Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-09-18 / 38. szám

2005- szeptember 25. KRÓNIKA 10 "Evangélikus Elet^ In memóriám Endreffy Zoltán Endreffy Zoltán 1915. június 29-én született Lajoskomáromban. Édesapja evan­gélikus lelkész volt, aki 1919 és ’38 között átélte a felvidéki evangélikusság min­den gondját és örömét. Először Felsőszeliben, majd Pozsonyban szolgált. Iskoláit Csehszlovákiában végezte; a pozsonyi teológiára járt, szlovák nyelven tanult. A szlovák nyelv meghatározó volt számára egész lelkészi szolgálata so­rán. Teológiai tanulmányai végeztével két ízben is hosszabb időt töltött Finnor­szágban. Második finnországi útjáról 1938-ban érkezett haza. Csehszlovákia egy részét rövidesen visszacsatolták Magyarországhoz, így lett magyar állampolgár. Segédlelkészi szolgálatát a legnagyobb evangélikus gyülekezetben, Békéscsabán kezdte, itt három évig szolgált magyar és szlovák nyelven. Bekapcsolódott a KIÉ (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) munkájába. Több evangélikus és református lel­késszel került testvéri kapcsolatba, közülük is Takács Jánost és Bozsóki Józsefet em­legette a legtöbbet. Békéscsaba után Újvidékre került, ahol a szlovák és magyar gyülekezetben egyensúlyozó szerepet töltött be. 1943-ban kötött házasságot Lukács Máriával. Házasságukat Isten hét gyermek­kel áldotta meg (Emőke, Ildikó, Zsolt, Attila, Tamás, Helga és Zoltán). A Délvidék el- csatolása után még nyolc hónapot töltöttek Jugoszláviában. Hite és Istentől ka­pott bölcsessége segítette abban, hogy hivatásának teljesítésével nyugalmat és békességet tudott teremteni az újvidéki gyülekezetben. Magyarországra kerülve három évig szolgált a csömöri gyülekezetben, majd 1948-ban lelkészcsere útján lett a nyíregyházi gyülekezet lelkésze. Itt harmincki­lenc évig dolgozott aktív lelkipásztorként. A magyarországi ébredés idején Ágos­ton Sándorral és körével került kapcsolatba, melynek tagjai szoros testvéri közös­ségben éltek, s magukra úgy tekintettek, mint egy „nagy családra”. A közösség tagjai szigorú keresztény erkölcsű életrendet folytattak. A metanoiát, a megté­rést életprogramnak tartották. Tudták, hirdették és élték is Luther tanítását, hogy a keresztény embernek mindennap megtérésre van szüksége. Endreffy Zoltán nagy tudású, nagyon felkészült lelkész volt. Ismerte a bibliai nyelveket. Használta a hebraikát, és különösen is jártas volt a görögben; ezenkívül a görög nyelvű Újszövetség mellett az Ószövetség görög nyelvű fordítását, a Sep- tuagintát is rendszeresen használta. Járatos volt a latin nyelvben is. A magyar és szlovák nyelv mellett beszélt és olvasott németül és finnül. Időskorában is foglal­kozott teológiával. Naprakészen volt tájékozott a Finn Evangélikus Egyház teoló­giai tevékenységét illetően. Nagy tudása mellett igehirdetéseiben egyszerűen és vi­lágosan fogalmazott. Jól követhető, logikus felépítésű volt tanítói munkája. Első­sorban a tanyai evangélikusok lelkészének tudta magát. A hívek nagyon szerették, ragaszkodtak hozzá. Sok családi otthonban szervezett kisebb csoportok számára bibliaórát. Nyugdíjasként is rendszeresen vállalt szolgálatokat a gyülekezetben. Mint hívő ember fontosnak tartotta a Józsué által elmondott szavakat: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!" (Józs 24,15) Családjának rendszeresen tartott há­zi áhítatokat, s az Endreffy házaspár imádságban hordozta az egyre gyarapodó család minden tagját. Nagy megrázkódtatás volt számukra Tamás fiuk súlyos be­tegsége és elköltözése. Egyik levelében ezt írta fiának és menyének: „Nehéz ne­künk azt megérteni, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk mindennel a javunkat akar­ja. Ő most is nagyon szeret titeket, csakhogy ez az isteni szeretet nem egyezik a mi felfogásunkkal. Az sem könnyű, hogy ilyen hosszú ideig tart a megpróbáltatás. Ezért kell megtanulni a hosszú tűrést is ezen az úton. Ne fáradjunk bele, de ha mégis fáradunk, erősítsen ez az ige:»Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkivá­lóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sa­sok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.« (Ézs 40,30-31)”’ Endreffy Zoltán rendszeresen imádságban hordozta a gyülekezet életét és minden gondját. Gyülekezetünkben sokan hallgattuk szívesen igehirdetéseit. Hiteles volt igehirdetői szolgálata, mert hiteles volt keresztény életvitele. Isten pecsétje rajta volt szolgálatán, ezért jutott el szívünkhöz igehirdetése úgy, mint Isten megszólító üzenete. Az Úr Jézus János evangéliumának 1. fejezete szerint (47. vers) ezt mondta Nátána- élnek: „íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.’’ Úgy őrzöm meg emlékezetem­ben Endreffy Zoltánt, mint aki valóságosan Isten embere volt, akiben nem volt semmi álnokság. Endreffy Zoltán testvérünk futását elvégezte, a hitet megtartotta, és megnyer­te a számára elkészített élet koronáját. így távozott kilencvenéves korában, 2005. szeptember 10-én. Ravatalánál múlt pénteken e sorok írója hirdette Isten igéjét. ■ Bozorády Zoltán ISTENTISZTELETI REND / 2005. szeptember 25. Szentháromság ünnepe után 18. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekdó: 1 Kor 1,4-9. Alapige: Jn 15,9-14. Énekek: 362., 444. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Gyekiczky János; 11., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (orgonazenés áhítat) Gerőfi Gyuláné: VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 4. (ifjúsági) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. 11. (úrv.) Győri Tamás; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.); Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Zsugyel Kornél; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél ii. Győri Gábor; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel: Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Thököly Imre halálának háromszázadik évfordulójáról emlékeztek meg Késmárkon ► A felső-magyarországi és erdélyi fe­jedelem, Thököly Imre halálának há­romszázadik évfordulójáról emlé­keztek meg kedden a szlovákiai Kés­márkon, ahol a Nemzeti Kegyeleti Bizottság szervezésében megkoszo­rúzták a város szülöttjének sírját. A Magas-Tátra lábainál elterülő Szepes- ség mintegy húszezer lakosú, szlovák nemzetiségű városa ma is őrzi Thököly emlékét, hiszen Késmárk szívében ma is ott áll a Thököly-vár, és egyedülálló mű­emlékében, az evangélikus fatemplom­mal egybeépült Újtemplomban látható a Thököly-mauzóleum. Itt nyugszanak a fejedelem 1906-ban Törökországból ha­zahozott hamvai, ezért évente magyar tu­risták ezrei látogatnak el ide; a város és számos megmaradt műemléke elválaszt­hatatlanul kötődik a magyar történelem évszázadaihoz - emlékeztetett rá az MTI- nek nyilatkozó Jordán József, a mindössze kis szórványt alkotó késmárki magyarok egyike, a megemlékezés helyi szervezője. A keddi megemlékezés az evangélikus Újtemplomban bemutatott kétnyelvű istentisztelettel kezdődött, majd a Nem­zeti Kegyeleti Bizottság képviseletében Katona Tamás történész, a város nevében pedig Igor Sajtlava polgármester mondott beszédet. A Thököly életét méltató Kato­na Tamás arról beszélt, hogy a fejedelem mozgalma nem volt hiábavaló, mert en­nek következtében az uralkodó kényte­len volt visszatérni az alkotmányosság­hoz és biztosítani a protestáns vallásgya­korlás szabadságát. Emlékeztetett arra, hogy Ferenc József 1904-ben leiratot inté­zett Tisza István miniszterelnökhöz arról, hogy Rákóczi, Thököly és társaik földi ma­radványait haza kell hozni Törökország­ból. Ez 1906-ban meg is valósult; a fejede­lem hamvai hatalmas ünnepség kereté­ben a kassai dómban lettek elhelyezve. A mintegy száz fő részvételével lezaj­lott késmárki megemlékezésen számos magyarországi intézmény képviseltette magát. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság, az Országgyűlés, a honvédelmi,, a belügyi tárca, a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériuma, a Miniszterelnöki Hivatal, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a Fidesz - Ma­gyar Polgári Szövetség, a kassai magyar főkonzulátus, a Rodostó Alapítvány, az ’56-os Szövetség, a Recski Szövetség, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Rákóczi Szövetség képviselői helyeztek el koszorút, Szlovákiából pedig a helyi önkormányzatot, illetve a Magyar Koalí­ció Pártjának kassai alapszervezetét és a Csemadokot (Szlovákiai Magyar Társa­dalmi és Közművelődési Szövetség) kép­viselő küldöttségek koszorúztak. Az Országgyűlés képviseletében ko­szorúzó alelnök, Mandur László az MTI- nek elmondta: „Az igazságért és a sza­badságért küzdő Thököly annak idején az ügy érdekében szövetségeket is kö­tött. Úgy gondolom, hogy mi, az Euró­pai Unió és a NATO keretében szövetsé­get kötött szlovákok és a magyarok a késmárki emlékezésnek ilyenformán jel­képes jelentést is tulajdoníthatunk, ab­ban a hitben, hogy újkori szövetségeink jobbnak bizonyulnak azoknál, amelyek Thökölynek sikerültek. Erre a mai ese­mény is okot ad: két, egymás mellett élő nép, a szlovák és a magyar ugyanúgy sa­játjának tekinti Thököly Imrét.” M MTI Most kellett lehajolni az ajándékért Búcsúzik a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatalának volt vezetője ► „Püspöki hivatal, Jankó Katalin, jó napot kívánok!” - hallhatták a kö­szöntést az elmúlt több mint tizen­egy év alatt azok, akik felhívták a Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalát. Aztán szeptem­bertől eltűnt ez a hang a vonal má­sik végéről. Jankó Katalint - aki 1994. július í-jétől ez év szeptem­ber 5-ig volt a hivatal vezetője - ar­ról kérdeztem (a közeli munkatár­si kapcsolat okán kivételesen tege­ző formában), mi ennek az oka.- Romantikus a történet. Sok-sok év után egy középiskolai osztálytársammal újra egymásra találtunk, és eldöntöttük, hogy együtt folytatjuk az életünket - hangzott a lényegre törően tömör válasz.- És ez kizárja, hogy továbbra is a püspöki hivatalban dolgozz?- Igen, mert az, hogy férjhez megyek, számomra egyben azt is jelenti, hogy el­megyek Magyarországról, ugyanis a pá­romat az élete, a munkája már több mint húsz éve Kanadához, azon belül Vancouverhez köti.- Gondolom, sokan meghökkentek a hír hallatán, amikor tudattad, hogy férjhez mész, ráadásul el is költözöl a tengerentúlra. Bizo­nyára nagy változás ez az életedben...- Ugyan nem vagyok már húszéves, de nem olyan öreg azért ez a fa, hogy ne lehetne átültetni. Az Úristen most adta elém ezt az ajándékot, és le kellett érte hajolnom, még akkor is, ha emiatt - úgy látszik - áldozatot kell hoznom. Bár én egyáltalán nem áldozatként élem meg. Az is megkönnyíti a helyze­temet, hogy az eredeti végzettségem angol tolmács-fordító, így nyelvi prob­lémám nem lesz.- Volt, ami megnehezítette a döntést?- A legtöbbet a szüléimre és a nagyon közeli barátaimra gondoltam, de tudom, hogy az internet határokon átívelő lehe­tőséget ad akár a mindennapi kapcsolat- tartásra is. Biztos, hogy nehéz ez az idő­leges elszakadás - elsősorban a szüleim számára, de amikor bejelentettem nekik a tervünket, egy szóval sem marasztal­tak, mert számukra az én boldogságom a legfontosabb.- A püspöki hivatalban nem is csak hivatal- vezető voltál, hanem sokszor az esperesek, lel­készek szigorú „lelkiismerete'’, az adminisztrá­ció vezetője, és nem utolsósorban az a személy, akivel az ember a püspökre várva néha akár órákat is eltöltött az irodádban.- Nagyon megszerettem az egyházke­rületet, a lelkészeket, az espereseket, a munkatársaimat és persze a püspököket. Sok boldogság, öröm és sok kín, bánat ju­tott nekem osztályrészül. A megtapasz­talt őszinteségre csak őszinte válasz ér­kezhetett tőlem is. Mindenki ügyét a szí­vemen viseltem, hiszen a segítő szándék vagy - ha kellett - a vigasztalás volt a cé­lom. Az jelentett boldogságot a munkám során, ha mindent el tudtam intézni, így számomra nem ért véget a munkaidő négy órakor, bárki fölhívhatott a nap bár­mely szakában. Sok lelkésszel és családjá­val baráti a kapcsolatom. A teológia el­végzése után mindhárom egyházkerület­ben szolgáltam, persze legtöbbet a déli­ben. Ezek közül a szolgálatok közül ket­tőt emelek ki: Orosházát és Pestújhelyét; ez utóbbi helyen tulajdonképpen „száraz­káplán” voltam.- Az elmúlt tizenegy évben mi volt az, amit a legnehezebben viseltél el?- Akkor voltam a legszomorúbb, amikor az egyházban tapasztalható né­zeteltérések, konfliktusok kikerültek a világi médiába. Ezenkívül azt éltem meg fájdalmasan, ha támadás érte a püspö­köt. Hiszen nemcsak a lelkészekért vol­tam a hivatalban, hanem a püspökért is.- Két püspök mellett is dolgoztál. Minden bizonnyal sokkal többet megtudhattál róluk, mint általában a lelkészek, hiszen nap mint nap a legegyszerűbb és a legösszetettebb feladatok­ban is részt kellett vállalnod mellettük Nagy változást jelentett Harmati Béla nyugdíjba vo­nulása és Gáncs Péter hivatalba lépése?- Csak annyiban változott meg a munkám és a munkastílusom, amennyi­ben a két ember különbözik egymástól; úgy gondolom, hogy tudtam váltani. Mindkét püspökkel és családjával sze­mélyesen is jó kapcsolatba kerültem, így a hivatal hangulata is sokkal emberibb lehetett, mint általában szokás. Nagy­mértékben segített ebben az a tény, hogy mindkét püspöknek jó humora van. Sokat nevettünk, mindig a jókedv volt a jellemző a déli kerület püspöki hi­vatalára.- Kanadában élve megszakad majd a kap­csolatod az evangélikus egyházzal?- Nem fog megszakadni, hiszen ami­kor a nyáron pár hetet kint töltöttem, voltunk egy kanadai evangélikus gyüle­kezetben is, ahova szeretettel visszavár­nak. Sok mindent viszek magammal a Magyarországi Evangélikus Egyházból, túl a barátságokon. Amikor végig kel­lett gondolnom, hogy milyen könyve­ket vigyek magammal a könyvtáram­ból, jellemző módon a magyar nyelvű teológiai tárgyú kötetek voltak túlsúly­ban. És hát imádkozni mindig is magya­rul fogok. Nagyon jólesik az elköszönések során érdemtelenül megtapasztalt szeretet. Én is mindenkire szeretettel fogok gondol­ni. Bár tudom, hogy oly sokszor és oly­kor rutinszerűen kívánjuk egymásnak Isten áldását, az előttem álló út valahogy különös súlyt ad ennek a kívánságnak. Az az áldás, amelyért szüleim, barátaim, munkatársaim az én számomra könyö­rögnek, és az, amelyért én könyörgök az ő számukra és annak a közösségnek a számára, amelyben éltem, tudom, hogy nagyon mélyen, elszakíthatatlanul ösz- szeköt bennünket. ■ Kendeh K. Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents