Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-03-12 / 11. szám
ÉLŐ VÍZ 2006. március 12. 9 ‘Evangélikus ÉletS A KERESZT ÁRNYÉKÁBAN... 1. - Lk 23,35 Metróban A nép, a tömeg ► Az emberiség legdrámaibb napjának szereplői igen színes csoportot alkotnak. A történtekben szerepet játszanak a sajátos magatartási! főemberek, és ott vannak a később nevezetessé váló személyek: Barabbás, aki életet nyert; cirénei Simon, aki segített Jézusnak; a névtelen lator, aki megvédelmezte őt, és arimdtiai József, aki eltemette. E sorozatnak az a célja, hogy elgondolkodtassa az olvasót azokról az emberekről, akik az események részesei voltak. Nem átvilágítás ez, hanem visszatekintés. Ugyanis hisszük és valljuk, hogy mindaz, ami ekkor drámai módon fejeződött ki, Isten diadalává lett hamarosan a világ minden bűne fölött... A nép úton van a szenzáció, a kivégzés helyszíne felé (ez már önmagában is katasztrófa!). Vajon mi vezeti a menet közelébe őket? Nyilván akadtak, akik hallották és szerették hallgatni Jézust, ám akadtak, akik inkább elhallgattatni kívánták. És ott van még az eredendő emberi vágy: a megismerésé, a kíváncsiságé... A kíváncsiság igen nagy hatalom. Ugyanakkor szerteágazó és olykor szövevényes utak irányába vezethet még a széles utcákon is. Ahol könnyen el lehet veszni a tömegben. Hatalom, mert amire nem tud rávenni parancsszó, szurony vagy erőszak, arra rábír a kíváncsiság. Lehet fürkésző, tájékozódó is, de Pilátusnak a néphez intézett nevezetes kérdése „Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?" (Mt 27,17) - nem igazán tekinthető ilyennek. Napjainkra vonatkozóan is érzékelhető olykor, hogy milyen hatású az efféle közvélemény-kutatás... A kíváncsiság igen nagy érték. Fejlesztette a civilizációt, vezette Kolumbuszt, irányította Galilei távcsövét. Lehet sorolni a technika fejlődésének valamennyi, korunkig vezető megállóhelyét, de most a római kornak - Jézus korának - a jellegzetes „technikai vívmányára”, eszközére figyelünk: a keresztre... Ez nehezen sorolható az említettek közé. A kíváncsiság nagy fájdalom is. Csak azért, mert „fúrja” az ember oldalát? Hiszen a lelkiismeret is furdal olykor, izgalmat okozva, amikor esetleg nem nekünk szóló sorokat olvasunk. Ám a Biblia sorai nem ilyenek. Annak ellenére, hogy olvasásakor is érezhető: valaki állandóan megszólít, egész életedet, lépteidet is kíséri... Kellemetlen ez? Megfigyelési botrány...? Bár megadhatja a hálaadás alkalmait is... Isten vigyáz rád... A kíváncsiság tehet bámészkodóvá is. Láthattunk oly sok katasztrófát, amelyben éppen ez lehetett az érintettek számára a legfájdalmasabb. Jézust sem kímélték a kíváncsi bámészkodók. Nem túlszínezett eseményről, egy mutatványos produkciójáról van szó. Többről... Jézus indul Jeruzsálem utcáin. Lehet, hogy akadtak olyanok, akik nagycsütörtök éjszakáján kiugráltak az ágyukból, mert elhaladt házuk előtt az őrség. Vagy a következő nap délelőttjén a kereskedő kijött a pult mögül, a munkás abbhagyta munkáját, a szakácsnő elhagyta a tűzhelyet. Megálltak, és nézték a keresztjét kínok között vonszoló Jézust. Csak úgy megálltak. A tömeg nem is sodorta őket, de e látványosság közelében tartotta őket a kíváncsiság. Ha legalább elzavarta volna őket valaki e látvány közeléből...! Ám tudjuk, hogy még a katonákat is jobban foglalkoztatta a kocka, a sorsvetés, mint a kegyelet. Márpedig a tömegből mégis hatást váltott ki ez a kereszt. Az akkor élők nemzedékeit követően most magunk is a kereszt irányába haladunk. Köré gyülekezünk. Te hogyan érkezel oda? m m. l. Kedves Gyerekek! ► Nyolc hete indult sorozatunkban két keresztes lovagnak segíthettek a rájuk váró próbák teljesítésében. Királyuk azzal a feladattal bízta meg őket, hogy keressék meg a Tudás erdejében álló várat, amelyről egy nagyon régen íródott kódex tesz említést. Albert lovag és Pongrác lovag nem is késlekedett, azonnal útnak indult. A kódex leírása szerint nyolc feladatot kell teljesíteniük. Mindegyik próba egy-egy bibliai történethez kapcsolódik. Segítsetek nekik! Ha megoldottátok a feladatot, küldjétek el a szerkesztőség címére a megfejtést. Jutalmul minden egyes alkalommal megkapjátok a várat ábrázoló kép egy-egy darabját, így mire véget ér a sorozat, összerakhatjátok a kódexben látható képet. A megfejtéseket utólag is elküldhetitek. Címünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. 5A legutóbbi próbatétel jól felfrissítette a két lovagnak a Mózessel és az egyiptomi szabadulással kapcsolatos bibliai ismereteit. Akkor még nem tudhatták, hogy Nemcsak azért, mert szeretek világot látni, és te is jó társam vagy ebben, hanem mert így lehetőségem nyílik a lovagi tornák mellett egy kis agytomára is. Azt hiszem, Bajusz király, Szakáll király dédapja ügyesen kitalálta ezt a vár-dolgot. GYERMEKVÁR Mennyi bibliai történet kerülhetett sorra annak a várnak a falai között! Sebaj! Számunkra ez az út is nagyon hasznos.- És még nincs vége! Az előző próbák során a levegővel, a vízzel, a földdel és a tűzzel kapcsolatos feladatokat kellett megoldanunk. Mit ír az az egérrágta kódex, mi lesz a következő megmérettetés?- Ahogy olvasom, hamarosan Jégvidékre érünk. Ott a Jégvölgy vonalát követve eljutunk majd a negyedik jégbarlangba. A Jégverem nevű teremből nyílik majd a Cseppkőbarlang. Sajnos itt hiányzik egy darab papír - ezek a fránya egerek néha úgy megnehezítik a dolgunaz ötödik feladat is ehhez a történethez kapcsolódik.- Tudod, Albert barátom, igazán örülök, hogy Szakáll király minket szemelt ki a Tudás erdejében levő vár felfedezésére! II > y^ E II V =é 11 n Í= G * I =D Y =H- Egyetértek veled - helyeselt Albert lovag. - Szerintem ha már gyerekkorunkban felfedezték volna ezt a helyet, akkor nemes lovag apám engem is oda küldött volna nevelkedni. Gondold csak el! y=ő kát! Úgy tűnik, valamiféle titkosírást kell megfejtenünk... Nézd csak! Mintha ez az épen maradt sor egy betűkód lenne.- Ne izgasd magad, Albert barátom! Majd ha odaérünk, okosabbak leszünk. Pongrác lovag jól gondolta: mikor beléptek a Cseppkőbarlangba, a látványtól szinte beléjük fagyott a szusz. Ugyanis körülöttük mindenhol varázslatosan csillogott a sok jégcsap, egészen mesebeli vidékké varázsolva a hatalmas termet. A barátok ámulatukban percekig szólni sem tudtak; tekintetükkel újra meg újra körbepásztázták a barlangot. Egyszer csak Pongrác lovag izgatottan a barlang mennyezetéről alácsüngő, változatos alakú cseppkövekre mutatott.- Odanézz, Albert barátom! Ilyen alakú ábrák vannak a könyvben a titkosírás kódjánál is!- És egy mondatot lehet belőlük ösz- szeolvasni! Segítsetek a két lovagnak! Hétfő reggel, fél nyolc, Deák téri metróállomás. Munkába siető, magukba zárkózó emberek, iskolába rohanó, hátizsákos diákok. Tömeg a peronon, lökdösődés a ki- és beszállásnál. A szűnni nem akaró tél, a hideg, a havas-piszkos város borússá teszi az arcokat, talán a lelkeket is. Mivel van még pár percem a tovább- indulásig, leülök egy padra, és nézelődöm. Tőlem balra megakad a szemem egy sovány, idős férfin. Ősz haja hátrasimítva, ruhája tiszta, rendes, de kabátja, cipője nagyon egyszerű, kopott. Lábánál műanyag bevásárlótáska, gazdájához hasonlóan az is elég törődött. A férfi - lehet úgy hatvanöt éves - el- merülten olvas. Kezében apró kis könyv; vékony lapjairól, tördeléséről azonnal felismerem - semmi kétség: Károli-for- dítású kis Újszövetséget olvas. A kétper- cenként elrobogó szerelvények, a huzat, a reggeli nyüzsgés, a lárma nem zavarja, fel sem emeli szemét a sorokról. Minden figyelmét az igének szenteli. A kisméretű Biblia sem „új”; régóta társak lehetnek, olyan bensőséges a viszony kettejük: az élő Isten igéje és az igére hangolódó ember között. Jó érzés tölt el. A közösség érzése. Nem tudom, honnan jött, hová megy, milyen életút áll mögötte, miféle otthonból indult el ilyen korán, hogy van- e családja, vannak-e szerettei, vagy magányos, és a forgalmas állomás közegében, az emberforgatagban egy kicsit meg szeretett volna pihenni... Nem tudom, hogy vannak-e anyagi gondjai, amelyek nyomasztják, és hogy milyen „jövőképet” lát maga előtt; hogy holnap is itt lesz-e, vagy egy másik metróállomás peronján... Nem tudok róla semmit, ahogyan ő sem énrólam, talán észre sem vett - mégis, valamiben, helyesebben valakiben közösek vagyunk ezzel a számomra idegen emberrel. Hát nem csoda az, hogy Isten családjának a tagjai lehetünk?! Talán végére ért a szakasznak (ahogy diszkréten odakukucskálok, mintha az egyik evangéliumból olvasna éppen), mert begyakorlott mozdulattal orkánkabátja belső zsebébe süllyeszti kis Bibliáját. Feláll, egyenes tartással elindul - most már biztos dolga van -, de a léptei nem sietősek. Csak képzelem-e, hogy nyugalom árad belőle, olyan valakié, aki tudja, hogy bár egyszer a világ „elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cse- lekszi, megmarad örökké"? (íjn 2,17) Ahogy távolodik, lassan elnyeli a tömeg. Ha még egyszer találkozom vele, megkérdezem majd, mi volt a lelki útra- valója ezen a hétfő reggelen... „Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet." (Zsolt 59,17a) ■ K.D. «rsjfaír' A hótemplomot az Evangélikus Hittudományi Egyetem kertjében örökítette meg Bottá Dénes HETI ÚTRAVALÓ Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Róm 5,8) Böjt második hetében az Útmutató reggeli igéi az Úr mindhalálig engedelmes Szolgája által Isten „közkinccsé” lett irgalmas és kegyelmes szeretetét hirdetik a bűnös ember számára. Dávid még csak kérhette: „Emlékezz meg, Uram, irgalmadról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak!" (Zsolt 25,6; LK) De mi már múlt időben mondhatjuk heti igénk személyesen átélt örömhírét: gondolt ránk az Úr, és „amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért”! Egyedül Isten ingyen kegyelme az alapja annak, hogy „megigazítunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,6.1). „Aki hiszi, hogy bűnét és az egész világét a mi áldott Urunk hordozza, azé a bűnök bocsánata s az örök élet.” (Luther) Azért lehetünk Jézus örökségévé, mert „a Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza" (Ézs 5,7); de Isten másoknak adta a szőlőt. Mivel a gonosz szőlőmunkások megölték az örököst, elvétetik tőlük az Isten országa. „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben” is! (Mk 12,10-n) Jézus egyik ószövetségi előképe Jeremiás volt, aki az Úr nevében azt prófétálta, „hogy úgy jár ez a templom, mint Siló, ez a város pedig rommá és lakatlanná lesz... ” „De tudjátok meg hogy ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket, ezt a várost és lakóit...” (Jer 26,9.15) Jób az Úr feddhetetlen szolgája volt, aki betegségében is istenfélő maradt. Isten korábbi irgalmas és kegyelmes tetteire emlékezve mondhatta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." (Jób 2,10) A pusztában vándorló, szomjas nép viszont kísértette az Urat, perlekedett vele, és zúgolódott ellene. Isten megoldása: „Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép." (2MÓZ 17,6) - „Az a kőszikla pedig a Krisztus volt." (iKor 10,4b) János felveszi a harcot kora tévtanítóival szemben, akik azt állítják, hogy nincs bűnük, s nem vétkezhetnek. Reformátorainkkal együtt valljuk-e mi is, hogy a Krisztust követő ember egyszerre igaz és egyszerre bűnös Isten előtt? Ki „a” megoldás? „...ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz jézus Krisztus, mert ö engesztelő áldozat a mi bűneinkért..." (íjn 2,1-2) Mi vajon jól értjük-e ezt a bejelentést: .....az Emberfia emberek kezébe adatik!” (Lk 9,44)? És hisszük-e, átéltük-e azt, hogy az a nagy tanítvány, aki a legnagyobbat, Istent fogadja be szívébe, életébe?! Pál ezt így fogalmazza meg - személyes hitvallásaként is: ....többé tehát nem én élek. hanem Krisztus él be nnem...” Valljuk-e mi is a reformáció örök érvényű tanítását, „hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által" (Gál 2,20.16)?! Kérjük tehát tőle: „Életem, Jézus, egyedül te töltsd be...” (EÉ 387,1) ■ Garai András
