Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-05-14 / 20. szám

xo 2006. május 14. KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet3> Felügyelet alatt állva Ötvenöt esztendeje hozták létre az Állami Egyházügyi Hivatalt EMLÉKMŰAVATÁS ÉS ÖKUMENIKUS IMA HEGYESHALOMBAN A kitelepítésre emlékeztek ► „A dicsőséges napokat ünnepeljük, a tragikus évfordulókra pedig emléke­zünk” - mondta beszédében Szabó Miklós, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke Hegyeshalomban a múlt hétvégén. Az eseményen a hatvan évvel ezelőtti kitelepítésről emlékeztek meg. Az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Oktatásügyi Minisztériummá válását követően, 1951 májusában jött létre. Az ÁEH feladatáról a következőképpen rendelkezett az 1951. évi I. törvény. „1. § (1) Az állam és a vallásfelekezetek közötti ügyek intézésére, így különösen az egyes vallásfelekezetekkel kötött egyezmények és megállapodások végre­hajtása és a vallásfelekezetek állami tá­mogatása céljára Állami Egyházügyi Hi­vatalt kell felállítani. (2) Az Állami Egy­házügyi Hivatal a minisztertanács főfel­ügyelete alá tartozik. 2. § (1) Az Állami Egyházügyi Hivatal szervezetére, hatáskörére, valamint mű­ködésére vonatkozó rendelkezéseket a minisztertanács rendelettel állapítja meg. (2) Az Állami Egyházügyi Hivatal szervezésével és működésével kapcsola­tos személyi és dologi kiadások fedezé­séről az állami költségvetésben külön címben kell gondoskodni. 3. § Az Állami Egyházügyi Hivatal fel­állításával a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak a vallásügyekkel kap­csolatos ügyköre megszűnik, ennek megfelelően a minisztérium elnevezésé­ben a vallási ügykörre való utalást mel­lőzni kell.” Az ÁEH-ban három osztály - egyház- politikai, pénzügyi és személyzeti - kö­zött osztották meg a munkát. Az egy­házpolitikai osztályt további három csoportra bontották: az első a katolikus, a második a protestáns csoport volt, a harmadik pedig a hivatal saját levéltára. Az itt dolgozók cenzúrázták az egyházi kiadványokat és újságokat, valamint ők fordították le a külföldi leveleket. Az Állami Egyházügyi Hivatal vezetői Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) első titkárának a támogatásával a hatvanas évek közepén elérték, hogy a hivatal az egyházpoliti­kát irányító intézménnyé váljon. A hivatal - amely lényegében a legap­róbb eseményekre is figyelve adminiszt­rálta az egyházi ügyeket, névlegessé téve ezzel a felekezetek önállóságát - 1989-ig működött, egy megszakítással. 1956. de­cember 29-én a 33. törvényerejű rendelet megszüntette, de 1959. június 2-ától kezdve tevékenysége a rendszerváltozá­sig folytatódott. Ekkor jogutód nélkül megszüntették. Az Állami Egyházügyi Hivatal nyílt iratait a Magyar Országos Levéltárban találjuk, a titkos dokumentumok azon­ban egyelőre nincsenek a levéltárban. ■ G. Zs. A potsdami konferencia kollektív fele­lősséget kimondó hamis doktrínáját szem előtt tartva rendelték el szerte Európában milliók - közöttük a ma­gyarországi német nemzetiségűek - kitelepítését. Moson megyéből tizen­egy vonat indult Németország felé, zsúfolásig megtöltve az otthonukat el­hagyni kényszerülő németekkel, akik Magyarországot mindig is a hazájuk­nak tekintették. Az első vonat 1946. Közép-Európában a második világhábo­rú után sem zárult le az erőszakos lakos­ságmozgatások, kitelepítések korszaka. Tömegeket telepítettek ki nemzetiségük miatt szülőföldjükről, gyakran a béke- szerződések által szentesítve a jogtalan­ságot. Ezután néhány év nyugalom kö­vetkezett, de a diktatúrák újra elkezdték az állampolgárok kiűzését, akkor már „politikai megbízhatatlanságuk” okán. 1950-ben a déli és nyugati határ közelé­ből hurcolták az „osztályidegen” vagy el­lenséggyanús elemeket az Alföldre, majd az akció sikerén felbuzdulva a következő évben a nagyvárosok következtek. 1951. május 21—tol július 18-ig nagysza­bású, megtervezett akcióval több mint ötezer családot, majdnem tizenötezer embert távolítottak el a fővárosból. (Hi­vatalos közlemény csak 5182 család 12 704 tagját említi, de sok szerencsétlent egyesével csatoltak hozzájuk.) Eredetileg 6644 családból 17 344 fő szerepelt a listá­kon, de állami szervektől, követségektől, ismert személyektől sok felmentési kére­lem érkezett egyesek érdekében. „Külö­nösen feltűnő a művészeti élet fertőzött- sége. Kossuth-díjas művészeink egy ré­sze rendszeresen kérte egy-egy kitelepí­tendő személy visszaengedését” - olvas­hatjuk egy korabeli jelentésben. A lakosságot megdöbbentette az in­tézkedés, kézenfekvő hasonlóságot lát­tak az 1944-es faji alapú üldözéssel. Azért is, mert a hivatalosan hangsúlyo­zott 52 gróf, 41 báró, 85 tábornok, 321 törzstiszt, 10 miniszter mellett sok tehe­április 16-án kelt útra Mosonszolnok- ról, amelyet aztán követett a többi. Csak Moson megyéből több mint tíz­ezer embert üldöztek el. Hegyesha­lomra május 10-én került sor. Ezen a napon 569 embert kényszerítettek vo­natra, hogy húsz kilogrammot meg nem haladó csomagjaikkal elindulja­nak a bizonytalan jövő felé. A hegyeshalmi kitelepítés hatvanéves évfordulója alkalmából emlékművet ál­tős polgárt - kereskedőt, gyárost - is ki­telepítettek, akiknek egy része éppen- hogy megmenekült a nácik-nyilasok karmaiból. Az Újlipótváros egyes házai szinte kiürültek! Hétfő-szerda-péntek éjszaka kézbesí­tette rendőr vagy államvédelmista a „véghatározatot”, amely lakása huszon­négy órán belüli elhagyására szólította fel az áldozatot. Teherautó jött - mindig éjjel - érte és engedélyezett holmijáért (500 kg a családfő, 250 kg a többi család­tag számára), és vitte a gyűjtőhelyre vagy egyenesen az akkor Magdolnavárosi pá­lyaudvarnak nevezett angyalföldi állo­másra. A kitelepítettek lezárt személy- vonaton utaztak, amelynek az ablakait lefestették - a marhavagon nagyon em­lékeztetett volna a hét évvel korábbi időkre. Megérkezve a kijelölt kis faluba, ta­nyára, esetleg pusztára (zömük a Horto- bágyra került) a rendőrökön kívül az előzetesen értesített helyi pártbizottság tagjai várták őket. Elhelyezésük külön barakkokba vagy a kulákoknak minősí­tett módos gazdák házaiba történt - így a hatalom a vidéki „osztályellenségen” is ütött egyet. Az új lakóhelyükön az orvo­si ellátás és a gyermekek iskoláztatása nagy nehézségekbe ütközött. Mivel a ki­telepítettek nehezen bírták a számukra szokatlan mezőgazdasági munkát, alig kerestek valamit, ennek ellenére béke- és tervkölcsönt jegyeztettek velük. Szomo­rú sorsuk híre eljutott régi lakóhelyükre, félelmet és megütközést keltve. lítottak a helyi vasútállomás előtti téren. Az emlékmű felszentelése és megko­szorúzása után az emlékezők átvonul­tak az evangélikus templomba, ahol ökumenikus imát mondott Butsy Lajos mosoni plébános és Kiss Miklós evangé­likus esperes. Az imádságok után a Mo­son megyében működő német nemzeti­ségi énekkarok mutatták be műsorukat. Fellépett a mosoni (Wieselburg), a levéli (Kaltenstein), a máriakálnoki (Gahling), a kimlei (Kimling) és a hegyeshalmi (Strass-Sommerein) német nemzetiségi kórus. A templomi megemlékezés után a polgármesteri hivatalban már kötet­len hangulatban folytatódott az emlé­kező beszélgetés. Újságcikkek próbálták magyarázni, indokolni a jogtiprást - a Szabad Nép az 1951. június 17-i számában azt ajánlotta a nyugati tiltakozóknak, hogy inkább az angolok malájföldi kegyetlenkedéseivel foglalkozzanak. Az Új Élet a megrémült zsidóságot igyekezett megnyugtatni. Vi­szont Kónya Lajos Kossuth-díjas költő versben üdvözölte a „főváros kitakarítá­sát”: „Ki városunkból a heréket, / rontják a pesti levegőt!” - írta. Megüresedett 5400 lakás, amelyből 1951. július 21-ig 2400-at már ki is utal­tak. Ellentétben az újságokban közöl- tekkel, zömüket nem nagycsaládos munkások, hapem ávósok, rendőrök, katonatisztek és főleg (40%-ban) párt­funkcionáriusok kapták meg őket. Búto­raikat a Bizományi Áruházban adták el az állam javára. A kitelepítettek 1953 őszén Nagy Imre miniszterelnök rendeletére jöhettek vissza - de nem mindenki. Akiket veszé­lyesnek tartottak, nem térhettek vissza Budapestre. Eredeti lakásáért, ingóságai­ért senki nem kapott egy fillért sem. Sze­mélyes szabadságukat korlátozták, ké­sőbb is megbízhatatlannak számítottak. Csak a rendszerváltás után kaptak - az 1992. évi XXXII. törvény alapján - tizen­egyezer forintot a kitelepítésben töltött hónapokért. Sorsukat azóta sok könyv és film feldolgozta. Reméljük, az angyalföldi pályaudvar soha többé nem lesz színhelye ilyen ese­ményeknek. ■ Róbert Péter HIRDFTFS__________________________________________________________________________________________________________________________ Az Evangélikus Egészségügyi Képzésért Alapítvány közhasznúsági jelentése Az alapítvány engedélyszáma: PK.A.51139/1999./2. Az alapítvány fő feladata a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola támogatása, az oktatás feltételeinek javítása, a képzést szolgáló bel- és külföldi kapcsolatok ápolása. Az alapítvány munkáltatóként nem szerepel. A 2005. évi egyszerűsített mérleg és eredménykimutatás: végleges pénzbevé­telek - 1 579 000 Ft. Végleges pénzkiadások - 925 000 Ft. Tárgyévi pénzügyj eredmény - 654 000 Ft. Forgóeszközök/saját tőke - 1 209 000 Ft. Induló tőke - 200 000 Ft. Tőkeváltozás/eredmény- 355 000 Ft. HIRDETÉS Sandi ünnepségsorozat Szeretettel hívjuk és várjuk Sandra templomunk fennállása kétszáz éves évfordu­lójának ünneplésére, a hálaadás alkalmaira. • Május 19-én, pénteken 19 órakor a Híres Pannónia régi zenei együttes hangver­senye lesz a templomban. • Május 20-án, szombaton este 19 órakor a kultúrházban Templom és iskola cím­mel Nagy Tamás építész tart vetített képes előadást. • Május 21-én, vasárnap délelőtt 11 órakor az ünnepi istentiszteleten Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdet igét. Az úrva­csorái közösségbe, az istentisztelet utáni ünnepi közgyűlésre és az azt követő megvendégelésre is várjuk testvéreinket. ISTENTISZTELETI REND j 2006. május 14. m k. m. ÖTVENÖT ÉVE TÖRTÉNT... Szomorú vonatok az angyalföldi állomáson Húsvét ünnepe után 4. vasárnap (Cantate). Liturgikus szín: fehér. Lekció: Jak 1,16-21; Ezs 12,1-6. Alapige: Jn 16,5-15. Énekek: 233., 318. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta: de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, 111., Dévai Bíró M. tér de. 10. (konfirmáció) Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (konfirmáció) Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladárul 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. n. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 5. asztali beszélgetés Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténésszel; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv., konfirmáció) Szirmai Zoltán; du. 5. (ifjúsági szeretetvendégség); VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. ro. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél ti. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Matti Sihvonen finn püspök; du. 6. (vespera) Blázy Árpádné; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpádné; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Barthel-Rúzsa Zsolt; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv., konfirmáció) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Mezey Gábor teológushallgató; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. rí. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik térde. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. 9. (konfirmáció) Kosa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. ifj. Zászkaliczky Pál; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. ifj. Zászkaliczky Pál; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Hulej Enikő; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Hulej Enikő; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Názáret-templom, Mátraszentimre-Bagolyirtás de. ti. Novotny Dániel. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa In memóriám Gyalog István 1856-1928 A tehetséges „parasztszármazék” a 18. században újjátelepült Sárszentlőrincen, a Tolna megyei evangélikusok fellegvá­rában látta meg a napvilágot másfél évszázada. A helybeli középiskola diák­ja volt, majd a Bonyhádra áthelyezett al­gimnáziumban folytatta tanulmányait. Sopronban érettségizett, Budapesten szerzett matematika-fizika szakos taná­ri oklevelet. Két évig Békéscsabán tanított. 1883- tól a bonyhádi gimnázium tanáraként, illetve kilencszer újraválasztott igazga­tójaként működött (1889-1918). Gyalog István rátermett vezető volt. Az algimnázium épületét új tantermekkel, szertárral, két tanárlakással bővítette, 1893-ban felavatta Tolna megye első tor­nacsarnokát. Az iskola centenáriumi ünnepségén (1906) bejelentette a kitartó munkával elért sikert: az intézmény fő­gimnáziummá fejlesztését. Ezt követően felépült a jelenlegi „erős vár”, „Magyar­ság yédvára, azilum, / Tudomány és hit temploma, / A Szép, Igaz és Jó ékes ott­hona” (Sántha Károly). Az algimnázium épületét fiúintemátusnak rendezték be, s az új „tápintézetben” (konviktus) két­száz diákot élelmeztek. A főgimnázium­ban 1910-ben tartották az első érettségi vizsgát. Az oktatás színvonala és a diákok tel­jes és jó ellátása növelte az iskola hírne­vét, vonzerejét. Illyés Gyula 1914-16-ban volt az iskola tanulója. A kisdiákot meg­lepte Gyalog igazgató 1914. szeptemberi tanévnyitó beszéde: „Mi most háborús­kodunk a szerbekkel. Nekünk ehhez semmi közünk. Annak, aki itt a szerb di­ákok közül bárkit is megsért, személye­sen velem gyűlik meg a baja.” Illyés itt találkozott először más anyanyelvű, különböző vallásfeleke­zetekhez tartozó fiatalokkal. A Kos­suth-díjas író többször felidézi művei­ben a bonyhádi diákéveket: „Az osz­tály többségének neve idegen hangzá­sú volt, a magyar nevűek famíliája is összevissza volt szőve idegen nevű ro­konsággal... Tetszett nekem ez a tar­kaság; a múltnak ezt a mozaikszerűsé­gét nem összevisszaságnak éreztem, hanem valamiféle demokráciának... Tudom, hogy itt kezdődik a kisebbség­hez fűződő viszonyom.” A Gyalog Ist­ván igazgató vezette főgimnázium em­léke így él Illyés Gyulában: .....nagy mu nka megy itten! / Itt kap az árva pa­lástot, a kiskondás koronát és / kardot a nyurga diák, aki álmaiban hadak élén / küzd, míg népe szabad nem lesz, hős, mint a mesékben..." (Egy régi városban - Búcsú) A köztiszteletnek örvendő igazgató 1918-ban nyugdíjba vonult. A főgimná­zium melletti otthonából még egy évti­zeden át gyönyörködhetett életművé­ben. Tevékenysége sorsdöntőnek mond­ható abban az értelemben, hogy huma­nizmusa, hazaszeretete, egész szellemi­sége hosszú időre meghatározta a gim­názium működését és a tanári testület nevelési elveit. Élt hetvenkét évet. Ham­vai a bonyhádi temetőben pihennek. ■ Költ a László

Next

/
Thumbnails
Contents