Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-12-04 / 49. szám
. .számomra a tanítás nagyon fontos szolgálat. Meggyőződésem, hogy egyházunk jövője »az iskolapadban van«.” !► Interjú a Pétetfy Sándor-díjas Rajnai Károllyal - 5. oldal „Egész Európában mindössze három kormány fordít figyelmet arra, hogy a szektákat illető és vallásügyi kérdésekben tanácsadót alkalmazzon, valamint hogy megfigyelje ezen közösségek működését.” !► A világ, amelyben keresztényként élünk... - 6-y. oldal „Amit a Tízparancsolat kialakulásáról tudhatunk, az a következő: a bibliakutatók többségének véleménye szerint a szöveg eredetileg független hagyományként létezett." O Levélváltás a Tízparancsolatról -11. oldal „Advent négy hete, a várakozás időszaka arra is alkalmas, hogy apránként ünnepi ruhába öltöztessük otthonunkat.” !► Karácsonyi praktikák - 8. oldal ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 70. évfolyam, 49. szám - 2005. december 4. - Advent 2. vasárnapja Ara: 164 Ft Veszélyes várakozás Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: „Térjetek meg, men elközelített a mennyek országa!” Men 5 volt az, akiről Ézsaiás így prófétáit: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Mt 3,1-3) Ha advent azt jelenti, hogy várjuk Jézus Krisztus eljövetelét, akkor Keresztelő Jánost igazi adventi prófétának kell tekintenünk. Olyan valakinek, aki igehirdetésével vagy személyes példájával ebben az adventben is megszólíthat bennünket. Az évnek ebben az időszakában könnyen tudunk azonosulni e különös emberrel - gondolhatnánk. Ez azonban nem könnyű, mert Keresztelő János menthetetlenül a végidők prófétája volt. Bűnbánatot, megtérést és ítéletet hirdetett. Olyan dolgokat, amelyekre ma nem szeretünk gondolni, vagy amelyekről jobbára szemérmesen hallgatunk. Ráadásul János egy olyan korban egy olyan országban hirdetett effajta dolgokat, amelyet mi a mai fogalmainkkal és tapasztalatainkkal szinte el sem tudunk képzelni. Az első század Palesztinája a hihetetlen szegénység és a gazdasági-politikai elnyomás világa volt. Ezért nem csoda, hogy miközben a tanult kisebbség a politikai megalkuvás (szadduceusok), az életszentséget kereső ultravallásosság (farizeusok), a forradalmi nacionalizmus (zélóták) és az elzárkózás (esszénu- sok) között mérlegelt, az egyszerű nép reménykedve özönlött Keresztelő Jánoshoz, aki azt hirdette, hogy hamarosan megkezdődik az apokaliptikus küzdelem Isten és a romlott világ között. Ebben a küzdelemben pedig az emberek - természetesen - szerettek volna a győztes oldalára állni. Az Illés-lelkű próféta meg volt győződve arról, hogy Isten pusztító haragjának hatalmas küldötte hamarosan megérkezik, s az ítélet tüzét tölti ki először a templomra, amelyet a szadduceusok pénzsóvársága szennyezett, majd a zsinagógára, ahol az írástudó farizeusok tanítottak, végül az egész, rómaiak uralta bűnös, pogány világra. János a végidők szent háborújának, a választott nép „dzsihádjának” a fővezérét várta Jézusban. Úgy gondolta, hogy Jézusnak ítéletet kell majd tartania az igazak és a gonoszok között: kegyelmet és isteni jóságot kell mutatnia az igazak iránt, és irgalmatlanul el kell pusztítania a gonoszokat. Nem csoda, hogy János rövid idő alatt mérhetetlenül csalódott Jézusban. Ahelyett ugyanis, hogy Sodorna és Gomora kénköves tüzével választotta volna el egymástól a jót és a rosszat, Jézus szerte járt, és jót tett mindazokkal, akiknek szükségük volt az isteni jóságra. Nemcsak a jókkal tett jót, hanem mindenkivel, aki rászorult: zsidókkal és pogá- nyokkal, elnyomott szegényekkel és gazdag elnyomóikkal egyaránt. Miközben így cselekedett, Jézus tényleg Isten ítéletét valósította meg - csak éppen nem abban a formában, ahogyan Keresztelő János azt elvárta volna. Tette ezt azon egyszerű oknál fogva, hogy Isten más, mint amit mi gondolunk róla. Jézusban pedig Isten maga volt közöttünk. Igenis, Jézus megítélte a jót és a rosszat, de nem úgy, ahogyan azt Keresztelő János vagy a „szociális feszültségektől” forrongó Palesztina lakossága elvárta, hanem úgy, ahogyan Isten jónak látta. Pál apostol mintegy húsz évvel később mintha megérzett volna valamit mindebből, hiszen azt írta a rómaiaknak, hogy „Isten nem személyválogató’’ (Róm 2,11): ugyanabból a kézből jön az ítélet és az irgalom. Hogy mikor és kire éppen melyik, az nyugtalanítóan logikátlannak tűnhet a számunkra, ahogyan nyilván János számára is artnak tűnt. Isten örök tervében az ítélet és az irgalom titokzatos módon megfér együtt, de e kettő az emberi értelem számára sokszor rejtélyesen összekeveredhet. A fogalomrendszereinket és a világainkat elválasztó mérhetetlen különbségek ellenére Keresztelő Jánost mégis teljes joggal nevezhetjük adventi előfutárunknak, hiszen ő is elkeseredett, amikor azt látta, hogy Jézus nem felel meg az elvárásainak. Hónapok teltek el a lázas júdeai prédikáció óta, János már börtönben várta az elkerülhetetlen véget. Abban, ahogyan elküldi Jézushoz a tanítványait, félreismerhetetlen a türelmetlen értetlenség és a vádoló csalódottság: „Te vagy-e az, Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) Hiába kereste, nem látta Isten (és saját) ellenségeinek gyötrelmes halálát. Elkeseredetten ingathatta a fejét, hiszen „ennek nem így kellene történnie”. Jézus Krisztus válasza nemcsak Keresztelő János, hanem mindannyiunk számára fontos, miközben - a legkülönfélébb elvárásainkkal együtt - várjuk az ő eljövetelét. Jézus azt válaszolja, hogy igen, ő az Eljövendő. Nem kell mást várni. Sőt a várva várt ítélet is folyamatban van, még ha nem is úgy, ahogyan szeretnénk. Mert ítéletet látunk, amikor szemtanúi lehetünk annak, hogy Isten jót tesz az emberekkel körülöttünk. S miközben mi ezt látjuk, egyesek közülünk furcsamód hálát adnak mindezért, mások csalódottságukban felháborodnak. Mert Jézus Krisztusban Isten különös országa jön el közénk, még akkor is, ha ez nem arat mindig osztatlan sikert a sorainkban. A Biblia híradása ezen a ponton elhallgat Keresztelő Jánost illetően. Csak remélhetjük, hogy ez a különös adventi próféta, rejtélyes ősünk a Krisztusra való várásban végül megértette mindazt, amit Jézus Krisztus hozott el a számunkra. Mert még ha a várakozás sokszor tényleg örömtelibb is, mint a megérkezés pillanata, és még ha elvárásaink szinte mindig megalapozatlanoknak bizonyulnak is, Jánosnak a börtönben talán volt annyi ideje, hogy megértse a jézusi válaszüzenetet: lehet csalódni Istenben, miközben a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a siketek hallanak, halottak támadnak fel, a foglyok megszabadulnak, a hűtlenek visz- szatémek, a hazugok az igazságot hirdetik, s a szegényeknek hirdettetik az evangélium. .. Sajnos lehet csalódni Istenben, mert nála az ítélet nem feltétlenül bosszút és halált jelent, hanem gyakran szeretetet, életet és kegyelmet - de lehet érte hálát adni is. Keresztelő János igehirdetése esetleg már nem a mai magyar valóság kérdéseit feszegeti, de adventi várakozásunkban mégis súlyos üzenetet hordoz a számunkra: újra és újra fel kell ismernünk, hogy Jézusban, akire várunk, nem más, mint a könyörülő Isten jön el hozzánk. Azt hiszem, ezt felismerve a mindennapokra vonatkozó következtetéseinket már sokkal könnyebb levonnunk. ■ Pécsük Ottó Határon túli egyházfők látogatása Erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági magyar egyházi vezetők találkoztak Sólyom László köztársasági elnökkel múlt csütörtökön a Sándor-palotában. Az államfő hivatalba lépése óta először fogadott határon túli magyar püspököket. A mintegy kétórás, zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke tájékoztatta az elnököt a romániai kisebbségi egyházak, különösen a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház életéről és szolgálatáról. !► Folytatás a 4. oldalon Idén Európa volt a középpontban Ülésezett a MEÖT ► Egyre többen vallják a kereszténységben, hogy a jövőben az egyház Isten akaratát az ökumenikus együttélésben, a közös bizonyságtételben, valamint a Krisztusban való egységes látásban és közösségben valósíthatja meg. Ez pedig a részekre tagolt egyházban nap mint nap az egység megtalálásának feladatát rója a gyülekezetekre és vezetőikre. Ebben segít a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, mely november 28-án tartotta éves beszámoló közgyűlését a tanács székházában. A program dr. Márkus Mihály református püspök imádságával, a Szentlélek segítségül hívásával kezdődött. Ezután két jelentés összegezte az év eseményeit. D. Szebik Imre elnök-püspök jelentésében három olyan területre mutatott rá, amelyeken közösen dolgoztak az egyházak az év folyamán. Az első az öku- mené munkálása volt. Ennek során készült el az esküvői szertartás rendje, melyet a lelkészek örömmel fogadtak és használnak is. De ide tartozott a Charta Oecumenica elfogadása és nyolc egyház által való ünnepélyes aláírása is. A továbbiakban szükség lenne ennek a gyülekezetek szintjére való átvitelére, mert a benne foglaltak csak ezen a szinten valósulhatnak meg. A második terület az úrvacsora (oltári szentség) kérdése volt. A gyülekezetekben erősödik a szentség iránti vágy. Egyre több helyen egyre gyakrabban vehetnek úrvacsorát a hívek, de vannak még feladataink az intercommunio, a szentség közös vételének bevezetése és gyakorlása területén. A katolikusok és az ortodoxok között nincs akadály, de a protestánsoknak és a katolikusoknak még sokat kell beszélgetniük, sok akadályt kell legyőzniük. Folytatás a 4. oldalon TESTVÉREINK A BAJOR EVANGÉLIKUSOK Újabb mérföldkő ► „Ez a testvéregyházi kapcsolat máshoz nem hasonlítható, ez a legintenzívebb” - állapították meg a Bajor és a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselői, amikor november 24-én a Weissenburg- ban tartott zsinaton - immáron harmadszor - újabb öt évre aláírták a két egyház közötti testvéregyházi kapcsolatról szóló szerződést. Hálaadás az eddigiekért és jó reménység az ezután következőkhöz - ez a lelkűiét jellemezte az ünnepélyes keretek között zajló találkozást, illetve az évi rendes munkaülést. Minden vándornak - Isten vándorló népének is - fontos a cél, de maga az út is. Az úton pedig lényeges, hogy lássuk a mérföldköveket. Másként zajlik a végső haza felé tartó nagy utazás, ha nem folyik össze minden, hanem útközben vannak igazodási pontok, megállók. Ilyen megálló és igazodási pont volt az első hivatalos partnerkapcsolati szerződés megkötése - Johannes Hanselmann és D. dr. Harmati Béla püspökök írták alá -, illetve meghosszabbítása is, amelyet magyar részről szintén Harmati Béla jegyzett. Az idén november 24-én D. Szebik Imre és Johannes Friedrich látta el kézjegyével azt az okmányt, amely egyszerre jelzi, hogy a két egyház nagyra értékeli az eddig megtett utat, és hogy reménykedik a közös folytatásban. A zsinati ülésen, majd az azt követő, minden évben megrendezett konzultáción részt vett Frenkl Róbert országos felügyelő, Gáncs Péter püspök, Szirmai Zoltánná külügyi osztályvezető, valamint jelen sorok írója is. November 20-án a weissenburgi, gyönyörű András-templom falai között tartották a nyitó istentiszteletet, amelyen - díszvendégként - D. Szebik Imre hirdette az igét. Jelekről szólt, amelyeket Isten ad népének, s amelyeket mi, magyarok is megtapasztalhattunk az elmúlt években. „Figyelnünk kell Isten jóságának és szeretetének e jelzéseire; ebben is segítheti egymást a két egyház” - fejtette ki egyházunk elnök-püspöke. Folytatás a 4. oldalon D. Szebik Imre és Johannes Friedrich aláírja a partnerkapcsolati szerződés meghosszabítását v
