Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-09 / 41. szám
4 2005- október 9. KERESZTUTAK ‘Evangélikus ÉletS Szólt az Úr Jónás által Ninivéhez és Kissomlyóhoz Szeptember-október fordulóján mindenki szüretel, akinek „hegye” van. Vas megyében legyen akármilyen kertje egy családnak, egészen bizonyos, hogy valamelyik közeli hegyen van; innét ez a tájjellegű szólás. De van hegye a sógornak, a szomszédnak és a kollégáknak is, így a szüret az oda-vissza segítéssel hetekig eltart. Október i-jén, szombaton a Kissomlyóba vezető úton is megnövekedett a forgalom. Az evangélikus templom előtti ipszilon alakú elágazásban voltak, akik fel, a hegyre, mások pedig le, a templom felé kanyarodtak. Az egyházmegyei missziói nap résztvevői már a megérkezés első pillanatában a szőlő Urával találkoztak. Az oltárterítő valamikori készítői ügyes kezű és hívő lelkű emberek lehettek. A zöld bársonyra arany fonállal hímezték a dús fürtökkel körbefutó szőlővesszőket. Tehát megértették Jézus szavát: „En vagyok az igazi szőlőid...” (Jn 15,1) Első áldásként az úrvacsora közösségében részesültünk. Az előkészítő ige és az egész nap témája Jónás könyvéből szólt hozzánk. Kerekes Csaba bizonyságtétele annak a felismerésére vezetett el bennünket, hogy amit a templompadban nem tanulunk meg, azt a mélységben tanítja meg nekünk Isten. Ezután jó tanítóként és lelki testvérként adta elő Banka Gabriella színművész Babits Mihály Jónás könyve című művét. Ninivével is szembesültünk - Szeverényi János országos missziói lelkész szolgálata során. Nem kell ahhoz évezredeket visszamenni, hogy Ninivével találkozzunk. Ninive itt van! Hogyan eshetnek meg nyomorúságos esetek hívő evangélikusok körében, családjainkban is? Nem kellene megvárni a mélységet, a halszagú nyomorúságot! De ha már oda jut az ember, akkor legalább annyit tudjon, mint Jónás: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és 0 meghallgatott engem." (Jón 2,3) A bűnbánati és a hálaadó énekeket délelőtt a gyülekezet kántora, Júlia asszony segített ajkunkra venni, délután pedig a Tandem együttesből a Húszák házaspár (képünkön) énekeltetett meg minket. Jólesett a meleg ebéd, amelyben az egyházmegye vendégeként volt részünk, a gyülekezet asszonyai pedig sok finom süteménnyel láttak el bennünket. Mire elérkezett a délutáni zárszó ideje, nem volt kétségünk afelől, hogy a jó részt választottuk. Tudni kell, hogy az Úr hű marad önmagához, az övéi iránti szeretete és hűsége hosszú. Az utolsó szó mindig az övé, a szőlő Uráé. Üdvterve mindenképpen céljához ér - vagy velem, vagy nélkülem. Viszont Jónás könyve szerint az Úrnak drága az egész világ. ■ Gyarmati István Kereszthez űző keresztek Evangélikus nők VII. országos találkozója ► Kevesen merték remélni, hogy ilyen szép számmal összegyűlnek majd a résztvevők az evangélikus nők VII. országos találkozójára. Az idén több egyházi rendezvény is erre a napra, október t jére lett meghirdetve, ezért érthető, hogy a szokottnál is nagyobb volt a szervezők öröme, amikor látták, hogyan telik meg a Deák téri gimnázium díszterme az ország különböző pontjairól érkező asszonyokkal, sőt néhány fiatallal is. Méltatlankodás helyett inkább hála töltötte be a szíveket, amikor kiderült, hogy a kishitűen „csak” száz példányban kinyomtatott éneklapok - borítójukon Hespné Házos Mária ez alkalomra írt versével - hamar elfogytak... Délelőtt Alföldy-Boruss Csilla orgona- és csembalóművész vallott pályájáról egy vele készült riportfilm segítségével, majd élőszóban. Az összefoglaló cím kapcsán - A kereszt felemel - a számára a zenénél is fontosabbról, Isten szabadító erejéről tett bizonyságot. Ahogyan a kottában a kereszt jele fél hanggal felemeli a dallamot, úgy érleli, nemesíti az ember lelkét a próba, a teher - kezdte a művésznő. Az Alföldy családnak pedig kijutott a nehézségekből. Az édesapának, Alföldy- Boruss Dezsőnek a Rákosi-korszakban egy .bátor, hitvalló kijelentés miatt távoznia kellett a lelkészi szolgálatból. A következményeket szinte a rendszerváltásig viselnie kellett valamennyi hozzátartozónak, tudniillik hogy ők - Csilla szavait idézve - egy „kicsapott pap” családja. Szűkös anyagi körülmények közt éltek, a gyermekeket akadályozta és korlátozta az akkori hatalom a pályaválasztás terén.. . „Mégsem arról van szó, hogy bárkinek is sajnálnia kellene minket” - tette hozzá azonnal a művésznő. „Vannak dolgok, amelyeket át kellett élnie a családunknak. Nehézségek, amelyekbe mások, akiket nem tud tartani a hitük, bizonyára beleroppantak volna.” Csilláék azonban Isten hordozó szeretetét tapasztalták meg a legnehezebb próbák idején is. „Mindig van út” - idézte többször is a nap folyamán az édesapjától tanult biztatást. A művésznő pályája ékes Alföldy-Boruss Csilla vallomása bizonyítéka ennek; amikor az emberek akadályokat gördítettek eléjük, Isten új utakra vezette Csillát és a testvéreit. A nap kezdetén Magyar Szilvia éneke dicsérte a sorsunkat kezében tartó Urat, délben pedig Alföldy-Boruss Csilla előadásában Bach muzsikája emelte magasra a jelenlévők előtt Isten mérhetetlen szeretetének jelét: Krisztus keresztjét. Délután két, ötven esztendeje végzett lelkésznő: Kinczler Irén és Dóka Zoltánná vallott megrendítő módon arról, hogy miként szembesülnek most, aktív szolgálatuk végén az emberi élet kikerülhetetlen próbáival: a betegséggel, kiszolgáltatottsággal, szeretteik ágya mellett a halállal. „A rajtunk lévő kereszt a kereszthez űz” - emlékeztetett Dókáné. A küzdelmekben Krisztus keresztje emel föl, a velünk szenvedő Úr erősít meg bennünket. O ad győzelmet, hogy az utolsó percünk is róla szóló bizonyságtétel lehessen. Mert a keresztény ember küldetése - hogy Krisztus keresztjét az emberek elé tárja - végső sóhajunkig tart, ahogyan Dóka Zoltán figyelmeztette a feleségét: „Nagyon vigyázzunk arra, hogy halálunkkal ne cáfoljunk rá az életünkre!” ■ B. Pintér Márta LEPRAMISSZIÓ Függetlenül, de továbbra is szervezetten... ► Szokásos őszi csendesnapunkat már másodjára rendeztük meg szeptember 24-én, szombaton. Azt gondoltuk, hogy a szabadnap több embert késztet arra, hogy eljöjjön, és együtt örüljön azokkal a munkatársakkal, akikkel ritkán találkozik, vagy akikkel csak levelezik. Hogy így történt-e, vagy sem, azt nem lehet pontosan tudni, hiszen talán negyven testvér akkor is eljött volna, ha hétköznap jövünk össze, de valószínűleg nem ez a negyven. A lepramisszió vasárnapját megelőző szombaton a vezetőség tagjai szolgáltak közöttünk. Riskóné Fazekas Márta elnök kezdőáhítata a következő bibliai mondat alapján szólt: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lel- kemet!” - Jézus sóhajtott ezzel a zsoltársorral a kereszten (Lk 23,46). Neki is küzdelmet jelentett sorsa, a tudat, hogy mi vár rá, de alázatosan el tudta mondani az idézett zsoltárt. Mi is, és a leprában szenvedők is csak akkor tudják elviselni az életet, ha el tudják mondani: Isten kezéből veszem sorsomat, leteszem kezébe életemet. Rozgonyiné Asztalos Piroska főtitkár az elmúlt félév eredményeiről számolt be, főleg a nemzeti bizottság utolsó ülése utáni helyzetről. Megtudtuk, hogy a Lepramisszió önállósodása megtörtént, már csak a szervezeti szabályzat pontosítása és jóváhagyása van hátra. „Új csekk és könyvelő, több új fordító és más munkatárs segíti ezentúl a szolgálatot. Azonban ebből a helyzetből az is következik, hogy nekünk kell fizetnünk a rezsiszámláinkat, s ez nagyon nagy összeg. A zsinat munkatársaival közösen már keressük a megoldást, hogy kevesebb gázhasználattal is el tudjuk végezni a munkát, s ne költsünk sokat a leprásoknak szánt pénzből” - mondta el a főtitkár. Nagyon jó kapcsolatot sikerült létrehozni a Magyar Ökumenikus Segély- szervezettel. A MOSZ újra kedvezményesen vállalta tízezer darab fásli Indiába való szállítását; a küldemény a napokban indul útnak. A verőcei segélyakció keretében pedig mind a százkilenc- venkét összehorgolt takarót és a használt ruhákat elvitték Székelyföldre, az árvíz sújtotta falvakba. Teljesíteni tudtuk a Nemzetközi Lepramisszióban vállalt kötelezettségünket is - egymillió forint átutalásával. Tizenkét előadás és a világnapi körlevél segített hozzá bennünket ahhoz, hogy mindezt megvalósíthassuk; köszönet érte az egyéni adakozóknak, a gyülekezeteknek, a fásli- és négyzetkötő asszonyoknak. Vidéki munkatársaink közül a bala- tonföldvári ökumenikus és a mélykúti katolikus közösség tagjai számoltak be írásban munkájukról, illetve a pestszent- imrei baptisták, a pécsi evangélikusok és metodisták adták át személyesen tapasztalataikat. A csendesnap fő témája a Nemzetközi Lepramisszió nagygyűléséről való beszámoló volt. Írországban Riskóné Fazekas Márta és Rozgonyiné Asztalos Piroska képviselte a magyarországi Lepramissziót. Ebben az évben a huszonöt helyett csak tizennyolc tagország szervezetét akkreditálták, vagyis erősítették meg hivatalos tagszervezeti státusában, köztük volt a magyarországi is. Ez nagy elismerést jelent a számunkra, hiszen nem egyszerű minden feltételnek megfelelni. Ezzel a világ legnagyobb anyagi forrásokat megmozgató lepramissziós szervezetének vagyunk a tagjai. Ez a szervezet áll mögöttünk, hogy amikor elküldjük a csomagjainkat, azok célba is érkezzenek, és biztosítja az indiai vám- mentességet is. Természetesen ez kötelezettséget is ró ránk, hiszen nagyobb összeget kell befizetnünk, és pontos működési szabályzatot kell kidolgoznunk. A nagygyűlés üzenetként küldte a világ .minden tájára azt a forradalmi gondolatot, hogy addig lesz lepra a világon, amíg szegénység lesz. Hitvallássá és munkaprogrammá lett tehát a szegénység ellen minden lehetséges eszközzel folytatott küzdelem. így lehetőség nyílik arra, hogy érdekképviselet befolyásolja a helyi politikai vezetést annak érdekében, hogy a gyógyult leprások ne koldusként tengődjenek, hanem helyzetüknek és egészségi állapotuknak megfelelő munkával kereshessék meg a kenyerüket. A Lepramisszió továbbra is Indiát tekinti fő területének, bár az egészségügyi kormányzat felvette az ingyenesen kezeltek közé a leprás betegeket, tehát bármelyik rendelőben vagy osztályon térítésmentesen kell őket ellátni. A Lepramisszió már nemcsak gyógyszert, hanem varrógépet, tehenet, iskolaszereket, lakásokat, víztisztító berendezéseket is tud adni a leprából kigyógyultaknak, hogy egy kicsit könnyebb legyen az életük. Afrikában sokkal nehezebb a helyzet, mert az AIDS tizedeli a felnőtt nemzedékeket, csak az öregek és a gyerekek maradnak egy-egy faluban - a lepra kezelése pedig háttérbe szorul az AIDS-bete- gek kezelése mellett. Ezenkívül a polgár- háború miatt a munkatársak is életveszélyben vannak. Csádban már egyedül küzd Geeske Zijp holland ápolónő, aki három évvel ezelőtt a vendégünk volt. - Imádkozzunk érte! Kétévente két személy kap kitüntetést és jutalmat a nemzetközi szervezettől; két olyan volt leprás, aki aktívan részt vesz a lepra elleni küzdelemben. Ez az alkalom a nagygyűlés fénypontja. Glenn Goodman kanadai munkatárs felhívta a figyelmet arra, hogy adományt kérni nem megalázó, hanem azt jelenti, hogy partnernek tekintjük a másikat, és mi is adni akarunk neki. Ha támogatást kérünk tőle, adjunk cserébe értékes információkat, és ne felejtsük el megköszönni azt, amit adott, hogy rendszeres — adakozóvá váljon! így szerezhetünk jó munkatársakat a Lepramissziónak. A nagygyűlés után igazgatósági ülésre került sor, ahol a Szentlélek sugallatára született teljesen spontán a dublini nyilatkozat, mely célul tűzte ki, hogy a szervezet 2010-re a jelenlegi támogatások kétszeresét gyűjti össze a lepra okának és következményeinek a megszüntetése céljából. A részletes beszámoló után Nagy János munkatársunk vezetésével imaközösség alakult; az ott ajánlott imatémákat most testvéreink szeretetébe ajánljuk. 1. Imádkozzunk Indiáért és Délkelet-Azsiáért; adjunk hálát a lehetőségekért, a víztisztítókért, a munkahelyteremtésért; könyörögjünk a szegénység felszámolásáért, a hatékony gyógyszerekért, a szegénység leküzdéséért! 2. Imádkozzunk az afrikai AIDS-es betegek gyermekeiért, az éhezőkért, a szenvedő és veszélyben levő munkatársakért, különösen is a csádi polgárháborús helyzetben élőkért! 3. Adjunk hálát azért, hogy létezik a nemzetközi szervezet, és hogy mi is a tagjai maradhattunk! 4. Könyörögjünk azért, hogy megtalálják és forgalomba hozzák a lepra elleni védőoltást! 5. Imádkozzunk, hogy adományaink és csomagjaink oda kerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk! A főtitkár Jézus szavaira emlékeztetett: „Úgyfényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ttnfennyei Atyátokat." (Mt 5,16; Károli-fordítás) Abban a reményben írtam ezt a beszámolót, hogy a legközelebbi hívásra azok is eljönnek majd, akik most csak olvasnak a Lepramisszió munkájáról, és testvéreink az adakozásban sem lesznek restek, hogy teljesíthessük a leprások gyógyítására vonatkozó jézusi parancsot. ■ BenczeImréné
