Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-12-25 / 52. szám
‘Evangélikus ÉletS ■■ , ■ KÖZELKÉP 2005. december 25. §► 13 Hitvesi háttérszolgálat Karácsonyi „körinterjú” a püspökfeleségekkel ► Sikerek helyett - keresztényként - nem véletlenül beszélünk inkább az Úristen áldásairól, mint ahogyan az egyházi életben a vezetői beosztást sem karriernek tekintjük, hanem a „több talentummal megbízottak” nagyobb felelősségének. Az alábbi interjúcsokor elé kívánkozó szállóigét azonban mégsem volna illő „klerikalizálni”, márpedig az így szól: „Minden sikeres férfi mögött egy bölcs asszony áll” Merthogy ezúttal az egyházunk lelkészi vezetőinek oldalán álló asszonyokat, a püspökfeleségeket szeretnénk közelebb hozni az Evangélikus Élet olvasóihoz. Azokat az asszonyokat, akik valójában - karakterüknek megfelelően kevésbé vagy teljesen a háttérbe húzódva - férjük mögött állnak. Szebik Imréné, Mária; Ittzés Jánosné, Réka; Gáncs Petemé, Márta. Ismerjük őket, de - valljuk be - mégsem annyira. Tulajdonképpen gyakran találkozhatunk velük, hiszen többnyire elkísérik férjüket a gyülekezeti alkalmakra, részt vesznek az egyházkerület életében, és tudatában vannak annak, hogy osztozniuk kell társukkal a szolgálatban. Ám férjüket halljuk igét hirdetni, ünnepi beszédet mondani... Szólaljanak hát most ők meg az ünnepi lapszám hasábjain, hogy hitük és a szolgálat iránti elkötelezettségük erősítsen bennünket is 2005 karácsonyán! Az Evangélikus Élet kérdéseit B. Pintér Márta intézte e-mailben és telefonon a püspöknékhez, akik történetesen egyébként mindhárman pedagógusok: Márta - jóllehet közgazdász végzettségű - angolt tanít, Réka magyar-, Mária pedig zenetanár volt. (Mivel asszonyok között ritka a magázódás, és hiteltelenné is tenné a szerkesztett interjút, arra kérjük az olvasót, nézze el, hogy a kérdések ezúttal tegező'formában tétettek fel)- Kedves Mária. Réka, Márta! Évtizedeken keresztül pápáéként szolgáltatok különböző gyülekezetekben. Tudjuk, hogy a lelkészcsaládok élete a legkevésbé sem nevezhető nyugalmasnak karácsony időszakában. Hogyan sikerült annak idején papnőként, most pedig püspökiéként ünneppé varázsolnotok az ünnepet? Gáncs Péterné: Ahogy én a magyar valóságot ismerem, kevés családnak adatik meg a „nyugalmas karácsony”. Amúgy szerintem a karácsonynak nem nyugalmasnak kell lennie - az sem ártana néha -, hanem tartalmasnak. Nemcsak „kellemesnek”, nemcsak „örömtelinek”, „békésnek”, „vidámnak” - hogy a karácsonyi lapok jelzőit idézzem -, hanem tartalmasnak. Vagyis az igazi tartalomnak kellene kirajzolódnia. Van egy frappáns mondás, amely meghatározó a számomra: „A lényeg, hogy a lényeg lényeg maradjon.” Így Szebik Imréné, Mária csak szójáték, de ha nagybetűvel emelem ki a LÉNYEG-et, akkor rögtön világos. A lényeg, az ünnep központja, hogy a végtelen Isten testet öltött. Minden „nyüzsgés” ennek tudatosítását kell, hogy szolgálja. A gyülekezeti csoportok készülése, az otthoni sütés-főzés, de még a sokat szidott vásárlás is mind-mind egyfelé mutat: valami nagyszerű történt, valami nagyszerű történhet most is. A püspök élete nem sokban különbözik a gyülekezeti lelkészétől. Ugyan ritkábban kell szórványok sarát taposnia, de a szolgálat a „lelki sármezőkön" sem sokkal könnyebb... Az ünnepet ilyenkor is a feleségnek kell külsőleg „varázsolnia” - de persze ez csak járulék, háttérmunka. Számomra az az igazi ünnep, amikor együtt a család. Együtt tudunk énekelni, az igére figyelni és beszélgetni. Ez ma már nem természetes. Nekem mindig, újra meg újra ajándék. Szebik Imréné: Negyvenévnyi pap- néság után sem érzek lényeges különbséget a papcsalád és a püspökcsalád karácsonyi elfoglaltsága, előkészületei között. Az évtizedek alatt megtanultam, hogy milyen sok függ a papné hozzáállásától, hogy részt vesz-e a gyülekezet karácsonyi előkészületeiben - zenei szolgálat, gyerekmunka, csomagszervezés, idősek látogatása és így tovább. Tapasztaltam, hogy milyen jó dolog, ha a papcsalád tagjai közösen - vagyis gyerekek és szülők együtt - szolgálnak, és mindnyájan érzik a szolgálat, a közös munka jó ízét. Ittzés Jánosné: Az ünnep titka, hogy készüljünk karácsonyra. Mikor kezdődik el? Talán advent előtt két héttel, amikor a gyülekezet asszonytagjaival elkezdjük készíteni az adventi liliomokat, melyeket egy igés lap kíséretében fenyőágra erősítünk, és advent első vasárnapjának estéjén a gyülekezet tagjai között szétosztunk, illetve eljuttatunk a betegekhez, idősekhez - esetleg sírokhoz is kiviszünk. A lakást is ünneplőbe öltöztetem, koszorúval, gyertyákkal, sok különféle csillaggal. Időben - esetleg már nyáron - kezdem készíteni azokat az apró ajándékokat, amelyekhez a karácsonyt megelőző héten csatolni tudom az ünnepi áldáskívánásokat: ez lehet mézeskalács, kicsi betlehemes, apró hímzés; az idén horgolt kis hópehely volt. Ebből jut nemcsak a kiterjedt rokonságnak, hanem a régi iskolatársaktól kezdve a volt gyülekezetek szívünkhöz még mindig közel álló tagjaiig sokaknak. Harmincöt év alatt kialakultak a családi szokások, így az is, hogy a szentesti gyertyagyújtás nagyon későre marad, ezt megelőzi (megelőzik) a gyülekezeti szolgálat (szolgálatok). A legmeghittebb családi együttlétre karácsony második napjának délutánján van alkalom; a sok szolgálat után jó csendben lenni, szótlanul ülni a feldíszített karácsonyfa körül.- Tudom, hogy Réka és Mária egy-egy különleges karácsonynak az emlékét is őrzi. Megosztanátok az olvasókkal? Ittzés Jánosné: Amikor még volt szögesdrót a nyugati határon, egyszer szenteste Kiszsidányba tartottunk Kőszegről, és az útnak egy bizonyos pontján - szokás szerint - előlépett egy kiska- tona a sötétből, hogy igazoltasson minket. A személyi igazolványok ellenőrzése után - legnagyobb meglepetésére - egy doboz süteményt nyomtam a kezébe egy igés lap, egy gyertya és egy fenyőág kíséretében, majd gyorsan továbbhajtottunk a fília felé. Bíztunk abban, hogy ki merte bontani, s nem dobta el messzire attól félve, hogy felrobban a kezében... Szebik Imréné: Szívesen emlékszem vissza arra, amikor tízéves gyermekként édesanyámmal a karácsony előtti napon csendes, szegényes miskolci otthonok betegeit, öregeit kerestük fel ének- és igeszolgálattal. Nem voltam papgyerek, de karácsony előtt ez az örökség „hajtott" papnéként és püspöknéként is hit- tanosaimmal, unokáimmal budavári gyülekezetünk idős testvéreihez. Máig élményként emlékezem egy idős, sokszor betegeskedő házaspárral való találkozásra, akiknek az otthonában énekeltünk, verseket mondtunk. Meghatottságában idős testvérünk a zongorához ült, és ragyogó arccal, derűs lélekkel kísérte a gyermekek énekét. Mindnyájan gazdagabbak lettünk, lelki erősödést kaptunk. Talán ilyenkor érezhetjük: Jézus lába, kinyújtott keze kell, hogy legyünk. Karácsony öröméhez hozzátartozott, de egyúttal terhet is jelentett a budavári templomból történő tévés vagy rádiós istentisztelet-közvetítés. Ezek külön felkészülést igényeltek hittanos gyerekeinktől, unokáimtól. S hogy el ne feledjem említeni: különleges öröme és ajándéka volt két évvel ezelőtti karácsonyunknak hatodik unokánk megérkezése.- Ha egyetlen szóban kellene összefoglalnotok karácsony lényegét, vajon mi lenne az? Ittzés jánosné: Ha a jászolban fekvő kis Jézust csupán embernek látom, akkor csak meghatódom, és ez az érzés az ünneppel együtt elmúlik. Ha viszont azt a csodát látom, hogy Isten alázkodott hozzánk, bűnös emberekhez, akkor megrendülök, s ez az érzés megmarad karácsony elmúltával is. Szebik Imréné: Nagyon szeretek énekelni, így a karácsony lényegét is szívesen fejezem ki két énekünkkel: „Fényedből fénysugár az életem” (EE 389); „Hogy meglássa a világ, hogy eljöttél” (Új ének, 103). Jézus fényéből erőt merítve nekünk kell láthatóvá tenni szeretetünkkel a világra jött Jézust. Úgy érzem, ez a két ének még kereszt alakot is képez: az Istenre és a teremtett világra való figyelés kimondhatatlan felelősségét. Gáncs Péterné: Nálam mostanában egy új szó került a listára, mégpedig az elérhetőség. Sokszor sok helyen kérdezik: „Mi az elérhetőséged?” Nyilván a gyors és pontos kommunikáció miatt van szükségük az embereknek a mobilszámomra, az e-mail címemre. Úgy érzem, Jézus Isten elérhetősége. Benne érhetjük el, benne kapcsolódhat össze Isten és ember. .. Benne lesz kézzelfoghatóvá Isten. Többé nincs messze egyikünktől sem. Indulhat - jó esetben folytatódhat - vele a kommunikáció.- Ha az idén karácsonykor nektek kellene szószékre állnotok, mit igyekeznétek a mai Magyarországon élő evangélikus testvérek szívére helyezni? Szebik Imréné: Hogy mit üzennék? A kétezer éves angyali szózatot. Harsogjon az emberi fülekbe, szívekbe: Dicsőség a magasságban Istennek! Emberek, boruljatok le előtte! Békesség a földön! Az emberekhez jóakarat! Figyeljünk a körülöttünk élő Lázárokra! Orvosoljuk a testi-lelki bajokat, segítsük az agyonhajszolt felnőtteket, figyeljünk az elhanyagolt kicsinyekre, óvjuk a gyerekeket! Ittzés Jánosné, Réka Szülessenek picinyek! Hulljon rájuk több fény és szeretet! Áldott karácsonyt! Ittzés Jánosné: Figyelmeztetném őket, hogy kívülről kell érkeznie valaminek, sőt valakinek! Ez igaz a karácsonyi készülődésre, de magára az ünnepre is. Önmagámból a jót, a szépet, az áhítatot, a szeretetet, a megértést nem tudom „kitermelni”, létrehozni. Isten közeledik Gáncs Péterné, Márta hozzám, ő készít fel, ő tesz fogékonnyá mindezekre igéje által. Gáncs Péterné: Ha nekem kellene szószékre állnom, akkor lejönnék onnan. Szemkontaktusba kerülve próbálnám elmondani, hogy bár „vaksötétben a világ” - milyen tömör és mindent lefedő diagnózis! -, „Isten küldi egyszülött fiát” (EE 172). Megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan, de küldi őt, akivel „betörhet” a fény az életünkbe. Egy gyertya is elég a vaksötétben ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat, és tudjunk tájékozódni! Azt hiszem, a mai magyar társadalomnak erre az irányfényre van szüksége. Különben elbotlik, tévútra jut. Azt kérném, hogy mindenki a saját helyén legyen irányfény, örömöt, békességet hordozó ember. Hátha egy picit jobb lesz a világ karácsony után. Hátha...- Megköszönve a vallomásaitokat, és Isten áldását kérve „bölcs asszonyi” szolgálatotokra püspökeink mellett, hadd zárjam beszélgetésünket azzal a néhány sorral, amelyben egyikő- tök megfogalmazta püspöknéi hivatását: „Nagyobb lett a család. Nemcsak egy gyülekezetre figyelünk, hanem az egész egyházkerületre... Megannyi kedves lelkészcsalád, megismert gyülekezet. Van kikre gondolni, van kikért imádkozni. Mindez nem kényszer, hanem öröm, megtiszteltetés a számunkra.. v
