Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-02-06 / 6. szám

‘Evangélikus Életi?

ÉLŐ VÍZ

20 05. február 6.

9

Az üzleti világ legnagyobb problémája napjainkban

Mit válaszolnál, ha valaki megkérdezné, szerinted napjainkban mi az üzleti és szakmai élet legfőbb problémája? Néhányan talán azt válaszolnák, hogy a becstelenség. Páran a kapzsiságot említenék a legnagyobb problémaként. Mások a tisztesség hiányát mondanák. És megint mások úgy gondolnák, hogy a féltékenység és az irigység a legjelentősebb bajok forrása. A kö- nyörület és az érzékenység hiánya szintén felütheti torz fejét a bajban. És valószínűleg más jelöltünk is van „az üzleti élet legnagyobb problémája” címre.

Természetesen minden említett terület jelentős szerepet tölthet be a problémák kialakulásában. Én mégis egy sokkal nagyobb problémát javasolnék a fenti „posztra”: azt, amelyik a felsorolt gondok mindegyikének okozója lehet. Ez a probléma egyszerű, de mégis mélyen gyökerezik: a büszkeség.

C. S. Lewis - a híres angol író, egyetemi professzor és a 20. század egyik legnagyobb gondolkodója - azt mondja: „Van egy vétek, amelytől a világon egy ember sem szabad, amelyet mindenki utálatosnak tart, ha felfedezi valakiben, és amelyről alig néhány ember képzeli, hogy ez az ő bűne lenne... A bűn, amelyről beszélek, a büszkeség vagy önzés... A büszkeség vezet el minden más bűnhöz. Ez egy teljesen istenellenes lelkiállapot.”

Lewis eredetileg több mint hatvan éve írta ezt, Mere Christianity (Kiteljesedett kereszténység) című könyvének „A nagy bűn” című fejezetében. Ma, a 21. században a probléma nem változott. Ha valamennyit mégis, hát felerősödött. Láthatjuk a büszkeség bizonyítékát és pusztítását az élet minden területén: az üzletben, a politikában, a sportban, a vallásban, a szórakozásban, a házasságban és a családban. A Biblia szerint ebből születik az emberiség minden problémája, és mint féktelen romboló erő van jelen.

Sok ezer évvel ezelőtt, jóval mielőtt C. S. Lewis megírta volna könyvét, a Példabeszédek könyvében már megjelent néhány komoly megfigyelés a büszkeségről és keserű következményeiről. Tekintsük át a következőket.

A büszkeség konfliktusokhoz vezet. Mindannyian keveredtünk már olyan vitába, amely azért robbant ki, mert az egyik fél ragaszkodott a saját igazához, figyelmen kívül hagyva a tényeket. Ezek soha nem túl kellemesek. Csak háborúság lesz a kevélységből: azoknál pedig, a kik a tanácsot beveszik, bölcseség van.” (Péld 13,10; Károli-fordítás)

A büszkeség emberek bukásához vezethet. Olyan sok felsővezető vitt már csődbe nagyobb vállalatokat és szervezeteket, sőt saját karrierjét is azzal, hogy önzőén manipulálta az embereket, tőkéről és részvényekről szóló beszámolóit, hogy ez már aligha számít hírnek manapság. De az kétségtelen, hogy a büszkeség volt a gyökere ezeknek a rettenetes vezetői elbukásoknak. „A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság.” (Péld 16,18: Károli-fordítás)

A büszkeség az ember lelkének állapotát tükrözi. Ahogy Lewis írja, mindannyian utálatosnak tartjuk a büszkeséget valakiben, mert az inkább magával foglalkozik, és önmagával van tele, ahelyett hogy önzetlenül törődne másokkal. „A szemnek fen héjázása és az elmének kevélysége: az istentelenek szántása, bűn.” (Péld 21,4; Károli-fordítás)

A büszkeség ellenmérge az alázatosság. Amennyire nem szeretjük a nyilvánvaló büszkeséget, annyira csodákra méltónak tartjuk az alázatosságot - még ha nem is igazán értjük meg. Gandhi és Teréz anya csak két példa. Az én előtérbe helyezése 'helyett ráébredhetünk arra, hogy céljainkat önzetlenül, másokkal törődve és szükségleteiket figyelembe véve is elérhetjük. „Az Úrnak félelme a bölcseségnek tudománya, és a tisztességnek előtte jár az alázatosság." (Péld 15,33; Károli-fordítás)

■ Robert ). Tamasy Forrás: Monday Manna, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek

Társaságának hírlevele

Túláradó kegyelem

► „Kedves lelkésznő! Már régóta fontolgatom, hogy írok önnek, és az útbaigazítását kérem. Nagyon érdekel a véleménye, a tanácsa! Volt egy nap az életemben, amikor megtapasztalhattam Isten csodálatos kegyelmét, amikor világossá vált számomra, hogy Krisztus értem is a vérét ontotta. Mindez tizenöt éve történt. Szégyenkezéssel gondolok vissza arra, hogy azóta nemhogy fejlődtem volna hitemben, hanem inkább visszafejlődtem. Félretettem Isten igéjét, és személyes kedvteléseimnek éltem. Szeretném tudni, hogy mi történik akkor, ha egy megtért ember merül el a bűn mocsarában. Vétkeztem Isten és embertársaim ellen, és úgy hiányzik Isten maga, az ő közelsége. Vajon ezek után is szeret még engem Jézus?”

Drága Natália! Olyan megrendítő a lelke mélyéről feltörő bűnvallása! Annyira őszinte az istenkeresése!

Sorai, amelyeket hosszabb leveléből idéztünk, felfedik mélységes vágyakozását az élő Isten után. Úgy szeretnék segíteni Önnek, hogy visszatalálhasson az elhagyott atyai házba! Nagyon várják már ott, Natália! Az Atya szerető szíve soha nem szűnik meg dobogni gyermekéért, hűsége megmarad akkor is, ha mi hűtlenek vagyunk hozzá!

Kérem, lapozzuk fel együtt Péter apostol első levelét, és olvassuk el ezt az igét: „A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az őörök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (iPt 5,10) A „minden kegyelem Istenéről” Krisztus tanítványai közül talán Péter tehetett a leghitelesebben bizonyságot az Újszövetségben. Jézus lábainál ült három esztendőn át, közvetlen közelből láthatta csodáit, hallhatta

EVÉLET LELKI SEGÉLY

tanításait, és mégis sorozatosan elrontott mindent. Hitetlenkedett, értetlenkedett; hirtelen haragjával, dicsekedésével és testies gondolkodásmódjával meg- szomorította a Mestert. Azon a felejthetetlenül megrendítő éjszakán pedig háromszor tagadta meg megváltó Urát. O, a hitvalló Péter! Aki olyan meggyőzően mondta ki: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16) - hogyan juthatott ennyire mélyre?

Emberi mércével mérve úgy tűnik, hogy kárba veszett rajta Isten kegyelme. És mégsem... Mert kit választott ki az Úr arra, hogy az apostolok első számú képviselője legyen pünkösdkor? Ki mondhatta el az első igehirdetést, ahol háromezren tértek meg? (ApCsel 2,14-41) Föl sem lehet sorolni azt a sok áldást, amely éppen Péteren keresztül áradt a megszületett egyházra és levelein keresztül az utókorra. Péter volt az, aki elment Kor- néliusz házába, mert megértette, hogy az Úristen szélesre tárta az ajtót a pogá- nyok előtt is (ApCsel 10,34-44), és ezt bizony Izrael fiának nem is volt olyan könnyű elfogadnia...

Ez a nagyszerű férfiú, a megtért Péter valamivel később újra elhibázott valamit. Pál apostollal keveredett vitába, aki megfeddte képmutató magatartása miatt (Gál 2,11-14). Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy Isten gyermeke sem tökéletes. Pál apostol megfogalmazása szerint egy bizonyos kérdésben Péter és Barnabás „nem az evangélium igazságának megfelelő egyenes úton járnak" (vö. Gál 2,14). Ez azt jelentené, hogy akkor Isten elveti őt? Nem, hiszen Péter minden bukása és bűne ellenére is az Atya szeretett gyermeke maradt. Sőt Krisztus újra és újra beállítja őt országának építői közé.

Gondoljon arra, Natália, hogy Péter két Istentől ihletett levele mennyi áldás forrása számunkra is! Péter az újra és újra átélt bűnbocsánat örömében felismeri, hogy Isten kegyelme túláradó kegyelem. Egyik utolsó tanításában ezt írja:

.....növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk,

üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében" (2Pt 3,18). Az apostol tudta, hogy Isten kegyelme határtalanul gazdag és hatalmas. Személyesen tapasztalta meg ennek az igének az igazságát: „De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem...” (Róm 5,20) Néhány csepp sötét színű tinta egy pohár vizet sötétre színez. De tegyük csak a poharat a konyhacsap alá, és engedjünk rá vizet! A víz ereje hamarosan az összes sötét színt kimossa a pohárból, és az megtelik tiszta vízzel. A tinta árad a vízben, és sötét színűre változtatja, de a csapból folyó tiszta víz túlárad. Olyan bőségesen és olyan erővel folyik, hogy képes a tinta minden nyomát eltüntetni!

Kedves testvérem! Az elmúlt évtizedben sok bukás és bűn terhelte a szívét. Bár bűnei egyre növekedtek, higgyen abban, hogy a kegyelem viszont még bűneinél is jobban növekedett Krisztusban és Krisztusért! A kegyelem túláradt. Nem azért, mert Isten szemet huny a bűn felett, hanem azért, mert ő nem bűneinkre vagy jó cselekedeteinkre tekint. Amikor megkegyelmez nekünk, nem tekint semmi másra, csak egyedül Krisztus érdemére, a Golgotára. így működik Isten kegyelme. Ő igazságos és szent. Megítéli a bűnt, és fegyelmezi gyermekeit. De Krisztus kereszthaláláért igaznak fogad el bennünket.

Natália, bízzon a „minden kegyelem” Istenében! Ragadja meg a kegyelmet újra! Olvasásra ajánlom szeretettel: Róm 7,14-25; Róm 5,5; Ef 5,14; Róm 10,9; íjn 1,7 és Zsid 4,15-16. Bátran írjon, és magánlevélben is válaszolok minden feltett kérdésére! Szívesen kísérem, bátorítom a hazafelé vezető úton. Imáiban hordozza szeretettel:

■ Szókéné Bakay Beatrix

Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.

Minden megy tovább

■ Gáncs Aladár

Egy barátom ezt írta: „Hatórás gyomor- prűtétem volt. Ha jó sikerült, akkor majd minden megy tovább.” - Sajnos, nem így lett. Bizony hamarosan meghalt gyomorrákban.

Megmaradt bennem az a tipikus emberi vágy, elképzelés, amelyet ő így fogalmazott meg: „minden megy tovább”. Még ha jól megy is az életünk, dolgozunk, és ahogy mondjuk, minden rendben van, olykor azért zúgolódunk. De ha leállít bennünket egy betegség, jön a kórház, jön a műtét, akkor már csak azt kívánjuk: „Csak jussak ki innen mielőbb", és minden menjen tovább.

Mózes második könyvéből ismerjük az egyiptomi tíz csapás történetét. A fáraó is csak azt várta, amikor jött a jégeső, hogy szűnjön meg. S amikor Isten elfordította, és valóban megszűnt a csapás, a fáraó elfelejtette az ígéretét, és nem változott meg. Szíve kemény maradt, és tovább vétkezett. Sajnos ez a mi nagy hibánk is. Ha valami baj ér minket, talán összetörünk, de ha aztán Isten elveszi a bajt tőlünk, és jönnek a könnyebb napok, marad a kemény szív.

De milyen jó, hogy van ellenpélda is! Lukács evangéliuma írja le a tíz leprás történetét, akik közül egy, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és hálát adott Jézusnak. Itt nem csak testi gyógyulás történt. Más lett a szíve és a gondolkodása. Megalázkodott. Nem vette természetesnek, hogy újra egészséges. Meg akart változni.

Főleg idősebb korban szívesen beszélünk az életünkről. Hogy mi minden történt velünk: jó és rossz napok, sikerek és kudarcok, öröm és bánat. De ott van-e elbeszélésünkben a törés, a fordulópont? Volt-e olyan, hogy Isten meg tudott állítani, hogy személyesen tudott szólni hozzánk? Rohanó világban élünk. De miért rohanunk? Miért élünk úgy, mintha itt lenne örök hazánk, holott „nincsen itt maradandó városunk” (Zsid 13,14)?

Vonaton, hajón jó utazni. Lehet kényelmesen ülni a párnán - de ugye senki sem gondolja, hogy örökké a vonaton maradhat? Tudjuk, hogy egyszer eljön a végállomás. Ki kell szállni. Megöregedvén sóhajtozunk: egyre több a baj, itt fáj, ott fáj. Már nem megy úgy a munka. Már nem ízlik úgy az étel. Sőt, már maga az élet sem „ízlik” úgy... Ne sóhajtozzunk. Testi életünk hanyatlása csak fontos figyelmeztetés: nem itt vagyunk otthon. Ahogy áldott emlékű professzorom házán Sopronban olvashattuk: „Ez csak földi szállás, örök hajlék odafent vár.”

Az természetes, hogy egy-egy próba, betegség után azt szeretnénk, hogy „minden menjen tovább". De a gyógyulást ne tekintsük természetesnek! Lássuk meg benne Isten ajándékát, figyelmeztető szeretetét, hogy talán új útra akar állítani, új célt akar adni életünknek.

„Menjetek be az őkapuin hálaadással!" (Zsolt 100,4) ~ Bátor Miklós felvétele

HETI ÚTRAVALÓ

Jézus így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfián beteljesedik mindaz, amit a próféták megírtak." (Lk 18,31)

Ötvened hetében az Útmutató reggeli igéiben a böjtre felkészítő tanításokat találunk. Böjt kapujában a kereszt felé tartó Jézus harmadszor szól vezérigénkben szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról. Az ünnep evangéliumában először tette ezt, de tanítványai nem értették meg a mondottakat. A négy „kell" elhangzása után Jézusnak ezt „kell” mondania Péternek, nem sokkal az ő vallástétele után: „Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mk 8,33) Jézus követése önmegtagadást jelent, sorsközösséget ővele. Ne szégyelljük Urunkat és beszédeit embertársaink között, akiket szeretnünk lehet! „Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” (íjn 4,16) Ennek alapján érthetjük jól Pál csodálatos sze- retethimnuszát: „A szeretet soha el nem múlik.” (iKor 13,8) Ez számunkra a Lélek adománya, a legkiválóbb út, „a legnagyobb", s az örökkévalóságban is megmarad. Istennek az Emberfiában testté lett szeretetét nem ismerte fel Jeruzsálem népe, ezért „íme, elhagyottá lesz a ti házatok" (Lk 13,35). Húshagyókedden Jézus így tanít a böjtről: „Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény?” (Lk 5,34) Hamvazószerdán kezdődik a - vasárnapok nélkül számított és nagyszombatig tartó - negyvennapos böjt. Már Ézsaiás is ezt kérdezte: ha az ember „zsákba öltözik, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek, és az Úr kedves napjának?" (Ézs 58,5) Jézus szerint az igazi böjt ünnep, ezért „kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád..." (Mt 6,17.18) S közben gyűjtsetek igazi kincseket, s „így dicsőségesen fogtok bemenni a mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus örök országába" (2Pt 1,11). Istenünknek mindig ez a válasza a böjttel kapcsolatos kérdéseinkre: „Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással, (...) és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!" (Zak 7,9-10) Jaj, csak mi ne tennénk szívünket gyémántkeménnyé azért, hogy ne halljuk meg a Seregek Urának élő igéit! Jézus emberek iránti szeretete végtelen, s az Atya iránti engedelmessége maradéktalan volt: „ »...én vagyok, (...) az Atya (...) velem van, (...) mert mindig azt teszem, ami neki kedves.« Amikor ezeket mondta, sokan hittek benne.” (Jn 8,28-30) És ma? Böjtelő utolsó napján évtizedek óta Bélsaccar istenkáromló lakomájáról olvashatunk, ahol egy istenítélet szavai tűntek fel a falon: számba vett, megmért, felosztott. „Még azon az éjszakán megölték Bélsaccart, a káldeusok királyát” (Dán 5,30); így teljesedett be Dániel megfejtése. Dáviddal együtt azért kiálthatjuk: „Légy erős kősziklám, erős váram, segíts rajtam!” (Zsolt 31,3), mert mi is megtapasztalhatjuk: „Erős vár a mi Istenünk...” (EÉ 256,1)

■ Garai András