Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-05-07 / 19. szám
8 2006. május 7. FÓKUSZ 'Evangélikus Élet3 CSERNOBIL Radioaktív rombolások Az emberi felelőtlenség örök szimbóluma Húsz évvel a nukleáris katasztrófa után ► Elkéstünk volna az évfordulós megemlékezéssel? Ahogy vesszük... A nyolcvanas években Magyarországon sokáig nem szóltak arról, mi is az igazság a 20. század legrettenetesebb atomkatasztrófájával kapcsolatban. A szovjet vezetés a szerencsétlenség után hetekig elhallgatta a történteket, végül fény derült a titokra: 1986. április 26-án felrobbant a csernobili (Ukrajna) erőmű négyes reaktora. Húsz évvel ezelőtt tanulta meg a világ egy ukrán városnak, majd a környékének, több, azóta elnéptelenedő településnek a nevét. Tragikus világhír. Az atomreaktor felrobbant blokkja a maga apokaliptikus valóságában igazolta azokat a félelmeket, amelyekkel a 20. század embere hol reménykedve, hol csüggedten figyelte, hogyan él az ember a tudomány korábban el nem képzelhető fejlődésének eredményeivel. Hiszen soha nem a tudomány a hibás - legyen szó az atomenergia felszabadításáról vagy akár súlyos bioetikai problémákról -, a tudomány csak az eszközt nyújtja, a felelősség a vele élő emberé. A világ nukleáris fenyegetettségben él az atombomba előállítása és alkalmazása, Hirosima és Nagaszaki drámája, a II. világháború óta. Bármennyire is korlátozni akarták az atombombával rendelkező nagyhatalmak a nukleáris fegyverkezést az atomsorompó- egyezménnyel, legfeljebb fékezniük sikerült. Lassan, de folyamatosan nőtt az atomfegyverrel rendelkező országok száma. Csernobil az atomenergia békés felhasználása terén bekövetkezett baleset szörnyű következményeiről szól. Mégis, ami a konkrét rombolást illeti, az a legfontosabb üzenete, hogy valóban emberi ésszel aligfelfoghatóan döbbenetes az a pusztítás, amelyet az atommaghasadás kapcsán felszabaduló energia végezhet. Megbízható becslés szerint a csernobili sugárszennyezés négyszázszor nagyobb volt, mint 1945-ben a japán városokra ledobott atombombákat követő sugárfertőzés. Ezt azért is hangsúlyozzák a szakértők az évforduló alkalmából, mert ez jelenti a legalattomosabb, krónikus veszélyt. Nem lebecsülve az atomfegyver közvetlen pusztító hatását, még többeket érint a bomba felrobbanása után is a sugárveszély, amely nem fáj, „csak" károsít, és gyógyíthatatlan betegségeket idéz elő-akár évek múlva. És ez a fenyegetettség kíséri a békés célokat szolgáló atomreaktorok munkáját is. Nagyon súlyos az a rombolás, amelyet Csernobil közvetlenül okozott, emberi életeket követelve, az élő környezetet tönkretéve. De fel sem becsülhető az a rombolás, amely a lelkekben, a közösségekben :ment végbe, és húsz év után is szedi áldozatait. A félelemről, a hazugságról, a kiszolgáltatottságról szól ez a történet. Annyira eluralkodott az emberekben a rettegés a sugárfertőzés magzati károsodást okozó hatásától, hogy a nyugat-európai országokban Csernobil után ötven-százezerrel megnőtt az abortuszok száma. Daliás, életigenlő húszévesek lennének ma ezek a meg nem született gyermekek. Ekkora katasztrófa után nem vonható kétségbe a félelem valamelyes realitása, de a lelkekben lezajlott igazi rombolást az irracionálisfélelmek szaporodása, erősödése jelzi. És bizonyos, hogy ezekben a félelmekben jelentős volt a szerepe a hazugságnak, melyben a diktatúra időszakában éltünk. Kevés idő telt el a rendszerváltozás óta ahhoz, hogy kellő távolságból, elfogultságtól mentesen megítélhessük a diktatúra jellemzői közül melyek okozták a legtöbb kárt. Magam a hazugságot, a hazugságban élést mindenképpen a lista élére tenném. Hihetetlen, milyen rombolást végez a lelkekben a hazugságra szocializáltság, a kétarcúság. Aláássa a személyiség morális tartását. Csernobil szembesített a szovjet rendszer alapvető hazugságával, amely még olyan ostoba, felszínes gyakorlatban is megnyilvánult, hogy késve adták hírül az első számú vezető elhunytat, és késve számoltak be a csernobili katasztrófáról is. Ez utóbbi azért volt súlyosabb, mert a felelőtlen elhallgatás emberi életeket követelt. Mondják Csernobil hozzájárult a szovjet rendszer bukásához - de a fordított összefüggés is igaz lehet. A már halódó rendszerben előfordulhatott egy ilyen súlyos katasztrófa. A kapcsolat azonban kétségtelen. Csernobil, maga a robbanás és mindaz, ami utána történt, sűrítve tartalmazza a szovjet rendszer abszurditásait, embertelenségét. Köztük az egyik legsúlyosabbat, a testet-lelket károsítót: a kiszolgáltatottságot. Ez a félelemérzet legriasztóbb formája. Az Európában élők közvetlenül is átélték a kiszolgáltatottságot Csernobil után. Hiába magyarázták és magyarázzák, hogy a nyugat-európai atomreaktorok - és így a magyar, a paksi is - más, biztonságos technológiával működnek, nem fordulhat elő ilyen eset, a félelem ott lapul a zsigerekben. És tágabb értelemben jelzi az embernek, a tudomány csúcsait ostromló embernek a végletes magányosságát, kiszolgáltatottságát. Ahogy egy gondolkodó jellemezte a mai ember helyzetét: bárkivel bármikor bármi megtörténhet. A technika csodái között olykor magát istennek képzelő embert utolérte az alázat. Húsz év után is nehéz feldolgozni a sokféle impulzust, az egymással ellentétes érzéseket, indulatokat, a fizikai és lelki rombolás következményeit és próbálni megérteni Isten titkát: hogy mit miért enged meg, mi a célja a katasztrófákkal. Csernobil kapcsán az utolsó ítéletből is ízelítőt kaptunk: felsejlett, hogy az ember képes lesz a Föld megsemmisítésére. Ez a legmélyebb félelem gyökere. Sok mindent nem értünk, legfeljebb töprenghetünk a természeti csapások, ipari katasztrófák üzenetén. Az évfordulók erre szolgáltatnak alkalmat. ■ Frenkl Róbert Az erőmű reaktorai az RBMK-1000 típushoz tartoztak, amelyeket eredetileg katonai célú plutónium gyártására terveztek. Az első reaktort 1978-ban, az utolsóként átadott negyediket pedig 1983-ban helyezték üzembe. A négyes blokk első karbantartásának napját 1986. április 25-re tűzték ki. A baleset előidézőjeként később a reaktor konstrukciós hibáját, valamint az emberi tényezőt jelölték meg. A katasztrófa egyik oka egy rosszul megtervezett és kivitelezett teszt volt. Az atomerőmű mérnöke, Anatoli; Diatlov rájött: ameny- nyiben hirtelen kiesik a hálózati villa- mosenergia-szolgáltatás, leállnak a zóna hűtőközegét keringető szivattyúk. Az atomerőmű főmérnökétől, Fomintól engedélyt kapott arra, hogy 1986 tavaszán a négyes számú reaktorban kísérletet végezhessenek, egy esetleges áramkimaradás elhárítását modellezve. Ott követték el a hibát, hogy maguk kívánták irányítani a reaktort az automatika helyett... Az első detonációt a reaktor névleges teljesítményének a százszorosára emelkedése miatt keletkező gőz okozta. Hétszázötven méter magas nukleáris fáklya lobbant fel, miután kigyulladt - és ezt követően tíz napon át égett - a reaktorban lévő huszonöt tonna grafit. A második robbanást a beindult kémiai folyamatok eredményezték. A történtek miatt nagy mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe - jóval több, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után. A tragédia elsősorban a mai Ukrajnát, Fehéroroszországot és Oroszországot érintette, mindemellett Európa nagy része, így Magyarország is több hullámban szennyeződött. A reaktor harminc kilométeres körzetéből ki kellett telepíteni a lakosságot, több millió hektár termőföld mérgezetté vált. Az áldozatok számáról nincsenek pontos adatok. A következmények húsz év elteltével is fel- mérhetetlenek. A halál árnyékának völgye A katasztrófa egészségi kihatásaira irányuló, hatszázezres nyilvántartás alapján végzett sokéves vizsgálat súlyos romlást mutatott ki a megfigyelt likvi- dálóknál (a baleseti mentésben és kár- elhárításban részt vevő munkásoknál) és akkori gyermekeknél - nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának Anatolij Nazarov professzor, Az ismeretlen Csernobil című kötet egyik szerzője. A szakember a rákos megbetegedések szaporodásáról számolt be, kiemelve az úgynevezett csernobili szindrómát, vagyis azt, hogy egy páciens egyszerre több betegségben szenved. Egyetlen esetben sem tapasztaltak javulást, és a vérkeringési szervek minden esetben károsodtak. A Greenpeace által a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón - fehérorosz rákstatisztikákat alapul véve - elhangzott, hogy prognózisuk szerint világszerte mintegy 270 ezer rákos megbetegedés és 93 ezer haláleset kapcsolódik még a csernobili sugárhatásokhoz. Ezenkívül a nemzetközi környezetvédő szervezet véleménye szerint 1990 és 2004 között Fehéroroszországban és Ukrajnában 140 ezer, míg Oroszországban 60 ezer rákhalált okozott Csernobil. Ezen adatok ismeretében több mint érdekesnek tűnő a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tavalyi jelentése, amely „csupán” négyezerre teszi az atomkatasztrófa áldozatainak számát, figyelmen kívül hagyva; hogy az erőmű körüli harminc kilométeres körzetben - a „halálzónában” - élő 1,2 millió ember szervezetét a mai napig a normális kozmikus sugárzásmennyiség többszöröse éri... Szép új világ... A jövő? Az új uniós költségvetésben megháromszorozták a nukleáris projektek közösségi támogatását. A legforradalmibb változás állítólag a negyedik generációs erőművek megjelenésétől várható. Az Argentínát, Brazíliát, a Dél-afrikai Köztársaságot, Dél-Koreát, Japánt, Kanadát, Svájcot, Nagy-Britanniát, Franciaországot és az USA-t, valamint az Euratomot tömörítő G-IV International Forum 2002-ben határozta el, hogy 2030 előtt hat ilyen reaktort fejleszt a teljes üzemanyagciklus átalakításával, illetve korszerűsítésével. A kísérleti fúziós szupererőmű felépítéséhez a kutatásban részt vevő országok beleegyezésére van szükség. Az International Thermonuclear Experimental Reactor (ITER) felépítésének helyszínéről még tavaly döntöttek az együttműködő országok: a dél-franciaországi Cadarache-re esett a választás, amely a francia nukleáris kutatás egyik központja. A jelenlegi tervek szerint a tényleges kivitelezési munkálatokat 2008-ben kezdik el, de az engedélyeztetés már a nyáron elindulhat, 2016-ban pedig már az első próbaüzemet is elvégezhetik. Soha ne feledjük! A biztonsági intézkedésekre és az emberi tényezőre napjainkban már minden bizonnyal nagyobb gondot és figyelmet fordítanak, mint két évtizeddel ezelőtt. Az atomenergiától való félelem mégis ott él az emberekben. Nem alaptalanul, hiszen Csernobil örökké emlékeztetni fog arra, hogy amikor atomenergiáról van szó, nem létezik „tökéletes biztonság”. A környezeti károk mértéke és az áldozatok száma miatt nem csoda, hogy a világ nem tud (és nem is akar) könnyen felejteni. Az ukrajnai Szlavutics városában - amely a katasztrófa után épült - április 26-ra virradó éjjel égő gyertyákkal és vörös szegfűkkel a kezükben több százan emlékeztek meg az atomkatasztrófa huszadik évfordulójáról. A részvevők a városban felállított emlékműhöz vonultak. Pontosan egy óra huszonhárom perckor megszólalt a harang, és egy sziréna idézte fel a két robbanást, amely 1986-ban szétvetette az ellenőrizhetetlenné vált négyes blokkot. Az évforduló napján az egyik hazai televíziócsatorna A csernobili csata című műsorral idézte fel a történteket. Budapesten ugyancsak ekkor Atom címmel nyílt kiállítás a fővárosi Centrális Galériában (1055 Budapest, Arany János u. 32.). A június 5-ig megtekinthető tárlat a nukleáris kutatások és az atomenergia békés felhasználásának történetét kívánja bemutatni napjainkból visszatekintve, mindenekelőtt az egykori Szovjetunióra és a volt szocialista tömbre: összpontosítva. A látogató elsősorban maketteken, tárgyakon, plakátokon, eredeti dokumentumokon, valamint korabeli művészeti alkotásokon keresztül kaphat képet az atomenergiával kapcsolatos témákról. A tragédia estéjén hazánkban is mécsesek gyúltak, egy tíz méter átmérőjű atomjelet formálva. Az Energia Klub, a Védegylet, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a Greenpeace felhívására a budapesti Déli pályaudvar ke- rengőjében ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a résztvevők fejet hajthattak az áldozatok emléke előtt. Később lekapcsolták az összes fővárosi középület éjszakai díszkivilágítását. A budai Vár, a Szent István-bazilika, a Parlament, valamint további közel száz szobor és múzeum fényei hunytak ki öt percre. Több magyarországi vidéki helyszínen különböző időpontokban - még április 26-án vagy a későbbiekben - elsötétítéssel és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tartottak, illetve tartanak. Az MTVSZ több vidéki zöld- szervezettel együttműködve a hónap utolsó szerdáján folytatta a Föld napján elkezdett aláírásgyűjtést az „atomenergia-mentes Európáért”. ■ Gazdag Zsuzsanna
