Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-10-02 / 40. szám

8 2005- szeptember 24. TANULMÁNY ‘Evangélikus Életi? mmmmMwmmmmmmmMmmmmmmmmMWM&sí Beszámoló az 1957-ben megrendezett minneapolisi világgyűlésről a józsefvárosi templomban. Résztvevők (balról jobbra): Ordass Lajos püspök, Scholz László, a Lelkészt Munkaközösség elnöke; a magnónál juhász Géza, a sajtóosztály szerkesztője hangfelvételeket készít az Evangélikus Elet számára tudhatjuk, milyen „szabadon és boldogan” élnek a Szovjetunióban a keresztények. Az ősz folyamán új rovatok jelentek meg: im­már könyvismertetés, színházi kritika is olvasható volt az Evangélikus Életben, sőt: feltűntek az olvasói levelek is. A reformáció ünnepét egy 6 oldalas ün­nepi számmal köszöntötte a lap, melyben a szer­zők a haladás - vagyis a szocializmus - és a refor­máció közötti „szoros” kapcsolatot kívánták be­mutatni. Novemberben pedig az 1917-es októberi forradalmat üdvözölte Dezséry László. Mint írta: „Semmi sem köt minket a kapitalizmushoz, s bát­ran nézünk az új világ elé, melyből hitünk szerint Isten ki akarja hozni a jót." A december 18-ai számban kiemelt helyen köszöntötték a hetven- esztendős Sztálint: „Az evangélikus egyháznak le kell mérnie azokat a változásokat és hatásokat, melyeket Sztálin életműve jelentett számunkra [...]. A világ dolgozói az ő nevében reményked­nek” - olvashatjuk a magyar evangélikus egyház hetilapjában. Mennyi olvasója lehetett ekkoriban az újságnak? Nos, 1950-ben Dezséry 10 ezer előfizetőt kívánt to­borozni felhívásával. Ezt a számot nem sikerült el­érni, viszont az év folyamán 30%-kal nőtt az el­adott példányok száma, vagyis az 1950-es évek ele­jén hat-hétezer ember olvasta rendszeresen a la­pot. Az Evangélikus Elet formátuma és külleme alig változott; újdonságnak legfeljebb az számított, hogy a hasábokon immár verseket és rövidebb no­vellákat is lehetett olvasni. Tudod-e?, illetve Milyen volt a világ Jézus és az apostolok korában? címmel új ro­vatok indultak. 1950-ben fontos egyházpolitikai fordulatra ke­rült sor: az 1948-ban igaztalan vádak alapján bör­tönbe zárt Ordass Lajost - miután nem volt hajlan­dó saját maga lemondani - 1950-ben egy egyházi különbíróság megfosztotta hivatalától. Ordass csak ezt követően szabadulhatott a börtönből, és 1956-ig belső emigrációban élt, semmilyen egyházi tevé­kenységet nem folytathatott.69 Az egyház megfé­lemlítését további két, az Ordass által képviselt né­zetekhez és az egyház szabadságához hű lelkész el­hurcolása szolgálta: Kékén András és Kendeh György budapesti lelkészt is 1950-ben tartóztatta le az ál­lamvédelem.70 Az Ordass-ügyről való tájékoztatás­képpen 1950-ben a sajtóosztály kiadott egy, a lelké­szekhez szóló, stencilen sokszorosított belső tájé­koztató anyagot.71 Dezséry László szolgálatai jutalmául 1950 júniu­sától a Bányai Egyházkerület püspöke lett. Beikta­tása alkalmából több méltatás is megjelent. Groó Gyula Dezséry szerkesztői munkásságát emelte ki: „Az egyházi sajtó stílusát és mondanivalóját lehoz­69 Terray László: Nem tehetett mást. Budapest: Ordass La­jos Baráti Kör, 1990, 128-134. 0. 70 Rozsé István: A halál árnyékának völgyében, Budapest: Ordass Lajos Baráti Kör, 1997 71 Három iratból álló, 3+2+4 oldalas anyag (EOL, Or- dass-gyűjtemény, 1945 utáni iratok) 72 EvElet 1950. július 2. 73 EOL, ÖLSZ, 2. cs., 1950. március 8-ai országos vá­lasztmányi ülés jegyzőkönyve 74 EOL, Északi Egyházkerület, 830-4/XIV/1957. sz., 3. 0. (a továbbiakban: Botta-jelentés) 75 Az Új Harangszó megszüntetésére lásd: Veöreös Imre: A harmadik egyházi út 1948-1950. Budapest: Evangé­likus Sajtóosztály, 1990,126-127. 0. 76 Botta-jelentés, 1957, 3-4.0. 77 Az átvételt Dezséry és Vető 1951. június 22-én az egye­temes felügyelőhöz írt levelükben már szorgalmazták. Vö. Botta-jelentés, 4-5.0. 78 Botta-jelentés, 6-8. 0. 79 Botta-jelentés, 69. 0. 80 Böröcz Enikő közlése tad az aranyfüstös barokk katedrák magasából az egyház népe közé.”72 A Dezséry-féle stílus a való­ságban egyet jelentett a diktatórikus egyházveze­téssel, amely teljesen mellőzte a protestáns egyház­alkotmány demokratikus jellegét. Az egyházveze­tés és az általa ellenőrzött Evangélikus Elet még egy- síkúbbá vált. Több, vezető helyen közölt cikk mél­tatta Sztálin békepolitikáját, valamint a szov­jet-magyar barátságot. Amikor 1951 februárjában az MDP kongresszust tartott, Dezséry szükséges­Botta István nek látta, hogy külön írást szenteljen az esemény­nek. A „felszabadulás” ünnepét, május i-jét, illetve az októberi szocialista forradalmat mindig kiemelt helyen köszöntötték az újságban. Az Evangélikus Élet munkatársai között ekkoriban tűnt fel Vető La­jos neve, ám ő sem hozott semmiféle „új színt” az újság életébe. Az 50-es évek elején egyébként jóval kevesebb interjút találunk a lapban, mint koráb­ban. De hát lehetett volna-e értelmes kérdéseket feltenni ebben a korban, s várhatott-e bárki is értel­mes válaszokat rájuk? Egyirányúsított sajtó 1950-ben az Evangélikus Életet Dezséry László szer­kesztette, és Geleji Dezsó'mint sajtóosztályi ügyvivő volt a lap kiadója.73 Az újraindítás nehézségeit jelzi, hogy 1949-ben sorra mondták le az Evangélikus Életet azok, akiknek postázták. Ebben az is szerepet játsz­hatott, hogy a lap baloldali beállítottsága nem felelt meg az olvasóknak. Bottá István 1957-es jelentésében elmondta, hogy „kezdetben ugyanis igen sok helyre küldték a lapot arra a jogra építve, hogy az elfoga­dás előfizetési kötelezettséggel jár. Az első fizetési felszólítás alkalmával azonban százszámra jelentet­ték be, hogy nem kérik a lapot”.74 Napirendre került az evangélikus sajtó „gleich- schaltolása” (egyirányúsítása), vagyis a többi, más hangot képviselő sajtótermék megszüntetése, beol­vasztása. A Dezséry által szerkesztett Evangélikus Elet fő vetélytársa az országosan ismert Új Harangszó volt, melyet a Dunántúli Egyházkerület adott ki Győrben, és Veöreös Imre szerkesztett. A két lap között jelentős politikai és hangvételi különbség volt.75 Dezséry először az Új Harangszónak az Evan­gélikus Életbe történő beolvasztásával próbálkozott, de a szerkesztő a két lap eltérő beállítottságára hi­vatkozva ettől elzárkózott. Az Új Harangszó kiadá­sát erre 1950. augusztus 15-én hatalmi szóval és po­litikai nyomással megszüntették. A döntést az egyetemes közgyűlés 1950. szeptember 29-i határo­zata tudomásul vette. Az Új Harangszó előfizetőit az Evangélikus Elet vette át. Veöreös Imre, mivel nevét az Evangélikus Elet impresszumában szerepeltetni akarták, 1950. november 18-án levelet írt Geleji De­zsőnek: „Mint Dezséry Lacinak is, neked is többször említettem, kész vagyok erőmet az egyetlen evan­gélikus hetilap szolgálatára bocsátani. Viszont ne­vemet cégérül nem tudom adni csak addig, amed­dig a lap belső kialakításában lehetőség adatik szá­momra.” 1951 májusában Veöreös Imre újra előhoz­ta ezt a kérdést, mire megegyeztek abban, hogy az Evangélikus Életben három hasábot részben ő, rész­ben munkatársai írnak. Ez azonban nem valósult meg, így Veöreös Imre neve 1951. május 13-án leke­rült az Evangélikus Elet impresszumáról. 1951 márciusában megszüntették a másik nép­szerű újságot, a Csepregi Béla által szerkesztett, 1947 márciusa óta megjelenő, Elő Víz című evangélizáci- ós lapot is. Az Evangélikus Élet azonban vállalta, hogy a folyóirat munkatársainak helyet ad a lapban. En­nek értelmében 1951. május 6-án az Evangélikus Élet­ben egy új rovat indult Elő Víz címmel. Bibliaértel­mezések, különböző lelkiségi írások jelentek meg benne, melyeket többnyire Káldy Zoltán akkori pécsi lelkész írt. De ez a rovat is hamarosan megszűnt.76 Az Élővíz újság és rovat felszámolása egyházpoliti- kailag szimbolikusan azt jelentette, hogy az evan­gélikus egyházban az 1930-40-es években jelentős mozgalommá váló ébredés és evangélizáció elvesz­tette publikálási lehetőségét. A lelkészi szakfolyóiratnak számító Lelkipásztort, amelyet addig Veöreös Imre szerkesztett, 1952. már­cius 24-én vette át az 1950-ben létrehozott Egyete­mes Sajtóosztály.77 Az új osztályba beolvasztották a Luther Társaság Üllői úti könyvesboltját, és átvették a megszűnő evangélikus sajtóvállalkozásokat is. 1951. november 28-án saját irányításuk alá vonták a Fébé könyv- és papírkereskedését is. 1952. december 31-ével megszűnt a békéscsabai evangélikus könyv- és papírkereskedés is, s ezáltal a Sajtóosztály az evangélikus egyház egyedüli kiadóhivatalává vált.78 A Sajtóosztály kezdetben az egyetemes egyház Üllői úti székházában működött. Onnan 1952. ok­tóber i-jén költözött a bányai egyházkerületi (1952- től déli egyházkerületi) püspöki hivatal - Eszterhá­Keken András minneapolisi beszámolója zy (majd Puskin) utcai - emeleti helyiségébe, ame­lyet előzőleg jelentős összegért átalakítottak. Az Ül­lői úti könyvesbolt megszűnésével 1953. január i-jé- től az iratterjesztés is átkerült a Puskin utcába.79 Az egyházi sajtó tehát közvetlenül a püspök irányítása alá került. A Sajtóosztály vezetője a Sajtóbizottság elnöke, helyettese pedig a Sajtóbizottság előadója volt. A Sajtóbizottságot egy idő után a Sajtóosztály Taná­csának - röviden Sajtótanácsnak - nevezték el; ez végezte az elvi irányírást, elnöke és előadója pedig megegyezett a Sajtóosztályéval. Ezt a két tisztséget a püspökök maguk között osztották fel, tehát a Saj­tóosztály mindkét vezetője püspök volt. A Sajtó- osztály vezetésének adminisztratív teendőit az ügy­vivő lelkész látta el. A Sajtóosztály Dezséry László püspök „szívügye” volt, olyannyira, hogy a könyve­lést 1949. augusztus i-jétől testvérére, Dezséry István­ra és feleségére bízta. Emiatt nevezte Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke a Sajtóosz­tályt „Dezséry családi vállalkozásának, rövidítve „D. CS. V.”-nek.80 Az 1951 novemberében tartott egyetemes köz­gyűlés meglepő módon arról adott hírt, hogy az Evangélikus Elet előfizetőinek száma immár elérte a 12 és fél ezret (az év elején ez a szám 6-7 ezer körül volt!). Ugyanezen a közgyűlésen határozat született arról, hogy minden gyülekezetben évente egy alka­lommal „sajtónapot” kell tartani, illetve elhatároz­ták azt is, hogy minden egyházmegyében létrehoz­zák a „sajtóelőadó” tisztségét. Az 1952 elején tartott munkatársi értekezleten a résztvevők „helyes bírá­latot gyakoroltak az Evangélikus Élet számai és cikkei felett”. Dezséry László főszerkesztő szerint az új­ságnak „még hasznosabbá, félreérthetetlenebbé, még gyakorlatiasabbá” kell válnia, mert a jövő egy­háza „kezeit az eke szarvára veti”, és „hátra nem te­kint”. Az ülésen döntöttek arról is, hogy javítani kell az „írásmagyarázat, a lelkipásztori anyag, a szépiro­dalom, a tájékoztatás és a tanítás” területén a lapot. A főszerkesztő megmaradt a posztján, a munkatár­sak pedig a következők lettek: Benczúr László, Groó Gyula, Gyimesy Károly, Koren Emil, Várady Lajos, Muncz Frigyes, valamint Káldy Zoltán. Az Evan­gélikus Elet a továbbiakban tényleg „gyakorlatia­sabb” lett, ez azonban nem vált előnyére: megsoka­sodtak ugyanis a „népgazdaság helyzetéről", a „be­takarítás állásáról” vagy épp az „új iparimunkás- képzésről” szóló cikkek és tudósítások. A lojalitás fokozatai Az 1952-es zsinat az evangélikus egyházban teljessé tette a baloldali fordulatot, és az egyházigazgatási re­formot fontos személycserék kísérték. Túróczy Zol­tán és Szabó József püspöki hivatalát megszüntették, így az evangélikus egyházat a továbbiakban a két bal­oldali beállítottságú püspök, Dezséry László és Vető Lajos kormányozta. Leváltották Reök Iván egyete­mes felügyelőt is, helyette a feltétlenül rendszerhű, 1948-ban az evangélikus egyház megtörésében „ér­demeket szerzett” Mihályit Ernő lett a felügyelő. Az Evangélikus Élet háza táján új fejlemény volt, hogy nyugati - igaz, szinte kizárólag baloldali - la­pok írásaiból is megjelentek idézetek, amelyek „csodálatosnak” festik le a kommunista országok egyházi életét. 1951 szeptemberében a lap első olda­lán közölte az „evangélikus egyház vezetőségének felhívását" a békekölcsön jegyzésének érdekében. Az egyház vezetői felszólították a lelkészeket, hogy járjanak elöl jó példával, és a híveik körében is agi­táljanak. A világpolitika nagy eseményei is beszü- remkedtek a lapba: az „amerikai imperialisták kore­ai háborúja”, továbbá a „békeharc” sikereinek ecse­telése például rendszeresen szóba került. 1952 au­gusztusában az „evangélikus egyházegyetem” nevé­ben Vető Lajos és Dezséry László püspökök távirat­ban üdvözölték Rákosi Mátyást miniszterelnökké választása alkalmából. A lap igen terjedelmes be­számolókat közölt a Lutheránus Világszövetség gyűléseiről, ismertette a magyar püspökök ott el­hangzott felszólalásait. Karácsony közeledtével „a békeszózat” fokozott erővel áradt a lap hasábjairól, és minden mást háttérbe szorított. Az 1953-as esztendő nagy kérdése, hogy vajon a Sztálin halálát és Nagy Imre kinevezését követő „enyhülés” érzékelhető-e a lap hasábjain. Nos, attól eltekintve, hogy az Evangélikus Elet is szívhez szóló szavakkal búcsúztatta Sztálint, a kérdésre minden­képp igennel kell felelnünk. 1953 második felétől kezdve egyértelműen csökkent a politikai jellegű írások száma, és ha voltak is ilyenek, hangvételük jelentősen „szelídült”. Növekszik viszont a lelkiségi írások száma, s ez - keresztény újságról lévén szó - feltétlenül a lap javára vált... Igazi változás azon­ban csak 1954 elejétől volt érzékelhető. 1954 január­jában országos tanácskozás értékelte az egyházi sajtó helyzetét. Az eseményen a két evangélikus saj­tóorgánum - az Evangélikus Élet és a Lelkipásztor - 15 munkatársa, valamint az egyházmegyei sajtómeg­bízottak vettek részt. Sokan dicsérték is a lapot, mi­vel „lüktet benne az egyházszeretet és nemzetünk szeretete, mert a kettő nem választható el”. Ugyan­akkor a Nagy Imre-korszak szabadabb légkörére jellemző módon az értekezleten éles bírálatok is el­hangzottak. A tanácskozás résztvevői erre válaszul el is határozták, hogy „a jövőben a tanító jellegű el­mélkedések, az egyháztörténeti megemlékezések, életrajzok, a vallásos szépirodalom és az evangéli­kus családok otthoni ájtatosságát elősegítő írások kerülnek majd nagyobb számban a lapba” - vagyis

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents