Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-05-07 / 19. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. május 7. N* 9 Az anya meg a szülő Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti. De azért valahogy mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam csak ezt... Mint amikor az ember azt mondja: állam, meg azt mondja: haza. A hazáért élek és halok, az államnak adót fizetek. És annak ellenére, hogy adót fizetni lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen mégis rengeteg emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki lelkes örömmel fizetett volna adót. Hát így vagyunk valahogy az anyával meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés - az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet, erőt és kötelességet jelent - az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyengeség a világon. Az anya meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg a szülőben, mint az anyában. Aki a harmadik szobából, csukott ajtókon át is meghallja, hogy a hathetes kislánya sír, az az anya. Aki szeretne azonnal berohanni hozzá, és egy kevés jó langyos fejecskével elcsitítani azt a kis ártatlankámat - az is az anya. Aki berohan hozzá, kibontja, megnézi, „vízteleníti”, de soron kívül egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez - az már a szülő. Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyereknek fogzási fájdalmai vannak - az az anya. De aki csukamájolajat ad neki, hogy mennél hamarabb jöjjön ki minél több foga - az már megint a szülő. Általában: aki képes arra, hogy a saját, önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a szörnyű, dohosán csúszós, ízetlen és mégis elbírhatatlan ízű kotyvalékot - az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet. Aki azonban ugyanekkor képes arra, hogy azt mondja: nyö- nyönyő, jaj de jó, jaj de finom, és hősies elszánással a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában, maga is megkóstolja azt a veszekedett csukamájolajat - az nem a szülő, kérem. Az már megint az anya. Aki büszke arra, hogy az ő gyermeke olyan nagy kisfiú, hogy az idén már az első osztályba iratkozik - az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri el a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor először engedi be a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, mintha a fia Dániel lenne, aki most lép be az oroszlánbarlangba - az már megint az anya. Aki nappal megbünteti a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját - az a szülő. De aki azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg - az az anya. Aki azt mondja: „Haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz?” - az a szülő. De aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek mennyi rengeteget kell tanulnia - az már megint az anya. Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi - az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a huncut kölyök milyen ügyesen teszi már a szépet ennek vagy amannak a kislánynak - az még mindig a szülő. De aki ugyanekkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani leikéből lelkedzett magzatát, és aki tulajdonképpen a leginkább megpofozni szeretné a fia táncpartnerét, azt a kacér kis szőke démonnövendéket - az már megint az anya. És mégis: az anyából lesz a jó anyós, a szülőből a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, amíg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és meglepő dolog történik. Eltűnik a szülő, és eltűnik az anya. Vagy mondjuk inkább így: a kettő összeolvad, és nagymama lesz belőle. De ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, se a szülőre. Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mind a kettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát túlzónak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan: a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna, ötven-egynéhány esztendős korában, egyenesen nagymamának. ■ Zágon István Olvasói levelekből az Evél&levél rovatban szoktunk idézni, hiányos címzéssel feladott levelekből még ott sem. Ezzel a bizonyságtétellel azonban kivételt tettünk. - A szerk Mérkőzés A megtérő bűnös önmagával vívott harca módfelett izgalmas. Mint egy bokszmérkőzés. Kivált, ha először edző nélkül fog hozzá a szerencsétlen. Márpedig köztudott, hogy edzés és jó edző nélkül nem lesz világbajnok egy sportoló sem. íme az én történetem. El voltam ájulva önmagámtól: úgy hittem, minden, amit elértem, saját erőmből, makacs kitartásomból, fáradhatatlan munkámból eredt. Valójában a napi húsz óra munka következtében állandóan kimerültem, rosszul voltam. Egyszer aztán elvitt a mentő. ■ Nagyon féltem attól, hogy a gyomrom miatt van az egész, és meg fognak tükrözni. Annyira féltem ettől, hogy a kórházban, amikor kikérdeztek, minden gyomortünetet elhallgattam. Az intenzív osztályra kerültem. Félig eszméletlen állapotomban kinyílt résnyire egy kovácsoltvas kapu, amely gyönyörűen volt megmunkálva. Hívtak valakik, hogy lépjem át a kapu küszöbét, és menjek be. Olyan rémület vett erőt rajtam, hogy kézzel-lábbal kapaszkodtam az életembe, és sikerült magamhoz térnem. Hazajöttem. Korábban szívembe zártam azt az evangélikus püspököt, aki az egyházi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatban szerényen azt mondta: „Megköszönjük Istennek, ha visszaad valamit, de ha nem, belenyugszunk akaratába.” Ilyet! Természetes volt, hogy igyekeztem felvenni a kapcsolatot ezzel az igaz, krisztusi egyházzal. Befogadtak. Most jött a neheze, a meccs. Az egyik sarokban voltam én, a kiváló, a hős. A másik sarokban voltam én, aki már nem volt ebben olyan biztos. Gong. A „hős” oldalán egy eléggé durva, csúnyán beszélő edző állt. Először méregettük egymást, azután kemény „ökölcsapások” is jöttek.- Hülye vagy, ha korán kelsz, amikor aludhatsz is. Megvannak a templomban nélküled is.- Hihi, nincs meleg víz! Mosakodás nélkül hogy állíthatsz be?- Te bolond! Átállították az órát, már rég lement az istentisztelet.- Csináltam neked jó kis jégpályát!- Mindenki rajtad röhögött, amikor kimentéi a pádból úrvacsorázni, és összeakadtak a lábaid.- Hiába is töröd magad, nem fogják az unokáidat megkeresztelni.- Na, le tudtál szokni a csúnya beszédről? Nem, mi? Jöttem én. Először erőtlen ütéseket vittem be, amitől kacagnia kellett ellenfelemnek. Sürgősen edző után kellett néznem. „Itt vagyok” - súgta nekem. Ketten ellentámadásba lendültünk: megkereszteltük két unokámat, lányom gyerekeit. (Kicseleztük a másik nagymamát is, aki mindenféle hókuszpókusszal irányította családját, és megkereszteltük a két kislányt.) Legyőztük a lumbágót, az idegzsábát. Olvastuk együtt a Bibliát. (Eleinte kicsit nem értettem, de edzőm sok kérdésre megadta a választ.) Legyőztük a pánikot, amely a sok fájdalom miatt kialakult bennem. Segített templomba menni, amikor betegségeimben szünet állt be. Edzőm állandóan tanít. Gőgös énem eltűnt. Rájöttem, nélküle nem tudtam volna véghezvinni azokat a „hősi tetteket”, amelyeket saját „okosságomnak” tulajdonítottam, mert már akkor is a hátam mögött állt, csak ezt nem akartam tudomásul venni. A Krisztus Urunkkal megkötött szövetségem későn jött létre, mert addigra megöregedtem. Hasznot már nem hozok az egyházamnak. Hacsak azzal nem, hogy példámmal bátorítani tudom azokat, akik csak ezután akarnak segítség után nézni. Ha van a környezetükben ilyen elesett vagy indokolatlanul gőgös emberke, tudassák vele: edzőnkkel sikerülhet az átalakulás. Testvéri szeretettel: ■ Gabi néni Kedves Gyerekek! ► Most induló sorozatunkban József történetével ismerkedhettek meg. Kéthetente minden rész után egy-egy rejtvényt oldhattok meg. Küldjétek be a helyes megfejtéseket (akár utólag is), és jutalmul összegyűjthetitek a szereplők papírfiguráit, melyekhez egy-egy ráadás ruha is jár. Postacímünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. I. A tizenhét éves József egy nap így szólt testvéreihez, miközben a nyájat legeltették:- Hallgassátok csak meg, mit álmodtam az éjszaka! Aratási idő volt, mi pedig a levágott gabonából kévéket kötöttünk. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak az én kévém előtt. A testvérei - tíz bátyja és Benjámin nevű öccse - nagyon mérgesek lettek rá.- Mit képzelsz te? Talán király akarsz lenni fölöttünk?! Vagy uralkodni akarsz rajtunk? Józsefet amúgy sem szerették a báty- jai, mert apjuk kivételezett vele. Drága, szép ruhákat vett neki, és kényeztette őt. Ugyanis József anyukájának sokáig nem született gyermeke. Apukája már elég idős volt, amikor a fiú meglátta a napvilágot. Annyira örült neki, hogy mindig a kedvében akart járni. Józsefnek később volt még egy álma; el is mesélte a családjának. GYERMEKVÁR Rovatgazda: Boda Zsuzsa- Azt álmodtam, hogy a nap, a hold és tizenegy csillag leborult előttem. Amikor ezt meghallotta, még az apja is rosszallóan csóválta a fejét:- Milyen álmod volt neked? Talán azt akarod, hogy a testvéreiddel együtt boruljunk a földre előtted? Testvérei pedig elnevezték őt Álomlátónak. Attól kezdve még jobban félté- kenykedtek rá, mert azt gondolták, hogy különb akar lenni náluk. A kévékbe kötött gabonából a földre pottyant néhány mag. Olvassátok össze a rajtuk található betűkből József szüleinek a nevét! HETI ÚTRAVALÓ Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (iKor 5,17) Húsvét ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli és heti igéi az élő Jézus örvendező gyülekezetének erre a kérdésére felelnek: mit jelent Krisztusban lenni? Elsősorban az Úr Isten nevének a dicsőítését: „Ujjongj Istennek, egész föld! Zengjétek dicső nevét! Magasztaljátok nagy dicsőségét." (Zsolt 66,1.2: LK) Az szolgálja az Atya dicsőségét, ha Fia tanítványainak gyümölcshozó életük van. Ennek előfeltétele, hogy hitük Jézusban gyökerezzen: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt. .."(]n 15,5) Ennek a kétirányú kapcsolatnak a lényege az ige és az imádság. „Aki keresztyén, annak szervesen a szőlőtőből, Krisztusból kell születnie és sarjadnia. (...) Általa gyümölcsöt is termek, amely nem az enyém, hanem a szőlőtőé” - tanítja Luther. Valljuk, hogy nem lehet élő, igaz az a hit, melynek nincs jó gyümölcse. Az Isten- és emberszeretet kettős parancsolatának megtartása a bizonysága annak, hogy Krisztusban vagyunk, „és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (íjn 5,4)! Pál legjelentősebb levele elején a régi teremtést mutatja be: akik még nem éltek Krisztusban, „azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké". A bálványimádás hitetlenségét a haragvó Isten ítélete követi,-de az igaz ember „hitből fog élni" (Róm 1,25.17). Pál Krisztusban él; az ő szeretete szorongatja, és evangéliuma hirdetésére ösztönzi, „hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt" (2Kor 5,15), és Isten felhatalmazásával végezzék a békéltetés szolgálatát. Mi az igazság? - ez nem csak Pilátus kérdése. Isten igazságát az ő igéjéből ismerhetjük meg, s ez megszabadít minket a Szabadító által a bűn szolgaságából: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8,36) - csak így lehetünk új teremtéssé! Pál is folytatja a válaszadást: akik Krisztusban vannak, azok Lélek szerint járnak: „Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által." (Róm 8,10) Micsoda ok az ujjongásra: Isten bennünk lakó Lelke által örök életet ajándékoz nekünk Jézus halálának és feltámadásának igazsága alapján! „íme. az ember", aki Pilátus szerint is bűntelen és ártatlan, a zsidók törvénye szerint azonban „megkell halnia, mert Isten Fiává tette magát" (]n 19,5.7). De melyik is ez a törvény? „Aki az Úr nevét káromolja, az halállal lakoljon...” (3MÓZ 24.16) Márk tudósítása szerint a főpap megkérdezte Jézust: „Te vagy a Krisztus, az Aldottnak Fia?" Ő ezt mondta: „Én vagyok..." (lásd Mk 14,61.62) Mindezeknek azért kellett megtörténniük, hogy a régi elmúlhasson, és Jézus feltámadása által új teremtés jöjjön létre. Aki már most Krisztusban van, a mennyei Jeruzsálemben is ott lesz Isten és a Bárány trónusa előtt, s „az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örö kké" (Jel 22,5). „A mennyekben, a mennyekben /Vár öröm végtelen...” (EÉ 527,1) ■ Garai András
