Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-04-30 / 18. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. április 30. 3 Választás után Választások után lat az országban. Az emberek közülük valónak érzik a kancellár asszonyt, aki súlyt, rangot adott már-már elfeledett értékeknek: a tisztességnek, az együttműködésnek, a közérdeknek. Emlékezetes, hogy hazánkban is felmerült a nagykoalíció ötlete: többek között vezető értelmiségiek javasolták. Mindkét nagy párt azonnal elzárkózott a javaslattól. Pedig nyilvánvaló, hogy mindkét oldalon és mindkét oldal holdudvarában jelentős a szellemi kapacitás, amelynek összehangolása jelentősen növelhetné a megoldások hatékonyságát. Ha nem is egy olyan közvetlen politikai célt, mint a nagykoalíció, de a különböző politikai erők közeledését, az emberi kapcsolatok javítását feltétlenül elősegíthetnék - országos és helyi szinten egyaránt - az egyházi emberek, egyházi személyiségek. Méghozzá ama gondolat jegyében, hogy azt keressük, ami összeköt, ne pedig azt, ami elválaszt bennünket. Már csak az a szinte meghökkentő tény is erre kötelezi az egyházakat, hogy a két nagy párt csaknem hajszálpontosan ugyanannyi szavazatot kapott a választás második fordulójában: a különbség mindent egybevetve sem haladja meg a százezret a két oldal megoszlásában. A pluralista demokráciának az a nehézsége és a szépsége, hogy többféle tisztességes politikai gondolkodás vetélkedik benne, és el kell fogadnunk a más nézeten lévők jogát, lehetőségét is. A létező szocializmusban a szovjet megszállók tartották fenn az egypártrendszert. Nélkülük egy napot sem ért volna meg. Akik ma - bármelyik oldalon is - csak a saját „egypártrendszerüket” tudják elfogadni, azok megrekedtek a múltban. Az egész egyház, de az egyházi emberek, a gyülekezetek tagjai is a társadalom, a helyi társadalmak, a közélet részei, szereplői. Mint egyház távolságot tartva a közvetlen pártpolitikától - persze az egyházi emberek lehetnek demokratikus pártok tagjai -, de vállalva a közéleti felelősséget. Nem ítélkezve, de fellépve az erkölcsileg nem elfogadható jelenségek ellen, és támogatva mindazt, ami a közösség érdekét szolgálja. A választás utáni első lapszámban nem lehet kitérni egy, egyházunkat közvetlenül érintő tény elől. Negyedszer is ország- gyűlési képviselőnek választották meg egyéni választókerületében Donath László csillaghegybékásmegyeri lelkészt, aki nem párttag, de az MSZP-frakcióban politizál. Egyfelől a választók döntése azt jelenti, hogy elismerik a munkásságát, amelyben - bármennyire sokan szeretnék is- nem válik szét a lelkészi és a képviselői tevékenység. Az ember egységes egész. így látták ezt a választók is. Több református lelkész is tagja a parlamentnek, de ők (egyházi törvényük szerint) erre a négy esztendőre fel kell, hogy függesszék a lelkészi szolgálatot. Nálunk a zsinat lazább szabályozást fogadott el, így a lelkész- anyagi ellenszolgáltatás nél-' kül - végzi, irányítja a gyüleke- ’ zeti szolgálatot is. Érthető, hogy a ma tapasztalható megosztottságban főként a másik politikai oldalon állók nehezményezik ezt, de talán az is érthető - mindössze egy esetről lévén * szó-,-hogy a zsinat nem foglalt határozottabban állást. Az sem vitás, hogy Donáth László az elmúlt tizenkét esztendőben - és feltehetőleg ez a jövőben is így lesz - kormánypárti és ellenzéki képviselőként is több, az egyházi életet érintő ügyben konstruktív szerepet játszott. A választási eredmények nyilván az egyházban is további elemzéseket igényelnek, következtetésekre adnak módot. A következő ciklus egyházvezetésének többek között azt is el kell döntenie, hogy miként viszonyul az evangélikus lelkész képviselőhöz. Az nem megy, hogy suba alatt igényelj ük a közbenjárását, nyilvánosan pedig elhatárolódunk tőle. Adjátok meg a császárnak, ami a császáré. Szép gondolat, de erősek a kőrlátai. És adjátok meg Istennek, ami az Istené. Itt nincsenek korlátok, csak mulasztások. Nem a politika, hitünk kell, hogy adja az útmutatást. 41 Profile Gergely írásának folytatása tíz 1. oldalról Országunk rossz gazdasági állapotát tekintve azonban hiba volna azt gondolni, hogy az egyházi támogatások korábbi színvonala valaha is visszaállítható lesz. Ez nem lehet persze ok a duzzogó csüggedésre. A törvény által előírt állami támogatás következetes számonkérése mellett az új helyzetben nem halogatható az egyházunk egyre nagyobb anyagi önállósodását célul kitűző stratégiai gondolkodás. Az anyagi önállóság a közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás nagyobb szabadságát is jelenti, ami misz- sziós tevékenységünk sikerének is egyik záloga lehet. A baloldali politikusokat pedig - legyen szó akár polgármesterekről, akár kormányzati emberekről - érdemes emlékeztetni arra, hogy a valóban korszerű baloldaliság szövetségest lát az egyházakban, különösen a protestáns feleke- zetekben. Négy évvel ezelőtt e lap hasábjain a németországi választásokról írva már részletesen beszámoltam arról, hogy a szociáldemokraták ott különösen a protestáns hagyományú tartományokban erősek, amit a baloldali jelöltek rendre ki is használtak. De hivatkozhatunk Gyurcsány Ferenc példaképére, Tony'Blair brit miniszterelnökre is. O egy nyilatkozatában bevallotta, hogy bizony nem Marxtól jutott el a hiteles baloldalisághoz, számára a keresztény tanítás nyitotta meg az utat a szociális igazságosság politikai képviselete felé. Az újonnan megválasztott Országgyűlésben több, evangéli- kusságát nyíltan vállaló képviselő is helyet kap. Donáth László csillaghegy-békásmegyeri lelkész mellett Font Sándor Kiskőrösön, Nagy Gábor Tamás pedig a budai várban szerzett mandátumot. Lehet persze, hogy többen is vannak, csak én - egyelőre - nem tudok róluk. Fontos, hogy ők közvetlenül is nyomon követik a törvényalkotási folyamatot, fel tudják hívni a figyelmet azokra a törvényjavaslatokra, melyek így vagy úgy az evangélikus egyházat is érintik. Képviselői mandátumuk megszerzéséhez tehát gratulálunk. Aldáskívánásainkkal egyidejűleg azonban azt is tudatosítanunk kell a parlament evangélikus tagjaiban, hogy egyházi részről fokozott figyelem kíséri ténykedésüket, ami fokozott felelősséget is ró rájuk. Ha a számukra természetes módon biztosított nyilvánosságban hangsúlyozottan evangélikusként jelennek meg, akkor szavaik, tetteik szükségképp az egész egyházra is jó vagy rossz fényt vetnek. Tudatosan nem teszek különbséget evangélikus testvéreink között párthovatartozásuk alapján. Tizenhat évvel a rendszerváltozás után a parlamenti pártok egyikének demokratikus legitimációjához sem férhet kétség. Ha azonban ellentét merülne fel pártjaik álláspontja és egyházunk érdeke között, akkor bízzunk benne, hogy személyes kiállásukkal, legjobb lelkiismeretük szerint fogják a nyilvánosság előtt is eklézsiánk szempontjait képviselni. Ugyan- így-bízunk abban is, hogy Donáth László személyes ismertsége választókörzetének lakói közül egyre többeket tesz egyházközségének tagjává is. Ne felejtsük el, hogy reformkori nagyjaink közül Kossuth Lajos, de Görgey Artúr is evangélikusok voltak. S noha politikai nézeteik lényegesen eltértek egymástól, az utókor mindkettejük érdemeit elismeri. Sokfélék vagyunk tehát mi, evangélikusok, politikai meggyőződés, stílus szempontjából is. E sokféleség azonban az én szememben különös lehetőségeket tartogat arra, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegei, szakmai és politikai csoportosulások felé terjesszük ki kapcsolatrendszerünket. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egyházunk minél szélesebb körben be tudja tölteni hivatását, az evangélium hirdetését. Mindenki, aki ebben segítségünkre van, méltó bizalmunkra és megbecsülésünkre. A különbözőség, a politikai nézetkülönbségek pedig fokozottan is gyakran súlyos emberi ellentétek forrásai. Naivitás azt hinni, hogy a világi közélet árkai - akár egyházi közreműködéssel- rövid távon betemethetők. A keresztény közösségen belül azonban - Isten előtti egyenlőségünk tudatában - reménykedhetünk abban, hogy politikai hovatartozástól függetlenül képesek vagyunk az egymást is segítő közös szolgálatra. Épül, szépül... A több mint százéves ózdi evangélikus templom három évvel ezelőtt életveszélyessé vált, ezért be kellett zárni, s a gyülekezet nem használhatta. Ma már minden remény megvan arra, hogy az épület belső felújítási munkálatai ez év augusztusának végére befejeződnek, és ismét birtokba vehetik az ózdi evangélikusok, akik jelenleg még a gyülekezeti ház imatermében tartják istentiszteleti alkalmaikat. A közelmúltban - Sándor Frigyes esperes vendégszolgálatával - szintén itt iktatták be az egy- . házközség újonnan megválasztott presbitereit és más tisztségviselőit. Kerékgyártó Mihály felvétele ■. 1Ä3V.-V1.’- «s*>„ Igazságot - szeretetben 41 Frenkl Róbert írásának folytatásaMZ 1. oldalról Akinek van élménye az egyház- ellenességről, az csak mosolyog ezen. Politológusok nyilatkozták már a választás éjszakáján, hogy kétségkívül lezárult egy korszak. Egyszerűen azért is, mert eltelt tizenhat év, egyre távolabb kerül a múlt. Legközelebb már választópolgárok lesznek azok, akik a rendszerváltozás után születtek. Az egyház is, melynek örök leckéje az ősi evangélium mai hirdetése, új kihívás előtt áll. El kell döntenie, hogy öregedő, fogyatkozó népessége szokásaihoz igazodva, az aktuális politikai hatalom gesztusaira támaszkodva biztosítja-e a létét, vagy - vállalva küldetését - az evangéliumot hirdeti szóban és cselekedetben, szószékeken, a lelkigondozás során, iskolákban, intézményekben, fiataloknak és öregeknek egyaránt. Az egyháznak meg kell hallania e választás neki szóló üzenetét. Ha nem hallja meg, az a politika lebecsülését jelenti. Felelősek vagyunk a társadalom megosztottságáért,. a gyűlöletbeszéd, illetve a gyűlölködés megdöbbentő mértékű terjedéséért. Most, a választások után feladatunk hidat építeni azok között, akik felelősséget kaptak - kormányon vagy ellenzékben - a haza dolgaiért. Talán furcsa, de rám a választási harcban egy német politikusról, Németország kancellárjáról, Angela Merkelról olvasott írások voltak a legnagyobb hatással. A kereszténydemokrata politikus, aki ráadásul az NDK- ból jött, megvalósította azt, amit kevesen gondoltak megvalósíthatónak. A kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíció élén nyugalmat, békességet teremtett Európa meghatározó országában. Érdekes - írják az elemzők -, szinte hozzá sem fogott azoknak a reformoknak a megvalósításához, melyeket mindkét nagy párt szükségesnek tartott; a sokat emlegetett gazdasági problémák alig változtak, a munkanélküliség kérdése nem oldódott meg, mégis jó a hanguÉGTÁJOLÓ Egyházi sajtó. Olyan önellentmondásnak tűnhet ez a szókapcsolat a kívülálló számára, amelyet nehéz feloldani. A sajtó az aktualitásnak él, az egyház pedig természetesen az örökkévalóság jegyében. A napisajtó e világi hatalom, az egyházi sajtó viszont mégiscsak a mennyei hatalom megszólaltatója vagy képviselője. Olyan ez a helyzet, mint a jól ismert viccben: „Mi a különbség a geológia és a teológia között? - Ég és föld.” így van ez az egyházi és a világi sajtó esetében is. Mintha ég és föld lenne köztük a különbség.. . Pedig azt is szokták (szoktuk) mondani, hogy ha Pál apostol ma élne, akkor bizonyára újságíró lenne, hiszen ő kiállt mások elé a nyilvánosság fórumára, és - vállalva a konfrontációt - arról beszélt, ami a szívére volt helyezve. Nem szólva Jézusról, aki nagyszerűen tudott élni a nyilvánossággal. Ez a nyilvánossággal való élés a reformáció öröksége is. A sajtóval nagyon hamar és nagyon jól tudott bánni a reformáció német és genfi ága egyaránt, de a magyarországi reformátorok is. (Talán az sem véletlen, hogy az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó szerkesztője egy evangélikus lelkész volt - Rát Mátyás joggal lett a Protestáns Újságírók Szövetsége által alapított díj névadója.) Tehát van olyan örökségünk, amelyet joggal megbecsülhetünk, és amelynek nyomán mégsem tűnik fából vaskarikának vagy önellentmondásnak az a kifejezés, hogy egyházi sajtó. Ugyanakkor még mindig túl nagy a távolság, túl nagy a szakadék az egyházi és a világi sajtó között. Utóbbi túlságosan kevés egyházi téma iránt érdeklődik, vagy ha érdeklődik, akkor jobbára „bul- várízűen” tálalja őket. De az egyházi médiumok is túlságosan ritkán nyúlnak világi témákhoz. Az egyházi sajtó művelője legtöbbször úgy érzi, hogy csak szakrális miliőben szabad maradnia, nem ajánlatos hozzászólnia világi kérdésekhez. Pedig az újságolvasó keresztények nem csak keresztények. A sajtójoggal kényes a szabadságára. A szabad sajtó - gondoljunk 1848-ra, 1956- ra vagy akár 1989-re - mindig központi kérdés volt, és ezzel együtt az egyházi sajtó szabadsága is. Sok olvasónk emlékezhet még arra a korra, amikor a legkevésbé sem volt szabad az egyházi sajtó. Amikor kódoltan próbáltunk belecsempészni egy-egy önmagán túlmutató mondatot az írásunkba, és abban reménykedtünk, hogy a sokszor cenzorként is működő szerkesztők nem veszik észre. A szabad sajtó, ezen belül a szabad egyházi sajtó mindenkor alapvető igény kell, hogy legyen. Emellett azonban Pál apostol intésének igazsága is nagyon komolyan veendő, tudniillik: „Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává." (iKor 6,12) A médiaetika világában is eligazít a nyolcadik parancsolat, illetve annak lutheri magyarázata a Kis kátéban és a Nagy kátéban. „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!” (2MÓZ 20,16) - e mondatot talán aktualizálhatjuk úgy, hogy ne hazudj, ne csúsztass, ne manipulálj. A lutheri tanács, hogy mindent felebarátunk javára kell magyarázni, az igazságot szeretetben, a szerete- tet igazsággal kell megfogalmazni, itt is érvényes. De a „szeressük egymást, gyerekek” elve alapján elhallgatni sem lehet az igazságot. A lutheri interpretáció ezt az én mostani magyarázatomnál sokkal szebben kifejti: meg kell, hogy legyen az egyensúly a szeretet és az igazság között. Lehet, hogy ma már bármit világgá kürtölhetünk, de nem biztos, hogy minden épít, nem biztos, hogy minden használ, és nem szabad, hogy bárminek is a rabjává legyünk. Ez különösen fontos egy olyan korban, amikor a közeg nem a józan, higgadt, mérlegelő újságírásnak kedvez. Jelenleg az infotainment korában élünk, amikor az információ az entertain- menttel, vagyis a szórakozással, szórakoztatással kapcsolódik össze. De nevezhetnénk korunkat a „csekkfüzet- zsurnalizmus korának” is, amikor „kilóra meg lehet vásárolni” interjúalanyokat, témákat - akár úgy, hogy az újságíró vásárolja meg az interjúalanyt, akár úgy, hogy az interjúalany vásárolja meg az újságírót. A bulvárosodás kísértésének természetesen ellen kell állnunk, de az egyháznak, az egyházi sajtónak úgy kell a „nyugalom szigetévé” lennie, hogy közben ne váljon az unalom szigetévé. Annak érdekében, hogy kifelé is hitelesebbek legyünk, mind az írott, mind pedig az elektronikus sajtóban törekednünk kell a belső egyházi nyilvánosság szélesítésére. Manapság egyre népszerűbbek azok az internetes levelezőlisták, nyilvános fórumok, amelyeken kendőzetlenül fogalmazódnak meg vélemények, amelyeken a szervilizmus még nyomokban sem fedezhető fel. Meggyőződésem, hogy ezek az alternatív fórumok serkentőleg hatnak az egyházi belső nyilvánosság sajtójára is. A belső nyilvánosság témájához tartozik a közélettel kapcsolatos állásfoglalás kérdése. Ismerjük azt a nézetet, mely szerint az egyház egyházi kérdésekkel foglalkozzon, és ne szóljon bele a politikába, ne szóljon hozzá a gazdasági kérdésekhez... A magam részéről azt a véleményt képviselem, hogy az egyházi sajtót olyan keresztény emberek olvassák, akik nemcsak keresztények, de emberek is. Olyan keresztények, akiknek az is (állam)polgári joguk, hogy egyházuk médiumaiból tájékozódhassanak (e) világi kérdésekről, és hogy megismerhessék az „egyházi újságírók” véleményét. Lelkészként is jogunk van megszólalni ilyen kérdésekben - akár kritikus, akár ironikus hangon is ha ez a megszólalás megfelelő szakmai és műfaji keretek között történik. Ennek műfaja egyházi sajtónkban is a publicisztika. Azt gondolom, hogy publicisztikát művelniük az egyházi embereknek is kell. Mostantól talán még inkább... Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
