Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-02 / 40. szám
IO 2005. szeptember 24. TANULMÁNY "Evangélikus Élet3 és Pálfy Miklós teológiai tanár voltak. A baloldali fordulat nyitányának és forgatókönyvének Grün- valszky Károly Tervezet a Magyarországi Evangélikus Egyház törvényes rendjének helyreállítására című 40 oldalas dolgozata tekinthető.91 Grünvalszky ebben félreérthetetlenül leszögezi, hogy az Ordass-vonalat félre kell állítani: „Ha egységet akarunk, akkor mindenekelőtt le kell győznünk egyházunkban a restaurációs erőket és törekvéseket.”92 A Grünvalszky-tervezet nagy része a szükséges személyi változásokkal foglalkozik. Úgy véli: az 1956 őszén jogtalanul eltávolított személyeket - így Zay Lászlót is - rehabilitálni kell. A Sajtóosztály rendezésére Grünvalszky a következő javaslatot teszi: az Evangélikus Élet és Lelkipásztor főszerkesztői és a Sajtóosztály valóságos irányítói a püspökök legyenek. Ügyvivő lelkésznek pedig juhász Gézát ajánlja. A Grünvalszky-tervezet azért jelentős, mert az elkövetkezendő időszakban az állam által sugallt és végrehajtatott változások nagyban követték ezt a javaslatot. Az egyházon belüli baloldali fordulat szempontjából döntő jelentőségük volt azoknak a tárgyalásoknak, amelyeket az egyházi vezetők 1957 novemberében folytattak az Állami Egyházügyi Hivatallal. Az „eszmecserét” Horváth János, az ÁEH elnöke kezdeményezte annak érdekében, hogy az egyházban „visszaálljon a rend”. A tárgyalások terjedelmes, 88 gépelt oldalt kitevő jegyzőkönyve, mely az ÁEH iratai között maradt meg, a szocializmus kori egyház történetének egyik legfontosabb dokumentuma.93 Bár a megbeszélések főleg a Vető és Grünvalszky Groó Gyula teológiai tanárként 1981-ben által fémjelzett, az ÁEH szempontjából „megbízható gárda” visszahozására irányultak, különféle kontextusban többször is szóba került az egyházi sajtó. Horváth János számon kérte Kékén Andráson az Amerikából küldött tudósításokat, és személycseréket sürgetett (például Bottá István menesztését). A tárgyalások mindezek ellenére nem értek célt: az állami vezetők hiába vetettek be minden eszközt, hiába ígérgettek és fenyegettek, az Ordass püspök vezette egyházi delegáció szívósan és állhatatosan ellenállt, és nem egyezett bele abba, hogy Grünvalszky újra kulcspozíciót kapjon az egyetemes egyházban. Horváth János végül kénytelen volt hatalmi szóval berekeszteni a tárgyalásokat, és parancsba adni, hogy milyen módon kell átalakítani az evangélikus egyházat. A végrehajtandó változások és lépések ellenőrzésére Grnák Károly személyében miniszteri biztost nevezett ki.94 91 Másolat: EOL, Ordass-gyűjtemény. Eredeti jelzet: MÓL XIX-A-21 -a, 5. d (a továbbiakban Grünvalszky-tervezet) 92 Grünvalszky-tervezet, 3. o. 93 EOL, Ordass-gyűjtemény (másolat). Eredeti jelzet: MOL XIX-A-21-9 (a továbbiakban: Tárgyalások) 94 Tárgyalások, 87. 0. 95 Isten embere. Túróczy Zoltán evangélikus püspök (1893-1971), I. kötet. Életút és dokumentumok. Budapest: Mevisz, 2002, 67-69. 0. 96 Koren Emil: Szeptimák I., 424. 0. (EOL, Koren-hagya- ték) 97 Dezséry László: Egy képviselő' naplójából. Budapest, 1962 98 Balogh Margit: Egyház és egyházpolitika a Kádár korszakban, in: Eszmélet, 1997/3., 67-79. 0.; Kiss Réka: A „református reakció" az állambiztonsági iratokban, in: Hagyomány, közösség, művelődés. Tanulmányok a hatvanéves Kosa László tiszteletére. Budapest: BIP, 2002, 229. 0. 99 Nem voltam egyedül. Beszélgetések az evangélikus közelmúltról. Budapest: Mevisz, I. kötet, 1995, II. kötet, 1999 t°° Hagyjad az Úrra a te utadat. Dr. Sólyom Jenó'emlékezete (1904-1976). Budapest: Luther Kiadó, 2004, 28-29. 0. 101 Danhauser László eltávolítására lásd: A budahegyvi- déki evangélikus gyülekezet története, I. rész, A kezdetektől 1970-ig (szerk. Kerekes Tituszné Balta Klára). Budapest, 2001, 35-39. 0. (Kézirat az EOL-ban); Schu- lek Tibor egyházi szolgálatból való eltávolítására lásd: Jel. A Schulek család. A Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség kiadványai, új folyam, 4. sz., 2003, 45-46. 0. Káldy a Deák téri szószéken 1974-ben 1957. december 4-én Túróczy püspököt - immár harmadszor - megfosztották tisztségétől, és az Északi Egyházkerület püspöke újra Vető Lajos lett.95 Az állam által az egyházra erőltetett régi-új vezetőség, Mihályfi Ernő egyetemes felügyelő és Vető Lajos püspök 1958. január 18-án tájékoztatást adott „az egyház törvényes rendjének helyreállításáról”. A sajtóosztályi ügyvivő lelkészi posztot ismét Groó Gyulának ajánlották fel. A Déli Egyházkerület püspöke azonban még mindig Ordass Lajos volt, bár lemondatása már csak idő kérdése volt. Az Evangélikus Elet 1958 februárjában egy terjedelmes vezércikket közölt Kékén Andrástól. Az Egyházunk útja a szocialista Magyarországon című írásában Kékén síkraszáll az evangélikus egyház és az állam viszonyának rendezése mellett, ugyanakkor - már csak az őt és Ordass püspököt összekötő „baráti szeretet és sorsközösség” okán is - azt kívánja, hogy a püspök „egyházi szolgálatban” maradjon. Ordass Lajos másodszori eltávolítása 1958 nyarán következett be. Helyére ismét Dezséry László került. Az Evangélikus Élet 1958. június 29-i száma közli a Déli Evangélikus Egyházkerület Tanácsának határozatát, mely kimondja: Dezséry László az egyházkerület tényleges püspöke, Ordasst pedig felszólítják, hogy mondjon le hivataláról. Dezséry ekkor hosszú beszédet tartott, melyben bejelentette lemondását. Az Evangélikus Élet 1958. július 6-ai száma az első oldalon közölte is ezt a beszédet, amelyben Dezséry arról is szólt, hogy mi történt 1956-ban az „ellenforradalom” előtt. Koren Emiltől úgy értesültünk, hogy a Dezséry-beszédből Grünvalszky Károly a magára vonatkozó részt a korrektúra után önkényesen kihúzta.96 Ezzel a dicstelen beszéddel ért véget Dezséry László egyházi pályafutása. Bejelentette, hogy tagja a pártnak, és hogy kiábrándult a vallásos világnézetből. Ezután a világi sajtóban tevékenykedett: a Magyar Rádió belpolitikai adásainak munkatársa, majd a Magyar Nemzet rendszeres cikkírója (1957-1977) lett. 1958-tól 1962-ig országgyűlési képviselő, 1962-1966 között az Országos Béketanács főtitkára volt.97 Mindezek után némiképp meglepő, hogy sírjára a következő felirat került: „A hitet megtartottam”... Diakóniai „monoteológia”: a Káldy-kor „[...] A teológiai pluralizmusnak, amit egyesek tőlem igényelnek, teljesen ellene vagyunk, mert csak szétforgácsolná erőnket, és fellazítaná szolgálatunkat." (Káldy Zoltán) A kádári egyházpolitikai gyakorlat az egyházon belüli „klerikális reakció” ellen változatos eszközökkel lépett fel: rendőrségi kihallgatással, lehallgatással, beszervezéssel, egyházi fegyelmivel való eltávolítással. Az állam azonban igyekezett az együttműködésre hajlandó egyházi embereket a saját céljaira kihasználni.98 A Déli Egyházkerületet Ordass eltávolítása és Dezséry lemondása után egy ideig Koren Emil fasori esperes, püspökhelyettes vezette. A déli kerület püspöki utódlásának a kérdése csak hónapok múlva oldódott meg: Ordass székébe azonban nem egy baloldali önjelöltet választottak - pedig Grünvalszky személyében volt jelentkező -, hanem az igehirdetéseiről országszerte ismert és az ébredés vonalához közel álló Káldy Zoltán pécsi esperest. Káldy 1958. november 4-én (!) foglalta el hivatalát. Vétó'Lajos püspök Az ’56-os forradalom eredményei addigra végképp elenyésztek, és az egyházon belüli vihar is lecsendesedett. A hatalom a kommunista kormányzat iránt messzemenően lojális emberek kezébe került. Az állam új egyházpolitikájának egyik elve az volt, hogy az egyházakat nem közvetlen beavatkozással, hanem immár kevésbé feltűnően, az új egyházvezetésbe emelt bizalmasok által kell „rendben tartani”. Az állami nyomásra végrehajtott széles körű tisztogatás célja nem egyszerűen az 56-ban „rossz oldalon” állók háttérbe szorítása volt, hanem a „régi, reakciós maradványokkal” terhelt lelkészi kar megtisztítása, azaz engedelmes, „kézben tartható” lelkészi állomány kialakítása. A példastatuálás és megfélemlítés éveken át zajlott az államnak és az új egyházvezetésnek nem megfelelő személyek háttérbe szorításával és eltávolításával. Mindezek feldolgozása még nem történt meg, mert a sérelmek mélyen élnek a túlélők és leszármazottak lelkében, sokan pedig igyekeznek elkerülni a múlttal való szembenézést.99 Tény az, hogy a teológiai tanári kar és a lelkészek közül egy sor rátermett, tehetséges és becsületes embernek tört ketté a pályája. Ennek a tisztogatásnak esett áldozatául több, évtizedek óta köztiszteletben álló teológiai tanár: Karner Károly, Sólyom Jenő, Wiczián Dezső is, akiket azonnali hatállyal nyugdíjaztak, illetve elbocsátottak a teológiáról.100 Az elkövetkező években a lelkészi kar legjobbjait hurcolták meg: Scholz Lászlót, Bottá Istvánt, Kendeh Györgyöt, Zászkaliczky Pált, Schulek Tibort, Danhauser Lászlót, Weiszer Eleket, Rozsé Istvánt és másokat.101 A békeharctól a napsütötte Hellászig Az 1958-as visszarendeződés utáni az egyházi sajtóért Vető Lajos rangidős püspök volt a felelős. Az Evangélikus Eletet ez év áprilisa óta Groó Gyula szerkesztette. A „megújult” lapban gyakran publikált Karner Károly és Karner Ágoston, Juhász Géza, Koren Emil, Hafenscher Károly, Benczúr László és Veöreös Imre. A lap politikai-szakmai irányvonalában bekövetkezett változás szemmel látható: visszatért az 1956 előtti hangvétel. Az Ordass-kor- szakban elért színvonalat a lap a megalkuvások politikája miatt nem tudta megőrizni. Ismét megszaporodtak a világbéke fennmaradásáért aggódó írások, sok szó esett az atomháború veszélyéről. Ez persze önmagában nem lett volna baj, ám a lap ezeket a témákat mindenkor a „nagy testvér”, a Szovjetunió álláspontjának megfelelően tálalta. A régi rovatok egyelőre megmaradtak. Evangélikus figyelő címmel Benczúr László heti rendszerességgel fejtette ki véleményét különféle társadalmi és erkölcsi kérdésekről. A „régi jó szokás szerint” ismét az első oldalon köszöntötték a kommunista ünnepeket. Időlegesen megszűnt Szalatnai Rezső művészet- és irodalomtörténeti rovata, nem esett szó egyháztörténetről, és nem volt többé külön oldal az ifjúság és a gyermekek számára sem. A lelki- ségi írások és az írásmagyarázatok természetesen megmaradtak, miként a gyülekezetek életéről is hírt adtak. Persze nagyon sok „békeharcos” írást is és több, az egyház életét meglehetősen rózsaszínűre festő tudósítást találunk az újságban. 1958. október végén a reformáció emlékünnepe előtt tisztelgő lapszámban például azt olvashatjuk, hogy „ha Luther ma körülnézne [...], sok öröme telnék az egyház mái képében”... A lap stílusa változatlan maradt a következő években is, bár a szerkesztők törekedtek arra, hogy az Evangélikus Eletet „közel hozzák az olvasókhoz”. Mindezt a gyülekezetek életéről szóló részletes tudósításokkal, egy-egy egyházmegye életét bemutató írásokkal igyekeztek elérni. Az egyház vezetőinek külföldi útjairól szóló terjedelmes beszámolókat, valamint a konferenciákon elhangzott beszédeik leközlését viszont igazán megspórolhatták volna. Új sorozat indult Arcképek címmel, amelyben neves magyar és külföldi személyiségek életrajzait adták közre. Időnként ismét megjelentek a lapban rövid olvasói levelek, a híveket pedig a Hogyan hallgassunk igehirdetést? című rovatban megjelent írásokkal kívánták hitben erősíteni. 1959 májusában Vető Lajos lett az új főszerkesztő, Gádor András pedig a felelős szerkesztő posztját töltötte be. Groó Gyula felelős kiadóként jegyezte a lapot, i960 januárjában Káldy Zoltán püspök újévi köszöntőjében kijelentette: „Államunkkal való viszonyunk rendeződött. [...] az ellenforradalom egyházi kártevése után ez nem volt könnyű feladat." Úgy vélte, „szilárd elvi alap, céltudatosság jellemzi egyházunk életét”. Az i960, év áprilisához közeledve egyre több írás foglalkozott a „felszabadulással”. Az április 3-i szám az első oldalon ismertette az evangélikus egyház ünnepélyes nyilatkozatát „hazánk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából”. Igen gyakran esett szó a háborúellenes felPáljy Miklós teológiai tanár 1966-ban
