Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-27 / 9. szám
2 2005. február 27. FORRÁS 'Evangélikus Élet!; BÖJT 3. VASÁRNAPJA (OCULI) - Ézs 43,22-25 „Szolgád lettem bűneid miatt.. ÉLŐ VÍZ Dinókereső Nem vagyok egy dinoszaurusz-szakértő; az igazat megvallva ezidáig nem is igen érdekeltek ezek a félig mesebeli lények. Abban reménykedtem, hogy soha nem is kell majd elmélyülnöm a kihalt fajok tanulmányozásában, ám ahogy a tréfás szállóige tartja, egy anyának mindenhez értenie kell egy kicsit. Középső lányom egy szép napon úgy jött haza az óvodából, hogy a feje telis-tele volt a dinoszauruszokkal. Hallott ezt- azt a többi gyerektől, és persze rögtön kérdezgetni kezdett. Hogyan éltek, mit ettek, veszélyesek voltak-e, vannak-e még, és ha igen, akkor hol, és milyenek? A dinótudomány szakterületén meglévő szerény ismereteim között kutatva végül is abban biztos voltam, hogy a világnak valami hideg helyén, jégbe fagyva találtak csontokat, és ezek alapján próbálták meg kiegészítgetni, hogy milyenek lehettek nagyjából ezek az ősállatok. Bevallottam, hogy nem tudok többet ezekről a „rég volt, hogy is volt” lényekről. Lányom sóhajtva vette tudomásul hiányos ismereteimet, de nem faggatott többet. Abban bíztam, hogy lezárult ez a korszakunk, amikor néhány nappal később deres-jeges reggelre ébredtünk. Apa kíséri a lányokat ilyenkor, így én csak tőle értesülhettem a történtekről. A téli hidegben minden üvegesen csillogó, jéghártyával borított kis tócsához odarohantak, hogy feltörjék, és meggyőződjenek róla, nincs-e benne dinó... Kicsit csalódottak is voltak, hogy egész úton nem sikerült egyetlenegyet sem találniuk. Először csak jót nevettem az aranyos történeten, de aztán komolyan elgondolkodtam rajta. Milyen csalódottak lehettek! Hiányos ismereteik arra bátorították őket, hogy keressenek, és lám, minden kutatásuk és fáradozásuk hiábavaló volt. Ezt az érzést jól ismerjük mi, nagyobbak is. Sőt, gyakran éppen hívő életünk területén jutunk ilyen szomorúságzátonyokra. „Imádkoztam, és Isten nem hallgatott meg engem.” Be kell vallanom, bennem is bujkált már hasonló értetlenség és csalódottság. Miért nem sikerült? Ilyenkor a fájdalom, a veszteségérzés bizony valódi. Ahogyan a lányoké is az volt, ebben biztos vagyok. De hát hol van a hiba? Mi, felnőttek nyilván rögtön látjuk, hogy mit nem tudtak ők, és miért lett végül sikertelen az expedíciójuk, de mi a helyzet a saját kudarcainkkal? Nos, azt hiszem, gyakran ugyanaz, mint a kicsikével. Mi is tudunk valamennyit; értünk, látunk néhány dolgot, és azt gondoljuk, hogy a többit már magunk is összerakjuk. Hallottunk, gondolunk ezt-azt Istenről, a maradékot pedig kitaláljuk hozzá. De Isten nem a mi képzeletünk szülötte. Bonyolultabb annál, mint amit.tudni vélünk róla, és gyakran a helyzetünk is egészen más, mint amilyennek először látszik. Számtalan példán keresztül láthattam az életemben, hogy valamit, amire nagyon vágytam, Isten nem adott meg nekem, és utóbb kiderült, hogy ez volt akkor számomra a legeslegjobb. - Néhány éve nem vették fel az egyetemre a testvéremet. Ezt akkor nagy csapásnak élte meg. A következő évben egy másik iskolába jelentkezett, és ott ismerkedett meg azzal a kedves lánnyal, aki ma már a felesége. Lassan kirajzolódott előttünk Isten bölcsen előkészített útja. Az érthetetlen dolgok esetében az a legkönnyebb megoldás, ha önmagunkat sajnálgatva félretesszük az egész ügyet. Ám a bátrabbak és okosan alázatosak komolyabban utánajárnak annak, amit már ismernek, és nem nyugszanak, míg fel nem tárják a dolgok mélyét. így aztán előbbre viszi őket a kudarc és az eredménytelenség is, hiszen újra csak gazdagodnak, tisztábban látnak, és erősödnek. Egyszer talán valóban találnak majd a lányaink dinócsontokat, ám ahhoz bizony kissé komolyabb kutatásra és több küszködésre lesz szükségük. Az is lehet, hogy ezután csak magáért a jégtörés öröméért gázolnak a befagyott tócsákra. Mostani csalódottságuk azonban arra tanította őket, hogy próbálják mélyebben, komolyabban megismerni azt, amit keresnek. És talán még nekünk sem szégyen, ha ebben példát veszünk róluk. < ■ Füller Tímea „Szolgád lettem bűneid miatt - ezt mondja az Úr." (Westermann: ATD 19., 107. o.) Nincs itt valami tévedés? Nem mi vagyunk az Úr szolgái? Nem nekünk kell az Úrnak szolgálnunk? Nincs tévedés! Be kell látnunk; felborult a normális rend, mert Isten - a názáreti Jézusban - szolgai formát vett fel. Az Atya úgy döntött, hogy vétkeink és bűneink miatt a keresztre kell küldenie egyszülött Fiát. O Isten Báránya, aki hordozza a világ bűneit, személy szerint mindannyiunkét. Oculi vasárnapján - amely a „szemek vasárnapja” - azért emeljük rá tekintetünket, hogy tudatosuljon bennünk: minden értünk történt; azért, hogy megmeneküljünk. Deutero-Ézsaiás - az az ismeretlen nevű próféta, akitől Ézsaiás könyvében a 40. fejezettől az 59. fejezet végéig terjedő rész származik - bennünket is tükör elé állít. Vajon nem hamis-e az istentiszteletünk? Nem gondolkodunk-e mi is éppen úgy, mint Izrael népe tette a babiloni fogság előtt? Ok is így érveltek; „Hiszen mi téged szolgálunk, neked mutatunk be áldozatokat; mindent úgy teszünk, ahogy elő van írva Mózes törvényében. ..” De semmivel sem többet! Éppen a legfontosabb hiányzik: a szív szeretete A Luther által elindított reformok egyértelműen változásokat hoztak a népi kegyesség terén. Gondoljuk csak végig, hogy a reformáció előtt az egyszerű emberek számára nem a hallott, ésszel (is) felfogott ige, hanem a szertartások, a látványos ünnepek, a tárgyak szimbolikus üzenete, az épületek festményei, szobrai, berendezési tárgyai adták a vallásos gondolkodást formáló információt. Az emberek és a közösségek kifejezésformái is ilyen elemekből táplálkoztak - nemcsak az egyházi életben, hanem a vallásos gondolkodásmód által meghatározott mindennapokban is: a munkában, a családban, a szórakozásban. Új ünnepek sora alakult ki a reformációt közvetlenül megelőző évszázadokban (mint például a fokhagymaünés bizalma. Isten megérezte, és megérzi ma is, ha nem igaz módon zajlik az istentisztelet. Őt nem lehet becsapni képmutató szeretettel, ötletszerű jópofás- kodással, néha-néha egy kevés imádkoz- gatással. O nemcsak tartalék akar lenni az életünkben, akit hívhatunk, ha baj van, máskor pedig jobb, ha veszteg marad, hanem életünk minden egyes napjának Ura szeretne lenni. Az Úr állandóan készenlétben áll, és a javunkat akarja szolgálni. O, szolgál, hogy nekünk életünk legyen. Minden istentiszteleten ott állunk Isten színe előtt: énekelünk, megvalljuk hitünket, imádkozunk. Beismerjük bűneinket, mint a vámszedő, vagy - mint a farizeus - dicsekszünk azzal, amit elvégeztünk. Erre válaszol Isten. Folyamatosan szemmel tart minket, és nem abban gyönyörködik, ha néha nagy kegyesen megjelenünk előtte, és előírjuk számára, hogy most éppen mit is tegyen velünk. Isten legfőbb elvárása az, hogy ő legyen az egyetlen Isten az életünkben! „Mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és Benne bíznunk.” (Luther: Kis káté. A Tízparancsolat magyarázata) Deutero-Ézsaiás rámutat arra, hogy Isten azt szereti, ha szavaink és cselekenep vagy az új must ünnepe - liturgikus kísérettel). A lutheri újítás egyben valamiféle „elszegényedést” jelenthetett sokak számára, hiszen a reformátor megszüntette a nem bibliai tartalmú vagy hátterű ünnepeket. Luther olyan korba született bele, amelyben már folyamatban volt a változás, munkássága nyomán azonban felgyorsult, és egyértelművé lett. írásaival, prédikációival tisztázta a reformáció véleményét a népszokásokról és az egyházi szokásokról. Nem kora humanistáinak népies álláspontját képviselte, hanem a szokásokat is a Szentírás mércéjén mérlegelte és ítélte meg. Luther a keresztény ember szabadságából adódó nagyvonalúsággal kezelte a szokásokat. Mérlegelte, hogy mi az, ami segíti a hívő kedeteink szoros összhangban vannak egymással. Ha Istent dicsérjük, szívünk hálával és örömmel legyen tele, és ne fásultsággal. Ha Istent valamire kérjük, legyünk tisztában azzal, hogy ő azt meg tudja adni, vagy meg tudja cselekedni, de mi nem írhatjuk elő neki, hogy mit tegyen. Isten szent színe előtt állva bűnbánatra és alázatra, ugyanakkor hegyeket megmozdító (mustármagnyi) hitre van szükségünk. így minden napunk Istennek tetsző istentisztelet lehet. Sokszor - eltelve önmagunkkal - csak soroljuk, hogy mi minden jót tettünk már az életben. Isten ezzel szembeállítja bűneinket, vétkeinket, mulasztásainkat, szere- tetlenségünket, türelmetlenségünket, és rádöbbent minket arra, hogy ő semmivel sem tartozik nekünk. Semmi más alapja nincs annak, hogy Isten mégis megkönyörül rajtunk, megbocsátja bűneinket, és vétkeinkre többé nem emlékszik, csak hogy önmagáért cselekszi ezt velünk. Ő jó Atyaként visel gondot népéről. Isten hű az ígéreteihez - nem mintha azok megkötnék a kezét, hogy másként ne cselekedhessen, hanem mert igaz voltát abban mutatja meg, hogy adott szavát megtartja. Isten azt ígérte népének Deutero- Ézsaiás próféta által, hogy megvigasztalresztény ember életét, és mi az, ami akadályozza, netán fenyegeti azt. Azokon a területeken, amelyek esetében hiányzott az egyértelmű rend, és a szokások összekuszálódtak - ilyen volt például a keresztelés és az esküvő szertartása -, Luther tisztázó segítséget, konzekvens iránymutatást adott. (A néhány hete bemutatott Keresztelési könyvecske is ezt a célt szolgálta.) Luther, aki figyelt és hallgatott a nép hangjára, akit érdekelt az emberek véleménye, nemcsak igehirdetéseiben, de asztali beszélgetéseiben is reagált bizonyos szokásokra, kegyességi gyakorlatokra. Kritikus - néha kemény - hangját azonban nem a lenézés vagy a bántás motiválta, hanem a biblikus tanítás lelkülete. Luther rendkívül élesen figyelt arra, hogy milyen népies szokások, gyakorlatok szűrődtek be a liturgikus szertartásokba. S míg a világi szokások kérdését tekintve türelmesebb volt, az istentiszteleti életet érintő népi kegyességi gyakorlatok esetében igencsak határozottan lépett fel. Főleg akkor, ha a legfontosabbakról: az igéről és a szentségről volt szó. Ez utóbbival kapcsolatban különösen sok veszélyt látott, és sok tévtanítás- sal kellett megküzdenie. Az Esketési könyvecske 1529-ben látott napvilágot. Ennek bevezetőjében jelzi, hogy tekintettel van a helyi szokásokra, hiszen a házasság „világi ügylet” („ein weltlich geschefft”), de segítséget ad a házasság megáldásának rendjéhez. MáA VASÁRNAP IGÉJE ja őket, kiszabadítja a fogságból, újra Istenük lesz, és ők újra az ő népe lehetnek. És ami a legfontosabb: megígéri, hogy ő maga lesz az, aki megszabadítja népét bűneitől. Elküldi egyszülött Fiát, aki engedelmes szolgaként végigjárja a szenvedés útját, és a halált is megízleli, hogy ártatlan vérével lemossa rólunk mindazt, ami terhel bennünket. Oculi vasárnapján nézzünk fel hittel Isten megfeszített Bárányára, és akkor megértjük, sőt megtapasztaljuk, hogy egyedül Jézus Krisztus érdeméért kaptunk bűnbocsánatot, hogy általa, vele és benne új életet élhessünk. Tekintsünk hittel a keresztfára, és meg fogjuk látni, milyen jó az Úr! Akkor többé nem esik majd nehezünkre, hogy örömmel és tiszta szívvel szolgáljunk neki, tudva, hogy ő ebben gyönyörködik. ■ Koskai Erzsébet Imádkozzunk! Hálát adunk neked, mennyei Atyánk, hogy soha nem feledkezel meg rólunk. Köszönjük, hogy sorsunkat a kezedben tartod. Köszönjük, hogy jézus Krisztusra, a szent és ártatlan Bárányra tehetjük le bűneinket. Moss meg minket az ő vérével, hogy egészen az övéi legyünk! Ámen. sutt figyelmezteti is szolgatársait, hogy ne avatkozzanak bele a világi szokásokba. (Talán jó tudni azt is, hogy Luther az évek során jelentős változáson ment keresztül. Élete vége felé a szokások kérdéseiben is egyre keményebben - néha egészen elutasítóan - nyilvánult meg.) Luther számára - mint az a kátékból, prédikációiból és egyéb írásaiból is kitűnik - nagyon fontos volt a Tízparancsolat aktuális magyarázata. Az egyházba beszűrődő szokásokkal kapcsolatosan a legtöbb esetben az első parancsolat témakörét vette elő: „Ne legyen más istened..." (2MÓZ 20,3) A babonás szokások, a megváltoztathatatlan népi kegyességi gyakorlatok ebbe a témakörbe tartoztak a reformátor szemében. Luther a biblikus, tiszta tanítást védve egyszerre kritizálja a római egyház Szentírástól távolodó gyakorlatait és a rajongók szokásait. Elgondolkodtató mindez 2005-ben. A világ megváltozott, nagyon átalakult. Eltűntek régi szokások, s újak léptek a helyükbe. Van, aki az egyháztól várja azt, ami tradicionális, nemegyszer összekeverve (egyenlővé téve) a polgári és a bibliai értékeket. Van, aki pedig azt szeretné,' hogy a világ mai szokássémáinak megfelelően alakuljon az egyház élete, azon belül a liturgia is. Luther arra tanít, hogy mindent a Krisztusra mutató Szentírás mérlegén kell megvizsgálnunk. Elsősorban önmagunkat. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Oratio oecumenica Irgalmas Istenünk, mennyei Édesatyánk! Lelkünk minden terhével hozzád menekülünk. Tudjuk, hogy egyedül csak te szabadíthatsz meg bűneinktől, egyedül nálad tehetjük le terheinket, egyedül benned nyugszik meg a lelkünk. Hozzád fordulunk hittel: légy hozzánk kegyelmes, emelj fel és tisztíts meg minket szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus által! Úr Jézus Krisztus, Isten Báránya! Áldunk téged, hogy eljöttél közénk, a bűn, a gyűlölet, a harc farkastörvényű világába, és itt adtad példáját a szeretetből fakadó báránylétnek. Áldunk téged, hogy felvetted és hordozod a világ bűneit, és életed árán megváltottál minket bűntől, haláltól és kárhozattól. Áldunk téged, hogy magadra vetted személy szerint a mi bűneinket is. Add erődet, hogy rád tekintve megújuljunk lélekben, megerősödjünk a hitben, el ne lankadjunk az imádságban, és el ne fáradjunk a cselekvő szeretet gyakorlásában. Köszönjük, Úr Jézusunk, hogy ma is figyelmeztettél minket, és a lelkünkre kötötted: ne becsüljük le a kísértő erejét. Köszönjük, hogy azt is megmutattad: te még ennél az erősnél is erősebb vagy. Te legyőzted a kísér- tőt, noha minden kísértést végigszenvedtél értünk. Megvalljuk, hogy a bűn erősebb valamennyiünknél, és nélküled bizonyosan elvesznénk. Kérjük, fogd pártunkat ebben a nehéz harcban, és vigyél minket egészen a végső győzelemig. Add nekünk Szentlelkedet, hogy megismerjük kereszted titkát, állhatatosan harcoljunk bűneink ellen, önfeláldozó szeretettel kövessünk, és igaz szeretetben szolgáljunk téged! Köszönjük, Urunk, hogy ma is hívsz el fiatalokat a te szolgálatodra, szolgákat a te aratásodba. Hiszen a te akaratod az, hogy minden ember üdvözüljön. Áldunk azért, hogy ebben a munkában minket is fel szeretnél használni. Kérünk, áldd meg azoknak a teológusoknak a felkészülését és szolgálatát, akik a böjti időben gyülekezetekbe indulnak igéd hirdetésére. Szentlelked által munkáld hitükben való megerősödésüket, hogy alkalmas vagy alkalmatlan időben is a te nevedben szóljanak, és szolgáljanak az örömhírrel minél több embérnek. Vigasztalás Istene! Tekints együttérzéssel azokra, akik betegek! Erősítsd őket igéddel, és adj nekik újra egészséget! Vedd körül szereteteddel azokat, akik gyászolnak, akik egyedül vannak, akik kisodródtak az emberi közösségből; állíts melléjük hű társakat, és győzd meg őket arról, hogy sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem eljövendők nem választhatnak el a te szerete- tedtől! Adj erőt mindnyájunknak, hogy még a szenvedések és a szorongattatások se tántorítsanak meg hűségünkben, hanem megmaradjunk mindvégig a hitben és a neked tetsző életben! Add, hogy Jézusunk nyomdokában járva halálunk óráján a mi életünk is ott találja meg kiteljesülését, ahol ő van: a te jobbodon, az örökkévaló, változhatatlan szeretet országában. Ámen. LUTHER ES AZ ISTENTISZTELET 1 7. Szokások... LITURGIKUS SAROK ► Luther fellépésekor már vagy száz éve érződtek a változások. Vallástörténeti szempontból ez elsősorban az ember Istenhez való személyes kapcsolatának a kérdését és - az addig megszokottól eltérő - Isten-szemléletet jelentette, valamint a kegyességi formákat, szokásokat is érintette. Amikor a liturgiáról, annak megújulásáról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk - ez minden kornak, így a mi időnknek is tapasztalata -, hogy az emberi szokások sokszor mindennél erősebb meghatározó erővel bírnak. A kérdés így hangzik: mi a fontosabb? A bibliai igazságok, teológiai meglátások (tiszta tanítás) vagy pedig a szokások? Minek a rabjai vagyunk? Tu- dunk-e igazítani a szokásainkon, ha a Szentírás fényében változik a meglátásunk, felismerünk egy számunkra addig rejtett igazságot, vagy ha változik a fontossági sorrend? Mi diktál Isten népének az életében, mi a meghatározó az istentiszteleti gyakorlatban? «
