedagógiai író, tanár, teológus, Tót­falusi Kis Miklós (1650-1702) nyomdász, Szenczi Molnár Albert (1574-1639) zsoltár­fordító, filológus, nyelvtudós, Jósika Mik­lós (1794-1865) regényíró, Dsida Jenő (1907- 1938) költő vagy Kós Károly (1883-1977) építész, író. A Házsongárd Alapítvány - mondotta az előadó - hat évvel ezelőtt kettős céllal jött létre: nagyjaink elpusztult sírjainak gondozása végett, valamint azért, hogy bevonják a kegyeleti munkába az ifjúsá­got. Mert - amint azt a nyugalmazott fi­zikatanárnő hangsúlyozta -, aki sírt gon­doz, nem lesz sírrongálóvá, megszereti, megismeri a történelmet, és mindent megtesz azért, hogy a szó szoros értel­mében ápolja a jeles emberek emlékét. Az egykori pedagógus lapunknak arról számolt be, hogy volt iskolájának, a Bá- thori István Líceumnak a diákjait vitte te­metői sétára. Az ő hozzáállásuk, lelkese­désük nyomán született meg az alapít­vány létrehozásának gondolata. A kőműveseknek és kőrestaurátorok­nak az évek során számos ismert és ke­vésbé ismert magyar nyughelyét sikerült helyreállítaniuk, új alapot készítve a sír­nak, arra állítva a megtisztított, lecsi­szolt emlékművet. Előadásában Gergelyné számítógé­pes prezentációval mutatta be - Madas Pál matematika-informatika szakos ta­nár segítségével - azokat a sírokat, ame­lyek a Hungária Nostra Alapítvány anyagi támogatásának köszönhetően megújultak; ilyen például a Szathmári Pap család - Zsigmond (1703-1760) refor­mátus püspök, Mihály (1737-1812) refor­mátus kollégiumi professzor és Hanna (Í1804) -, továbbá Fojt Jakab (11723) gyógyszerész sírköve. Utóbbi hantján ez a felirat áll: „Fojt Jakab volt nevem, Eperjest születtem, / 44 esztendőt tött rövid életem, / De abban is ennek a sok szegénynek éltem / Árva s özvegy előtt ajtót be nem tettem. /12 esztendőt Hock Sárával laktam, / De csak egy napjaim soha meg nem untam / kire s két árvára szomorú gyászt hattam, / Két fiamat pe- nig magam is sirattam.” Épp ily szívet melengető volt hallani Újfalvi Sándor (1792-1866) emlékíró „bú­csúszavait” is: „Zord sziklák közt bércek ormán / A vadakkal harcra keltem: / S egy szelíd galamb halálán / Mégis meg­tört szívem-lelkem. / Galamb szelíd nőm sírjára / Sóhajtás közt hull a könnyem: / Szerelmed népem hazája /Tartá csak a lelket bennem. / Most teljesül óhajtásom, / Itt nyugszom hű társam mellett, / S lel­kem boldog lesz, ha látom, / Felvirulva nemzetemet.” A krónikás hely hiányában sajnos nem teheti meg, hogy az előadásban szereplő valamennyi személyt és sírem­léküket bemutassa. A főkormányszéki levéltár igazgatójának, Mike Sándornak (1795-1867) a neve azonban minden­képp megemlítendő, hiszen ő erejét nem kímélve másolta, mentette a szebe- ni levéltár iratait, süketséggel „fizetve” egy hideg, huzatos helyiségben végzett lelkiismeretes munkájáért. Szomorú, hogy sírját darabokra törték, de öröm, hogy - amennyire lehetséges volt - a Há­zsongárd Alapítvány felújította. A szervezetnek a Hungária Nostra Alapítvány adományából tizenegy sír­emléket sikerült helyreállítania. Ugyan­csak jó hír, hogy az iktári Bethlen-kripta kertjében elkezdtek kialakítani egy kőtá­rat. Tíznél több félredobott, részben megcsonkított 18-19. századi sírkövet tudtak eddig odaszállítani, és remélik, hogy egyszer ezeket is restaurálhatják és újra felállíthatják majd... ■ Gazdag Zsuzsanna 12 + 1 házasember

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents