Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-05-28 / 22. szám
‘Evangélikus Életéi MELLÉKLET 2006. május 28. 7 3 az i-ben: test-, lélek- és csapatépítés Testépítés. Az iskolapadban, illetve az irodában elgémberedett tagok átmozgatá- sára szuper alkalom egy mozgássérülttábor, és ráadásul nem öncélúan, hanem mások érdekében használhatja vagy fejlesztheti ki-ki a testét. Nekem nagy élmény volt fizikai korlátáim megtapasztalása. Az ember - főleg, míg fiatal - hajlamos azt hinni, hogy mindenre képes, de a gyakorlatban ez ritkán van így. Aki keresi a feladatokat, a tábor végére könnyen lementheti a tartalékait. De a másik oldal megtapasztalására is van mód: bár azt hiszem valamiről, hogy képtelenség megcsinálni, szükség esetén észrevétlenül mégis sikerül - például az árokba borult kétszer olyan súlyos társat kivarázsolni onnan... De nemcsak az erőfitogtatás terén érhetik az embert meglepetések, hanem a kézügyességet illetően is. Kreativitást igénylő tevékenységek során nem mindig a mozgássérült a béna. Van, aki nem tud egyedül fogat mosni, de üvegfestésben lepipálja az összes tá- borozót hajszálvékony, kecses vonal- vezetésével. Léleképítés. A tábor alatt könnyű megfeledkezni az addig oly súlyosnak tűnő problémákról. Egyrészt nincs idő rájuk, hiszen valaki mindig megszólít - egy pohár vizet, közlekedési segítséget vagy csak öt perc figyelmet kérve. Másrészt a beszélgetések során egy addig számomra elképzelhetetlen világot kellett megismernem: a puszta közepén eldugott intézet kegyetlen hétköznapjait. Más élethelyzetek megismerése után a saját gondok már más fényben tűnnek fel: egy saját édesanyja által megtagadott srác lelki tuséihoz képest eltörpülnek a saját vívódásaim. Ebben az esetben is igaz, hogy nem feltétlenül a segítő a segítségnyújtó. Mozgássérült táborozok jó tanácsaikkal, problémakezelésükkel gyakran a segítők lelkigondozóivá válnak. Példamutató lehet mindenki számára, hogy békével és humorral tudnak viszonyulni saját akadályoztatott létükhöz. Csapatépítés. A közösség megtapasztalásának élménye is hozzátartozik a táborozáshoz. A fizikai segítségnyújtás során akaratlanul is a mozgássérült intim szférájába kerül a segítő. Ezáltal gyorsabban megismerik egymást, és nagyobb eséllyel alakulnak ki tartós barátságok. A kínos helyzetek kezelésében a legjobb fegyver a humor; akár az esti fürdés is feszélyező ügyetlenkedésből a nap jókedvű fénypontjává válhat. A segítők közötti viszony is speciális, mivel egyes helyzetek egyedül gyakran megoldhatatlanok, többek csapatmunkájára és összhangjára van szükség a megoldásukhoz. így hamar összerázódik egy csapat, félszavakból is megértik egymást a tagok, és ki-ki figyel a másikra, hogy nehogy túlterhelje magát. Az előbb-utóbb bekövetkező elfáradás miatt azonban mindenkinek csökken a toleranciaszintje, így konfliktus- kezelési tapasztalatokkal is gazdagabb lesz az, aki ellátogat egy ilyen táborba. A fáradtság másik hatása, hogy szép lassan mindenki leveti az álarcait, jobban megismeri saját magát és a társait is,'ezáltal alapozva meg igazán őszinte barátságokat. ■ Zalánné Olbrich Anikó segítő „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fii 4,13) Egy apró különbség Nagyon nehéz olyan dologról érdemben írni, amely ennyire közel áll az ember szívéhez. 1993-ban kerültem kapcsolatban a Mevisszel. Akkoriban elég magányos voltam. Egy régi mozgássérült barátom hívott el, mondván, ez egy nagyon jó hely, buli az egész. Elmentem hát, és egyáltalán nem bántam meg... Mi az, amitől annyira jó egy ilyen tábor? Nehéz kérdés - vagy éppen túl egyszerű ahhoz, hogy a betűk fogságába lehessen kényszeríteni. Tulajdonképpen arról van szó, hogy kilenc-tíz napra összejön harminc-negyven ember, és elkezd megélni egy tábort. Beszélgetünk, szórakozunk, kirándulunk, és kész az a valami (természetesen rengeteg háttérmunkával együtt!), amit nekem most szavakba kellene öntenem: elkezdünk emberek lenni. Nem arról van szó, hogy néhány lelkes fiatal elvisz nyaraltatni mozgássérült embereket. Aki ebben fogalmazza meg a Mevisz-Bárka tevékenységének a lényegét, szerintem elveszít valami fontosat. Együtt nyaralásról van ugyanis szó. Apróságnak tűnik, de éppen ennek a nagyon lényeges különbségnek köszönhető, hogy ezekben a táborokban gyakran tartós és mély barátságok születnek, olyanok, amelyek aztán év közben is „működnek”. Ebben a környezetben eltűnik az az éles és gyakran fájó határvonal, amely a mindennapi életben részben szükségképpen, részben a kissé torz életfelfogás miatt húzódik az „épek” és a „fogyatékosok” között. Úgy hiszem, hogy ez a pozitív jelenség mind a két felet gazdagítja, erősíti, és sok értékes dologra megtanítja. ■ Kiss Csaba mozgássérült fiatal Én egy mozgássérült lány vagyok, aki amióta lehetősége van rá, jár táborba. A táborok hangulata meghitt és nyugodt. Ezért is fontos számomra évről évre táborba járni. A beszélgetések sok érdekes dolgot tárnak elénk a hitről, az életről és egymásról. Lelki felüdülésben van részünk, és a hitbeli elmélyülés érzelmi biztonságot is ad egyben, Az első táborban a legjobban az esti áhítat fogott meg. Egy ilyen esemény után csendesen készülni az éjszakára egészen más. Mindemellett kirándulás, játék és sok vidám dolog teszi kerekké az együtt töltött tíz napot. A mozgássérültekre teljes pihenés, kikapcsolódás, új helyek megismerése is vár ilyenkor. Számomra - és szerintem társaim számára is - nehezen elérhető dolgok válnak megvalósíthatóvá. Felmenni egy vár tetejére, hegyet mászni, verset írni és mondani. Különösen szeretem, ha üvegfestéssel vagy társasjátékozással múlatjuk az időt! A tábor végén mindig tele hittel és reménnyel térünk haza, bízva abba, hogy a következő évben újra látjuk egymást. És reménykedve abban is, hogy ősszel, tavasszal is tudunk találkozni! ■ Rabel Katalin mozgássérült fiatal A Bárka „lógóját” Ferencz Laci barátunk készítette a kezdetekkor A Mevisz mozgássérülttáborainak létezéséről 2003-ban hallottam először, amikor egy barátom megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem segítőként részt venni Sárospatakon egy Bárka-táborban. Eleinte erős fenntartásaim voltak, mivel jóformán semmit sem tudtam a mozgássérültekről. Korábban semmilyen személyes kapcsolatom, tapasztalatom nem volt velük, illetve róluk, és féltem, hogy egyáltalán alkalmas leszek-e arra, hogy segítőként egy hetet mozgássérültek között töltsék. Végül úgy határoztam, hogy egy próbát megér a nem szokványos táborozás, így nekivágtam a meviszes hétnek. A legmeglepőbb az volt a számomra, hogy kezdettől fogva nem támadt bennem olyan érzés, hogy két részre - mozgássérültekre és segítőkre - oszlana a csoport. Inkább azt éreztem, hogy a társaság egységet alkotott. És rengeteg alkalom adódott arra, hogy még jobban megismerjük egymást. Unatkozásra sem maradt idő, hiszen a dolgos kezekre is mindig nagy szükség volt: közösen terítettünk az étkezésekhez, közösen mosogattunk, közösen takarítottunk. Az is hozzájárult a tábor változatosságához, hogy hét-nyolc kisgyerek is jelen volt, mivel néhány segítő családostul érkezett. így mindenki kivehette a részét a meseolvasásból meg a fogócskából is. A mozgássérültek pedig különösen nagy meglepetést okoztak a számomra. Ahányan voltak, annyi egyéniség. Mindenkivel más és más dologról lehetett elbeszélgetni őszintén és nyíltan, és jó érzés volt, ahogyan megnyíltak előttem. Az együtt töltött hét végére úgy éreztem, jól tettem, amikor végül úgy döntöttem, hogy elmegyek a Mevisz-táborba. Azóta is ezzel a csapattal táborozom! Azt tervezem, hogy az idén is elmegyek. Gyere Te is! ■ Vásáry Ákos segítő Év közben... A „közhiedelemmel” ellentétben év közben is működik a Mevisz. Két fő részre lehet bontani szervezetünk őszi, téli és tavaszi aktivitását: évközi (főleg bárkás) programok, illetve a szövetség működésével kapcsolatos események. A nyári táborok után a legtöbb élményt a tábortalálkozók jelentik. Egy év hosszú idő; sokat jelenthet a táborozok számára egy őszi vagy tavaszi találkozás. Emellett a segítők - akár az újak is - könnyedén beleszokhatnak a táborok ritmusába. Advent végén együtt szoktuk ünnepelni a Bárka-karácsonyt. A fél- vagy egynapos programba többek között ajándékozás, áhítat, közös játékok férnek bele. Év közben működik segítőszolgálatunk, mely mozgássérült társaink szállításáról, támogatásáról gondoskodik. A nagyhéten immár négy éve passiózunk (lásd az erről szóló cikket). Ezeken a programokon kívül színházat látogatunk, koncertre járunk. Mindezen alkalmakat leginkább egyéni kezdeményezésekkel (de Mevisz-segítséggel) lehet előremozdítani. Ám minden program háttere - így a nyári táboroké is, és ez a másik oldal - csak egy jól működő szervezet és iroda lehet. Ahhoz, hogy törvényesen fenntartsunk három kisbuszt és egy személyautót, hogy a táborok megrendezéséhez szükséges pénzekre pályázhassunk (enélkül elképzelhetetlenül drága lenne egy-egy tábor), hogy fogadni tudjuk a jelentkezéseket, feltétlenül szükséges a szervezeti keretek megléte és egy iroda működtetése. Sajnos e téren állunk a legrosszabbul. Nagyon hiányoznak az olyan önkéntesek, akik a Mevisz hivatalos ügyeit követnék nyomon. A pályázatírás, a velük kapcsolatos elszámolás, a folyó ügyek kézben tartása több segítőt kíván, mint amennyi most van. A február elején tartott évi rendes közgyűlésünkön (melyen a tagság elenyésző része vett részt) kiderült, hogy igen kevés emberi tartaléka van a Mevisznek, vagyis több a munka, mint az ember. Ez abban mutatkozott meg a legszembetűnőbben, hogy a kitűzött tisztújítás - elnökjelölt híján - elmaradt. A kérdést a közgyűlés két hónappal elnapolta. Ebben az időszakban a Mevisz koordinálását „válságstáb” végezte. Tagjai előkészítették az áprilisi rendkívüli tisztújító közgyűlést, melyen Győré Dánielt elnöknek, Költői Pétert titkárnak, Bence Orsolyát, Visnyei Emőkét és e sorok íróját elnökségi tagnak, Osváth Szabolcsot, Szűcs Attilát és Udvardi Andreát pedig elnökségi póttagnak választották. Fontos hangsúlyozni, hogy a Mevisz ez irányú problémái ezzel nem oldódtak meg. Az elnökség léte csak a Mevisz életben maradását jelenti, az ügyek intézéséhez több ember bevonására és odaszánására van szükség. Mint ahogy a felsoroltakon kívül is néhányan alaposan kiveszik a részüket a munkás hétköznapok teendőiből - mindemellett továbbra is várjuk lelkes fiatalok bekapcsolódását a Mevisz koordinálásába. ■ Muntag Márton „Nem szeretem a mozgássérülteket!” „Nem szeretem a mozgássérülteket!” - mondja határozott hangon kisebbik fiam, ahogy belépünk a Deák téri templomba nagypéntek este az idén negyedszer megrendezett mozgássérült-passióra. Nem örülök a kijelentésnek, és remélem, hogy Gyöngyi, aki mosolyogva éppen felém fordult kerekes székével, nem hallotta a vélemény- nyilvánítást. Másrészről - fut át a fejemen, ahogy elindulok Gyöngyi felé, hogy üdvözöljem - megértem Flóriánt, aki a maga öt évével pillanatnyilag a világban az épet, a kereket, a tökéletest keresi. Egy letört virág vagy egy sántító, ötlábú suszterbogár épp annyira el tudja keseríteni, mint saját lehorzsolt térde. Lám, az egy év kihagyás megtette a hatását. Flóriánt kétévesen vittem először mozgássérülttáborba három évvel idősebb bátyjával együtt. Egy évre rá már rutinos táborozó volt, de a tavalyira sajnos nem tudtunk elmenni. Úgy látszik, a kihagyás elég volt ahhoz, hogy Flórián most Pisti helyett, aki a legendás erejű kezeivel a legszorosabban lezárt tetejű lekvárokat is könnyűszerrel kinyitotta, egy kerekes székben ülő sérültet lásson. Amikor először voltam a gyerekekkel Bárka-táborban, eleinte úgy éreztem, csak terhűkre vagyunk táborozóknak, segítőknek, mozgássérülteknek egyaránt. Terítés helyett fürdettem, beszélgetés helyett mesét olvastam, áhítat alatt fektettem. Úgy éreztem, a saját gyerekeimmel való mindennapi bajlódás kevés időt hagy a másokkal való törődésre. Később kiderült, hogy a fiúk jelenléte önmagában is érdekes sok táborozónak, akik gyakran szociális otthonból érkeztek a táborba, és ritkán találkoznak gyerekekkel. Fiaim szintén érdeklődéssel fordultak a táborozok felé. „Bélával nem lehet beszélgetni, de gyönyörűen tud harmonikázni” - közölte a nagyobbik fiam, és egyszerre számomra is elviselhetőbbnek tűnt az aznap legalább huszadszor hallott „A börtön ablakába soha nem süt be a nap...” kezdetű örökzöld sláger. Katának pedig megrendültén választották ki a legszebb üveggolyót, amikor meghallották, hogy soha nem látta az anyukáját. Mielőtt odaérkeznék Gyöngyihez, és megfognám felém nyújtott kezét, még átvillan az agyamon: remélem, Flórián az idei táborban megint megtanul majd túllátni a kerekes széken. ■ Réthelyi Orsolya, Ha felkeltettük az érdeklődésedet, és kedved támadt beszállni a Bárkába, megismerkedni a legénységgel, bátorítunk, hogy jelentkezz táborainkba! (Főleg segítőkre van nagy szükségünk.) Elérhetőségeink: Mevisz, Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség - 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 20/824-2047 (hétköznap munkaidőben hívható): fax: 1/317-1671 (csak fax vagy üzenetrögzítő, de visszahívunk!); e-mail cím: mevisz@vipmail.hu. Akinek módjában áll, kérjük, támogassa a Mevisz-Bárka tevékenységét! Bankszámlaszámunk: 11705008-20409597.
