Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-06-11 / 24. szám
6 «ff 2006. június ii. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletS Szabadulás a függőségből Nyílt nap a drogterápiás otthonban ► A Fejér megyei Ráckeresztúron 1986 óta működik a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) Drogterápiás Otthona. A Magyarországi Református Egyház intézményében május 25-én ünnepséget és nyílt napot tartottak fennállásuk huszadik évfordulója alkalmából, illetve arra emlékezve, hogy három évvel ezelőtt költöztek új épületükbe. A ház tisztasága, otthonossága, a kert ápoltsága, valamint a lakók és a munkatársak őszintesége, bizalma, illetve a kitűnő szervezettség egyaránt arról győzte meg a látogatókat, hogy az intézmény magas színvonalon működik. Az ünnepség résztvevői azáltal is bepillanthattak az otthon mindennapjaiba, hogy részt vettek az egyik, naponta ismétlődő eseményen, a „reggeli találkozón”. Ezután dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke Fii 3,12-14 alapján tartott igehirdetésében arról szólt, hogy fontos állomás valakinek az életében, ha arra a felismerésre jut, hogy szüksége van a szabadulásra és a szabadítóra. Victomé Erdős Eszter, az otthon vezetője köszöntőjében elmondta: olyan házat akartak létrehozni, amely egyszerre zárt és nyitott, ahol a lakók elvonulhatnak, egyszersmind pedig közösségben élhetnek. Az otthonvezető kifejtette, hogy a legfontosabb a terápiás munka, melynek célja, hogy a szenvedélybetegek megszabadulhassanak a kábítószer-függőségtől, és teljes értékű életvitelt alakíthassanak ki. A drogterápiában részt vevő fiataloknak minden napot a kábítószer elleni küzdelemnek kell szentelniük. Egy kábítószerfüggőnek nehéz kimondania, hogy „drogos vagyok”, de ennek megtörténte is szükséges ahhoz, hogy szembenézhessen korábbi életével. A terápia elvégzése után a gyógyultan távozók úgy érzik, hogy arról az útról, amelyen elindultak, nem szabad letérniük, hiszen már nagyon sok a vesztenivalójuk. * * * Gönczi Gábor és Centgráf Károly az otthon munkatársai. Mindketten hosszú évekig voltak drogfüggők, és biztosak benne, hogy Jézus Krisztus nélkül nem sikerült volna szabadulniuk a függőségtől.- Először nélküle próbáltam meg, de a lelki üresség újból a kábítószerhez üldöadott megnyugtató választ. A hitem azt mondja, hogy megszabadultam, hogy Krisztus meggyógyított - mondja. - Azt is vallom, hogy mindenkinek lehetősége van megismerni a kegyelmet és megszabadulni, meggyógyulni. Az életemnek az ad értelmet, hogy hozzá tartozhatok. Az otthon lakói, akik fiatalon kerültek szinte reménytelen helyzetbe, pontos napirend szerint élnek. A reggeli találkozókon, áhítatokon és a terápiás folyamatban való részvétel mellett a ház körül dolgoznak. Zsolt közel két hónapja került Ráckeresztúrra. Amikor meghozta a végső döntést, hogy a gyógyulást választja, akkorra már mindenkit és mindent elvesztett. Ekkor ment el a Válaszút Misszióhoz, ahol megerősítették benne, hogy a legjobb helyre fog kerülni.- Most már jobban vagyok - beszél magáról. - Amikor idejöttem, azt hittem, hogy a tétlenség vár, de kiderült, hogy itt mindenkinek saját feladata van. Úgy érzem magam, mint egy családban. A korábbi életem során elutasítottam a vallást. Ez mára megváltozott, hiszen isVictomé Erdős Eszter merkedem a vallásos hittel. Úgy érzem, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres legyen a gyógyulásom. Az áhítatok, bibliaórák meghatározzák a mindennapjaimat. A ráckeresztúri otthonban négy alappilléren nyugszik a terápia: keresztény program, önsegítő elemek, foglalkoztatás és munkaterápia, valamint életformaműhelyként megvalósuló, erősen strukturált közösségi élet. A terápia célja a legfőbb emberi értékek, a szeretet, a tisztelet és az elfogadás bemutatása és zött - fogalmaz Gábor. - Másodszor eljutottam oda, hogy nekem nem a képességeimmel van a baj. Nekem a lelkem beteg. Az önbizalom és az egoizmus hirtelen megdőlt, mert rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Akkor imádkoztam először Istenhez. Láttam, hogy akik megtértek, és úgy szabadultak meg, sokkal jobban tudják kezelni az életüket. Gönczi Gábor úgy gondolja, hogy a mai napig szenvedélybeteg, és ezzel együtt kell élnie, tudatosan kezelnie kell. Emellett azonban azt vallja, hogy Jézus Krisztus által megszabadult a korábbi életmódjától. Centgráf Károly Isten nélkül nem látta az élet értelmét és célját.- Erre vonatkozóan csak Isten léte átadása. Az otthonban olyan készségeket sajátíthatnak el a lakók, amelyeknek ismerete és használata szükséges a közösségi életben. A terápia során nem választják szét az ember testi és lelki problémáit.- Minden egyes mozzanatban benne rejlik a teológiai látásmód, és minden teológiai nézőpontban benne foglaltatik a terápiás szemlélet is - foglalja össze Victomé Erdős Eszter az intézmény keresztényjellegét. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon lakói és munkatársai számára sokat jelentett a nyílt nap és a püspöki prédikáció üzenete, mely szerint „nem vagyunk egyedül". ■ T. Németh László Közgyűlés tortával ► Tizenötödik, évi rendes közgyűlését tartotta május 30-án, kedden a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MOSZ). Az alkalmon az alapító egyházak képviselőin - így Gáncs Péter evangélikus és dr. Bölcskei Gusztáv református püspökön - kívül a szervezet jószolgálati nagykövetei és együttműködő partnerei közül is többen részt vettek. „Jobb adni, mint kapni” - mondta dr. Lévai Anikó. A segélyszervezet egyik jószolgálati nagykövete köszöntőjében arról beszélt, hogy a közhely magától értetődő igazságáról csak az tud meggyőződni, aki maga is ad. Az ökumenikus együttműködés pedig azért nagyon fontos, mert ahogy a bajnak és a tragédiának, úgy a segítségnyújtásnak sincs felekezete. A tizenötödik évforduló kapcsán Lehel László, a MOSZ igazgatója a 2005. évi közhasznúsági jelentés, illetve a 2006. évi tervezet előterjesztése előtt köszönetét mondott munkatársainak, akik felkészülten és elkötelezetten végzik a dolgukat. Sajnos 2005-ben sem maradtak feladat nélkül. Humanitárius tevékenységük jelentős része az árvíz vagy szökőár sújtotta területeken valósult meg. Ott voltak Mátrakeresztesen, segítettek a vajdasági, a temesközi, a moldvai és a székelyudvarhelyi bajbajutottaknak, valamint a Srí Lanka-i és a thaiföldi katasztrófák károsultjainak. Folytatták afganisztáni munkájukat is, ahol várhatóan ez évben már a tizedik iskolát fogják átadni. Itthon harminckét intézményben tizenhétféle szolgáltatást végeztek. Ezek közül az egyik legfontosabb a szenvedélybetegségekkel kapcsolatos prevenciós és rehabilitációs munka volt; tavaly adták át a szolnoki Addiktológiai Centrumot. Az idén Rácsok Balázs, a szervezet miskolci központjának vezetője számolhatott be részletesebben a felügyelete alá tartozó intézmények és projektek működéséről. Mint elmondta, a Családok Átmeneti Otthonában negyven főt tudnak ellátni. Az elmúlt év munkája nagy eredményének tartja, hogy a csapat segítségével öt család felelt meg az elvárásoknak, és kapott szociális bérlakást Miskolcon. A Kríziskezelő Központ az észak-magyarországi régió egyetlen olyan intézménye, amely a családon belüli erőszak elől menekülőknek nyújt harmincnapos komplex ellátást. Olasz- liszkán — részben európai uniós forrásokból - a fejlesztőházban kézműveskuckót alakítottak ki, ahol játszóházi foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek, illetve három számítógépet is beszereztek, amelyeken ingyen interne- tezhetnek a település lakói. Idén egy úgynevezett tanodaprogram beindításán munkálkodnak; ennek középpontjában a gyerekek iskolán kívüli oktatása áll majd. Lehel László ezt követően a 2006. év terveiről szólva elmondta, hogy az adományozók köre tavaly is tovább nőtt (immár megközelíti a negyvennégyezer főt). Annak érdekében, hogy ez a szám tovább emelkedjen, továbbra is folyamatosan tájékoztatják majd az embereket a segélyszervezet munkájáról. Lehel László jelentését Orbókné Szent- iványi Ilonának, a felügyelőbizottság elnökének a távollétében Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója véleményezte. Elmondta, hogy a felügyelőbizottság a segélyszervezet működését törvényesnek, az igazgató beszámolóját pedig rendben lévőnek találta. A MOSZ 2005. évi pénzügyi helyzetét és zárszámadását, illetve a 2006. évre tervezett költségvetést Szemerei Zoltán felügyelőbizottsági tag tárta a jelenlévők elé. A szervezet tavaly összesen mintegy 440 millió forintot költött bel- és külföldi humanitárius programjaira, a hazai szociális tevékenységeire fordított ösz- szeg pedig 540 millió forint volt. Mindeközben a különféle támogatásokból, pályázatokból, adományokból csaknem másfél milliárd forintos bevételt könyvelhetett el. A 2006. évi tervezet szerint az idén a humanitárius programokra Az ünnepi közgyűlés után lapunk egy kis múltidézésre kérte Lehel Lászlót. „Számomra a legmeghatározóbb pillanat a kezdet volt, hiszen akkor szembesültünk a Romániából, Erdélyből, illetve az NDK-ból érkező menekültek sokaságával” - fejtette ki az igazgató. „Ennek hatására kezdtük meg a humanitárius segélyezést. Fontos állomás volt az is, amikor 1995- ben először mentünk messzire, egészen pontosan Dagesztánba, illetve Csecsenföldre. Ezt követően - látva, hogy milyen rugalmasan és eredményesen dolgozunk - egyre többen kértek arra bennünket, hogy az ő támogatásukat is mi használjuk fel. Az ENSZ-szel együttműködve egy nagy közösségben kezdtünk el dolgozni, és egyre távolabbi helyekre jutottunk el. Végül az elmúlt tizenöt év történetéből azt a pillanatot emelném még ki, amikor a magyar kormányzat átvette az európai uniós országok gyakorlatát, és az Európai Bizottság ajánlására évente támogat humanitárius és fejlesztési projekteket. Ezáltal egyre több akciót valósíthatunk meg.” 542 millió, míg a hazai szociális tevékenységekre 409 millió forint jut. A pénzügyi jelentés után dr. Eperjes Ferenc, a KPMG Hungária Kft. képviselője a 2005. évi könyvvizsgálatról szólva elmondta, hogy valamennyi projekt esetében valós és tiszta képet mutató elszámolást kaptak, és a MOSZ a törvényeknek megfelelő gazdálkodást folytat. A MOSZ alapítványának 2005. évi munkájáról dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök, az alapítvány kuratóriumának elnöke számolt be. Egyúttal megragadta az alkalmat, hogy felelevenítse az 1991. január 18-ai eseményeket, amikor is péntek délután fél kettőkor a Szabadság téri református templomban megalakult a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. Utalt arra, hogy az alapítók meggyőződése szerint a diakóniai munkát országos szinten csak ökumenikus összefogással lehet végezni, és hogy a léleképítés mellett a közösségépítés - a megbékélés és a kölcsönös kiengesztelődés elősegítése - is nagyon fontos. A közgyűlés folytatásaként a meghívott vendégek kaptak szót. Jakab Péter, a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési és Együttműködési Főosztályának helyettes vezetője felszólalásában kitűnőnek értékelte a segélyszervezet és a minisztérium együttműködését. Mint elmondta, rendkívül hálásak, amiért a MOSZ részéről folyamatosan tisztességes és megbízható hozzáállást tapasztalnak; a szervezet büszke lehet a teljesítményére. Ugyancsak a szervezet professzionalizmusát és lelkesedését emelte ki beszédében Michael Weustenhagen, a Württemberg! Diakóniai Szolgálat alapítványának elnöke is. Visszaemlékezett a közös munka kezdeteire, amikor az erőspusztai menekülttáborban munkatársaival együtt meglepetten tapasztalta, hogy az ott élők építhetik, renoválhatják saját szállásukat. Ez ugyanis Németországban szigorúan tilos. „Talán nem lenne szabad közös munkát kívánnom, hiszen ehhez valami szörnyűségnek kell történnie. Ezt azonban nem tudjuk megakadályozni, és ha megtörténik, akkor együtt kell működnünk” - mondta az elnök. „Segítenünk kell, szóval és tettel. Egyiket sem lehet a másik nélkül.” A közgyűlés végén - talán éppen a „szóval és tettel” való segítés illusztrálásaként - a résztvevők a samarkandyani (Afganisztán) iskola átadásáról tekinthettek meg egy kisfilmet, majd Lehel László felvágta a születésnapi tortát. ■ Vitális Judit Lehel László, Gáncs Péter, Bölcskei Gusztáv és Lévai Anikó Klinikai lelkigondozók tanácskozása ► A rossz hír közlése - különösen akkor, ha nincs remény - nem köny- nyű feladat. Mégis túl kell esni rajta. Hogy miként? Többek között ez volt a témája a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete (KLÖE) tizennegyedik, Határhelyzeteink - Elköszönés, gyász és lelkigondozás című tudományos ülésének. A május 26-án Dunakeszin megrendezett összejövetelen közel százan - lelkigondozók, önkéntesek, orvosok, ápolók és nem utolsósorban lelkészek - vettek részt. Az egész napos együttléten először dr. Csepregi Gyula, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet osztályvezető főorvosa és dr. Egri László kézsebész, lelkigondozó, a KLÖE titkára szólalt fel. „Párbeszédes” előadásukban az orvos és a lelkigondozó együttműködéséről számoltak be. Bemutatták a baleset okozta veszteségek főbb formáit, és példákat említettek arra, hogy egy-egy konkrét esetben ki mikor és miként mondta el a betegnek, hogy mi a baja, és mi fog történni vele. Miként egy intenzív osztályon, úgy egy hospice-házban is nagy szükség van lelkigondozóra. Hogy az utóbbiban miért, arról Debrecenyi Károly István református lelkész, lelkigondozó, a KLÖE elnöke beszélt. Mint mondta, ha elfogadjuk, hogy a hospice-ellátás középpontjában a „szép halál” helyett az „élet" áll, és ha meg akarunk felelni az „Élhető élet mindvégig” jelmondatnak, akkor a testi, a lelki, a szellemi és a szociális gondoskodáson kívül a betegek spirituális támogatását is biztosítani kell, hiszen a spiritualitás - mint az élet végső kérdéseinek megértésére, megválaszolására irányuló vágyakozás - hozzátartozik az élet teljességéhez. Kérdései nemcsak a betegnek és a haldoklónak lehetnek, hanem a szeretett személyt elvesztő embernek is, aki gyakran tűnődik azon, hogy mi mindent mulasztott el megtenni. A gyász jellemzőit, feldolgozásának folyamatát és a lelkigondozónak az ebben játszott szerepét Markó Mária szociális munkás, gyásztanácsadó, a Budai Irgalmasrendi Kórház „Méltón tovább élni” csoportjának egyik vezetője ismertette a jelenlévőkkel. Az előadásokat követő interaktív ke- rekasztal-beszélgetés központi gondolata az volt, hogy - amint a szervezet etikai kódexében is olvasható - a lelkigondozónak tudatos, élő és ápolt spirituali- tással kell rendelkeznie, különben nem tud másoknak segíteni. Az ebédszünet utáni rövid beszámolók pedig arról tanúskodtak, hogy ki-ki milyen „csodákkal”, megismételhetetlen élményekkel találkozott és gazdagodott lelkigondozói szolgálata során. ■ - vitális-