Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-20 / 8. szám
"Evangélikus Éltó ELŐ VIZ 2005. február 20. Böjti szimbólumok Gáncs Aladár A hit hallásból van - de olykor látásból is. Templomban, gyülekezeti házban, sőt a keresztény otthonban is. így jutunk el a képek szimbólumok szolgálatához. A képek néha hirtelen hatnak, egy pillanat alatt ragadják meg a nézőt; ez olykor csak hosszabb idő után következik be. Tapasztaljuk, hogy az oltár és a szószékterítő színe gyakran változik. A színek változása összefügg az egyházi esztendő megfelelő időszakának üzenetével, tartalmával. Most böjtben vagyunk, a böjt színe sámapok igéi is valamiképp az ördöggel való harcról szólnak. Ismételjük: a böjt ideje nem csak a passióról szól. Az ördögről keveset beszél a Biblia, de annál fontosabb az, amit Jézus harcáról olvashatunk. Mert Jézus nélkül mindannyian a kísértő szabad prédái vagyunk, aki el akar veszíteni minket, és célja nem más, mint az, hogy már itt, a földön is megrontsa az életünket, és - főleg - az, hogy elveszítsük az örök életet. Mi nem tudunk szembeszállni vele, de Jézus legyőzte, és az ő győzelmének a jele a kereszttel átszűrt kígyó. Megrendítően ábrázolja Rudolf Koch német egyházművész a lila, mert a böjt a bűnbánat ideje. Emellett azt is tudnunk kell, hogy böjt nem csupán a Jézus szenvedésére való emlékezés időszaka. Az első négy böjti vasárnap közös témája: Jézus harca az ördöggel. Az utolsó két vasárnap pedig már Jézus szenvedésére, a passióra összpontosít. Az ördöggel folytatott harc igen kifejező szimbóluma a kereszttel átszűrt kígyó. A kígyó a bűneset óta a kísértő, az ördög szimbóluma. A kereszttel átszűrt kígyó képe már a böjtben megelőlegezi Krisztusnak az ördög és a halál felett aratott nagypénteki győzelmét. Ez a szimbólum az antependiumon szokott szerepelni, mely az oltárterítőn lévő, a Biblia alá helyezett kisebb terítő (olykor a szószéken látható). Böjt első vasárnapjának igéje Jézus megkísérlését írja le. De a következő vaa kereszt oltalmát a fenti képen: a kígyó kergeti a kismadarat, a madárka pedig rémülten menekül a kereszt felé, ahol védelmet talál. A passió szimbólumai már ismertebbek. Például a kehely, amelyet Jézus mint keserű poharat fogadott az Atyától a Ge- csemáné-kertben. Ez a passió egyik döntő mozzanata volt. A töviskoszorú, amelyet Pilátus katonái tettek fejére a gúny jeléül, miközben vére hullott. És nem utolsósorban a kérészt, amelyen bűnbocsánatot és életet szerzett nekünk halála által. Engedjük, hogy Isten Lelke böjt idején szóljon hozzánk ezeken a képeken és szimbólumokon keresztül is! Ne feledjük: az egyházművészet nemcsak díszíteni akarja templomainkat, hanem hitünket szeretné erősíteni úgy, hogy a szemünk számára is hirdeti az evangéliumot. Mindennek megvan a maga ideje Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghaldsnak Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az ültetvény kitépésének Megvan az ideje az ülésnek és megvan az ideje a gyógyításnak Megvan az ideje a rombolásnak és megvan az ideje az építésnek Megvan az ideje a sírásnak és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje agyásznak, és megvan az ideje a táncnak Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstőt való tartózkodásnak Megvan az ideje a megkeresésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak Megvan az ideje az eltépésnek és megvan az ideje a megvarrásnak Megvan az ideje a hallgatásnak és megvan az ideje a beszédnek Megvan az ideje a szeretetnek és megvan az ideje a gyűlöletnek Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének. H A prédikátor könyve 3,1-8 Nem vagyok hajlandó az ellenséged maradni! ► „Az utóbbi időben nagyon eltávolodtam a gyülekezeti közösségtől. Mivel köztudottan rossz a viszonyom a sógornőmmel, néhányan megszóltak azért, mert úrvacsoráztam. Pedig én nem haragszom a sógornőmre, ő kötözködik folyton velem, mert irigykedik rám. Többször próbáltam már kibékülni vele, de a beszélgetéseinkből mindig veszekedés lett. Én őszinte ember vagyok, ő viszont alakosko- dik, és ügyesen félrevezet mindenkit. Nem tudom, hogy mi a megoldás, kérem, adjon tanácsot!” Kedves Elvira! Amikor levelét kézbe vettem, nyomban figyelmeztetnem is kellett önmagamat: „Ne adj mindig igazat annak, akit elsőként meghallgattál!” Mert bizony szívem szerint ezt tenném. Pedig sokszor megtapasztaltam már, hogy amikor végighallgattam a másik felet is, nagyon hamar átkerültem a másik oldalra, hiába adtam előzőleg egyértelműen igazat az először meghallgatott panaszosnak. Nem véletlenül tartja a latin közmondás: „Audiatur et altera pars", azaz hallgattassák meg a másik fél is. Nyilvánvaló azonban, hogy a Lelki segély rovat keretein belül ez lehetetlen. Sajnos nincs lehetőségem arra, hogy felkeressem a sógornőjét is, sőt az egész családot bevonjam a lelkipásztori beszélgetésbe. Ön fordult hozzám kérdésével, problémájával, ezért az Ön levele az, amiből kiindulhatok. Mégis hiszem azt, hogy ha segíteni tudok Önnek, akkor az Ön lelki gyógyulása a szűkebb és tágabb családja számára is megújulást hozhat. Jézus Urunk gyönyörű imádságában közvetlenül a mindennapi kenyér után EVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix említi a bocsánatkérés és bocsánatadás szükségességét. Mint a testnek a kenyér, a lélek számára olyan fontos a bűnbocsánat. Mindannyian szüntelenül vétkezünk az Úr és egymás ellen. Mivé lennénk, ha bűneinkkel nem mehetnénk a keresztfához, és mivé lesz az a házasság, család, baráti kapcsolat, munkatársi vagy gyülekezeti közösség, ahonnan kivész a bocsánatkérés és a megbocsátani tudás készsége?! Bizonyára bomlani, pusztulni kezd, és rövid idő alatt teljesen tönkre is megy. Szomorú, hogy mégis olyan nehezen alázzuk meg magunkat az Úr előtt, belátva azt, hogy nincsenek érdemeink, csak bűneink... És valljuk be, hogy még nehezebben tudunk egymásnak megbocsátani. Tele vagyunk sérelmekkel és vádaskodással. Mindig a másik fél a hibás. Mentegetőzünk, hárítunk, és gőgösen úgy gondoljuk, biztosan nekünk van igazunk. Természetesen nem vitatom, hogy kedves levélíró testvéremnek jogosak a panaszai. A sógornője sokszor megbántotta, megalázta Önt, irigységével, rossz- indulatával keserítette az életét. Érthető, hogy mindez sok fájdalmat okoz az embernek, és nem is olyan egyszerű napirendre térni felette. Naponta súrlódunk, összeütközünk, óhatatlanul megbántjuk egymást. De nagyon fontos, hogy a sérelmeket ne dédelgessük magunkban, ne fojtsuk el a megbántottságot, hanem rögtön szeretettel rendezzük el egymással azt az ügyet, amely miatt tüske maradt bennünk. Nemcsak harmonikus hitéletét, de testi egészségét is kockáztatja az az ember, aki hosszú éveken át bosszúvágyat, haragot hordoz a szívében. Életveszélyes dolog keserűséget, gyűlöletet melengetni a keblünkön! Elvira leírta, hogy többször is megpróbált békülni, de sógornője ellenségesen viszonyult hozzá. Mégis azt javaslom szeretettel: határozza el magában, hogy Ön ennek ellenére sem hajlandó az ellensége maradni, és ezt mondja is meg neki. Az imádság óriási fegyver a harag, a gyűlölet ellen is! Óemberünk bűnös hajlamai szembeállítják a hívőket, az Atya gyermekeit is egymással. De ha imádkozni kezdek azért, aki megbántott, a lelkembe tiport, akkor ott csoda történik. Nem biztos, hogy haragosom megváltozik, de az biztos, hogy én megváltozom. Az imádság közben Jézus megmagyarázhatatlan békessége betölti a bensőmet, és szeretete egyszerűen kiszorítja szívemből a keserűséget és a haragot. Minden bizonnyal hittestvérei is erre az útra akarták Önt segíteni, amikor a szemére vetették, hogy haragban van a sógornőjével, mégis nagyon szeretetlenül viselkedtek Önnel szemben. Ne távolodjon el az Úrtól és a gyülekezettől emiatt! Olvasásra ajánlom: Mt 5-7: Mt 18,21-35; Kol 2,13-14; Ef 4,17-27, és szívből kívánom, hogy helyreálljon Önök között a béke, hogy örömük teljes legyen. Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék hozzájá- rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. Egy elszalasztott bizonyságtétel Csaba Piroska Fiatal lányként egy nyári gyenesdiási konferencián a következő igét kaptam egy kézírásos kis papíron: „Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt...” (2Tim 1,8a) Először nem értettem az üzenetét, azt, hogy mit is mulasztottam el tizenöt évesen, de tény, hogy mellbe vágott a megszólítás. Később eszembe jutott, hogy a bibliaköri foglalkozásokon sohasem szólaltam meg, de nagyon odafigyeltem mások megnyilvánulásaira. Akkor még nem tudtam azonosulni ezzel az igével, még nem vált bennem élővé, nem tudtam mit kezdeni vele. Sok időnek kellett eltelnie, amíg bizonyságot tettem arról, hogy életemet Isten vezeti, s nem hogy nem szégyelltem, hanem kényszert éreztem, hogy minden lehetséges alkalommal beszéljek róla, mert ki kellett mondanom: Isten szeret és vezet. Néhány napja történt valami, ami miatt most mégis szégyellem magam. Egy súlyos beteget látogattam meg a kórházban az egyik barátnőmmel. Észleltem, hogy a betegnek nem sok lehet hátra a földi létből. Szerettem volna beszélni neki Istenről, hogy magával vihesse szavaimat, s halála előtt még legyen egy kis ideje felkészülni a nagy útra. Jeleztem szándékomat a barátnőmnek, aki elhúzott az ágytól, és azt mondta: „Ne tedd, mert ő nem »olyan«, mindig csak a maga erejére támaszkodott.” Hallgattam a barátnőmre, gyáván megfutamodtam. Két hét múlva az illető meghalt; csak egy mondatot kellett volna a fülébe súgnom: „Indulj el Isten felé, ő veled van!” Ha birtokosai vagyunk az örömhírnek, tovább kell adnunk akár „alkalmatlan” időben is - ebben a kérdésben ne legyünk szemérmesek, szerények vagy úgymond tapintatosak. Imádkozzunk minden földi halandóval: „Uram, készíts fel, hogy készen legyek, amikor hazahívsz... Maradj velem is, mert nehéz a küszöbön átlépnem. Ne bűneimre tekints, hanem Fiadra, Jézus Krisztusra, és érette ajándékozz meg örök élettel!” (Hennezel-Leloup: A halál művészete) HETI UTRAVALO Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk amikor bűnösök voltunk. (Róm 5,8) Böjt második hetében az Útmutató reggeli igéi az ember bűnéről és Isten irgalmas sze- retetéről tanúskodnak. A gonosz szőlőművesek példázatát a szeretett Fiú önmagáról mondta el. Az emberektől meggyalázott, de Istentől felmagasztalt szegletkő, Jézus a mi sorsunk, mert a Fiú elküldésével az új szövetség népe jött létre. Isten „másoknak adja a szőlőt". Ezért kétezer éve elmondhatja a kereszténység: ....az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben...” (Mk 12,9.11) Heti igénk szerint az Úr Szolgája engedelmes volt mindhalálig, s „a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért” (Róm 5,6). Pál a személyes hittől a reménységig, majd a szeretetig jut el. Krisztus bűnösöket megmentő, „megbotránkoztató” szeretete Isten ingyen való, emberileg érthetetlen kegyelmén alapszik. Luther szerint „az Úr Jézus tehát egyrészt a világ legnagyobb és egyetlen »bűnöse«, mert hiszen mindnyájunk bűne rajta van, másrészt pedig az egyetlen igaz és szent, mert hiszen senki sem lehet Isten előtt igaz és szent, hanem csak Őáltala”. Jeremiás szenvedett népéért, s prófétai szolgálatában is Jézus egyik előképe: „Az Úr küldött engem, hogy a templom és a város ellen elmondjam..■(■■■) Most azért (...) hallgassatok Isteneteknek, az Úrnak a szavára! (...) De (...) ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket" (jer 26,12-13.15) ugyanúgy, mint a gonosz szőlőmunkásokat! A bűnt gyűlölő, istenfélő és kitartóan feddhetetlen Jób a „második menetben” sem vétkezett, s ezzel számunkra is követendő példát adott: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób 2,10) Ellenpélda: az átmeneti vízhiány miatt Izrael fiai „így kísértették az Urat: Közöttünk van-e az Úr vagy sem?” (2MÓZ 17,7) Pál szerint az Úr Jézus, a lelki kőszikla követte Izraelt; az, akiből az élő víz forrásai fakadnak ma is. S a bűnös ember ma sem tehet mást, mint hogy az ősi zsoltár szavaival így kiált fel: „Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak." (Zsolt 25,6) S Isten emlékezik (reminiscere) mindezekre (is), s János által minket is emlékeztet: ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert őengesztelő áldozat a mi bűneinkért...” (íjn 2,1.2) A reformátorokkal együtt vallom azt, hogy a keresztény ember ezen a földön egyszerre igaz és bűnös. „De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják" (Lk 9,45) a Fiú szenvedésének szükségességét; és azt sem, hogy az tesz igazán naggyá valakit, ha a legnagyobbat, Istent fogadja be Jézus által. Pál háromszor is elmondja, hogy senki sem igazul meg a törvény betartása által, ezért elengedhetetlen a Jézus Krisztusban való, élő hit, amely csak eszköze, de nem alapja az igazi célnak: az Isten színe előtti megigazulásnak. Az alap egyedül Krisztus, s így valósulhat meg a hit csodája: ....többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem..." (Gál 2,20) „Jézus, üdvössége m...” (EÉ 357,4) ■ Garai András v Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint járjak... (Zsolt 86,n)
