Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-05-21 / 21. szám
4 41 2006. május 21. KERESZTUTAK ‘Evangélikus ÉletS Erdélyi hírek Ökumenikus imaestláncot szerveztek május 9-én Erdély több településén - így Kolozsvár és Nagyvárad mellett többek között Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Temesváron - az önálló állami magyar egyetem visszaállításáért. A kolozsvári főtéri evangélikus templomban közel négyszázan - többségükben fiatalok - vettek részt az alkalmon. Imát mondott Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus, Papp Géza református és Szabó Árpád unitárius püspök, Jakab Gábor katolikus szentszéki tanácsos-esperes és Köllő Gábor plébános, az estet záró kulturális műsor keretében pedig fellépett a Kolozsvári Református Kollégium, illetve a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusa, valamint a Magvető együttes. Nagyváradon Tőkés László református és Ternpfli József római katolikus püspök, valamint Mátyás Attila evangélikus és Papp Gy. László unitárius lelkipásztor imádkozott a magyar egyetemi oktatásért. Az imaestlánc szervezője az Evangélikus Collegium Academicum, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Ifjúsági Tanács volt, a védnökséget pedig Adorjáni Dezső Zoltán, Szabó Árpád, Tőkés László és Ternpfli József püspökök vállalták. * * * Két horogkereszt „jelent meg” május 5-ről 6-ra (péntekről szombatra) virradóra a kolozsvári főtéri evangélikus templom falán. A feketével festett, messziről is jól látható - másfél-két méter magas - falfirkákat négy fiatal készítette. A tizenhét-tizennyolc év körüli tetteseket megbírságolták; az önkormányzat másnap fehérre festette a falakat. Adorjáni Dezső Zoltán püspök szerint már csak azért is megdöbbentő az eset, mert korábban az a Járosi Andor lelkész szolgált a templomban, aki a második világháború idején köztudomásúan sok zsidót mentett meg. Egyébként az idén nem ez volt az első vandál cselekedet az egyházközség ellen: húsvétkor ismeretlen tettesek összetörték a német nyelvű hirdetőtáblát. M EvElet-összeállítás Svéd látogatás A Déli Evangélikus Egyházkerület és a Linköpingi Egyházkerület együttműködésének keretében svéd lelkészek tartottak május elején konferenciát Balatonszárszón az Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban. A svéd lelkészeket többek között Gáncs Péter püspök fogadta. Zsoltárok - kínai hangszerelésben Közgyűlést tartott az Ökumenikus Tanulmányi Központ ► Két kerek évforduló és egy érdekes előadás: ez lehetne az Ökumenikus Tanulmányi Központ május 4-én, csütörtökön a budapesti Ráday Kollégium dísztermében tartott évi rendes közgyűlésének rövid mérlege. Dr. Tóth Károly nyugalmazott református püspök, az ÖTK elnöke 75. születésnapját - melyre a Kálvin Kiadó exkluzív tanulmánykötettel is kedveskedett -, az általa vezetett tanulmányi központ pedig fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte idén tavasszal. A közgyűlés keretében hangzott el Ambrose Wang Aiming kínai protestáns lelkész Kereszténység a mai Kínában című előadása Szentpétery Péter tolmácsolásában. (Itt jegyezzük meg, hogy a Magyarországon élő kínaiakat gondozó keresztény egyház képviselői is jelen voltak az alkalmon.) A beszámoló több szempontból is érdekes volt. A világ legnagyobb népességű országában robbanásszerűen növekvő kereszténységről hallani először is hiterősítő, jó hír. Másrészt pedig segít világosan felismernünk a saját helyzetünkben rejlő értékeket, lehetőségeket, melyeket mi már természetesnek veszünk, ám a föld más pontján esetleg még csak áhított cél - ezáltal hálára is indítanak a hallottak. Wang lelkész, aki a nankingi teológiai szeminárium alelnöke, hat pontban ismertette a kereszténység utóbbi húsz évének történetét a mai Kínában. Mint rámutatott: posztkonfesszionális, azaz felekezet utáni időszakban élnek. Fiatal még a protestantizmus Wang lelkész országában: jövőre lesz kétszáz éve, hogy Morrison angol misszionárius és társai protestáns missziót kezdtek Kínában. A népi Kína megalakulása (1949-ben) komoly akadályát képezte a missziói munkának. Enyhülés csak 1977-ben, a világ felé történő nyitás révén következett be. Döbbenetes adat: huszonöt év alatt a protestáns hívek száma 700 ezerről 60 millióra nőtt! Az előadó úgy jellemezte az ökumenikus helyzetet, hogy gyülekezeti szinten jó a felekezetek közötti kapcsolat, s a bibliaiskolák, szemináriumok is eredményesen működnek együtt. A nankingi nemzetközi szintű szemináriumot egyébiránt 1911-ben alapította öt amerikai misszionárius. A teológiai A kínai kereszténység számokban • 60 millió protestáns hívő • 40 ezer egyházközség • 2000 lelkész • 30 ezer diakónus/elöljáró • 50 ezer családi egyház • 40 millió nyomtatott Biblia (a United Bible Society jóvoltából) • 4-10 millióra becsült katolikusság oktatás prioritása nem kérdés a gyülekezetek egyre növekvő számát tekintve, és ma már a megfelelő szakirodalom is könnyen elérhető Kínában. Sem a lelkészek, sem a templomok száma nem elegendő még az országban, ám ez nem vet gátat a hit terjedésének. A protestáns hívek jelentős része úgynevezett családi - „nem regisztrált” - gyülekezet keretében gyűlik össze az istendicséretre. (Érdekességként említhető, hogy a jól ismert ószövetségi zsoltárokat kínai dallamra énekelik.) A bejegyzés azonban csupán a templomokra és egyéb épületekre vonatkozó adminisztratív gesztus; a regisztráció hiánya semmilyen hátrányt nem jelent a hívek számára, a be nem jegyzett gyülekezetek tagjai egyenrangúak a többi gyülekezetéivel. Semminemű dogmatikai különbség sincs közöttük. Talán hihetetlen, de tény: 1980 óta naponta három-négy új gyülekezetei jegyeznek be! Az előadó végül arra kérte a magyar protestáns híveket, a fiatalokat külön is: hordozzák imádságban e távoli országban élő testvéreiket. ■ Kőháti Dorottya Ambrose Wang Aiming kínai lelkész és Szentpétery Péter HIRDETÉS _________________________________________________________________________________________________________________________ Pá lyázati felhívás ko l légiumi férőhelyekre I. A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány pályázatot hirdet az 1121 Budapest, Eötvös út 35. szám alatti, fokozatosan szakkollégiummá fejlesztendő intézmény kollégiumi férőhelyeire 2006. szeptember i-jétől. II. A kollégium célja, hogy a Budapesten és a főváros szomszédságában lévő felsőoktatási intézményekben I. évfolyamtól nappali tanulmányokat folytató tehetséges vidéki hallgatók igényes szálláshelye, tehetséggondozó központja legyen, amely - a bentlakó diákok mellett - tágabb körben is igyekszik kielégíteni a protestáns szellemiség iránt fogékony, azt vállaló, a fővárosban tanuló „akadémiai” ifjúság sajátos szellemi, spirituális, közösségi igényeit. A kollégium az ér- tékkonzervatív világszemlélet mentén szerveződő munka- és létközösség, amely egyéni, egyházi és nemzeti szinten helyes önismeretre kívánja nevelni tagjait, olyan független intézményként, ahol a diplomaszerzést célzó mindennapi szellemi tevékenység mellett teret kap a személyes elkötelezettség és a végső értékekre figyelő meggyőződés. A kollégium különös gondot fordít az értelmiségi képzésre, a hátrányos helyzetűek lehetőség szerinti támogatására, valamint a diákság önkormányzati irányítási rendszerére, az önálló konfliktus- és probléma- megoldásra, az értékkonzervatív demokratikus közösségre, a hallgatók közéleti, vezetői szerepvállalására. A kollégium a meghatározott célok érdekében lehetőség szerint otthont, megfelelő tanulási feltételeket teremt az ott lakó hallgatóknak. Ápolja és fejleszti a hazai és nemzetközi kollégiumi diákhagyományokat. III. A jelentkezés formai feltételei:- a két lezárt utolsó félév leckekönyvének másolata a tanulmányi átlag megjelölésével; illetőleg felvételiző, érettségizett tanulók esetében a két utolsó év végi gimnáziumi vagy középiskolai bizonyítvány másolata;- a jelentkezési lap kitöltött és aláírt példányának, illetve 1 db igazolványképnek az eljuttatása (a jelentkezési lap a www.mpa.hu honlapról tölthető le);- szakmai önéletrajz (legfeljebb egy A/4-es oldal) aláírt példányának eljuttatása;- az egyetemi oktató (vagy felvételizők esetében a középiskolai tanár) ajánlásának a pályázati felhívás kiírójához való eljuttatása;- lelkészi ajánlás egyidejű beadása javasolt. IV. Férőhelyek száma: 105 fő; 15 egyágyas, 45 kétágyas szoba, szobánként külön fürdőszoba. A lány-, illetve a fiúkollégium épületének tervezett elhelyezési keretszáma: A épület: 32 szoba, 55 fő; B épület: 28 szoba, 50 fő. V. Tervezett kollégiumi térítési díj: 12 000 Ft/fő megkezdett hónaponként. VI. A férőhelyek a kuratórium döntése alapján tölthetők be. Az elhelyezés a 2006/2007-es tanévre biztosított. A kollégiumi év végén, 2007 májusában ismételten meghirdetésre kerülnek a férőhelyek a 2007/2008-as felsőoktatási tanévre. VII. Jelentkezési határidő: 2006. május 31. Az elbírálás határideje: 2006. június 30. VIII. Az első évre felvételizők eredményes pályázata abban az esetben aktualizálható, ha felvételt nyertek valamely felsőoktatási intézmény államilag finanszírozott, első diplomás nappali tagozatos alapképzésére. A pályázatokat dr. Kovács Zoltánnak, a kollégiumi igazgatótanács elnökének kell elküldeni a következő címre: 1121 Budapest, Eötvös út 35. Jelentkezés, további információk az 1/274-5394-es, valamint a 70/242-0181-es telefonszámon vagy a www.mpta.hu honlapon. E-mail cím: info@mpta.hu. A jelentkezéshez közvetlen elérhetőség, értesítési lehetőség (telefon, e-mail cím) megadása ajánlott. Európa protestáns arca ► Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE/CPCE) Végrehajtó Bizottsága április első hetében Budapesten tartotta aktuális ülését. A helyszínválasztást az is indokolta, hogy a szervezet ez év szeptember 12-től 18-ig Budapesten, a Ráday Kollégiumban rendezi meg hatévenként esedékes nagygyűlését. A rendezvény központi témája Európa protestáns arca lesz. Az Európai Protestáns Egyházak Közössége 1973-ban alakult, és Leuenbergi Egyházközösség néven vált ismertté. E szervezet létrejöttét és tevékenységét az a szándék motiválta, hogy a 16. századi reformációban gyökerező egyházak a közös teológiai felismerések és közös egyházi gyakorlat mentén - a nagy globális vagy kontinentális és a kisebb nemzeti, de felekezeti szempontból szélesebb ölelésű ökumenikus szervezetek mellett - egy sajátos, bensőséges közösséget hozzanak létre. A közösség kifejezésnek esetünkben abban áll a különös jelentése és jelentősége, hogy nemcsak általában Krisztus megváltó tettében keresi az összetartozást, hanem azon belül szószéki és úrasztali (oltárt) közösséget vállal, hangsúlyoz és él meg. Leuenbergben a 16. századi reformáció két nagy ága, az evangélikus (lutheránus, német) és református (kálvinista, svájci-francia) talált örvendetesen egymásra. Ez a közösség bővült később a metodista (Wesley-féle, angolszász) reformációban gyökerező európai egyházakkal. (Jelenleg komoly párbeszédet folytatnak az Európai Baptista Szövetséggel.) A szeptemberi nagygyűlés nyilvánvalóan nagy jelentőséggel bír nemcsak magára a szervezetre nézve általában, hanem a magyarországi tagegyházakra, tehát a Magyarországi Református, a Magyarországi Evangélikus és a Magyarországi Metodista Egyházra nézve konkrétan is. A rendezvény jelentősége - tekintettel a főtémára és az európai kontextusra - túlmutat az egyházi közéleten, a tanácskozás üzenetet hordozhat az egész magyar társadalom számára. A megosztott és folyamatosan atomizálódó magyar nemzetnek is egészen nyilvánvalóan szüksége van a közösség erősítésére. Hisszük, hogy ebben a protestáns hagyománynak, értékrendnek és közösségteremtő erőnek is nagy szerepe lehet. E szükség és lehetőség nevében tekintünk tiszteletteljes várakozással dr. Mádl Ferenc nemzetközi jogász, korábbi köz- társasági elnök előadása elé, amely a konferencia főelőadása lesz kulturális, társadalmi és jogi szempontból. A téma teológiai exponálását dr. Wolfgang Huber püspök, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) elnöke végzi. A tanácskozás résztvevői felkeresik a Parlamentet is, és találkoznak az Országgyűlés elnökével, illetve politikai életünk jeles személyiségeivel. Mint már említettem, szeretnénk, ha ez a nemzetközi egyházi esemény minél szélesebb körben és tartalmában minél mélyebben érintené gyülekezeteinket, a sajátos szolgálati ágakban fáradozókat és minden testvérünket. Ezért a konferencia ünnepi, úrvacsorás istentisztelettel nyílik meg (szeptember 12-én 20 órakor a Deák téri evangélikus templomban), illetve zárul be (szeptember 18-án 11 órakor a Kálvin téri református templomban). Ezekre az istentiszteletekre mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Annak érdekében, hogy a magyarországi egyházi élet jellegzetes szolgálatait az európai református, evangélikus és metodista egyházak képviselői minél mélyebben megismerjék, kisebb csoportokban tematikus látogatásokat szervezünk. Ezek sorában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében megismerkedhetnek a Magyar Katolikus Egyháznak a magyar ökumenében vállalt részvételével; a Dohány utcai zsinagógában a keresztény-zsidó dialógus magyarországi helyzetével; a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) lágymányosi székházában a keresztény ifjúsági munkával; a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet soroksári központjában a szervezett ökumenikus- diakóniai munkával; a pesterzsébeti evangélikus médiaközpontban pedig az egyház, társadalom és kommunikáció kérdéskörével. A külföldi résztvevők közül sokan szívesen vállalnak igehirdetői szolgálatot vagy köszöntő beszédet gyülekezeteinkben. Reménységünk szerint szeptember 17-én, vasárnap több mint ötven református, evangélikus és metodista gyülekezetben fogadhatjuk a különböző európai országokból érkezett egyházi vezetőket mint vendég igehirdetőket. Hisszük, hogy ezek az alkalmak mind a közösség erősödését szolgálják gyülekezeteinkben, egyházaink között, nemzetünk életében és az egész európai közösségben. ' Az Európai Protestáns Egyházak Közössége Végrehajtó Bizottságának ülését meglátogatta dr. Bölcskei Gusztáv püspök a református, lttzés János elnök-püspök az evangélikus és Csemák István szuperintendens a metodista egyház képviseletében. A magyarországi tagegyházak vezetői megerősítették a meghívást, és az Európai Protestáns Egyházak Közösségének budapesti konferenciáját imádsá- gos szeretetükről és együttműködési készségükről biztosították. Ehhez az imádsághoz, szeretethez és együttműködéshez csatlakozzunk mindannyian, hogy erősödjék a közösség a mi sajátos protestáns értékeink által is! M Dr. Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára FOTÓ: BOTTÁ DENES