Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-01-30 / 5. szám

KULTÚRKÖRÖK

5

‘Evangélikus Életi;

2005. januar 30.

Egy gyermekbiblia margójára

Az Ószövetséggel ismerkedve időről időre meglepődtem, mennyire egyszerű, gyermekek számára is érthető szókincs jellemzi a sokat mesélt alaptörténeteket. Nyoma sincs a Károli-féle veretességnek. „Elment”, „látta", „szólt”, „született", „élt”, „nemzett”, „meghalt”. Igaz, olyan helyzeteknek sincs híján a Biblia, amelyekkel ma már ritkán találkozik - ha találkozik egyáltalán - az olvasó. A sátor is inkább rövid nyaraláshoz kötődik, mint több- generációnyi sivatagi vándorláshoz. Juhnyájjal, királyokkal és kivégzésekkel szintén nem sokan találkoznak hétköznapjaikban. A Biblia egyszerű tehát, senki elől nem bujkál, aki fel akarja deríteni; ugyanakkor feltörni való diók halma is, mely nem hagyja nyugodni a kíváncsi embert, legyen tíz- vagy hetvenéves.

De ami egyszerű, nem kell, hogy egyszersmind bugyuta is legyen. Ezért sem vettem magamnak sokáig gyermekbibliát, annak ellenére, hogy - vagy éppen azért, mert - szívesen foglalkozom gyerekekkel. Nem találtam meg az igazit, azt, amelyről el tudtam képzelni, hogy szívesen lapozgatnám a saját gyerekeimmel. Amelyben nem kell folyton magamban javítgatnom a szöveget, és nem kell gyorsan lapoznom, hogy a gyerek ne féljen a képek Jézusától és más alakjaitól, de ne is olvadjanak szét kezemben a lapok a negédességtől. Így örömmel találtam rá nemrég a Jelenkor Kiadó új gyermekbibliájára, melyet Herma Vogel írt, Ádám Gizella fordított, és Gitté Spee rajzai elevenítenek meg.

Hogy miért jó szerintem - néhány részlettől eltekintve - teológiailag és (val- lásjpedagógiailag a mű? Egyáltalán mi különbözteti meg a jó gyermekbibliát a felejthetőtől? Elsősorban a képek, hiszen ezek észrevétlenül kerülnek a gyermeki lélek mélyére, és sok-sok évre meghatározzák az Istenről alkotott elképzelést. Ezért nem mindegy, mit sugároznak. Kelthetnek félelmet Istennel szemben, de bátorságot is. Hozzájárulhatnak ahhoz, hogy felnőttként az életigenlés és Isten ne két egymást kioltó választási lehetőséget, hanem szoros egységet jelentsen a szívben és a fejben. A jó képek tehát nem keltenek az indokoltnál nagyobb félelmet, s egy gyermekbiblia esetében semmi sem indokolja a megfélemlítést. A jó kép ezenkívül nem csak illusztráció. A kicsiknek van épp elég fantáziájuk ahhoz, hogy el tudják képzelni a történetet hallás után is. Viszont a jó kép lényeglátó, azaz a rajzoló saját teológiai elképzeléseit is tükrözi. S persze segíti a gyermeki fantáziát ott, ahol az ismeretlen területre lépne - a hajviselet, az öltözet, korabeli városképek megmutatásával vagy méretek és arányok érzékeltetésével. G. Spee rajzainak különlegessége, hogy felvállaltan hétköznapiak a figurák, a vonalak töredékességükben nagyon emberiek, s a könyvet lapozgató gyerekek a

technikákat is ismerősként üdvözölhetik. Az alakok kontúrozottak, a testrészek arányai nem az élethűség szabályainak felelnek meg, inkább gyermekrajzokra hasonlítanak. A színek markánsak, és sokszor áttetszik az eredeti papír mintázata. Mindez olyan hangulatot kölcsönöz, mintha - valaki a történetek hallgatása közben sebtiben rajzolt, festett volna. Nem a távolságot érzékelteti a gyermek világa és a Biblia között, hanem az átjárhatóságot, a közeliséget. Azt, hogy ezek a történetek gyerekeknek valók, hogy nem csak akkor lehet az övék, ha majd nagyobbak lesznek - mint annyi minden más.

A könyv egyik erénye, hogy Jézus gyermekségének történetein kívül is sok olyan szerepel benne, amelyben gyerekek is jelen vannak, s ez a képeken is látszik. Jézus ábrázolása kulcskérdés egy gyermekbibliában. Jelen esetben a Megváltó nem glóriás alakként áll előttünk, hanem úgy mint aki „egy közülünk”. Különlegességének érzékeltetése nem az idegenség kidomborításával történik, hanem a párbeszédekkel.

A képek közül egyedül az ószövetségi történeteket bemutató szakasz „címlapján” lévővel vagyok elégedetlen. Továbbá a szakasz címét sem tartom szerencsésnek. Mivel az Ószövetség nem egyedül a keresztények szent könyve, tekintettel kell lenni a zsidóságra. Igaz, ma már annyira beleivódott a nyelvbe az 0- e's Újszövetség elnevezés, hogy kevesen kérdőjelezik meg, még ha az „ó-” előtag könnyen az „elavult” szinonimájának is tűnhet. Ennek elkerülésére javasolják egyes teológusok az „első és második szövetség” elnevezést. Még ha ez merész újítás is egy felnőtteknek szóló kiadásban, azon érdemes elgondolkozni, hogy ha már nem a hagyományos Ó- és Újszövetség felosztást használja a fordító, hanem ötletesen a gyermekszerű „könyv” szó áll a „szövetség” helyett - A régi könyv, illetve Az új könyv a fejezetek címe -, akkor lehetett volna inkább „Az első könyv” és „A második könyv”.

Ezt a zsidóságra jobban tekintettel lévő tendenciát lehetett volna érvényesíteni a képek esetében is. Szellemes szerkesztésmódról tanúskodik, hogy az Ó- és az Újszövetséget egy-egy állattal hozza összefüggésbe a rajzoló. Az utóbbinál a bárány jó választás: Isten Báránya és az elveszett bárány juthat eszünkbe róla. A kígyó mint az Ószövetség jelképe azonban problematikus. Lehetett volna galamb, amely az első, a Noéval kötött szövetség jele. Torzítjuk az Ószövetséget, ha pusztán a kígyó, a bűn könyvének mutatjuk. Egyébként a szerző által válogatott történetek sem ezt sugallják - ez a mű egyik erőssége. A szöveg egyébként ügyesen egyensúlyoz a gyermekbarát megfogalmazás és a teológiailag elfogadható tartalom között. Csupán egy-két helyen dől meg az egyensúly, ilyenkor a képiség győz a szöveghűség fölött, például a bűneset legendás almája esetében, amelytől - úgy tűnik - nehéz elszakadni. Gyermekbarát megfogalmazáson azt értem, hogy a mondatok rövidek, sok közülük refrén- szerú'en ismétlődik, így könnyen megjegyezhető. A szerző sokat mesélhetett bibliai történeteket gyerekeknek, mert ahol a kicsik rendesen visszakérdeznek, megakadnak, ott feloldó, magyarázó mondatokat találunk. így a pásztor Dávid védelmében megtudjuk a könyvből, hogy parittyázásával nem okozott fájdalmat a bárányoknak, hiszen vastag volt a gyapjúk. Noé pedig azért mert felszállni a vadállatokkal teli bárkára, mert Isten biztosította, hogy nem fogják megenni őt.

Ahol a bibliai szöveg csak jelzésszerűen utal valamire, ott a gyermekbarát megoldás a részletek bemutatása, ez pedig már teológiai munka. Ennek nyoma látható például a Bábel tornya történeténél, amellyel kapcsolatban a könyv hangsúlyozza, hogy nem az építés aktusa volt helytelen, hanem az, hogy az építőknek „semmi másra nem maradt idejük. Sem születésnapokat ünnepelni, se rajzolni, sem énekelni.” Keresztelő János kapcsán pedig'kiderül, mit is jelent megváltozni: mindenkinek mást, de ez sem csak a felnőttek ügye. Sok jól kidolgozott párbeszéd visz közelebb bennünket ahhoz is, mit gondoltak Jézusról a kortársai. Nincs is olyan lap, amelyen ne lenne személyes érintettségről, átgondolt hitről és nem utolsósorban gyerekszeretetről és humorérzékről tanúskodó újszerű megoldás.

Jó szívvel ajánlom a könyvet gyerekeknek és szüleiknek, mert a szép külső olyan időtálló teológiát rejt, amelyet nem kell felvinni a padlásra a többi mesekönyvvel és a kinőtt ruhákkal, cipőkkel együtt.

■ ZsugyelAdél

(Herma Vogel - Gitté Spee: Mesékkel teli bárka. Biblia kicsiknek. Jelenkor Kiadó, Pécs,

2004. Ara: 3500 Ft.)

► A magyar kultúra napja alkalmából színes programok és tárlatok fogadták a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjait és látogatóit. A rendezvény megnyitóján Ónodi Szabolcs igazgató elmondta, hogy a tanév félidejében január 22-e diák és pedagógus számára egyaránt jó alkalmat kínál a közös gondolkodásra, a kultúránk kincseiből való feltöltekezésre.

A gimnázium egyik folyosóján kiállított - dr. Németh Csaba Ady-gyűjteményéből válogatott - anyagot dr. Losonci Miklós művészet- és irodalomtörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A fotógyűjtemény segítségével Ady különböző arcait ismerhetjük meg. A mintegy ötven képből álló kiállítás mottója Móricz Zsigmondiéi való:

.....csak azért élt, hogy égjen, csak azért égett, hogy verset cselekedjen. Mert neki a

Vers ne

m költemény volt: élet.” Jóllehet a bonyhádi Ady-tárlat dr. Német Csaba gyűjteményének csak a töredékét tudja bemutatni, a külcsínben és belbecsben gazdagodó bonyhádi gimnáziumot ez a kiállítás még gazdagabbá teszi - mondotta dr. Losonci Miklós, aki nagy sikerű előadást tartott Ady és József Attila költészetéről a 11-12. évfolyamosoknak. A magyar kultúra napja alkalmából két további tárlat is helyet kapott a gimnáziumban: Losonci Lilla és Cseh Gábor festményei láthatók.

■ Máté Réka felvétele

Kiállítás adózik József Attila emlékének

Száz éve, 1905. április n-én született a magyar költészet világirodalmi rangú képviselője, ezért a Magyar Köztársaság kormánya az idei esztendőt József Attila-emlékéwé nyilvánította. A Petőfi Irodalmi Múzeumban múlt pénteken nyílt meg a költő emlékének adózó új kiállítás, Eszmélet címmet. (A Bagó Ilona rendezte kiállítás címe József Attila egyik legismertebb versének címét kölcsönözte.) A kiállítást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának - a rendezvény fő támogatójának - a vezetője, Hiller István nyitotta meg. Az ünnepségen természetesen a költő több verse is elhangzott, avatott tolmácsolásban.

József Attila nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy az UNESCO is bemutatja székházában ezt az igen érdekes vándorkiállítást, amely a poéta költészetében rejlő játékosságot, filozofikus mélységet a modern technika eszközeivel is megkísérli érzékeltetni. Szinkron vezérelt digitális video- és CD-lejátszók,

interaktív multimédiás programok segítenek a közönségnek abban, hogy József Attila életét és költészetét alaposabban megismerje. Minden látogató saját igényei szerint, érdeklődésének megfelelően bővítheti tudását.

Négy könyvújdonságot is bemutattak január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából, ugyancsak a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Dávidházi Péter műve, az Egy nemzeti tudomány születése - Toldy Ferenc és a magyar irodalomtörténet című kötet az Akadémiai Kiadó és az Universitas Kiadó közös kiadása. Szörényi László könyvét Álmaim is voltak, voltak... Tanulmányok a XIX. századi magyar irodalomról címmel az Akadémiai Kiadó jelentette meg. Arany János összes műveinek a XVII. kötetét, amely a költő 1857 és 1861 közötti levelezésének anyagát gyűjti egybe, valamint a Kultusz, mű, identitás című kötetet - Kalla Zsuzsa, Takáts József és Tverdota György szerkesztésében - a Petőfi Irodalmi Múzeum adta ki.

■ Berényi Zsuzsanna Ágnes

„Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon”

Kétszáz esztendeje halt meg Csokonai Vitéz Mihály

Egész élete alig több mint harmincegy esztendő: 1773. november 17-én született és 1805. január 28-án halt meg a magyar irodalom egyik legnagyobb lírikus költője. E rövid idő alatt olyan gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petőfiig sincs párja.

Debrecenben született. Apai nagyapja református prédikátor, apja, Csokonai Józse/borbély és seborvos korai haláláig maga is tollforgató tudósféle: orvostudományi és történelmi szakkönyvek kéziratait hagyja hátra. Édesapja korán meghalt, így özvegyének, Diószegi Sárának két fiával együtt el kellett hagynia addigi otthonukat. Megélhetésüket csak kosztos diákok tartásával tudta biztosítani.

Csokonai 1780-tól volt a debreceni kollégium diákja. 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot, „önképzőkört” szervezett. A neves iskola falai közt kezdett verselni is. Szomjazta a tudást, és szomjúságához példás kitartása és rendkívüli memóriája volt. Mire elvégezte az iskolát, tudott latinul, görögül, németül, franciául és olaszul, és foglalkozott már az angol, a héber és a perzsa nyelvvel is. Jártas volt kora irodalmában, filozófiájában, és tájékozott a természettudományokban. Egyszerre ragadta el a felvilágosodás szelleme, a rokokó költészet kecsessége, az ókori latin és a 17. századi francia klasszikusok pátosza. Ugyancsak hatott rá a népköltészet is. Bravúrosan kezelte a versformákat, szüntelenül kísérletezett, újabb nyelvzenei lehetőségeket keresett és talált. Egészen József Attiláig nincs költőnk, aki olyan sok versformával élt volna, mint ő. Tehetségét Kazinczy is felfedezte, vele 1792-től levelezett.

1794-ben a kollégiumban megbízták őt a poétái osztály vezetésével. Kitűnő, korát meghaladó pedagógus volt. Új módszerei - főleg a a diákokkal való személyes foglalkozás - ellenszenvet is váltottak ki idősebb tanáraiból, de a Martinovics-féle jakobinus mozgalomig mégis zavartalanul taníthatott, írhatta verseit, készülhetett nagyobb műveire. Erre az időre esnek első színjátékai is, köztük a kitűnő vígjáték, a Méla Tempefói. 1794-től egyre gyanúsabbá vált a kollégium tanárai előtt. Amikor kirobbant a Martinovics-ügy, és Kazin- czyt is elfogták, majd elítélték, a kollégiumban fegyelmit indítottak Csokonai ellen. A vád az volt, hogy megsértette az intézmény szabályait, a valódi ok azonban a radikális hangú költőtől való félelem volt a fenyegetővé vált politikai légkörben. A fegyelmi Csokonai kicsapatá- sával zárult.

Ettől fogva egész élete kilátástalan küzdelmekben telt. Nekiindult az országnak, hogy megélhetést találjon, hogy megkapaszkodjék valamiben. Sok helyen megfordult. Komáromban 1797-ben találkozott a nagy szerelemmel Vajda Juliannának, egy módos kereskedő leányának személyében, akit verseiben Lilla néven tett halhatatlanná. A szerelem kezdetben reményteljes, a lány szülei csak azt kívánták, hogy a poéta szerezzen magának rendes foglalkozást. Keszthelyen próbált

tanári álláshoz jutni, ezért hónapokig Somogy megyei udvarházakban há- nyódott-vetődött. Ekkor írta Dorottya

című vígeposzát, a korabeli vidéki élet körképét. Amíg azonban távol volt, Lillát férjhez adták egy gazdag polgárhoz. A keserű csalódás okozta fájdalomból születtek meg kiemelkedő versei: A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz, illetve Lilla című szerelmi versciklusa. 1799 tavaszán Csurgóra, a református gimnáziumba került helyettes tanárnak. Felvilágosult pedagógiájáért rajongó tanítványaival előadatta a Cultu- ra, illetve Az özvegy Karnyóné című színművét.

1800 márciusában letelvén tanári megbízatása, visszatért Debrecenbe. Utolsó éveiben sajtó alá rendezte, újraalakította korábbi verseit. 1804 áprilisában R

hédey Lajos gróf feleségének temetésére hívták Nagyváradra, hogy verses ünnepi búcsúztatót mondjon. A hideg időben hajadonfővel állt a koporsó mellett, meghűlt, tüdőgyulladást kapott. Egészsége többé már nem állt helyre, hosszas betegeskedés után 1805. január

28-án Debrecenben meghalt.

■ Összeállította: Gazdag Zsuzsanna