Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-09-18 / 38. szám
6 2005- szeptember 25. ZMC-MELLÉKLET "Evangélikus Élet^ Te vagy reményem sziklaszála A Lutheránia Pesterzsébeten Győri János Sámuel rövidített és átdolgozott igehirdetése. Elhangzott a százéves Lutheránia hangversenyén, június 19-én a pesterzsébeti evangélikus templomban Ezs 42,12 alapján: „Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken!" Urunk, szentelj meg minket igéddel, a te igéd igazság. Szeretett testvéreim, minden igehirdetés azért hangzik el, hogy üdvözöljük a hallgatóságot. Üdvözöljük a szó nemes értelmében, az üdvösség felé tereljük, az üdvösséget ajánljuk. Üdvözöljük így a Lutherániát, a százéveset Pesterzsébeten. Kedves testvéreim, kedves Lutheránia, engedjétek meg, hogy tegező formában így mondjam nektek, hogy százéves adósságot törlesztünk ma! Mi, pest- erzsébetiek szórványa voltunk a Deák téri gyülekezetnek, hozzátok tartoztunk. Őseink gyermekeit a ti templomotokban keresztelték és konfirmálták. S most örülünk, hogy megérhettük, hogy egyszer kijött a központi énekkar a kis szórványba, a mi gyülekezetünkbe, ahol szeretettel fogadtunk benneteket, és áhítattal hallgattuk eddigi szolgálatotokat. „Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken!" A szigeteken. Mert elszigetelődünk egymástól. Elszigetel a magunkra figyelés, a magunk gondja. Bár közigazgatásilag egy városban lakunk mi, evangélikusok, de mégis elszigetelten. Elszigetelhet bennünket a történelem, az egyházüldözés. De éppen a Lutheránia végezte az áthidalás legnagyobb szolgálatát a nehéz években, amikor a zsúfolt templomban egy-egy János-passió vagy Karácsonyi oratórium zenés áhítatán keresztül megszűntek a szigetek, és eggyé lett sok-sok szív. Dicsőítsétek az Urat, hirdessétek dicséretét, szigetek! - csengett ki minden „lutherániás” hangversenyből az ősi föl- szólítás. És hogy ne csak az Insula Luthe- ranán, a „lutheránus szigeten”, a Deák téren hangozzék a gyönyörű bizonyságtétel, meghívtunk benneteket, hogy közöttünk is megszólaljon. Ézsaiás szigetekről beszél; nekem gyermekkori élményem a nagytarcsai négyszárnyas oltáron a pünkösdi tábla, rajta a sok apró sziget. Mindegyiken lelkes gyülekezet hallgatja a prédikátort, akiknek feje fölött ott van a kettős tüzes nyelv. A keresztény karnagyok is méltók arra, hogy fejük fölött ott legyen a kettős tüzes nyelv. Mert ha igaz a mondás, hogy az előadó-művészethez tűz kell, akkor a keresztény karvezetéshez kettős tűz szükségeltetik. A keresztény egyházzene nemcsak a művészet átélésével lángol, hanem a Szentlélek missziót szító tüzével is. Köszönjük, hogy így szolgáltok közöttünk! Elgondolkodtat a képző- és előadófüggés. Míg a képzőművész valamit fest, szobrászként kifarag, vagy fotósként exponál, „maradandót” alkot, addig az előadóművész hangja elszáll, tánca befejeződik, és hangszere elhallgat. A festmény, a szobor, a fotó ott marad, bármikor megnézhető. O, mennyire törékeny, amit ti hoztatok elénk, kedves Lutheránia! Ti előadóművészek vagytok, és amit énekeltek, az élő, de éppen ezért elillan, elszáll az idő szárnyain. Elmúlik az avizó, elhangzik a dal, és az utolsó karnagyi intéssel mindennek vége. Értékes ez? Nagyon is! Éppen ebben van az értéke! „Verba volant, scripta manent” - a szó elhangzik, az írás marad, az ének elhangzik, a partitúra marad, a prédikáció befejeződik, de „az ige kőszálként megáll...” Fontos, hogy megvannak a kottáitok. A százéves Lutheránia történetéből tudjuk, hogyan mentettek meg Welder Jenő karnagyék a világháború után egy értékes Bach-kottatárat. Most számunkra mégis az előadott, élő zene a fontos. Ez testesíti meg a kottába rejtett akkordok ígéretét. A hitet állandóan meg kell élni. A hit nem ereklye, nem hagyomány, nem szentkép, még csak nem is a Biblia, nem a művészien kifaragott kereszt. A hitet nem lehet konzerválni. A hitet nem lehet tárlatokon, múzeumokban bemutatni. A hit „megjelenésének helyszíne” a koncertterem, koreográfiáját az irgalmasság mozdulataiban kell, hogy lássa a világ. A hit megjelenésének formája az élő hangverseny, az előadott zene. Kell hozzá a „partitúra”, az Isten által írt Szentírás. Kell hozzá a karnagy, nélkülözhetetlen a karnagyra figyelő, a partitúrát tiszteletben tartó muzsikus, énekes, és szintén nélkülözhetetlen a hallgatóság. A hangversenyélményt, az átélést nem lehet hanglemezre vagy hangszalagra rögzíteni. Olyan, mint a manna, amelyet nem lehetett elraktározni. Ki merem mondani: a keresztény élet előadó-művészet. A hitet nem alkotni kell, hanem megélni. Az élő hangverseny nem pótolható lemezhallgatással, walkmanezéssel, még a hifi hangfalak előtt való zene- hallgatással sem. A hangverseny átélés; karnagyként, muzsikusként, énekesként vagy éppen hallgatóként. Szeretett testvéreim! „Dicsőítsék az Urat, hirdessék dicséretét a szigeteken!” - biztat bennünket Ézsaiás. Ha úgy tűnt, hogy az előzőekben az előadó-múvé- szetet éltettem a képzőművészettel szemben, akkor most hadd köszörüljek a csorbán, méltatva pár képzőművészetinek is mondható alkotást. A Lutheránia százéves jubileumán emlékkönyv - egy album - jelent meg a Budapest-De- ák téri templomban szolgáló énekkarról a Huszár Gál könyvesbolt kiadásában. (A kötet megjelenését támogatta a Deák téri gyülekezet, az országos egyház és Budapest V. kerülete önkormányzatának képviselő-testülete.) Én most ki szeretném nyitni ezt az albumot a 64. oldalon, ahol egy csodálatos kép található. Az a fajta művészi fotó, melyen nem a fényviszonyok, az exponálás mélysége vagy a leképezés perspektívája a figyelemre méltó, hanem az elkapott pillanat. Itt rögzült az időnek egy nagyon vékony, hártyányi szelete, de a mélysége mindmáig hat. Ez az exponálás művészete. A képen az egyik oldalon Zászkaliczky Pál fóti lelkészt látjuk, simára fésült haja jobb oldalt elválasztva. A vele szemben álló, akkor még szintén fiatal Weltler Jenőre néz egyeztető pillantással. A lelkész egyeztet a kántorral. Egyeztet a teológia és a him- nológia, egyeztet a hirdetett és az énekelt ige. (De sokszor elhanyagoljuk ezt!) Jobb kisujjával a nyitott énekeskönyv lapjára mutat, mintha ezt mondaná a karnagynak: erre gondoltam, erre az énekre. Kettőjük között, a nézővel szemben D. Ordass Lajos püspök áll. Táskája az asztalon, rajta a szíj keményen összecsatolva, mint az összezárt ajkak. Jellemével harmonizál ez a komponálás. Markáns arcán határozottság és fegyelem. Bal kezén megcsillan a jegygyűrű: hűség a hitveshez, egyházhoz, kollégákhoz. A harmadik alak Weltler Jenő karnagy. Kezében a partitúra no meg apró részletként a szemüvegtok. Már mozdul, siet, mert a karnagynak idejében ott kell lennie a karzaton, hiszen ő adja meg a hangot, ő inti az avizót. Igen, ez a fotó egy istentisztelet avizója. A zeneművészet, az előadó-művészet legizgalmasabb pillanata az avizó. Szeretett testvéreim! Akik zenés áhítaton veszünk részt, vegyük komolyan ezt a zenei szakkifejezést: avizó. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy az üdvtörténetben már nem sok van hátra. Minden „elvégeztetett”. Voltak próféciák, az Ige testté lett, a golgotái kereszt, az üres sír után megjelentek a szigeteken a kettős tüzes nyelvek. Elkészült a „partitúra”, olvasható anyanyelven is. Az egyháztörténet hátralévő része egy avizónyi csupán. Nekünk a mennyországot kell avizálni életünkkel, hogy akik körülöttünk élnek, bennünket néznek, a Lutherániát hallgatják, vagy látják az életünket, azok fölvegyék az üdvösség ritmusát. Érezzék az alkalmas időket, ragadják meg, áron is megvegyék az alkalmakat. Ha nincs is gyülekezetünknek olyan csodálatos albuma, mint a Lutherániá- nak, vannak régi, sárguló fényképeink. 1958. június 15-én a mi énekkarunk tízéves jubileumát ünnepelte. A zenés áhítat előtt kép készült. Rajta szintén három alak. Bencze Imre lelkész, akiről ma imádságban emlékezünk meg, hiszen három éve hívta át a nagy kórusba a Teremtő. Bencze István karnagy, aki immár hatvanhét éve szolgál az orgona mellett, illetve D. Ordass Lajos püspök. - A képen gondok terhelik a főpásztort, ugyanúgy, mint tíz évvel korábban. IdéA Lutheránia pesterzsébeti koncertje június 19-én zet a Lutheránia albumából: „A félelem és a csüggedés megülte a szíveket.” (Ugyanis 1948. október elsején ítélték el Ordass Lajost.) „Weltler Jenő az egyetlen lehetséges irányba, felfelé nézett, miközben odaült a zongorához, s megszületett egy korálföldolgozás. Az ítélethirdetést követő vasárnapon az istentiszteleten fölhangzott a Lutheránia éneke: »Te vagy reményem sziklaszála, erősségem, én Istenem!«” Gondok terhelték a főpásztort tíz esztendővel később is, mert tudta, hogy ez az utolsó szolgálata az elnémíttatá- sa, az elszigeteltetése előtt. Már pénteken megkapta az Állami Egyházügyi Hivatal levelét, de nem bontotta föl, mert jellemes ember volt, s ha elolvassa, akkor tartania kellett volna magát a tartalmához, vagyis már nem hirdethette volna az igét Pesterzsébeten. Nem bontotta föl, mert nem akarta, hogy vasárnapi szolgálatát beárnyékolja a hivatal utasítása. Nem akarta, hogy azt a hangot, amelyet ő átvett az ő Urától, amely benne volt az ő partitúrájában, holmi ÁEH-os hivatalnok levele elhangolja, befolyásolja. Ez a művészet! Ez a művészet, drága testvéreim! Nem hagyta, hogy a világ eseményei, gonoszsága, divatja és ideológiája, hamissága és disszonanciája transzponálja az evangélium hangnemét. Ezért tudott tűzzel beszélni negyvenhét évvel ezelőtt a pesterzsébeti evangélikus templom szószékéről a gyülekezet énekkarának tízéves jubileumán. Ezért nem tudták soha elszigetelni, mert kedvenc éneke hitvallás volt. Hangozzék el ma is, D. Ordass Lajos püspök úr emléktáblája előtt is a százéves Lutheránia szolgálatával, előadóművészetével: „Te vagy reményem sziklaszála, erősségem, én Istenem!” Ez az Úr dicsérete. Erre várnak a szigetek. Ámen! Archív felvétel a Lutheránia-emlékkönyv 64. oldaláról... ZMC-FILMES ESTÉK A Zákeus Média Centrum havonta tart vetítéssel egybekötött előadásokat. 2005 negyedik negyedévében a következő alkalmak lesznek: • Október 15. (szombat) este 7.: Luther-ábrázolások filmen • November 19.: Jézus-legendák a filmművészetben • December 17. (szombat) este 7.: Karácsonyi gyermekrajzfilmek evangéliumi tartalma A látott részletek megbeszélése egy csésze tea mellett. Minden érdeklődőt szeretettel vár a ZMC. Kapható a kerékpártúra-sorozat 9., 10., 11. és 12. része egyes Balaton környéki gyülekezetekről. IFI COFFEE A Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség új gyülekezeti épületében minden hónap második szombatján este 7 órai kezdettel ifjúsági kávéházba várják az érdeklődőket. • Október 8.: Vendégünk az Új teremtés zenekar • November 12.: Vendégünk a Gyökerek zenekar • December 10.: Vendégünk a 40 éves Hermons zenekar, amely 1965-ben alakult Nagytarcsán az első magyarországi keresztyén könnyűzenei csoportként. Közel 40 dal, 4-5 oratórium jellemzi a 40 év termését. A Hermonsban 4 évtized alatt közel 300 énekes vagy zenész szolgált. A zenekar mindenkit szeretettel vár a mostani, második jubileumi koncertjére. A mellékletet szerkesztette: Győri János Sámuel művészet közötti különbség és összeZenés áhítat Pesterzsébeten 1958. június 15-én
