Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-12-25 / 52. szám

‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2005. december 25. $► 11 l Evangélikus Élet )á megyünk? előtt a környék is megelevenedik. Cso­portosan és egyenként érkeznek férfiak és asszonyok, egy-két katona, egyetemi hallgató, néhány kisebb diák és pár ma­ma gyerekkocsit tolva. Megszólal a templom harangja is. Éjféli istentisztelet lesz - mondják az érkezők. Velük tartok. Belül tágas templom és meleg fogad. Szemben velem szószék és úrasztala. Mellette palást nélkül, télikaT bátban ül a lelkipásztor, előtte a gyüle­kezet, mintegy kétszáz ember. Nem sok­kal éjfél előtt a gyülekezet zsoltárének­lésbe kezd. Szívük szerint énekelnek. Azután a lelkipásztor három egyszerű kérdésre keres feleletet az Írásban: „Hon­nan jöttünk, hol vagyunk, hová me­gyünk?" Egyszerű kérdések, és egyszerű az ige története is, de mégis le kell hajta­nunk a fejünket, mert megszólal felet­tünk az Úr. A nagy csendben számot vet velünk. 1937-ben utoljára. * * * Aki ezt a cikket írta, már biztosan nincs közöt­tünk És mégis, szavai nyomán látom a kihalt utcát, érzem arcomon az éjszaka fagyos lehele­tét, aziinnepi éjszakán az Úr közelségét. És le­hajtom a fejem én is. * * * 1943. április 24., húsvéti szám- Elet és halál (...) Nemrégiben az egyik városban egyenruhába öltözött leventéket láttam, amint fiatalosan, kemény léptekkel, az egészségtől kipirult arccal, daloló jó­kedvvel tartottak valamilyen cél felé. Pattogó vezényszóra, díszlépésben mu­tatták életerejük minden rugalmasságát és keménységét. A látvány azt a gondo­latot ébresztette bennem, hogy íme, az élet! Ok az élettel eljegyzett fiatal hősök, kik majd kenyeret keresnek, családot alapítanak, hazát védenek, mosolyog­nak, egyszóval élnek. Csak a másik utcába kellett befordul­nom, ahol mankóval, bottal önmagukat segítő sebesült katonákkal találkoztam. Feltűnt közülük az egyik, aki nem járt bottal, nem segítette magát mankóval, ellenben a köpönyegének mind a két uj­ja jól le volt húzva. Arra gondoltam, hogy talán ő a kísérő. Meg is álltam, utá­nuk néztem, és akkor vettem észre, hogy ennek a katonának mind a két keze hi­ányzik. Ezek a sebesült katonák kint a fronton a halál szemébe néztek. És ott a fényes, napos, városi utcán - gondolom- sokan megnézték a jól öltözött urak és egyszerűbb emberek közül, hogy a ha­lál, a Mors Imperator milyen nagy úr le­het. (...) Élet és halál kérdése igen közel kerül­tek egymáshoz! Nem baj, a kettő együt­tesen ad teljes egészet. Ha csak az életet akarjuk halál nélkül, vagy ha csak a ha­lált akarjuk lemondó sötétlátással, és el­dobjuk az életet, nem vagyunk Isten gyermekei! Isten engedelmes gyermekei csak úgy lehetünk, ha egyszerre tudjuk mind a kettőt megbecsülni, ha tudjuk, hogy mind a kettő Isten hatalmas és mindeneket jól tevő irányítása alatt van. De mindezeken felül húsvét arra tanít meg bennünket, hogy az életnek egé­szen közel kell jutnia a halálhoz, sőt át kell mennie rajta, hogy visszatérhessen oda, ahonnan kiindult, ahogyan a virág szirmán remegő harmatcsepp visszatér az örök óceánhoz. (Fülöp Dezső) 1953. november 1.- Huszonöt éve szentelték fel a kelenföldi templomot Bensőséges ünnepség töltötte be a ke­lenföldi gyülekezet egész napját októ­ber 18-án. Huszonöt éve szentelték fel a templomot, amely Budapest egyik leg­szebb és legmelegebb hangulatú temp­loma. 1910-ben szerveződtek a budavári egyházközség kebelében külön lelkészi körré a kelenföldi evangélikusok. Tizen­hat év telt el szorgos lelkipásztori mun­kában és a filléreket is számon tartó, ta­karékos gyülekezeti életben, míg végre templomépítéshez kezdhettek. A tizen­hat év alatt a háború és az utána követ­kező gazdasági válság három ízben sem­misítette meg a templomépítésre hozott áldozatokat, de nem törhette meg e sok nehézség sem a kelenföldieket. Új lendü­lettel indultak ismét, negyedszer is a templomépítésre. Lendületüket a hit és az imádság ereje adta, a fejlődő, kitelje­sedni akaró élet jellemezte ezt a gyüleke­zetei. Nyomasztó volt már számára az iskolai tornaterem szürke fala, mely éve­ken keresztül fogadta be a gyülekezetét istentiszteletre. Otthont akart a „testvéri együttlakozásra”, s Isten megáldotta szándékát. 1926-ban kezdték el az épí­tést, s 1928. október 21-én szentelték fel a templomot. * * * A Bocskai úti templom - mi csak így hívtuk Legkorábbi emlékem úgy öt-hat éves koromból van róla. Olyan sokan voltunk, hogy a templo­mot egybenyitották a gyülekezeti teremmel. A nagyszámú gyülekezet erős hangon énekelte az „Erős várunk”-at, büszkén fújtam én is. Egyszer csak a mellettem lévő öreg bácsi is rázendített, hangosan és meglehetősen hamisan. Méltat­lankodni kezdtem, mire Pisti bátyám leintett: „Maradj csöndben!" Akkor még nem énettem, hogy fontosabb a szívből jövő hang, mint a pontos intonáció. * * * i960, augusztus 21.- Kunyhók és paloták Ahol a pecázók felszállnak a zöld villa­mosra, és ahonnét a borissza emberek vágyódó pillantásokat vetnek a budafo­ki borpincék felé: ott kezdődik Lágymá­nyos. A dohánygyára mellett van másik büszkesége is Lágymányosnak. Az új la­kótelep. Itt sétálok ezek között a vadonatúj öt­emeletes paloták között... Mert paloták ezek! Nagyjából már kész az egész lakó­telep, csak egy-két helyen dolgozik még a daru. Ki tudná megmondani, hogy hány család talált itt otthonra? És virág, virág mindenütt... Mintha tündérkert­ben járnék... Félek belépni a házak által körülölelt parkba. Olyan tiszta min­den.. . Az új iskola előtt utcasöprő ül kis kocsija mellett, és uzsonnázik. Tejet va­jaskenyérrel. Kényelmesen eszik. Ráér. Itt neki van a legkevesebb dolga! Lehet itt látni félig kész üzleteket, játszadozó gyermekeket, taxiállomás ma még üres hívófülkéjét, de szemetet sehol... Itt mindenki a magáéra vigyáz! Az egyik épület kapuján fiatalasszony lép ki, ké­zen fogva kislányát. Szabad? Mi a férje foglalkozása? Villamoskalauz? Rosszul értettem? Igazgató a villamosvasútnál? Nem! Csak kalauz! Egyszerű, jegyet ke­zelő kalauz. És itt lakik... * * * Hát, ez szocreál a javából! Ami viszont a lakó­telep tisztaságát illeti, valamikor talán valóban így nézhetett ki... Kicsi lány voltam a hatva­nas években, de ma is emlékszem rá, mennyire szépnek találtam az új lakótelepi házakat a színes üveges erkélyekkel! Úgy gondoltam, aki ezekben lakik, biztosan gazdag ember. Néme­lyik lakónak még Trabantja is volt! * * * 1970. július 12. - Családi hírek Ijj. Balikó Zoltán szigorló orvos és Honi Mária orvostanhallgató július 4-én a pé­csi templomban házasságot kötöttek. Az esketés szolgálatát a vőlegény édes­apja, Balikó Zoltán lelkész végezte. „Nap és pajzs az Úr!" * * * Megörültem, hogy rábukkantam erre az apró örömhírre. Marinak és unokabátyámnak, Zo­linak azóta három gyermeküktől öt unokájuk született. Zoli bácsi keresztelte mindannyiukat. * * * 1985. április 7. - Élő víz .Miért féltek ennyire?” (Márk 4,40) Aki fél, elveszti fejét is, szívét is. A pánik­ba esett tanítványok tapintatlanul fel­rázzák álmából fáradt mesterüket. Féle­lem és szeretet nem fér össze. De nem törődtek szakmai hiúságukkal sem. A tó vizén járatos és a hajózáshoz értő tanít­ványok a fiatal ácshoz fordulnak segítsé­gért. A félelem győz a hiúságuk fölött is. Minden összeomlik, már csak egyetlen gondolat uralkodik rajtuk: megmene­külni a halálos veszélyből. Ez a félelem­ben élő ember jellemzője: megmaradni minden áron. Bármit is kell feláldozni, megtagadni, csak életünk legyen... Pe­dig amikor Jézus tanítványai közé fo­gadta őket, megismerték az igazi életet, szabaddá váltak rémképektől, szorongá­sok és félelmek eltűntek, valami csodála­tos békesség ölelte őket körül. (...) Amikor Jézus tanítványai leszünk, megtörik rajtunk a halál hatalma. „Halál, hol a te diadalod?’ (iKor 15,55) Ez valóban győzelmi ének. De ezt naponta tanulnunk kell. S ha tesszük, akkor tapasztaljuk meg az ördög zseniális trükkjeit, csapdáit. Újra és újra reánk akarja verni a félelem bilin­csét. Pillanat alatt olyan krízisbe sodor, hogy reánk tör a halálos félelem. Már csak annyira futja pislákoló hitünkből, hogy felrázzuk álmából a Mestert. De hát ez az egyetlen út a megmaradáshoz. Azzal a semmi kis hitünkkel rohanni Jézushoz... amint Keresztelő is iszonyú kételytől gyö­törve Jézushoz fordul: „Te vagy-e az Eljöven­dő, vagy mást várjunk?’ (Máté 11,3) Bizony, ez az egyetlen út. Pislákoló hitünk utolsó lán­gocskájával, morzsányi maradék bizal­munkkal Jézushoz futni. Ha nem érted, miért hallgat, ha nem találsz magyaráza­tot arra, hogy életedet fenyegető viharban hogyan aludhat, ébreszd fel, kérdezd meg, kiálts, és mélyebb élményed lesz, mint va­laha arról, hogy Jézus mindennél és min­denkinél erősebb. Ilyenkor énekelte az in­duló egyház a védettségben élő egyház himnuszát Róm 8,31-39 szövegével! Vívd naponta hited harcát, hogy félelem nélkü­li életedben már megízleld a jövendő üd­vösséget. (Balikó Zoltán) * * * Divat, szokások, házak változtak: az ember -félelmeivel, bizonytalanságaival, kételyeivel - maradt ugyanolyan. Semmi kis hitünkkel Jé­zushoz rohanunk. Ez az egyetlen út, valóban. ■ Összeállította: Jásdi Beáta Hogy is írjuk? Az idegen szavak és a helyesírás ► Advent vagy advent? Melyik a helyes alak, és miért? Netán mindkettő elfo­gadható? E sorok írójának mint az Evangélikus Elet olvasószerkesztőjének a karácsony előtti hetekben - és nem csak ebben az évben - többen is feltet­ték ezeket a kérdéseket, a lap szerkesztőbizottságának tagjaival való eszme­cseré közben éppúgy, mint olvasókkal beszélgetve. Kétségtelen, hogy az idegen szavak írásmódja a magyar helyesírás fogós, egyszersmind sok vitát kiváltó kérdései közé tartozik, ezért - bár az idei advent már mögöttünk van - nem haszontalan lapunk hasábjain is szólni róla. Már csak azért sem, mert a nemrégiben megjelent Evangélikus istentisztelet - Liturgikus könyvben is előfordul jó néhány görög vagy latin eredetű teológiai szakkifejezés. Az alábbiakban - rövid „helyesírás-elméleti” bevezető után - advent szavunk írásmódjáról szólok, a következő lapszámban pedig egyes teológiai szak­szavak helyesírásának kérdésköre kerül terítékre. Több mint másfél évszázaddal ezelőtt, 1832-ben a Magyar Tudós Társaság - a mai Ma­gyar Tudományos Akadémia elődje - első kiadványaként látott napvilágot a Magyar helyesírás’és szóragasztás'főbb szabályai című vékonyka kis kötet. Ez volt az első akadémi­ai helyesírási szabályzat. (A magyar helyesírás szabályozására irányuló kísérletek per­sze jóval korábban is voltak - például Dévai Bíró Mátyás Onographia Vngarica címmel először 1538-ban megjelent munkája -, ezek azonban széles körben nem fejtettek ki hatást, előírásaik nem váltak általánosan alkalmazottá, az írásgyakorlat részévé.) 1832 óta máig - és a jövőben is - az Akadémia illetékes testületéi gondoskodnak a magyar helyesírás szabályozásáról; a magyar nyelvű írásgyakorlat számára az általuk kidolgo­zott szabályzat előírásai jelentik a helyesírási normát határainkon innen és túl. A jelenleg érvényben lévő szabálykönyv A magyar helyesírás szabályai címmel 1984-ben jelent meg a szabályzat 11. kiadásaként. Ennek alapján készült a Magyar helyesírási szótár (első ízben 1999-ben adták ki, és több változatlan lenyomata is megjelent azóta); mint­egy 140 ezer szó és szókapcsolat helyes írásmódja található meg benne. Tavaly óta pe­dig egy újabb kiadványt is fellapozhat, akinek helyesírási kérdésekben van szüksége út­mutatásra: Laczkó Krisztina és Mártonfi Attila Helyesírás című, minden eddiginél nagyobb terjedelmű kötetét (Osiris Kiadó, Budapest, 2004). Ennek a szabályzati része számba ve­szi azokat az újabb vagy eddig szabályozatlan jelenségeket is, amelyekre az érvényben lévő szabályzat nem ad eligazítást; egyébként - természetesen - összhangban van a sza­bályzat előírásaival. Szótári része csaknem 214 ezer szót és kifejezést tartalmaz. Lapozzuk hát föl a segédkönyveket! Az advent esetében hamar megkapjuk az útba­igazítást: a szabályzat, illetve az Osiris-kézikönyv szótári részében és a Magyar helyes­írási szótárban egyaránt szerepel, mégpedig így, a-val. További kutakodás nélkül egy­értelműen megállapíthatjuk tehát, hogy szavunknak írásban ma ez a helyes alakja. Mi lehet akkor az oka annak, hogy egyesek idegenkednek tőle, sőt vannak, akik ha­tározottan azt állítják, hogy az advent forma a megfelelő? Teljesen alaptalan ez a véle­kedés? Korántsem. Ugyanis 1954-ig, a jelenlegi szabályzat elődjének, A magyar helyes­írás szabályai 10. kiadásának a megjelenéséig éppen ez volt a helyes, az előírt forma. A mai idősebb nemzedékek tagjai tehát az ádventtel találkozhattak az iskolában, és ol­vashatták ezt az újságokban is. Vajon miért látták szükségesnek a változtatást a helyesírás szabályozói? Azért, mert úgy ítélték meg, hogy a rövid magánhangzós alak vált általános használatúvá, ez terjedt el a köznyelvben. Ez pedig nyomós érv az írásmód megváltoztatása mellett. Hangsúlyoz­nunk kell ugyanis, hogy a magyar helyesírásban igen nagy szerepe van a kiejtésnek; oly­annyira, hogy a kiejtés elve a helyesírási alapelvek egyike. „A szóelemek leírásának alapja a történeti hagyományban kialakult, a helyesírás által is őrzött mai köznyelvi kiejtés” - ol­vasható a szabályzat 17. pontjában. (Ugyanilyen megfontolásból lett egyébként - szintén 1954-ben - például az artézi feút-ból artézi kút, az arómd-ból aroma, a jrizúrá-ból jnzura, vi­szont az atktikd-ból atlétika, a szatira-ból szatíra. Egyes szavakban a mássalhangzók időtar­tamának jelölése változott meg: programm > program, szuterrén > szuterén. Nemcsak idegen, hanem magyar szavak hangjelölését is a köznyelvi kiejtéshez igazították ekkor, például csúnya > csúnya, gunár > gúnár: bölcseség > bölcsesség: viszont kipufogó > kipufogó.) Egy - bárki számára hozzáférhető - számítógépes adatbázis segítségével megvizs­gálhatjuk, hogy az utóbbi kétszáz évben írásban vajon az advent vagy az ádvent alak for­dult-e elő gyakrabban. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézeté­ben készült, A magyar irodalmi és köznyelv nagyszótárának korpusza elnevezésű adatbázist különböző hosszúságú, műfajú és témájú szövegek alkotják; közülük a legkorábbi 1772-ben íródott, a legkésőbbi pedig 2000-ből való. Az adatbázisban található szavak száma mintegy 23 millió. (Elérhető a www.nytud.hu címen, az Adatbázisok menüpont­ban.) Nos, ha keresőkifejezésként beütjük az advent, illetve az ádvent alakot, az előbbi­re 1954-ig 12 találatot kapunk (további két esetben a magyar szövegbe ékelődő latin szerkezet részeként fordul elő az advent), az utóbbira viszont csak 6-ot. (Ebben benne foglaltatnak a képzett származékok - adventi, illetve ádventi, adventista - is; adventista nem szerepel közöttük.) A magyar mondatkörnyezetben - azaz nem latin nyelvű szerkezet részeként - előforduló advent-re az első adat 1793-ból származik, az advent- re pedig 1857-ből. A 6 ádvent alakból 4 ugyanabból a műből való. Mindezekből arra következtethetünk, hogy az advent forma írásban akkor is elterjed­tebb volt, amikor szabálytalannak minősült; úgy tűnik, az írásgyakorlat e mellett tette le a voksát. Már csak ezért sincs okunk hibáztatni a helyesírásunk szabályozásáért ötven évvel ezelőtt felelős szakembereket, amiért az advent alakot minősítették követendőnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ádvent hibás lenne a kiejtésben is; a szónak ez az alakja vitathatatlanul sokak nyelvhasználatában él, és a beszélt nyelvben nem is kifo­gásolható változat. Mint ahogyan az sem helyteleníthető, ha az ugyancsak a-val íran­dó talentum-ot valaki ta'lentum-nak ejti. Végezetül azt mondhatjuk tehát, hogy ki-ki ejtse a szót a számára természetes, meg­szokott módon, írásban azonban ragaszkodjunk a szabályzat által előírt formához. ■ Dobsonyi Sándor ÚJ HARANGOT RENDELJEN IFJ. FARKAS TITUSZTÓL MINDEN MÉRETBEN A LEGKEDVEZŐBB ÁRON 30 KG-TÓL 1 1 000 KG-IG Kiváló minőség, kitűnő kidolgozás, kedvező ár, hangzásra öntve! Harangvillamosítás, harangtartóállvány-készítés, programozóórák, harangvezérlés telefonról, toronyóra-készítés, -szerelés, alkatrészeladás. REFERENCIA 400 TEMPLOMBÓL! Harangszó 2003 Bt. Ifj. Farkas Titusz 2200 Monor, Kistói út 26. Tel.: 30/371-9696, fax: 29/410-119 A Harangszó 2003 Bt. a Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatója. t Balikó Zoltán konfirmandusok körében 1974-ben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents